Irodalmi Jelen

Viking világ

2009. augusztus. 28. - 07:58

Ennyi a történet. Valójában nem túl bonyolult. Bonyolulttá az teszi, ahogy a huszonegyedik század olvasója a fiatal angol herceg szemével él, jár, kel, figyel, értelmez és értékel közel ezerkétszáz év távolából. És láthatja, az ember nem változott sokat. Az emberi viszonyok sem változtak. A hatalomvágy, a gőg, a vakhitek, a tehetség és tehetségtelenség -, mintha ma látnánk. Annyi a különbség, hogy nem volt tévé.

Bernard Cornwell: Viking világ

A Krisztus utáni nyolcszázas évek dereka. Viking világ. A második skandináv hullám úgy, hogy az elsőnek sincs vége. Tenger, partok, angol vidék, várak, falvacskák, dúlás, ráció, halál, halál és halál, de olyan aprólékos részletekben, hogy a gyengébb idegzetűekre nehéz éjszaka vár. Rárontanak a "dánok".
Cornwell regénye abba az időbe kalauzolja vissza az olvasót, amikor Álmos fejedelem valahol az Amudarja környékén kóborol, tervezi a törzsszövetséget, és fogalma nincs, hogy a besenyők (és a korabeli felmelegedési meteorológiai korszak, a keleti szárazság) milyen merényt tervez a magyarok ellen, és hogy mekkorát kell futniuk napnyugta irányába.
   A kor pszichedelikus motorja és világszemlélete egyfenekű. Az erős életben marad, a gyenge meghal. Az erős férfiak erős csoportokba tömörülnek, erős nemzetségeket és nemzeteket alkotnak, és erősen védik a családot, a birtokot, a házat, a hazát. A pedagógia is keveset bonyolít, közel sem emlékeztet a keserves emlékezetű magyar NAT-ra: "Korán tanítsd meg gyilkolni sarjaid, mielőtt megismernék a bűntudatot. Ölésre neveld őket, és félelmetes gyilkos válik belőlük." Komor, sötét tónusok, halál, belezések, természeti népek, a nemzetállamok kialakulása. Az első vallásháború: „Wodent, Thort és Eastrét imádtuk, meg többi istent és istennőt, míg csak el nem jöttek a keresztények. Elfeledkeztünk az isteneinkről, a dánok pedig azért jöttek, hogy visszavezessenek hozzájuk.”
   Gyorsan megolvastam néhány Cornwell által írt történelmi regényt (köztük a kiváló Stonehenge). Különös világ, különös ájer. Nem emlékeztet a nagy történetmondókra, akik a hiányos történelmi tudást, a könyvtári munkát sziporkázó tájleírásokkal helyettesítik. Lehet, mert a táj örök. Cornwell észrevétlen, szinte természetes háttérinformációként nyitja a korabeli viking és angol világot a haditudománnyal és technikákkal, istenekkel, művészettel, közösségi viszonyokkal, ugyanakkor előadásmódja szoros és képi. Dönget. Sehol egy túlragozott részlet.
   Abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy napra, percre pontosan dokumentált a viking üstökös feltűnése Európa egén. Egy angol kolostort támadnak meg, fosztanak ki 793. június 8-án. Ettől a naptól kezdve Európa retteghet gyors hajóiktól, katonamentalitásuktól. Elsőként az angolok kényszerülnek felülvizsgálni védelmi rendszerüket, ami olyan hosszan nyúlik, hogy addigra a skandináv harcosok elfoglalják Anglia és Írország háromnegyedét, Normandiát, közben Vörös Erik, a száműzött herceg seregével megalapítja a Kijevi Ruszt. A XI. századig bekalandozzák, felégetik és kirabolják Dél-Európát, a nagy folyókat sztrádaként használva alászáguldanak a déli tengerekre. Ahol nem fosztogatnak, ott kereskednek, kémkednek, előkészítik a talajt. Megint másutt felfedeznek, benépesítenek, városokat, államokat hoznak létre. Ötszáz évvel Kolombusz előtt átruccannak Amerikába, ahol összepofozkodnak az őslakos indiánokkal, a vikingek húzzák a rövidebbet. Ez az egyetlen hely, jellemzően az amerikai indiánokra.
   A regény az első küzdelmes évszázad közepéről harap ki öt-hat évet, a szászok elleni harcok korából. Főhőse egy angol nemes, akit gyerekként rabol el az érkező viking csapat, aki szerencsésen túléli az ütközetet, és a szokásjoggal ellentétben befogadják. Dánná formálják. A főszereplő Uhtred szemével egyszerre látjuk a katolikus angolok és a többistenhívő dánok mindennapjait. Régen olvastam (soha nem olvastam) olyan egyes szám első személyben játszódó regényt, amely ne fáradt volna bele a személyes ragokba, a sok-sok em-be. Most ez történt. Ha van sztori, sodor a cselekmény, lenyeli a nyelvet. A nyelv alkalmazottá válik.
   Uhtred dánná lesz, megküzd dánságáért a született dán gyerekekkel, aztán dánként harcol, öl, dánként hallgatja a történetmondót, a vak viking történészt, dánként talál lányt, és miután a belső viszályok miatt fogadott apja és más viking főnökök egymást gyilkolják, angolként tér meg az Anyaszentegyház kebelére mindazon tudás és gyakorlati tapasztalat birtokában, amit a vikingeknél felszedett, és ami felnőve – vélhetőleg - nagy vezetővé teszi.
   Ennyi a történet. Valójában nem túl bonyolult. Bonyolulttá az teszi, ahogy a huszonegyedik század olvasója a fiatal angol herceg szemével él, jár, kel, figyel, értelmez és értékel közel ezerkétszáz év távolából. És láthatja, az ember nem változott sokat. Az emberi viszonyok sem változtak. A hatalomvágy, a gőg, a vakhitek, a tehetség és tehetségtelenség -, mintha ma látnánk. Annyi a különbség, hogy nem volt tévé.