Tábor Ádám kötetének címe tökéletesen leírja költészetét. Otthonos viharban járunk, az eső fűtött, a jégverés puha, a villámok olvasólámpaként világítanak. A tapétán katasztrófák sormintája, a hurrikán örvényét pedig előbb-utóbb elnyeli a kádlefolyó. Ügyesen szerkesztett házban élünk, szándékosan nem a „járunk” szót használom, hiszen együtt fütyörészünk, lélegzünk a költővel, nézelődünk könyvespolcain: „Ádám, nem csinálnál egy kávét? Vagy tudod mit, inkább egy teát!” Régen olvastam már ilyen magától értetődő költészetet. Nem marcangol, nem cincál, vádaskodásnak és önvádnak nyoma sincs. – Korányi Mátyás kritikája

 

 

 

 

 

Eleve-korlát – Tábor Ádám kor-látomásai

 

Kritika A hurrikán háza című kötetről

 

„Aki nem szel át teret elnyeli azt az idő.” (Tábor Ádám: Nietzsche)

 

   Van ez a vicces graffiti, hogy „Isten meghalt. Nietzsche – Nietzsche meghalt. Isten” Ugyanígy megfordítható Tábor Ádám verssora: aki nem szel át időt, elnyeli azt a tér. Tábor Ádám átszelte a kommunizmust, a szocializmust, a rendszerváltást és az utána jövő dzsumbujt is, tollal a kezében. És nem nyelte el Magyarország, se a Nagy Magyar Valóság, se a legvidámabb barakk, se a gulyáskommunizmus. Nem darálta be a rendszer. Egyáltalán nem. Sőt. Tábor úr él és virul, köszöni jól van az idegrendszere, ír és alkot. Versei, filozófiája alapján azt merem mondani: teljes életet él. A tavaly kiadott A hurrikán háza című kötete közel 240 verset tartalmaz, Tábor Ádám 2001 és 2008 között írt újabb versein kívül egy átfogó válogatást 1964-től 2001-ig.

   Tábor Ádám kötetének címe tökéletesen leírja költészetét. Otthonos viharban járunk, az eső fűtött, a jégverés puha, a villámok olvasólámpaként világítanak. A tapétán katasztrófák sormintája, a hurrikán örvényét pedig előbb-utóbb elnyeli a kádlefolyó. Ügyesen szerkesztett házban élünk, szándékosan nem a „járunk” szót használom, hiszen együtt fütyörészünk, lélegzünk a költővel, nézelődünk könyvespolcain: „Ádám, nem csinálnál egy kávét? Vagy tudod mit, inkább egy teát!” Régen olvastam már ilyen magától értetődő költészetet. Nem marcangol, nem cincál, vádaskodásnak és önvádnak nyoma sincs. „Ez az ember boldog?” – kérdezzük egy fotelben ülve és elharapjuk a kekszet. „Hoppá!" – irány a konyha, merre van a seprű és a kislapát? Összeszedjük a szőnyegről a morzsát, hiszen tiszta, rendezett otthonban vagyunk vendégek napok óta. „Persze barátom, költözz nyugodtan ide,” - halljuk ki a költő hangját a versek közül, - „én úgyis máshol lakom.”  „Máshol?” „Igen, kiköltöztem a kertbe, ott ahol a szavak teremnek, illatosak és pirospozsgásak, építettem egy láthatatlan üvegházat is, ott jobban elfér ez az óriás, trópusi vihar”. Nem akarunk illetlenek lenni, hiszen jól látható az asztalon lévő gyümölcsökből, hogy nem egy átlagos kerti munka, hanem valami rendszerbe foglalt kísérlet folyik odakint. Azért tolakodunk egy kicsit:

 

„kit godard bűnre csábít

elárultam picasso bikáit

hátukon a parkban lovagolva

labirintust rajzoltam a porba”

 

(„Párizs” - részlet)

 

    Egybeomlanak a művészetek, és Tábor Ádám valami speciális anyag elegyével ápolja kertjét. Aztán filmet olt a versbe, verset olt a képbe, festménybe, az egészet zenével öntözi: „Hej! Szabálytalan kis virágaim, nyíljatok örömötökre! Teremj gyümölcsöt bokor, fa, kék ég, tekintet.” Lapulevél és bazsarózsa, sütőtök és cseresznye, no meg ezek keverékei, vannak kevésbé ízletes termések, gyümölcsnek kinéző levelek, faágnak álcázott termések. Humoros kertésszel találkoztunk, de méregből maximum annyi, ami kell az immunrendszernek.

   Tábor Ádám esszéista is. Sokat gondolkozó ember. Széles látókörű, a valóságot folyamatosan szem előtt tartó alkotó, ez rövid olvasás után is kiderül róla. Érezni, hogy rengeteg művészeti ágazat, irányzat és műfajaik hatottak, hatnak rá: szimfóniáktól a szobrászatig, filmektől a filozófiáig, és mindezek teljességében próbálja megélni az életet. Olyan szép, hogy egész végig nem éreztem rajta semmiféle kényszeredettséget, hogy most innen vagy onnan kellene beszélnem. Tábor Ádám álláspontja Tábor Ádám. Letisztult önazonosság.

 

„Születésnapi ajándék

Születésnapi ajándék az élet.

A virrasztás után két óra alvás.

A vihar után kitisztult természet.

Egy év után újra a Kertben

a legjobb helyről szemlélni a létet.

Asszony, gyerek, testvér, barát, ellenfél.

Hajnalban ideidézni Blake-et.

Kínlódás, kétségbeesés, sírás, nevetés.

Toll leírni mindezt az egészet.”

  

   Egyszerre megdöbbentő és megnyugtató az a béke-erő, ami az alkotásaiból, a kötetéből árad. Mondhatni, a költői életművéből, hiszen átfogó képet kapunk személyéről, művészetéről egyaránt. Egy hatvanhárom éves fiatalember, aki majd húsz éven át a magyarországi irodalmi ellenzék egyik vezetője és szervezője volt, 1970 és 1989 között. Fiatalember – írom én, a magam kis 35 évével hátam mögött, de nem lehet máshogy megfogalmazni azt a kortalan, közvetlen és folyamatos frissességet, ami teljesen átitatja Tábor Ádám költészetét.

   Egyetlen hang zavart vissza-visszatérően a műélvezetben. A ’70-es, és főleg a ’80-as évek költészetének jegyei, stílusa, hangja, hangszíne olyan erővel üt át helyenként költészetén, amit már-már a póz, de mindenképpen a szoci-szocializáció számlájára írnék. De ez inkább személyes, ízlésbeli terület. Nem kedvelem a 80-as évek - már elnézést, de - semmitmondásba kevert nehézlíráját (illetve fordítva: nehézlírába kevert semmitmondását). Ezt itt nem T. Á. költészetére értem, de ez a hatás fel-felbukkan a kötetben helyenként. Persze idecitálhatnék némi kritikai felhangot, és elemezhetnék néhány nekem nem tetsző dolgot, „húzást”, de hogyan legyünk „ítészek” egy tudatos, teremtő erő felett, ami a nyugalom kőszikláján lóbálja lábait a tengerparton, és mutató ujjával követi a sirályok szabálytalan röptét? Ha-ha-ha! Nem leszek balga felhőbe harapni, se kévébe kötni a szivárványt.

 

„60-ra megleltem hazámat,

távoli Új-Dioptriát.

Színes körök kápráznak, csalnak

a túl szép arany karikák.

Csodás, éles légfényben járok,

s megbotlok minden fűcsomón.

Tükrön túli Alice-világom

lett a legújabb gálutom.”

 

(Szeműzetés - részlet)

 

   A gálut egy héber kifejezés: jelentése száműzetés, diaszpóra. Tábor Ádám száműzte magát és így találta meg saját édenét. A művészet, a költészet az ő diaszpórájának közege, szétszórta magát benne, és aztán szétszórta a szavait, verseit is. Jól megmunkált talaj a szíve, lelke; kultivátorral, ekével, kapával megtört, anyagdús földet gondoz. Ajánlom a kötetet minden művészbarát, művészetpártoló embernek, akiknek ez a sokszor elkoptatott és manapság nem is olyan jól csengő szó, hogy művész, nem valami bohém fedőszervezetet jelent, hanem gondolkodásmódot, munkát, életteret, embert. Ádám leTáborozott a művészet Édenkertjében (ha megengedhetem magamnak ezt a szóviccet), és úgy tűnik, jól érzi magát a tiltott gyümölcs elfogyasztása nélkül is. Nézegeti, kerülgeti, vizsgálgatja, hiszen mindez nem tilos. Éva rosszul válaszolt a kígyónak, mikor azt állította, hogy „azt mondá Isten: abból ne egyetek, azt meg se illessétek, hogy meg ne haljatok.” Hiszen a jó és gonosz tudásának gyümölcsének csak az elfogyasztását tiltotta meg az Úr, azt, hogy ne illessék (érintsék), nem mondta sehol. Tábor Ádám türelmes, nem egy illetlen ember. Nagy élmény ez számomra, mikor a hétköznapokban szinte nem tudok hova nézni, hogy ne a bűnbeesés neonreklámjait, hideg tekintetű árusait, kiabáló kalmárjait, két lábon járó hirdetőfelületeit lássam. És értem ezt az alkotás, az írástudók felelősségére is. Úgy tűnik, Tábor Ádámnak nyugodt a lelkiismerete. Nem a hajszoltság, a kiűzetés energizálja, hanem a harmónia meglelése. Nagy szó ez manapság. Ritka jelenség.

 

„Egyetlen hit van, amelyik túlléphet azon a korláton, hogy eleve – korlát: ha az ember a szabadságában találja meg azt a helyet, ahol felszabadul saját szabadságának súlya alól: ha abban hisz, ami benne szabad.” (Hit és szabadság)

 

   Sok hasonló mag-mondat van a kötetben. Felesleges is kacifántos körmondatokat írnom az életművét felölelő kötetrészről (közel kétharmada a teljes anyagnak), hiszen az eddig leírtak kijelölik azt a 37 évet, melyen végigsétálhatunk egy költő szellemével (nem kísértet, hanem szív és elme). Ha az új versek világát vesszük alapul, akkor egy mondat elegendő erről a míves, gondos kezekkel összeszedett versválogatásról: Tábor Ádám útkeresése, kutatása a fent említett célok, irányok érdekében. 

  Tábor Ádám versei, költészete a megelégedettség „zsoltárai”. Az értő keresés és a kísérletező elfogadás énekei. Nem a nagyot akarás szószéke, hanem az akarás, a gyengéd akarat nagyságának lenyomatai. Igen, lehet így is forradalmat csinálni, sőt, vajon nemcsak így van értelme? Fontos ember, fontos költészet. Három mondat egy írásából, mely a kötetben nem szerepel: „Minden ami létezik, érdemes arra, hogy nyelvi jellé váljon.” „Az írás: beszélgetés a nyelvvel - a nyelvközösséggel. Megkérdezem a nyelvet!” „Ahol szó nem ölt testet, ott előbb-utóbb tapinthatóvá válik a félelem.” („Tíz tézis a költészetről” – interneten fellelhető). Verseit olvasva visszatér az életerő és a remény a lelkembe: nagy áttörés és életmentő valóság volt a rendszerváltás. A harcosok megpihentek, de nem tették le se a kardot, se a pajzsot, csupán egy ideje kerti szerszámként használják őket. De vigyázzatok hamis kiskirályok! Vannak őrök, őrzők az országban!

 

 

Tábor Ádám felolvas, forrás: www.szepiroktarsasaga.hu

 

Korányi Mátyás