Irodalmi Jelen

Útikönyv a 16. századi Európába - Gömöri György Kultúránk követei a régi Európában című kötetéről

2010. május. 20. - 17:44

„Gömöri György olyan szövegekről értekezik, amelyekből kiderül: nem csak mi figyeltünk Európára, a külföld is ránk emelte néha vigyázó szemét, noha ebben nagy szerepe volt a török veszélynek is, hiszen – tudhatjuk meg a könyvből – Angliában 1663–65 között legalább húsz kiadvány szólt a magyar hadi helyzetről és Zrínyi Miklósról. Paulus Melissus, későbbi heidelbergi főkönyvtáros itt katonáskodott, amikor Szigetvár eleste után a török nagyvezér a győri táborba megküldte Miksa császárnak Zrínyi levágott, borban és ecetben megmosott, gyolcsba takart fejét. Magam is kezemben tartottam – regisztrálta Melissus a gyászos eseményt.” – Csáki Pál írása

Útikönyv a 16. századi Európába

- Gömöri György Kultúránk követei a régi Európában című kötetéről

(EditioPrinceps, Budapest, 2009.)

Az Editio Princeps 2009-ben adta ki a Gömöri György irodalmi és művelődéstörténeti tanulmányaiból készített válogatását, amely tíz év (1999-2009) munkáiból emel ki a címben megjelölt tematika alapján néhányat.

„Gyerekkoromban az ú.n. beszéd- és értelemgyakorlatok mellett kedvenc tantárgyaim a történelem és a földrajz voltak” - így vall motivációjáról Gömöri György. Ha ehhez társítjuk még a szerző irodalmi érdeklődését, máris a manapság gyűjtőkategóriaként kezelt művelődéstörténet területére jutunk, amelynek összetett rendszerében Gömöri könyve is mozog. De induljunk egy kicsit távolabbról! Próbáljuk megismerni – egy hasonlattal – útikönyvnek titulált kötetet!

A magyar történelem „zivataros” fejlődése miatt sajátos kérdésfeltevésekkel szembesül a magyar gondolkodó. A fordulatok és katasztrófák, melyek egyedivé formálták Magyarország történetét, állandó identitás-meghatározásra kényszerítik írástudóinkat. Kik vagyunk? Mit gondol rólunk a világ? Ismernek minket Európában? Ezen dilemmák sorozatában juthatunk el a következő kérdésekhez: kiket tarthatunk a magyar művelődés emblematikus figuráinak? Avagy: van-e magyar Svejk, magyar Smetana?

Természetesen ezen írásnak nem tiszte választ keresni a fenti kérdésekre, azonban arról, hogy minként volt ez cirka négyszáz évvel korábban, Gömöri György könyve izgalmas útmutatást ad. Főleg azért, mert Gömöri olyan szerzőket és életműveket vizsgál, akiket nem csekély nemzetközi érdeklődés kísért a 16. vagy 17. században. Ilyen például Báthory István erdélyi fejedelem és lengyel király, Balassi Bálint közép-európai kalandorköltő, Zrínyi Miklós hadvezér és költő, Szenci Molnár Albert tudós-lelkész, költő, műfordító, hogy csak a ma is ismert nagy neveknél maradjunk, ha egyáltalán létezik még népszerűség történelmi figurák tekintetében.

„Sokszor elhangzik, hogy Báthory Istvánt (1533-1586) kicsit elfelejtette a magyar közvélemény, ám úgy vélem, a többi nagy történelmi személyiségünkről sem tud többet a mai átlagember, mint róla: úgy általában csappant meg a történelem, a történetírás iránti érdeklődés” - summázta meglátásait Papp Sándor, a szegedi egyetem történésze. Ez is mutatja, hogy miért különösen fontos művelődéstörténeti alapra helyezni egy-egy történelmi személyiség portréjának megrajzolását, és kísérletet tenni az érdeklődés újbóli felkeltésére.

Meglehetősen széles panoráma tárul az olvasó elé a 16-17. századról. Diákok, akik híres és nívós protestáns egyetemeken tanultak: Göttingen, Halle, Heidelberg, Wittenberg, Leiden, Groningen, Utrecht, esetleg a szigetország, Oxford, Cambridge, ahová pártfogóik révén kerülhettek. „Sorsuk aztán vagy hazakanyarodott Erdélybe és Felső-Magyarországra (a török bent ült középen), vagy távolra vetette őket: Budai Parmenius Istvánt a kanadai partok mellett nyelte el az óceán 1583 augusztusában, Zádori István Jamaica szigetén hunyt el vagy száz évvel később”. (Erdélyi S. Gábor)

Magától értetődik, hogy a régi Európát felfedezni nagy tudást, széles látókört, nyitottságot és kutatói elhivatottságot igényel. A Gömöri-szövegeket áthatja ez a bátor intenció. Lengyel, német, angol, magyar tájakon a latinnak köszönhető utazásban lehet részünk, amely lehetővé teszi, hogy egy, a mainál egységesebb Európa táruljon a szemünk elé, ahol a 16. században a kontinens hadszíntéren a török hatalom gyürkőzik a Habsburg-birodalommal. A felfedezett Újvilágból kincsek vándorolnak át az Óvilágba. E század hozza II. Gyula pápa művészetpártoló gesztusait, Anglia és Oroszország nagyhatalmi státuszát. Ekkoriban fest Tiziano és Holbein, Dürer és Michelangelo. Ebben az időszakban alkot Cervantes, Lope de Vega, Shakespeare és Ronsard. Ez idő tájt terjed el a reformáció, mely a romokban heverő nemzetnek öntudatot, lelkiismereti szabadságot és anyanyelvi kultúrát ígér. A tudomány és a műveltség világias színezete nagyobb teret nyer. Nyomdák szaporodnak gomba módra, és a könyvnyomtatás eredményeit felhasználva zsoltáros versek és harcos hitvitázó iratok jelennek meg.

Gömöri György olyan szövegekről értekezik, amelyekből kiderül: nem csak mi figyeltünk Európára, a külföld is ránk emelte néha vigyázó szemét, noha ebben nagy szerepe volt a török veszélynek is, hiszen – tudhatjuk meg a könyvből – Angliában 1663–65 között legalább húsz kiadvány szólt a magyar hadi helyzetről és Zrínyi Miklósról. Paulus Melissus, későbbi heidelbergi főkönyvtáros itt katonáskodott, amikor Szigetvár eleste után a török nagyvezér a győri táborba megküldte Miksa császárnak Zrínyi levágott, borban és ecetben megmosott, gyolcsba takart fejét. „Magam is kezemben tartottam” – regisztrálta Melissus a gyászos eseményt.

A tanulmányok, ismertetők egy olyan korszakról szólnak, amelyben a Magyar Királyság sorsdöntő változásokon ment át, elvesztve európai középhatalmi státuszát, és nagybirodalmak befolyási övezetévé vált. Viszont ez az útikönyv nem csak ezen a terülten kalauzol minket. Több olyan magyar szerzővel foglalkozik, akik jelentős nemzetközi kapcsolatokkal rendelkeztek, ilyen például Bánfihunyadi János alkimista, aki egy skót-lengyel polihisztor leveleiben bukkan fel, Budai Parmenius István, az Oxfordba vándorolt humanista költő, Kaposi Juhász Sámuel tudós, aki részt vett II. Jakab angol király koronázásán.

A kötet egyik legérdekesebb tanulmánya, amely Balassi és kortársai patriotizmusáról értekezik.: „Ha viszont meg akarjuk határozni, mi a 16. század patriotizmusának fő témája, nincs nehéz dolgunk: a török elleni fegyveres harc, illetve az ezt vállaló uralkodó támogatása. Ehhez járul mint másik fontos téma az anyanyelv kiművelése". Gömöri rámutat arra az áramlatra, amely a 16. század első felétől jellemzi a magyar humanizmust (Sylvester János generációját), illetve azt, hogyan érik be mindez a század utolsó harmadára.

Gömöri vallja és következetesen képviseli a Tadere fabulare! (Hagyjuk a fecsegést!) elvét. Vegyük példának az Ismeretlen Szenci Molnár Albert-vers egy marburgi antológiában című tanulmányát. A Szenci Molnár néhány sorával foglalkozó írás bemutatja a szöveg keletkezésének lehetséges kontextusát, rengeteg névvel, információval találkozunk, majd a négy és féloldalnyi forráselemzés egy tömör konzekvenciával zárul, amely a tanulmányok nagy részére jellemző.

Többször is használtam az útikönyv kifejezést, valamint az ebbe a fogalomkörbe tartozó szófordulatokat (pl. kalauzol, tájakon, utazás, stb.). E szóhasználatnak nem pusztán frazeológiai értéke van, hanem egy kiváló modell, ami segítheti a könyv iránt érdeklődőket egy múltbéli vándorlás során. Ha lenne a könyvnek bevezetője, akár ez a kifejezés is szerepelhetne benne. Ennek hiányában ez az írás kísérli meg, hogy a könyvtől mind térben, mind időben távolabb egy szerény utószó legyen – akár a könyv olvasása előtt is.