Klasszicizmus és tárgyiasság a szavak hűvösében – Kántás Balázs kritikája Győri László A szó árnyéka című kötetéről

„A szó árnyéka többek között azért lehet fontos darabja a kortárs magyar költészetnek, mert szerzője visszatér a klasszikus, posztmodern korunkban talán kissé elfeledett lírai beszédmódokhoz, mint a vallomásos líra, a tárgyias költészet és a filozófiai mélység, ugyanakkor mindezt egyéni és hiteles módon teszi. Ezzel együtt Győri László ízig-vérig mai költő, akinek új kötete mindenképpen a kortárs magyar költészet figyelemre méltó, olvasásra érdemes darabja” – Kántás Balázs kritikája

Klasszicizmus és tárgyiasság a

szavak hűvösében

– Kántás Balázs kritikája Győri László A szó

árnyéka című kötetéről

   Győri László új verseskötete hosszú lírai hallgatás terméke, hiszen a költő az utóbbi években inkább prózaköteteivel, semmint verseivel jelentkezett.

   A szó árnyéka tekinthető egy eddigi költői pálya szintézisének, ugyanakkor visszatérés a klasszicizmushoz. A kötet verseiben dominálnak a klasszikus formák, antik metrumok, habár néhány szabadverset is találhatunk az igen változatos, gazdag lírai anyagban.

   Győri László megítélésem szerint legújabb kötetében sok helyen tárgyias költészetet művel, legalábbis abban az értelemben, hogy a költői beszélő számos versben eggyé válik a versekben aprólékos figyelemmel körülírt tárgyakkal, látványokkal. Többek között a hajnal, a szőlőhegy, a mosoly, a kehely, a felni azok a látványok, tárgyak, amelyeknél a költő különös érzékenységgel időz el már rögtön a kötet elején. Olyan lírai világ ez, melyben szinte minden a költői szubjektum meghosszabbításaként, kiterjesztéseként értelmezhető.

„A gyerek az ablak elé ült,
odabent nincs hely a konyhaasztalon.
Amikor kint besötétült,
nem írta tovább a leckét félvakon.
Anya teríteni készül
a két gyereknek, nem sir és nem jajong,
hogy ma is így, apa nélkül
billen a bögre a konyhaasztalon.”

   Győri így ír A konyha című versében, ahol a versvilágként szolgáló helyiség egyben az emlékek és az érzelmek helyszíne is. A tárgyakban, látványokban végig ott keringenek a személyes érzelmek és emlékek, így az sem mondható, hogy a költői szubjektum öncélúan vetíti bele magát a kötet verseinek minden objektumába. A tárgyak és helyek szimbólumokká képesek emelkedni, melyek egyetemes tartalmakat közvetíthetnek az olvasó felé. A kötet voltaképp költői napló, melyben minden bejegyzés közelebb visz minket ahhoz, hogy az olvasó megértse a versek mögött meghúzódó lírai én motivációit.

„Azzal a baltával, ugyanazzal,
amivel most fát hasogatok.
Csuklok alá már-már öntudatlan,
amint a tőkére lecsapok.”

   Így szól A balta című vers utolsó strófája, ahol egy olyan egyszerű, közönséges, hétköznapi tárgy, mint a balta válik egy egész emberi élet szimbólumává, a múlt és a jelen tárgyi megtestesítőjévé. Az élettelen tárgyak anyaga helyenként élő szövetté változik, mint a költő lírai testének organikus kiterjesztése. Olykor nem könnyű olvasói feladat eldönteni, vajon az adott vers címéül vagy helyszínéül szolgáló tárgy / hely beszél, vagy pedig maga a költő, aki szemléli mindezt, esetleg visszaemlékezik erre. A legtöbb helyen a kettő nem  választható el élesen egymástól, hasonlóan Rilke tárgyias költészetéhez, példának okáért az Archaikus Apolló-torzóhoz.

   A tárgyi költészettel Győrinél együtt jár a vallomásosság is, illetve a filozofikusság, miként például A titok természete című költemény utolsó strófájában:

„Amit gondolok, kitárom
            sarkig, csikorog,
egymás sarka taposással
jönnek-mennek rajta által
            avatatlanok.”

   A tárgyak, helyszínek, az általuk megörökített személyes emlékek olykor túllépnek az egyéni tapasztalaton, megnyitva az esetleges metafizikai-filozófiai dimenziókat. Ilyen versek például a fent idézett A titok természete, a Tollak, A sérelem anatómiája, A folytatás anatómiája vagy a Poe klasszikus versével azonos, A holló címet viselő intertextuális átirat. Ezen alkotások képesek az egyéni tapasztalatból kiindulva bizonyos tárgyiságot magukban foglalva egyetemes filozófiai következtetésekig eljutni, ily módon Győri László költészetében még a bölcseleti líra bizonyos nyomai is felfedezhetők.

   Néhány versből még a bölcselkedő jelleg is hiányzik, s az esetleges filozófiai következtetés is inkább a letisztult gondolati líra irányába mutat. Példaként említhetjük A törpe sóhaja című vers záró sorait:

„ Volnék bár nagyobb?
Most már így a jobb:
élek és halok
úgy ahogy vagyok.”

   Ennél egyszerűbben aligha fogalmazhatna a költő.

   Egy olyan lírai pályát összegző kötet, mint A szó árnyéka, természetesen nem nélkülözheti az úgynevezett nagy verseket sem. Megítélésem szerint a kötetnek ilyen kiemelkedő, olykor látomásos emlékképekből építkező, a tárgyiasság fegyelmezett határait szétfeszítő darabok a Rettenet, A működés gyönyöre, A nyersanyag sóvárgása vagy a Vén mák vén bürök.

„Hamuvá leszek én is
vén mák vén bürök
veletek békülök
szempillám húnyom béke van
vén vályogházamban vastag kérgű házban
minden végtelen minden határtalan.”

   Ezek a Vén mák vén bürök című vers zárlatából származó sorok, ahol a halál nem csupán az egyéni, mondhatni rilkei saját halál élményeként jelenik meg, hanem egyúttal kozmikus tapasztalatként, az univerzumként való egyesülésként is. Itt már nem csupán valamely konkrét tárgyra irányul a költő szava és válik eggyé vele, hanem egyetemes perspektívából, mintegy az emberi létezésen túlról szól olvasójához. Onnét, ahol már minden letisztult, onnét, ahonnan nincs visszaút, de a költészet talán mégis képes még a világok határait átlépni is.

   A kötet utolsó verse stílszerűen A látvány címet viseli, utalva talán azokra a látványokra is, melyekkel a kötet során oly sokszor eggyé vált.

„Szenny van a szóban, szenny van a járdán,
    szívben.
Ó, szabadság, hol az ábránd
    innen?”

   E kérdést teszi fel a költő utolsó versének utolsó soraiban. A választ persze már nekünk, olvasóknak kell minderre meglelnünk, s e válasz talán nem más, mint maga a kötet egésze, az ötven, többnyire kötött, klasszicizáló formában íródott vers, melyben a költő szenvedélyesen, ugyanakkor fegyelmezetten válik eggyé az őt övező világgal, s mesteri módon használja fel az élettelen tárgyakat, kül- és beltereket arra, hogy saját lelkivilágát közvetítse felénk.

   Úgy vélem, A szó árnyéka többek között azért lehet fontos darabja a kortárs magyar költészetnek, mert szerzője visszatér a klasszikus, posztmodern korunkban talán kissé elfeledett lírai beszédmódokhoz, mint a vallomásos líra, a tárgyias költészet és a filozófiai mélység, ugyanakkor mindezt egyéni és hiteles módon teszi. Ezzel együtt Győri László ízig-vérig mai költő, akinek új kötete mindenképpen a kortárs magyar költészet figyelemre méltó, olvasásra érdemes darabja.     

Kántás Balázs

(Kalligram Kiadó, 2009., 152 oldal, 2000 Ft)

A Szó árnyéka című kötet 2010-ben Szépírók Díjat kapott. Az idei díjazottakról bővebben itt olvashat.