A szolid satu (Borzák Tibor új interjúkötetéről)
Borzák Tibor jó riporter. Jó beszélgető partner. Nem hozza zavarba az embert, mégis valahogy úgy alakítja a meneteket, hogy beljebb kerülünk, mint eredetileg voltunk. Borzák egy szolid satu.
A szolid satu
Az interjú és a sajtó
Olvasom Borzák Tibor frissen megjelent interjúkötetét. Interjúban és interjúkötetben érintett vagyok, az ember kész 
tanulni, kész ellesni új és még újabb dolgokat, minthogy minden alany más, minden alanyt másfelől közelít az interjú készítője. Ráadásul az interjú műfaja – miként minden a XXI. század elejére – lényeges formai átalakuláson ment át, felvette a világ bolond tempóját. Minden új világ bolondabb az előzőnél (mondja Mikszáth), de az interjú a szemünk láttára osztódik, szaporodik, tölti be a teret, akár a jó svádájú ivarsejt. Ma már ismerünk telefonos interjút, mél-interjút, skype-interjút, könnyen lehet, kimarad közülük néhány általam nem ismert változat. A szerkesztő látja, esemény van, előkeresi az aktuális esemény, aktuális alany hozzáféréseit, minden előtt felkutatja az alanyt (sms, e-mail, skype) és időt kér tőle, melyik időpont volna alkalmatos egy gyors, vonatkozó beszélgetésre. Amint megkaptuk az időpontot, megírjuk a lead-et. Egy jól összehozott lead segít az eseményre koncentrálni. Ha közelről ismerjük, akit kérdezünk, nem teszünk tiszteletköröket, röviden kérdezünk, konkrétan. Ha kellemetlen aktuál-esemény a téma, az alany röviden, pörgősen, koncentrálva válaszolgat. Ha kellemes a beszélgetés apropója, az alany élvezettel, játékosan, okosan, színesen, a gyorsinterjúk paramétereit messze túllépő karakterszámban válaszol. Amivel aztán lesz bajunk, hogy gyorsolvasói sebességre rövidítsük.
tanulni, kész ellesni új és még újabb dolgokat, minthogy minden alany más, minden alanyt másfelől közelít az interjú készítője. Ráadásul az interjú műfaja – miként minden a XXI. század elejére – lényeges formai átalakuláson ment át, felvette a világ bolond tempóját. Minden új világ bolondabb az előzőnél (mondja Mikszáth), de az interjú a szemünk láttára osztódik, szaporodik, tölti be a teret, akár a jó svádájú ivarsejt. Ma már ismerünk telefonos interjút, mél-interjút, skype-interjút, könnyen lehet, kimarad közülük néhány általam nem ismert változat. A szerkesztő látja, esemény van, előkeresi az aktuális esemény, aktuális alany hozzáféréseit, minden előtt felkutatja az alanyt (sms, e-mail, skype) és időt kér tőle, melyik időpont volna alkalmatos egy gyors, vonatkozó beszélgetésre. Amint megkaptuk az időpontot, megírjuk a lead-et. Egy jól összehozott lead segít az eseményre koncentrálni. Ha közelről ismerjük, akit kérdezünk, nem teszünk tiszteletköröket, röviden kérdezünk, konkrétan. Ha kellemetlen aktuál-esemény a téma, az alany röviden, pörgősen, koncentrálva válaszolgat. Ha kellemes a beszélgetés apropója, az alany élvezettel, játékosan, okosan, színesen, a gyorsinterjúk paramétereit messze túllépő karakterszámban válaszol. Amivel aztán lesz bajunk, hogy gyorsolvasói sebességre rövidítsük. Ami kimaradt a felsorolásból, a kávéházi, esetleg családi ház teraszán, halljában készülő üldögélő, beszélgető (profi fotóssal érkező a riporter) klasszikus interjú. Első érintésre látható, Borzák klasszikus interjúkat készít, a régi újságírás hagyományainak megfelelően.
A régi újságírás hagyományai szerint egyszerre öt-hat vasat tartunk a tűzbe. Ha nem többet. A hetilapos hagyományos újságírás vezérlő csillaga a lapzárta. A mindig közelgő, minden nappal egyet lépő lapzárta. A lapzárta nem játszható ki, nincs trükk, amit egy lapzárta bevenne. El nem tolható, órákkal is nehezen, inkább előre kerül egy nappal („csüt. délután helyett szerda délután, kérem a rovatvezető kollégákat, ne feledkezzenek meg róla!”) A híres emberek kiszámíthatatlanok, ők maguk se képesek az időpontjaikat egyeztetni. A rutinos szerkesztő tudomásul veszi, alkalmazkodik. A rutinos szerkesztő fiókjában ott egy bármikor előrántható, kilencven százalékban kész anyag, alatta egy harminc százalékos készültségű, nem mellesleg az egyeztetett lista, kivel akar beszélgetni, telefonszámokkal, egyéb elérhetőségekkel.
A hét eltelik, az interjú elkészül, a lapot betördelik, megyen a nyomdába, onnan az olvasóhoz. Az olvasó olvassa. Amit 
fontosnak gondol, többször olvassa, de a hét letelik, a postás hozza a következő hetilapot, benne, ami benne, köztük a lapszámba került interjút. Az előző hetilap, benne az interjú és egyebek, funkciót vált. Jobb helyeken polcra kerül az elmúlt hetek, hónapok, évek számaival, fogja a port. A hetilap kifejezetten alkalmatos porfogásra. Rosszabb helyeken miután megérkezett az új, a régi lap a családi lét, a mindennapok szerves tartozékává válik. Bizonyos hetilapok kifejezetten alkalmatosak a cserépkályhába való begyújtásra (a néhai Új Tükör deltaprint papírja tűzoltásra volt alkalmatos), valamint zöldség és krumpli pucolásra. Más családok gyűjtőszenvedéllyel megvert családfői – elsősorban férfibetegség – féléves adagokban gondosan összekötözi a számokat (a teljes év sok, nehéz, szétcsúszik a madzagból mozgatáskor), addig tartja-tárolja a dolgozószobában a szekrény és a fal takarásában egymásra halmozva, amíg az asszony porszívózáskor kiakad, 
lehordatja a pincébe, vagy föl a padlásra. Hogy majd onnan fuvarozzák a telekre, „nyugdíjasként újraolvasom az egészet”. A férfi aztán vagy beölti a nyugdíjkort, vagy meghal előtte. Ezzel Magyarország férfipopulációja egyre komolyabb az eséllyel pályázik. És ha meghal, miért is ne tenné, nem olvassa az összekötözött, békés évekre előkészített hetilap-archívumot, hanem a gyerekei vágják ki első adandó alkalommal a kuka mellé, a kukások örömére.
fontosnak gondol, többször olvassa, de a hét letelik, a postás hozza a következő hetilapot, benne, ami benne, köztük a lapszámba került interjút. Az előző hetilap, benne az interjú és egyebek, funkciót vált. Jobb helyeken polcra kerül az elmúlt hetek, hónapok, évek számaival, fogja a port. A hetilap kifejezetten alkalmatos porfogásra. Rosszabb helyeken miután megérkezett az új, a régi lap a családi lét, a mindennapok szerves tartozékává válik. Bizonyos hetilapok kifejezetten alkalmatosak a cserépkályhába való begyújtásra (a néhai Új Tükör deltaprint papírja tűzoltásra volt alkalmatos), valamint zöldség és krumpli pucolásra. Más családok gyűjtőszenvedéllyel megvert családfői – elsősorban férfibetegség – féléves adagokban gondosan összekötözi a számokat (a teljes év sok, nehéz, szétcsúszik a madzagból mozgatáskor), addig tartja-tárolja a dolgozószobában a szekrény és a fal takarásában egymásra halmozva, amíg az asszony porszívózáskor kiakad, 
lehordatja a pincébe, vagy föl a padlásra. Hogy majd onnan fuvarozzák a telekre, „nyugdíjasként újraolvasom az egészet”. A férfi aztán vagy beölti a nyugdíjkort, vagy meghal előtte. Ezzel Magyarország férfipopulációja egyre komolyabb az eséllyel pályázik. És ha meghal, miért is ne tenné, nem olvassa az összekötözött, békés évekre előkészített hetilap-archívumot, hanem a gyerekei vágják ki első adandó alkalommal a kuka mellé, a kukások örömére.Mindezt, amit elmondtam a hetilapok és a bennük lévő lényeglátó interjúk sorsáról, rutinos, jó szemű szerkesztő, aki többnyire ebben a világban él, amelyben mi is, pontosan ismeri. Ezért tesz meg mindent, hogy más, kevésbé napra, hétre szóló információként, polcra sorolhatóan, olvasófotelban is forgatható minőségben a fogyasztó kezébe elkerüljön. A bizonyítékot tartjuk a kezünkben: Szembeszélő.
Ceruzás ember
Ceruzás ember vagyok. Nagyon ceruzás. Úgy olvasok, hogy ha a kezemben nem is, a fejemben mindig ott a ceruza. Nem 
durva 3B, hanem szerény, szolid H, ami nem rondítja el az oldalt, de mégis ceruza. Javítok a fejben lévő grafitheggyel mondatot, ragot és fölösleges igekötő, jelzem, amit kell, máskor pedig, ahogy mindig mindent: jelzéseket hagyok magam mögött az olvasmányban. Borzák Tibor könyve estében a tartalomjegyzéken.
durva 3B, hanem szerény, szolid H, ami nem rondítja el az oldalt, de mégis ceruza. Javítok a fejben lévő grafitheggyel mondatot, ragot és fölösleges igekötő, jelzem, amit kell, máskor pedig, ahogy mindig mindent: jelzéseket hagyok magam mögött az olvasmányban. Borzák Tibor könyve estében a tartalomjegyzéken. Ki érdekel, ki jobban, kit majd a végén – esetleg. Az egyszerűség okán alfabetikus sorban fussunk át a szereplőkön, engedtessék meg nekem, hogy mondjam, amit a listán átjutva gondolok.
Alföldi Róbert – nyilván a második olvasói etapra marad, ha nem a harmadikra, negyedikre, nem hiszem, hogy Alföldire volna kanalam tisztes előkészítés nélkül. Néhány évvel ezelőtt csiripelő reggeli műsort vezetett az RTL-en, ami olyan mértékben irritált (szakemberek szerint formabontó műsort, ha igen, köszönöm, nem kérek formabontást), hogy magát az RTL-t is kiiktattam a programok közül, nehogy véletlenül beugorjon a reggeli órákban. Ebből következően – amíg a reggeli alakítások úsznak be – aligha csigáz fel, mit tervel a Nemzetiben. Az már inkább, hogy mit tesz a jobboldali nemzet össztüze ellen, meddig marad a posztján, de ezt aligha kérdezi meg Borzák. Illetlen kérdés.
Bíró Eszter – énekesnő kalapban valamelyik Csillag születik környékéről? Meglátjuk. Aláhúzás nincs.
Bozsik Yvette – táncosnő, forradalmár. Nézzük. Második etap.
Bódis Kriszta – ahoj és ahoj! Író, rendező, feminista harcos és forradalmár. A terasz.hu-n szerkesztettem első fantasztikus, félelmetesen szókimondó kisprózáit; olyan trinaplót írt, hogy felgyulladt mögötte a monitor. 2001-2002 körül lódult meg prózaíróként. Ceruzacsík.
Czinkóczi Zsuzsa – nicsak, a balhés kislány Móricz óriási Csibe-hátterével, aki tizenhat évesen szült, és lelépett a pályáról Mészáros Márta erőfeszítései ellenére. Évek óta nem hallok róla semmit. Ceruzacsík.
Esterházy Péter – őt szakmai követelményből is akár. Mit mondhat, amit nem mondott eddig? Akit ennyiszer kérdeznek, akár önvédelemből is panelből dolgozik. A panelhegyet variálja.
Geszti Péter – Geszti? Nem hiszem. Harmadik etap. Gondolkodom, de nem is tudom, mi a francot csinál. Hajdani zenéje számomra nem volt zeneként hallgatható, mást nem tudok, talán annyit, hogy időről időre elfoglalja a bulvárcímoldalakat. Talán ő a kimaradók egyike. Ha.
Grecsó Krisztián – jó Krisztián-interjút jó volna olvasni. Otthagyta a békécsabai Bárka próza-rovatát a Nők Lapja próza-rovatáért, onnan az ÉS-nél landolt. Ha valaki megkérdezné tőle a váltásokat, azok megfontolásait, hatását, ahogyan a magas-irodalomból a nagyipari populárba, onnan újra az irodalomba, örömmel olvasnám. Ceruzacsík, remélem, Borzák is innen közelít.
Halász Judit – a Mosolyrend szürke tulajdonosa, semmi bulvár, semmi szeretőhegyek, balhék, műbalhék. Gyerekdal dalnok, színésznő. Lehet érdekes, lehet érdektelen. Fogalmam nincs, riporterként mit kérdeznék tőle, amire kíváncsi az olvasóm, amire kíváncsi vagyok én. Ez benne az izgalmas, Borzák mit kérdez tőle, hogyan teszi érdekessé.
Haumann Péter – kedves színészem. A három-négy legkedvesebb férfiszínészem egyike. Mindig jó, mindig emberi. Ceruzacsík.
Hernádi Judit – Juditka iszonyatos kopásban. Nehéz elhinni, hogy ne tudná, a Heti hetes csontig devalválja. Évek óta nem nézem, nem csak miatta, hanem mert nem. Hogy színészként mekkora, fogalmam nincs, meg nem fordul a fejben, hogy olyan darabra váltsak jegyet, amelyben szereplő.
Janisch Attila – nem tudom. Filmrendező. Nem láttam semmit tőle.
Joe Murányi – ? kto eto?
Kepes András – harmadik etap. A fiatal irodalomról készített tv-sorozata, nem is értem, miért keveredett oda, ha a téma ennyire nem érintette meg, kritikán alulira sikeredett.
Koncz Zsuzsa – a napokban (hetekben, hónapokban) láttam leesett állal a Zárórában, Veiszer Alinda káprázatos, nem mellesleg az M2 legélvezhetőbb műsorában, pislogtam sűrűn, azt hiszem. Veiszer Alinda úgy nyitotta ki ezt az egyébként zárt és visszafogott nőt, mint a kertkaput. Akadt butácska kérdés is, a „három nagy” = Koncz, Zalatnay, Kovács Kati vonatkozásában, de az ember, aki élt a megnevezett korszakban, lazán generációs tájékozatlanságnak tekinti. Érdekes lesz látni, Borzák mit, mennyit képes hozzáadni a Záróra-élményhez.
Konrád György – Konráddal a helyzet ugyanaz, mint Esterházyval. Mit mondhat még? Mi újat? De azért ceruzacsík.
Kovács Kati – esztrád-mama. Nem hiszem, hogy érdekelne.
Lajkó Félix – keveset beszél, helyette nyúzza a hegedűt, ha megszólal, érdemes meghallgatni. Ceruzacsík.
Markó Iván – nem tudom, nem tudom, Markó mindig nyafog, amikor interjú, bele kell pislantani.
Molnár Piroska – meglássuk.
Palya Bea – csudanő, szikrázó csuda nő. Persze. Ceruzacsík szexes cifrázással a végén.
Popper Péter – a néhai áter és népnevelő fantasztikus dolgokat volt képes mondani az életről, az életünkről, az ostobákról és az ostobaságainkról, az interjú is nyilván belép a fantasztik-sorba.
Sándor György – simán nem érdekel. De annyit megnézek, kitérnek-e az emlékezetes hídpénz poénra, amikor egy a piacról hazafelé bandukoló nyugdíjas mamókát hozott annyira zavarba a hídpénzzel, hogy a néni majdnem elsírta magát. Nem szeretem, ha kiszolgáltatottakkal, védekezésképtelen öregekkel szórakoznak, már ekkor eldőlt, számomra Sándor György humora nem humor.
Sára Sándor – van más, hatásosabb, emelkedettebb filmje, de nekem Sára Sándor a Don-kanyarral érkezik minden napszakban, és minden esetben apámmal együtt, ahogy a II. Magyar Hadsereg maradványaival baktatnak haza, Palócföldre a negyven fok hidegben, méteres hóban, a hullákat, sebesülteket, fagyott és félig fagyott bajtársaikat maguk mögött hagyva. Sára Sándor összekötve az öreggel, a Don-kanyarral.
Sebestyén Márta – igen. Az elmúlt hetekben többrészes sorozat a Dunán a Muzsikásról. Totál kimaradt belőle. Miért és hogyan? Talán az interjú választ, válaszokat ad, mert nem értem, nem és nem.
Szipál Márton – nem tudom. Innen majd kiderül, miért nem ismerem.
Tony Curtis – a farokforgató bajadér, aki megduplázta az egy színészre jutó dugások átlagszámát, aki a magyar pusztát és a bőgatyát reklámozta kemény magyar forintokért, hát miért is ne, lássuk, mit gondol rólunk, a magyar pusztán maradt magyarokról. Ha gondol valamit egyáltalán, amire semmi garanciát nem látok.
Törőcsik Mari – a nagy túlélő. Megnézzük. Mostanában újra megszerettem.
Udvaros Dorottya – hogyne, persze. Udvaros mindig, mindenben jó. Rendőrverésben is. Az is jó.
Varnus Xavér – aligha. A selyemsáltól, homlokba bodorított hajtincstől világ életemben herótom volt. Azoktól a fazonoktól pedig, akik lelkükön hordják a rojtos selyemsálat, színpompás selyeminget, arannyal kivert selyembugyit, nem akarok semmit a világon.
A könyvet az olvasó figyelmébe ajánlja: Friderikusz Sándor – Friderikusz-ajánlót nem olvasok; Keleti Éva – nem tudom, ki ő, őt sem olvasom; Jancsó Miklós – őt igen, a Jancsót elolvasom, pedig nem olvasok ajánlót soha.
Előszó: Szinetár Miklós – előszót sem olvasok, nem is íratok, pedig itt a lelkesítő előszavak ideje. Lelkesítő előszó nélkül pedig tanácstalan a kedves olvasó.
*
Mire a recenzió az olvasó elé kerül, én is végeztem az interjúkötettel. Nem fűzök hozzá utólagos magyarázatokat, nem kommentálom az eredeti szöveget, csak megállapítom, jó kilencven százalékban bejöttek az előzetes elvárások.
Borzák Tibor jó riporter. Jó beszélgető partner. Nem hozza zavarba az embert, mégis valahogy úgy alakítja a meneteket, hogy beljebb kerülünk, mint eredetileg voltunk. Borzák egy szolid satu. Nem engedi válasz nélkül a lényegi kérdéseket, ami miatt nekiültek az egésznek.
Onagy Zoltán
Borzák Tibor: Szembeszélő
BT-PRESS Kiadó 2010
