A figyelem — Kovács Flóra írása Serge Joncour A bálvány című könyvéről
Georges Coma, a könyv hőse egy nap azt veszi észre, hogy az utcán mindenki felismeri. Ezt nem tudja mire vélni, hiszen ő nem tett semmit, amivel kiérdemelhette volna e figyelmet. Annak érdekében, hogy kiderítse, miért lett híres, a lexikonokban kezd keresgélni – Kovács Flóra írása
A figyelem
- Kovács Flóra írása Serge Joncour A bálvány című könyvéről
Serge Joncour A bálvány című könyve bővelkedik a fekte humor elemeiben, nem hiába kapta meg szerzője 2005-ben az ehhez kapcsolódó díjat. A könyv idén magyar fordításban is megjelent a Ráció Kiadónál. A bálvány legmarkánsabb jellemzőjének a mozgás mondható olyan értelemben, hogy mozog a mélyebb problematikák felvetése (kanonizáció, felügyelet, nyelv kérdésköre) és a hétköznapibbnak mondható fogalmak között (a sztárság, a celebség kritériumait érintő megjegyzések.) A két „pólus” között azonban egyensúlyban tartja magát.
Serge Joncour, forrás: www.culture-cafe.fr
Joncour a kanonizáció kérdéskörét kissé távolról indítja. Georges Coma, a könyv hőse egy nap azt veszi észre, hogy az utcán mindenki felismeri. Ezt nem tudja mire vélni, hiszen ő nem tett semmit, amivel kiérdemelhette volna e figyelmet. Annak érdekében, hogy kiderítse, miért lett híres, a lexikonokban kezd keresgélni: „Az elővigyázatosság kedvéért önkéntelenül is belekukkantottam az ott sorakozó lexikonokba, csak hogy lássam, nincs-e ott véletlenül valamelyikben a nevem, s még az idei Ki kicsodába is belenéztem — elvégre kortárs vagyok —, figyelmesen kerestem magam a C betűnél, s abban az ismert rovatban, ahol a hírességek születési dátuma, pedigréje és foglalkozása található, s még a tartalomjegyzékre is rápillantottam, hátha ott feltüntetnek valami találmány vagy holmi bűnügyi statisztika kapcsán, de hála az égnek, ott sem találtam meg magam.” (10-11.) A kanonizált lét, vagy a celeb lét legfőbb bizonyítéka lenne, ha e kötetekben olvashatná a nevét és egy leírást magáról. Jóllehet, hogy e könyvekben nem látja a nevét, de az ismertség legnagyobb kritériumával mégis szembesül: „Ekkor láttam, hogy nagyon is beigazolódott a tünet, hiszen már a keresztnevemet is megspórolják, amikor felismernek.” (43.) A közismertség e foka a lexikonokban szereplésnél biztosabb ismérve a hírességnek. „Egyébként is, ki tudja, mikortól számítva kerülsz be a lexikonba, hogy szólnak-e előtte, egyszóval, kérnek-e rá engedélyt tőled, és tulajdonképpen jelent-e bármit is, leszámítva a tagadhatatlan elégtételt, hogy bekerülsz a lexikonba, és még a nevedet is jól írják?” (11.) A fentiek miatt meglepő és egyben érthetetlen is Coma számára, amikor a mű végén az autóból őt kitevő Raphaël — akinek az ismertséget köszönheti — már a keresztnevét is eltéveszti. „— És főleg meg ne fázzon, Hectorkám, meg ne fázzon!/ Ekkor az autó elhajtott.// — De én Georges vagyok — kiáltottam utána. — Georges vagyok — gondoltam./ Georges.// Milyen Georges is?” (181.)
A közismert lét okát keresgélve Coma számára felmerül az a lehetőség, hogy ő azért nem tudott önnön hírességéről, mert nem figyelte kellőképpen az információs csatornákat, illetve nem megfelelő helyről tájékozódott. Ám önmagát felmentve erre is talál magyarázatot: „tulajdonképpen csak azért nem vagyok képben a hírességemet illetően, mert mostanában nem olvastam elég újságot, és nem jó műsorokat néztem a tévében” (39.), „Mentségemre legyen mondva, hogy már annyi tévécsatorna van, annyi műsor, sok közülük egy időben, annyi showműsort és új arcot kéne megjegyezni, annyi az új újdonság, hogy elkerülhetetlen, hogy ne maradjunk le valamiről… Csak nálam százhúsz csatorna van bekötve, nem is beszélve a rádiókról.” (40.) A visszacsatolás egy kissé kifordított technikáját alkalmazza itt Joncour: az egyén saját ismertségéről úgy szerezhet tudomást, ha figyelemmel kíséri az információáramlást. A problémalátás ilyen humoros szemlélete és kifordított bemutatásmódja fedezhető fel Raphaëlnek a könyvpiacot és a hozzá kapcsolódó sikereket érintő fejtegetéseiből: „Ugyan, Coma, ne legyen már ilyen régimódi… Higgye el, a legokosabb, ha egy könyvet csak akkor, és nem előbb, kezdünk el írni, amikor már tudjuk, hogy kelendő lesz, most még ez túl korai lenne. Hülyeség lenne kitalálni az egész könyvet előre, mert azt kockáztatnánk, hogy nem veszi meg senki; a terv így nem lenne kerek egész… Bízzon meg bennem, öregem, az elején az a lényeg, hogy bekerüljünk a tévébe egy hamis könyvborítóval, a hozzá való szerző meg a tartalom pedig csak másodlagos kérdés…”. (68-69.)
Mielőtt a különböző, híreket közlő csatornákkal kapcsolatba került volna Coma, arra gondolt: elég csak egy másik környékre mennie, hogy megbizonyosodjék nem-ismertségéről, és magát a „»valahonnan ismerős nekem ez a fickó«-szindróma” (20.) áldozatának tekintse. Munkanélküli révén egyébként is sokat tud sétálgatni kerületében. „A bizonyítás kérlelhetetlen, akár egy matematikai tétel: figyelembe véve a megszámolhatatlanul sok embert, akinek naponta keresztezem útját, nem meglepő, hogy nem emlékszem mindenkire; ellenben ők, mivel mindig velem találkoznak, logikusan előbb-utóbb mindannyian felismernek”. (20.) Elgondolása igazolásaként úgy dönt, hogy elmegy egy másik környékre, azaz kiemeli saját kontextusából önmagát. Nem jár sikerrel, nem ismeretlen máshol sem.
A híresség, a közismert lét valamiféle velejárójának vélnénk a nyomhagyást, amely Coma részéről megkérdőjelezhető. Joncour ebben a vonatkozásban erősen sejteti is ezt, ám a nyomhagyás, az érintés kérdéskörét a rajongók szempontjából ugyancsak előveszi. Az érintés által az egyik egyénről a másikra kerülhet bármi annak területéből. Ez a folyamat oda-vissza működhet. Más szavakkal: az egyik és a másik egyén is a jegyeiből adhat át. Coma mint híressé vált egyén már irtózik a rajongók érintésétől, attól, hogy rajta „nyomot hagynak”. „Nem szorítom meg senkinek sem a felém nyújtott kezét, nem akarom, hogy akárcsak a legkisebb részecske is a kezükről a kezemre kerüljön, legyen az a felhám legkisebb maradéka vagy bármi, ami ellep engem és megváltoztat.” (125-126.)
A könyvben fellelhető fentebb említett humorra jellemző az, ahogy a ma társadalmában élő egyén szorongásait bemutatja. A legmarkánsabb példákat erre a bankhoz köthető esetek szolgáltatják: „A legkeservesebb metafizikai viszontagságok, az emberi létet érintő letaglózó kérdések, az ént fenyegető legnagyobb veszélyek és az önmagunk elvesztése felett érzett szorongások sem érnek fel azzal az inzultussal, amit egy bankautomata követhet el az emberen, ha elnyeli a kártyádat, bankjegyet meg nem ad ki.” (82.) Illetve: „A bankjegy megtagadása a legkegyetlenebb dolog, amivel a modern világ gyötörhet minket”. (83.)
Serge Joncour A bálvány című könyve a közismertség kérdéskörére összpontosítva, a kanonizáció, a felügyelet problematikáját is bemutatja, és mindezt rendkívül nagy humorral s könnyedséggel képes elérni, amelyet a magyar fordításnak ugyancsak sikerül érzékeltetni, ezért is mondható e könyv érdekfeszítő olvasmánynak.
Kovács Flóra
(Serge Joncour: A bálvány. Ford. Förköli Gábor. Budapest, Ráció Kiadó, 2010.)
