Talyigás Irma és az Ürdög
Kálmán Mari első regénye, a Talyigás Irma és az Ürdög, a kortárs magyar szépirodalom egyik nagy meglepetésének ígérkezik az idén, mivel ilyen bővérű szatíra a magyar vidékről ritkán és egyre ritkábban születik. Lehet, hogy rosszul tudjuk, s a magyar élet mégsem a plazákban zajlik. Talyigás Irma története igazi magyar saga egy isten háta mögötti faluban született lányról, aki postáskisasszonyi hatalmával élve tapos el mindenkit, aki karrierjének útjában áll, mígnem találkozik valakivel, aki nála is erősebb és kíméletlenebb. Irma figurája példabeszéd közelmúltunkról és jelenünkről. De az írónő sorsa is példáz valamit: az életben a dolgok nem mindig a megszokott sorrendben követik egymást. Kálmán Mari ősz hajú sokunokás nagymama, akinek első regénye csak most jelenik meg, de további három vár kiadásra, mert a felfedezések csak addig maradnak a levegőben, míg meg nem történnek...
Talyigás Irma és az Ürdög
(részlet, melyben a varacskai postáskisasszony hivatalos kerékpárja rejtélyesen drámai körülmények között eltűnik)
Az asszonyok gyanakvó szemmel kezdték méregetni Irmuska portékáit. A varacskai postahivatalban ugyanis tűt, cérnát, fenőkövet, rovarirtót, édességet, sőt még kölnivizet is lehetett kapni. A szomszédos Turgyó 
ÁFÉSZ-boltjából, bizonyos Gulyás Dénes úrtól hordta át bizományba Irmuska a „felesleg”-et. Ha szép idő volt, a lépcső mellé kitett egy kisasztalt, s hívogató halomba rendezte rajta a színes dobozokat, üvegeket. Az asztalka fölé spárgát lógatott, azon kellette, hintáztatta magát a sok fényes celofánba öltöztetett kakasnyalóka, piros meg sárga félholdat formáló savanyú cukor. Igazi boldogság volt számára minden egyes eladott darab. Egyszer, jókedvében még rímet is faragott, amit ugyancsak a spárgára fűzött fel: „Hogy mindene legyen, Irmuskától vegyen!”
ÁFÉSZ-boltjából, bizonyos Gulyás Dénes úrtól hordta át bizományba Irmuska a „felesleg”-et. Ha szép idő volt, a lépcső mellé kitett egy kisasztalt, s hívogató halomba rendezte rajta a színes dobozokat, üvegeket. Az asztalka fölé spárgát lógatott, azon kellette, hintáztatta magát a sok fényes celofánba öltöztetett kakasnyalóka, piros meg sárga félholdat formáló savanyú cukor. Igazi boldogság volt számára minden egyes eladott darab. Egyszer, jókedvében még rímet is faragott, amit ugyancsak a spárgára fűzött fel: „Hogy mindene legyen, Irmuskától vegyen!” Mondta is Gulyás úr, hogy „hiába, az akarat néha csodát művel”, pedig akkor még nem sejthette, meddig röpteti Irmuskát az ő fényes, nagy akarása. Gulyás úr ötven körül járt, rövid, görbe lábain ormótlan, rengő pocakot egyensúlyozva. Erősen kopaszodott már, de ami hiányzott a feje búbjáról, azt gondosan kinövesztette az orra alatt, olyan semmi kis vonalban, mintha vékony ecsettel rajzolta volna oda. Párnás, fénylő arcából gyöngyvirágillatú kölnivíz párolgott, az egész bolt szaglott tőle. A legbosszantóbb benne mégis csak a füstszűrős Pall Mall volt. Irmuska a saját cigarettáját sürgönyblankettából csavarta a tükör előtt, épp ezért sokért nem adta volna, ha megtudhatja, honnan szerzi be Gulyás úr az eredetit. Még ennél is jobban izgatta azonban, hogy honnan van az a sok feleslege. Mert amit nem adnak el, az maradék, na de előbb-utóbb azt is eladják, akkor meg honnan van a felesleg? Nem bánta volna, ha ő is tud csinálni egy keveset, de Gulyás úr minden szem cukorkát számon tartott, és semmi hajlandóságot nem mutatott arra nézve, hogy őt a közgazdaságtan-tudomány legalsó grádicsán átsegítse. Elég volt neki, hogy Irmuska öreg kofákat megszégyenítő fortéllyal énekelte bele a portékát az asszonyok kosarába. Ha kellett, viccelődve, ha kellett, hízelkedve, de mindig célt ért. Utóbb aztán nevettek is, bosszankodtak is rajta, de valahogy mindig lenyelték a mesterkedéseit. Egészen a lakatig.
Előző reggel éppen befejezte az aznapi újságok és levelek széthordását, amikor hirtelen türelmetlenül felberregett a hivatali telefon. Ledobta a kerékpárt, s rohant a készülékhez, mert azon a Központból szokta hívni Valaki. Mindig erős szívdobogást kapott, ha személyesen beszélhetett a Központból a Valakivel. A nevét soha nem mondta meg, s olyan sietősen mennydörögte el az utasításait, hogy Irmuska alig győzte bólogatással, így aztán a felét sem tudta megjegyezni a hallottaknak. Ezúttal azonban erősen megkapaszkodott benne mind a két szó: forgóeszköz-nyilvántartás ellenőrzés. Az agya szédült pörgésbe kezdett. Pecsét, párna, vaskazetta, ventilátor, jutazsák. A ventilátort holnapra visszaviszi, a jutazsákokat nem számolják, a többit ellenőrizhetik. Az ő nyilvántartásában még soha nem hibádzott semmi. Megvan abban minden, napra, hétre, hónapra, pirossal, kékkel, zölddel, ahogy a postaforgalmi szakiskolában tanították.
Még kifelé menet is ott csimpaszkodott a fejében az a három szó, hanem amint kilépett az üvegajtón, egyszeriben kihullott belőle minden, mert a kerékpárnak megint hűlt helye volt. Szaladt a pajtába, a farakás mögé, még a pincébe is leszaladt, de sehol sem lelte. Szorultságában föltekintett az égre, hátha onnan jön az eligazítás, de a fodros kötényű fehér felhők olyan hideg közönnyel néztek vissza rá, hogy egész bensőjét megremegtette a tehetetlen harag, s a mindenütt lesben álló Ürdög.
Atlantic Press Kiadó 2010.
