Irodalmi Jelen

Csillag és szemét a sorsunk – Danyi Zoltán könyvbemutatója az Írók Boltjában

2010. november. 15. - 07:35

A tavaly Irodalmi Jelen-díjjal, idén pedig Radnóti-díjjal kitüntetett vajdasági író kötetét Szörényi László mutatta be Budapesten.

Csillag és szemét a sorsunk

Danyi Zoltán könyvbemutatója az Írók Boltjában

Rendhagyó könyvbemutatónak adott otthont az Írók Boltja 2010. november 12-én. Danyi Zoltán zentai, de Budapesthez és Szegedhez is ezer szállal kötődő költő és író, – aki tavaly az Irodalmi Jelen próza-díját kapta, idén pedig a Radnóti Miklós-díjat veheti át, – Szörényi László professzor társaságában ismertette legújabb, a Könyvhétre megjelent művét. A Hullámok után a tó sima tükre című, elegáns, karcsú kötet hetedik könyve a szerzőnek. Az est folyamán az alkotás egyik - rendkívül csinos - hősnője megelevenedett, s akárcsak a történetben, uborkát mártogatott előbb mézbe, majd tejfölbe, vodkával kísérve a falatokat. A lassan induló, de egyre mélyebb és komolyabb kérdéseket felvető beszélgetés érintette a könyv hősének recepcióját, melyet a szerző csak egy lehetséges olvasatnak minősített. P.-ről vajdasági lapokban már leleplező fotót is láthattunk, Danyi Zoltán azonban tiltakozott a referenciális olvasat ellen, hiszen könyvében nem nevez meg konkrét helyszíneket. Mindössze annyit tudunk, hogy a hős tolmács, fordító, aki mai, fiatal osztrák prózaírók műveit ülteti át magyarra. Danyi Zoltán – vélekedett a szerző – lehet akár fikció is, akár valóság is, mire beszélgetőpartnere szellemesen megjegyezte: „Aki téged ismer, elég erős hipotézisként föltételezi, hogy létezel.” E nehezen kétségbevonható kijelentést (mármint, hogy létezik) Danyi Zoltán végül is mosolyogva elfogadta, majd Danilo Kiš gondolatát idézte, aki elutasítva a közkedvelt akadémiai tételt, miszerint az alkotó és alkotása teljesen elválasztható, megállapította: „A mű maga a szerző”. Mennyi belőle az önéletrajzi elem? Mennyi a jellegzetesen közép-európai motívum? Mindegyik én vagyok, – vallotta be Danyi Zoltán, – én vagyok a magyar is, a román is, a szerb is, mert egymás kis, szerencsétlen közép-európai életét fogjuk tönkretenni, ahelyett, hogy élnénk. Mi ebből a pokolból a kivezető út? Szörényi László a szépséget és a menekülést jelölte meg a könyv két fő motívumaként, a következő idézettel támasztva ezt alá: „Emiatt fordultam egy ideje oly elszántan a széphez, gondoltam, emiatt vetettem magam szinte farkaséhséggel mindenre, ami szép, értettem meg ebben a pillanatban, mert hiszen a szépségben reméltem az utolsó kivezető utat, az egyetlen lehetséges menekülési irányt” (Egy halványkék derengés). A felolvasott részlet megtörte a könyvbemutatók szokványos hangulatát és hirtelen a napnál világosabb lett, hogy miért is jön el az ember péntek este egy fiatal és csendes, szerény és fegyelmezett vajdasági prózaíró új kötetének bemutatójára. Megértettem, mit keresek én tulajdonképpen ezen a felolvasáson, ezen a beszélgetésen, megértettem, miért lehet fontos egy gondolkodó ember számára ez a könyv, ezek a szépen egymásba szőtt, mély mondatok. Amikor a szerző kifejtette, hogy két dolgot utál nagyon: ha irodalmi esten untatják az embert, vagy ha egy könyvben teszik ugyanezt az olvasóval, világos magyarázatot adott arra is, hogy miért ilyen töredékes, miért ilyen hézagos a kötet szerkezete. Nem egy lineáris, minden részletet aprólékosan kidolgozó történetet írt ugyanis, hanem csakis a lényeges elemekre koncentráló könyvet. Olyat, – és ez Danyi verseinek ismeretében korántsem meglepő, – amelyben minden mondat gondos mérlegelés eredménye. És amelyekben nincs helye sem hazugságnak, sem kíméletnek. A szerző Kosztolányi Dezsővel együtt vallja, hogy „csillag és szemét a sorsunk”. Amikor ezt idézte, eszembe jutott, mit is írt az Esti Kornél-ban e mondat előtt Desiré: „Nem szabad pirulni. Semmit se szabad szégyellni.” Ezt a kíméletlen őszinteséget Danyi Zoltán is kötelességének tartja, idősebb kortársai közül elsősorban Tolnai Ottót és Krasznahorkai Lászlót tekintve ebben tanítómestereinek.

Az est befejezésekor két, egészen bulváros történet is elhangzott. Az egyikből megtudtuk, hogy fiatal osztrák írók perrel fenyegették a szerzőt, azzal vádolván, hogy fordításaiban teljesen megmásította eredeti műveiket. Amikor azonban megtanultak magyarul, és elolvasták a Hullámok után a tó sima tükré-t, visszaléptek. A másik arról szólt, hogy Szlovéniában úgy tartják, Danyi Zoltán volt az, aki lelőtt egy lopakodó vadászgépet Szerbia viharos egén, de titkát sosem – így ezen a könyvbemutatón sem – tárta fel. Persze lehet, hogy egyik új könyvében majd megteszi.

Nádudvari Zoltán

Fotók: wst

Kapcsolódó:

Danyi Zoltánhoz kötődő cikkek az Irodalmi Jelenen

Danyi Zoltán honlapja

További fotóink: