Darált vágyak osztálya – Kritika Nyerges Gábor Ádám Helyi érzéstelenítés című kötetéről
Hogyan működik a lírai érzéstelenítés? – Mádai Nándor írásából kiderül
Darált vágyak osztálya
– Kritika Nyerges Gábor Ádám Helyi érzéstelenítés című kötetéről
„És a csörgés, meg a zörgés, meg a nevetés, meg a sírás és ebben ott vagyok én.”
(Duncan Macmillan)
Helyi érzéstelenítés címmel első alkalommal jelennek meg önálló kötetbe rendezve Nyerges Gábor Ádám versei. Műveit már évek óta közlik olyan folyóiratok, mint a Beszélő, Kalligram, Palócföld, Új Forrás, Liget, 2000 és a 2009-ben kiadott Beszámított veszteség című antológia, de az Irodalmi Jelen Verstörténés rovatában is rendszeresen felfedezhetjük egy-egy alkotását.
Az önálló kötet verseinek egy része elektronikus formában már hozzáférhető volt a Nyerges Gábor Ádám weboldalán, de az átfedés közel sem teljes. A Helyi érzéstelenítésben három ciklusba rendeződik a mintegy négytucat költemény, illetve az első darab még kívül helyezkedik el ezen a felosztáson, cím nélkül, a tartalomjegyzékben sem jelölve. Ennek ellenére egyik sora alapján feltételezhető, hogy az első, talánok és volnák című ciklushoz tartozik. A „talánok és volnák / reménye ringat orvul” – olvasható ebben a bevezető költeményben, amely mintegy kulcs az olvasónak. Jellemző a ciklusra, hogy a kiindulópont egy csendélet, vagyis talán jobban illik ezekhez a képekhez a csend-élet írásmód. Rendszerint az ezekbe beleszőtt „talánokat”, talányokat kibontva jut el egy vég-, illetve határtapasztalathoz: „élünk még?” (Szenilitás), „mi is meghalunk egyszer” (Táv), „pedig csak / bőr csont hús és vér / elektron neutron / sejt és sejtmag” (Holdsütötte). De ez nem csak a vég értelmében foglalkoztatja, hanem két egymástól elhatárolt és szembeállított világ formájában is, ahogy azt a Villany című versében is olvashatjuk, mikor „az igazi gyerek” és „az igazi felnőtt” viselkedése kerül egymással szembe.
Mindez azonban nem jelenti, hogy patetikus, a valóságtól teljesen elrugaszkodó szófutamokkal lennének teletömve Nyerges Gábor Ádám versei, sőt szövegei foggal-körömmel kapaszkodnak a hétköznapi valóság kínálta helyzetekbe: „így buszmegállunk mi is folyton / irdatlan nagy lófaszokat / kívánva a világba / míg csendben áznak a zsinóron / függők ködös imák végét cibálva” – írja a Puha szavakkal című versben. Tamás Péter Nyerges két verséről írt cikkében kitér az idézetben szereplő „buszmegállunk”-hoz hasonló szándékoltan mesterkélt szóképzésekre, amely a kötetben is ismétlődő jelenség: „át-átszobrod” (Düledezés), „félreismeretek”, „szótválthatnak” (Karthágó), „időtmúlnak” (Madárse), „lakbérelte” (A végszükség esete). Olvasatában ez elsősorban az önirónia eszköze, ami vitathatatlan, de ezzel együtt mintha a köznapi nyelv görcsös és sűrítést alkalmazó közléskényszerére, a jelen nyelvhasználati sajátosságára is utalna.
Az ötletes nyelvi megoldások ellenére a verseknek ez az első csoportja mégsem „működik” megfelelően. A nagy kérdések, melyekre kifut, vagy amelyekhez menekül, végül mintha közhelyessé tennék a szójátékokat. Minden nyelvi lelemény ellenére, legyen benne (ön)irónia vagy épp arra való kísérlet, hogy a hétköznapokba „cibálja” a végső kérdéseket, mégis az lesz az eredmény: olyan helyzetet teremt, mely megoldhatatlan. Nem kétséges, hogy lehetne e mögött is egy ironikus csavar, melynek során az ember mindig megkapja a nagy (költői) kérdőjeleket, néha épp „buszmegállásba” csomagolva „irdatlan lófaszokat kívánva a világba”, de valójában semmisnek tűnik a bizonytalan hozzáfűzés.
A további két ciklus sokkal kimunkáltabb, a címek is többértelműek, és ezek a versek jobban is „mennek” Nyergesnek. A második ciklus, a valami más többségében forma- és stílusvariációkat tartalmaz, melyeket a versfüzér címével párbeszédet folytató költemények tagolnak: a Valami más, a Valaki más és a Valahogy másképpen. Ezeket a címbéli hasonlóságon kívül összeköti, hogy látszólag ugyanannak a félresiklott életnek a történtét mesélik el. A forma- és stílusvariációk közé tartozik például az Óda, a [csúnya szó] ügy, az In Tandorium, vagy a Tapintsál úgy (ami a nemzeti dalocska alcímet viseli). A legjellemzőbb példa azonban az A. I. válasza tizenhatodik megkeresésemre („A. I.” alatt itt „Atyaúr Istent” kell érteni), amely arra az abszurd alaphelyzetre épül, hogy valaki hivatalos levelet kap az Atyaúr Istentől. A fanyar humor jobban illik ezekhez a szituációkhoz, és a lírai én is felszabadultabban mozog a versekben az előző ciklushoz képest. A címek és szavak többértelműségét is találékonyabban kihasználja, kijátssza, amire példa többek között a Ragadozni néhány sora:
Hogy ragadnál már vissza magadhoz, Istenem,
kértem egy gyengébb pillanatomban
és az Úr kegyes volt,
tényleg visszaragadt
magához.
A játékos kísérletezésen túl az is kapcsot jelent az itt található versek között, hogy legfőbb témájuk a kommunikáció meghiúsulása. Így kerül a képbe Isten is mint a személyes megszólítás esetének jó példája, pontosabban az lehetne, ha nem csak megszokás lenne az egyik és nem csak csend a másik oldalon.
A kötet záró ciklusa, a rendeltetés szerint, szerkezetileg a legötletesebben felépített rész. Az itt található versek a férfinak, szerelmesnek és költőnek „rendeltetett” lírai én köré szerveződnek. A költő, a múzsa és a vers bizarr szerelmi háromszögét énekli meg az egymás után szereplő Muszájkatullusz, Muszájlesbia és A Muszáj. A három költemény bevezetője egy nagyobb körnek, amely ugyanahhoz a szerelmi történethez kapcsolódik. Az átvezetést ötletesen oldja meg Nyerges Gábor Ádám. A Muszájkatullusz ajánlása egy bizonyos „Vörös”-nek szól és a három vers után megmarad a „címzett” (A végszükség esete, Csellengés és címében a Vörösnek Jordanről és Mengyelejevről táviratilag). Az újból és újból (már-már „ezerszeres ismétlésben”) történő megszólítása ugyanannak a személynek szinte a terápiás kibeszélés aktusát idézi. Ismételt nekirugaszkodás ugyanannak a történetnek a lezárására, amely mint valami sziszüphoszi szikla a következő oldalra ismét visszagurul. Kezdődik megint elölről, csak már egyre tompábban, érzéketlenebbül. Lényegében ezen a ponton fogalmazza meg fő kérdését a kötet: mi, hol és hogyan érzéketlenedik (érzéktelenedik) el, és miért csak helyileg.
Nyerges Gábor Ádám: Helyi érzéstelenítés. Orpheusz, 2010.
Mádai Nándor
Kapcsolódó anyag:
