A könyvtáros és az irodalom(tanítás)

Az irodalomszerető embert végigkíséri a könyvtár. Először az iskolai, később a helyi, a legközelebb eső a településen, ahol lakik, és persze építgeti a sajátját, szerencsés esetben tovább a családit. - Könyvtárosi jegyzet.

A könyvtáros és az

irodalom(tanítás)

A könyvtárosnak otthon is faltól falig polcos a szobája, ha van könyvtárszobája. Ha nincs külön dolgozószoba, a lakásban terjszekedik. Őrzője a könyvekben foglalt szellemi kincseknek, könyveiből vagy szívesen osztogat vagy nem, ha igen, akkor azért, mert a legolvasóbarátabb könyvtáros, ha nem, akkor azért, mert a legszigorúbb védelem alatt kívánja tartani az életben számára legfontosabb szellemi értéket. Anatole France Angyalok lázadása című regényében a könyvtáros ilyen, legszívesebben senkit se enged a rábízott könyvek közelébe, s valóban, a könyvtáros tapasztalatból tudja, hogy illetéktelen kezek óhatatlanul elherdálják, lekakaózzák, kávéfoltozzák, eltüntetik a ritka példányt, ami felülmúlhatatlan érték.

Egy remek tanulmány olvasása után irány az illetékes könyvtár, kivenni a benne említett szerzők könyveit – van, amelyiket sikerül, egy másik sehol sem lelhető fel, eltűnt, megvolt ugyan, de nem hozták vissza, elveszett. Igaza lehet Anatole France könyvtárosának. Senkit be nem engedni. Egy könyvtáros, aki könyvember, mint Arcimboldo festménye mutatja, végül maga is könyvvé válik, de legalábbis ír egyet, többet, íróvá válik, mint Jorge Luis Borges, Móra Ferenc, Hamvas Béla.

Ha a könyvtáros nő és szende szépség, írók-olvasók jótündére, beéri egy tanulmány megírásával is, mondjuk a könyvtár utóbbi évtizedeinek gyarapodásáról. Az ilyen szende-szép ezen felül ihletet ad az íróknak: Hogyan csábítsuk el a könyvtároskisasszonyt? Merész és vonzó könyvtarissza alakot ölt, mint Poletti Lénárd és Gabriely György (azaz Szilasi László és Németh Gábor) fiktív levelezésében.

A könyvtáros mindig segéd. Segédje az irodalomtanításnak, a tudománynak, a tanárnak. Ebben a minőségében rengeteget adhat, ha neki is adnak. Mindent beszerez, kínál, terjeszt, és ezt szívből teszi, nem pénzért, amire, mint segéd, kevéssé számíthat. Mecénásra vár, hogy mecénás lehessen, az értékek támogatója, az íróké, az olvasóké. Bújja a katalógust, újabban a számítógépen, hogy kikeresse, felkutassa azt is, amire nem is gondolt az írásmű nyomába eredő kíváncsi. Átrándul a Gutenberg- galaxisból a Neumann-galaxisba is a keresésért. Tanul belőle, hogy újabbakat leljen ahhoz, amit majd másoknak is ajánl, szóban, recenzióban, blogban.

Becsüljük meg a könyvtárosokat, hogy megbecsülhessük az irodalomtanárokat, írókat, minden rendű és rangú leírt örökséget. Hogy olvasókat nevelhessünk a leírt, megfogalmazott művek élvezetére és örömére, okulásunkra és vigasztalásunkra. Ahogy a múltba merengő költő ír a galaxisok előtti őrzőről:

Miképen boltíves,
pókhálós vén terem
zugában álmodó
középkori barát,
ki lemosdotta rég
a földi vágy sarát
s már félig fent lebeg
a tiszta étheren, -
ül roppant asztalánál,
mely könyvekkel teli
s a nagybetük közébe
kis képecskéket ékel,
Madonnát fest örökké
arannyal s égi kékkel,
mígnem szelid mosollyal
lelkét kileheli:
úgy szeretnélek én is
lámpásom esteli,
halavány fénye mellett
megörökítni, drága
arany és kék szavakkal
csak Téged festeni,
míg ujjam el nem szárad,
mint romló fának ága
s le nem lankad fejem
a béke isteni
ölébe, én Szerelmem,
világ legszebb Virága.

(Dsida Jenő: Arany és kék szavakkal)

Csanda Mária