Tasnádi-Sáhy Péter: Indiai módra papírból fészket rakunk a peronon
A szédületes tempóban változó ország folymatos mozgásban tartja lakosait. Dolguk után siető öltönyös üzletemberek lépkednek decensen, a falujukba visszatérni készülő, rongyos tömegek között. Luxusvonatok és rácsos ablakú fapados vagonok, szédítő szélsőségek. Egy óra után már zúg tőle a fejem, inkább visszahúzódom a saját kis világomba, fejemre húzom a magammal hozott lepedőt, és semmivel sem törődve alszom egy keveset.
Tasnádi-Sáhy Péter:
2. Indiai módra papírból fészket rakunk a peronon
Úgy tűnik, ezen az úton a bejegyzések reggel születnek. Most a tegnapinál sokkal jobb állapotban vagyok, pedig azóta is zajlott az élet. Írás után még megpróbáltam visszaaludni, de pont mikor sikerrel jártam volna megjelent Krisna nagy vidáman, hogy ellásson reggelivel: csomagolt kenyeret hozott, darabka, pár hete a hűtőben avasodó vajjal, és egy üveg lekvárral. Az utóbbit gondolkodás nélkül félretoltam a korábbi balvégzetű kísérletek miatt, így a sokat látott vajdarabbal és a tószttal vertem el az éhemet, már amennyire lehetett.
Krisna nevetve újságolta, hogy Kancsanon kívül Mr. Prashant is befut a délelőtt folyamán, mivel ismeretlen okból hajnalban visszarepült Dzsansziból.
Nagy örömmel üdvözöltük egymást, Prashant Dzsi azon hirtelenjében beinvitált az irodába, és nekikezdett az „önkéntesség fellendítésével” kapcsolatos tervei ismertetésének.
Kicsit féltem ettől a pillanattól, mert hajlamos némileg túlzott optimizmussal a jövőbe tekinteni, és most eljött végre az igazság pillanata, hogy mennyire megalapozottak az elképzelései.
A következő napokban mindenképpen kiderül, mivel elmegyünk végiglátogatni a tervezett egzotikus munkahelyeket. Kis csapatunk négy főből áll: Prashant Dzsín, Kancsanon és jómagamon kívül az Aroti névre hallgató ifjú hölgy is velünk tart, mivel hasonló viszonyok között töltött gyermekkorából adódóan a vidéki élet avatott szakértője.
Kettőkor összekaptuk magunkat, hogy négyre kiérjünk a Nizamuddin vasútállomásra a vonathoz. Amint a riksában zötykölődtem a csomagjaimon egyensúlyozva, keresztül a zsibongó, tömött Delhin, maradék diszkomfort érzetem is elpárolgott. Újra otthon éreztem magam.
Mikor megérkezünk, meglepetés fogad: a vonatunk éppen hat órát késik, de mivel a kijutás két óra, nincs értelme hazamenni. Szóval India módra újságpapírból fészket rakunk magunknak a peronon. A többiek valami számomra új, bonyolult, az amőba és a torpedó keverékéhez hasonló játékot játszanak és nevetgélnek, de nincs kedvem bekapcsolódni, inkább nézelődöm. A szédületes tempóban változó ország folymatos mozgásban tartja lakosait. Dolguk után siető öltönyös üzletemberek lépkednek decensen, a falujukba visszatérni készülő, rongyos tömegek között. Luxusvonatok és rácsos ablakú fapados vagonok, szédítő szélsőségek. Egy óra után már zúg tőle a fejem, inkább visszahúzódom a saját kis világomba, fejemre húzom a magammal hozott lepedőt, és semmivel sem törődve alszom egy keveset.
Immáron tizenkét órája zötykölődünk egy hat fős hálófülkében, komoly kihívás eltalálni a kívánt betűket, a fotószerkesztésről ne is beszéljünk. Útitársaim igyekszenek csendben maradni, mivel kiderült, hajdanán, huszonöt éves katonai pályafutása kezdetén Mr. Prashant is dédelgetett írói ambíciókat, sőt, több írása megjelent nyomtatásban, szóval maximálisan támogat. Egy pilóta-író... nincs új a nap alatt, csak ő szerencsére nem lezuhant, hanem egy keresztény hölggyel folytatott szomorúan végződő románc után elapadt az ihlet.
Mint látszik, az irányú terveimet, hogy – mivel csak tíz napra jöttem – nem engedem át magam teljes mértékig a körülményeknek fel kellett adnom, de nem lihegem túl a dolgot, egyelőre úgy tűnik, a szervezetem tökéletesen emlékszik és jól üzemel.
Na, jó, a régi jól bevált gyakorlat szerint megint rengeteget firkáltam össze-vissza, úgyhogy mára szép lassan befejezem és a hátralevő nyolc órában – némi szundikálással megszakítva – csendben elmerülök a vonat mellett elsuhanó tájban: búzaföldek, mangóültetvények, ökrösszekerek, parasztok, a fejükön hatalmas csomagokkal, a mezőkön túl, a távolban pedig már itt-ott felsejlik a Rudiard bácsi könyveiben oly sokat emlegetett dzsungel.
Előzők:
A fürdő
Krisnával
Szoba Mandagírban
