Tasnádi-Sáhy Péter: India és az őskor
Ellátogattunk egy helyre, amit a törzsek szentként tisztelnek, mivel a tökéletesen száraz földből a fák gyökerei közül víz tör a felszínre, aztán csinos patakká duzzadva gyönyörű vízeséssé alakul. Se látványnak, se túrának nem rossz. A forrás közelében áll egy banánfa, ami állítólag csak magot terem. A legenda szerint egy mag felér 30 mahua likőrrel (helyi gyümölcsből főzőtt pálinka), nagyobb mennyiségben pedig halálos. A törzsek állítólag előszeretettel ki is használták ezt a tulajdonságát.
Tasnádi-Sáhy Péter
India és az őskor
Na, most is hullafáradtan jutottam el odáig, hogy élménybeszámolót tartsak, de nem hagyom ki, jócskán van miről mesélni. Szerencsére még itt vagyunk a rezortban, úgyhogy az előbb doppingoltam kicsit a zuhannyal. Mr. Prashantnak az az elve, hogy ha már húsz órát dolgozik naponta, akkor azt a keveset, amit nem, töltsük kényelemben. Itt pedig a marha kényelmetlen és a luxus között nincs köztes megoldás. Persze nem milliárdos hotelre kell gondolni, de az éjszakánként húszezer forintos szobaár nekünk sem a legolcsóbb kategória, itt meg két család kijön belőle egy hónapig. Szóval a lényeg, hogy messze nem panaszkodhatok, mert azért ugye furcsa lenne reklamálni a dzsungel közepén, hogy most, fürdés előtt fél órán keresztül üldöztem egy tenyérnyi pókot a kisvödörrel, hogy abba beletuszkolva kitessékeljem a kertbe.
Mikor reggel hatkor felkeltem, féltem egy kicsit, hogyan csinálom végig a napot, mert a hasam furán érezte magát, de a már hosszas szenvedések árán kitapasztalt két széntabletta, nospa kombináció megint működött. A vicces az, hogy Mr. Prashant viszont igazán rosszul volt, de nem fogadott el gyógyszert. Én az út közben egy helyi piacon vásárolt, mocskos kézzel a szánkba tömött görögdinnyére gyanakszom.
Ma, miután megnéztük az alapítvány két, az ádivászik (őslakosok) számára indított iskoláját, ellátogattunk egy helyre, amit a törzsek szentként tisztelnek, mivel a tökéletesen száraz földből a fák gyökerei közül víz tör a felszínre, aztán csinos patakká duzzadva gyönyörű vízeséssé alakul. Se látványnak, se túrának nem rossz. A forrás közelében áll egy banánfa, ami állítólag csak magot terem. A legenda szerint egy mag felér 30 mahua likőrrel (helyi gyümölcsből főzőtt pálinka), nagyobb mennyiségben pedig halálos. A törzsek állítólag előszeretettel ki is használták ezt a tulajdonságát. A patak és a vízesés alatt tökéletesen izolált baiga falura bukkantunk.
Döbbenetes. Ezek az emberek tényleg szinte őskori körülmények között élnek. Deszkába vájt formázóval marhatrágyából készítenek zsindelyt maguknak, és persze a gyűjtögetés (esetleg némi kezdetleges földművelés) mellett fonnak mindenféle kosárneműt. A gyerekek teljesen meztelenek, néhány fonott ékszertől eltekintve, és, amint látom, már egészen kiskortól kezdve dolgoznak. Láttam egy kisfiút, aki sarlószerű késsel a kezében üldögélt, és ágakat hasogatott kosárfonáshoz. Néhány kutya és tyúk rohangált a házak között, több háziállatot nem láttam. Áram nincs, még csak vezeték se sok kilométeres körzetben. Víz a folyóról. Iskolának hírét se hallották. Sehol egy nyugati (vagy bármilyen modern ruházat, vagy bármilyen újkori hívság, egy biciklit leszámítva. Abban a bizonyos korábban meglátogatott faluban mindenki panaszkodott, ők egy szót sem szóltak. Senki nem tudja, mikor született, hány éves, arról sincsen túl sok fogalmuk, hogy létezik valahol a dzsungelen túl egy másik világ is fényreklámokkal, fékezett habzású mosóporral, törlesztő-részletekkel.
Kapcsolódó:
