Ugrás a tartalomra

 

Acsai Roland: Hajnali kút (részletek)

 

 

 

Acsai Roland legújabb verseskötete a norvég fjordok világába vezet el bennünket. Részleteket olvashatnak a könyvből.

 

 

 


 

 

Acsai Roland: Hajnali kút (részletek)

 

   Acsai Roland kevés szavú költő. Egyik verse a kettős szivárványról szól, abban elmondja, „hogy a szivárvány nem ér véget / A szikláknál, a víznél, folytatódik bennük is, // A föld alatt is: átszelve bazaltot, sötét ásványt, / Vakond-járatot – és teljes kört fut.”  Őt a szivárvány nem mint valami elavult szépséghordozó érdekli, ebből a jelenségből épp az fontos számára, ami nem látszik: a teljes kör. Acsai képes láttatni és elhitetni velünk, hogy minden, létében szükségszerűen csonka és hiányos dolog megfutja a maga teljes körét. Szavai a teljes kör helyett vannak itt. Művei tájleíró versek, de mindig a táj mögött, alatt, a kövekben, a vakond-járatokban, az emberi lélek belsejében megtett teljes körre utalnak. A hajnali kút meglehet, hogy nem más, mint egy csecsemő szőke fején a kutacs.

   Persze az ábrázolt táj, a versek első, felső, látható és olvasható síkja sem lényegtelen. Acsai Roland nem délre vágyik, nem nyugatra tekint, nem a kelet után sóhajtozik, hanem északra megy, a finnországi kötet után itt vannak a norvég versek. Egy fjord és a benne fölmerülő alaksejtelem, egy bálna; hidegvérű sziklák, Wittgenstein norvégiai házának hűlt helye. Wittgenstein szellemi önállóságának és merészségének hűlt helye az európai kultúrában. Acsai, legalábbis gesztusaiban és szövegeinek logikai csupaszságában, nem annyira radikális, mint mestere, de ő is bátran műfaja, a költészet alapjaihoz nyúl vissza, lebontva fölülük mindent, ami esendő, mulandó, egyszeri. „Wittgenstein faházát hiába /Keresnénk: csak kőből hordott // Alapzata látható a hegyen. / A hegyen, mely mintha maga is // Egy letűnt óriás vagy isten / Egykor állt házának alapzata lenne.” Acsai Roland egy isten házának alapzatát tárja föl, nos, ez az isten nyilván nem a délszaki Apolló, de mégiscsak a költészet istene, talán egy verselő troll lakóhelyének maradéka lehet a hegy, ami alatt térben és időben folytatódhat a teljes kör, megtaláljuk a líra értelmét, a merengés lehetőségét, és végül, a szerző legnagyobb örömére, megtaláljuk önmagunkat.

Vörös István

 

HAJNALI KÚT

Domb tetején,
Hullámzó, sárga füvek közt
Elrejtve
Van egy kis kút.

Kezeink, e furcsa, ötlábú
Lovak
Ott isznak minden
Hajnalban –

Lányom feje búbján
A be nem nőtt kutacs.

 

A BÁLNA

Az autópihenőben fényképeztünk,
A Gaupnefjord fölött. Úgy álltunk

Ott, hunyorogva, apa, anya, gyerek,
Mintha nem is mi fényképeznénk,

Hanem bennünket örökítene meg
Valaki. Családi fotó, vízeséssel.

Páraködét narancssárgára színezte
A nap, tűzeséssé.

A bálna-bébi már csak ráadás volt –
Beavatás a megnevezhetetlenbe.

Váratlanul bukkant fel a fjord sima
Türkizéből. Úszó foncsor a tükörben:

Fekete hát, hegyes uszony.
Aztán elmerült, majd újra felbukkant,

Mint egy belső kép, a szív legmélyéről,
Vagy még mélyebbről,

Mert a fjord mélyebb a szívnél.

 

SORSVONAL

A táj, mint egy tenyér.
Nem mondom ki, hogy [istené].

Kettészeli a gyorssodrású,
Türkizkék folyó sorsvonala.

De bennünket az a vékonyabb vonal
Érdekel, a pataké,

Amiben együtt
Fürödtünk a barázdabillegetőkkel.

Állunk a völgy fölött, a hegyoldalban –
Apró jósok, akik egy hatalmas,

Sziklakérges tenyérből akarnak olvasni.

 

Acsai Roland: Hajnali kút. Budapest, L'Harmattan, 2011. 1500 forint

Irodalmi Jelen

Irodalmi Jelen

Az Irodalmi Jelen független online művészeti portál és folyóirat. Alapítva 2001-ben.

.