NYERS, ZÖLD FŰSZÁLAK – Kőrösi Zoltán focinovellái

Ahhoz, hogy egy futballpálya a leginkább olyan legyen, amilyen egy futballpálya lehet, végláthatatlanul sok törődés szükségeltetik. Hagyjuk most az építkezéseket, a homokágytól az alácsövezésig, maradjunk csak a felszínnél, az is éppen elég.

KŐRÖSI ZOLTÁN

NYERS, ZÖLD FŰSZÁLAK

focinovellák

LILA

Ahhoz, hogy egy futballpálya a leginkább olyan legyen, amilyen egy futballpálya lehet, végláthatatlanul sok törődés szükségeltetik. Hagyjuk most az építkezéseket, a homokágytól az alácsövezésig, maradjunk csak a felszínnél, az is éppen elég.
    Amikor a köznapi szurkoló szombat délután kisétál a verőfénybe,  nem is gondolná, mennyi odaadás, fűnyírás, öntözés, hengerlés, csíkozás, gyeptéglázás, gereblyézés és sepregetés, takarítás, csavarozás és kalapálás kell ahhoz, hogy a jól megszokott pálya minden héten ugyanúgy várja a mérkőzéseket. Egy elkötelezett pályamunkás számára összeolvad az otthon és a pálya, a munka és az élvezet, a szabadidő és a munka. Nyilvánvalóan nem kényszerből végzi el a karbantartást, ellenben mindig keresi a feladatokat, hiszen a világ legjobb pályái lebegnek a szeme előtt. Tudja, nincsen olyan billiárdasztalhoz hasonlítható gyep, amin ne lehetne még javítani, és nem létezik az a tökéletes pálya, aminek az apró egyenetlenségeit a hozzá szokott szem ne látná meg. Márpedig, hogy a lényegre térjünk, egy kiforduló gyeptégla, egy magasabbra nőtt fűcsomó legalábbis életeket befolyásolhat.
    Ezért is érthetetlen az a történet, ami még a nagy Újpest, Törőcsikék idejében esett meg a Megyeri úton.
    Abban az évben, az ezerkilencszáznyolcvanhármas-nyolcvannégyes szezonban újfent a Kupagyőztesek Európa Kupájában indulhatott a Dózsa. Az előző kiírásban a Real Madrid búcsúztatta az Újpestet, s most megint nem bíztatóan indult a sorozat, hiszen az első meccsen, Athénban az AEK ellen kettő nullra kikapott a csapat. A visszavágón aztán már dicsőségesebb percek jöttek:  az Újpest, többek közt Kardos József két góljával négy-egyre legyőzte a görögöket. Jó formában volt a Dózsa, a kapuban Szendreivel, hátul Kardossal, középütt Kisznyérrel, Herédivel, elöl Kissel és Feketével és Törőcsikkel. A sorsolás viszont a továbbiakban sem kedvezett, hiszen azt az Kölnt kapták ellenfélül, aki (ami?!) a Bundesliga meghatározó csapata volt. Ráadásul a készülődést, ha nem is nehezítette, de befolyásolta, hogy a németek elleni meccs reggelére derült ki, ki  tudja honnan, ismeretlen magvak keveredhettek a Megyeri úti stadion máskülönben jó minőségűnek mondható gyepébe: csaknem az egész pályát apró, sárga fejű virágok lepték el. A látvány, ahogyan a Népsport beharangozója megállapította, egy kiránduláson az önfeledt vállalati gárdának valószínűleg nagy örömöt okozott volna, ám itt, néhány órával a mérkőzés kezdete előtt, sokkal inkább kínos képzettársításokra adott alkalmat, s aligha javította a nyugati sajtóban a hazánk fejlettségéről és a hazai sportviszonyokról kialakult képet. Szerencsére ügyes szervezéssel az esti kezdésig sikerült egy soron kívüli fűnyírást beiktatni; s ugyan a gyep ily módon némileg rövidebb és kopogósabb lett az ideálisnál, de legalább a látvány nem zavarta meg a szurkolókat és a játékosokat. A Dózsa Kiss, Kisznyér és Kiss góljaival három-egyre verte a Köln csapatát, majd, ha már tartott a lendület, a németországi visszavágón, az ottani, négy-kettes vereség ellenére, a több idegenben lőtt góljával továbbjutott.
    A váratlan fordulatok csak ezután kezdődtek igazán.
    Úgy mesélik, hogy a hazautazást követő első edzésre verődött össze a csapat, amikor látták, hogy  a Megyeri úti bejárathoz közelebbi kapu előtt, a középcsatár helyén egy lila szirmú virág nőtt ki a fű közül. Nem volt nagy növény, apró, húsos levelecskék védték a szárát, de a virága már messziről is élénken látszott, nyilván, mert a lila szín erősen elüt a gyep zöldjétől.
    Temesvári Miklós mesteredző az edzés után tréfásan jegyezte meg, hogy a csapat nevében köszönik a pályamunkások ajándékát, de azért nem bánná, ha délutánra már csak fű maradna ott, ahol fűnek kell lennie.
Tréfa ide, viccelődés oda, a virág nem tűnt el a délutáni edzésre sem.
    Mi több, ott virított az egész héten át, dacára annak, hogy mind a három pályamunkás megesküdött, hogy saját kezűleg tépte ki a földből, természetesen gyökeresen,  ahogyan azt kell.
    A sorsolás a negyeddöntőben a skót Aberdeen csapatát juttatta Szendreiéknek.
    A sárga virágocskák miatti tanulság okán a pályagondnok időben intézkedett a fűnyírásról, sőt, a két kapu elé gyeptéglákat hozattak, hogy semmi kifogás ne érkezhessen a minden bizonnyal remek pályákhoz szokott skótok részéről.
    A virágocska még a meccs kezdetekor is ott virított a tizenhatos vonalánál. Mintha egy színházi rendező ezzel a jellel akarta volna kijelölni Törőcsik helyét a színpadon: éppen ott világítottak a lila szirmok, ahol a Dózsa hátravont középcsatára táncolt.
    A mérkőzésen nagy küzdelemben,  Kisznyér és Herédi góljaival kettő-nullra győzni tudott az Újpest.  Nyílt titok volt, hogy Törőcsiket, Kardost és Szendreit komoly nyugati klubok megfigyelői várják, s jó néhányan már azt latolgatták, hogy az elődöntőben vajon kivel, milyen nagy klubbal kerülhet szembe a csapat. Aberdeenben a helyi lapok a címoldalukon hozták a játékosok fényképeit, kivétel nélkül dicsérték a magyarok kombinatív, ötletes játékát, ami, ahogy írták, annak ellenére európai színvonalú, hogy a Dózsa stadionja és különösen annak gyepszőnyege a skóciai elvárásoktól messze elmarad.
    A meccs hőse mégsem Törőcsik, Fekete vagy Kisznyér lett, hanem az a Mark McGhee, aki a harmincnyolcadik percben előbb csökkentette a skótok hátrányát, majd, egy perccel a vége előtt, a nyolcvankilencedikben megszerezte a vörös mezesek hosszabbítást jelentő második találatát is. Sőt, a hosszabbítás ötödik percében is gólt rúgott: összesítésben három nullra nyert az Aberdeen, s az Újpest kiesett.
    Másnap utazott haza a Dózsa, s a rákövetkező délelőtt tartotta az első edzést Temesvári.
    Verőfényes, szép délelőtt volt.
    A Megyeri úti stadion gyepszőnyege frissen nyírva várta a játékosokat.
    A rövidre vágott fűszálak úgy simultak egymáshoz, mintha zöld posztó borította volna a pályát. Nem volt ott semmiféle kicsi leveles virág, nem virított semmiféle lila szirom.
    Csak az egyenesre vágott, nyers, zöld fűszálak, acélos csillogással, keményen, mint a háromnapos borosta.

AUGUSZTUS HUSZADIKA

Gyenesdiáson emberemlékezet óta augusztus huszadikán rendezték meg a búcsút, a kocsma és a vegyesbolt melletti salakos telken. A céllövöldés, vásáros kocsik úgy állták körbe a placcot, hogy  zárt terecske keletkezett közöttük, középen a körhintával. Csaknem emberemlékezet óta az is hozzátartozott ehhez a naphoz, hogy délelőtt, még a nagy vasárnapi ebédet megelőzően megtartották a vágóhídi Kinizsi pályáján a nősök-nőtlenek mérkőzést. A bajnoki meccsekre soha nem gyűlt össze annyi néző, mint ezekre a találkozókra, ami érthető is, hiszen a feleségek és családtagok, akik ilyenkor kivétel nélkül odakönyököltek a pálya körül futó vaskorlátra, a rendes szezon alatt legfeljebb véletlenül bukkantak fel a csapat háza táján. Bátran ki lehet tehát jelenteni, hogy Gyenesdiás sportéletének kiemelkedő eseménye volt ez a mérkőzés, s azt is tudta mindenki, hogy a fűre lépő futballisták közül kiemelkedően legjobb játékos a Pikó Jóska, jelen esetben a nőtlenek, s máskülönben a Gyenesdiás SC középcsatára.
    Pikó Jóska a hét csaknem hét napján kőműves segédként dolgozott az apja mellett, kopott orrú, festékfoltos durábel bakancsot, foltozott, kék kertésznadrágot és kockás pamutinget viselt. De a vasárnapi meccseken senki máson nem állt olyan szépen a kék-sárga mez, senkinek nem volt olyan arcba hulló, mézsárga haja, ami olyannyira hasonlított Rene van der Kerkhof frizurájához, és főként, senki más, csakis a Pikó Jóska tudta megcsinálni, hogy egy előre lőtt labdát félmagasan vett át, a jobb szélre tolta ki, úgy, hogy magát szöktette, a rá rohanó balhátvédet egy káprázatos testcsellel csapta be, majd befelé kanyarodott, ahol a középhátvédet egy megalázó megkerülős csellel hagyta ott, az még lerántani se tudta, majd, immár csak a kapussal szemben, bemutatott egy lövőcselt, ezzel elküldte a tehetetlen kapuvédőt balra, rálépett a labdára, és még körül is nézett, pimaszul, hogy mindenki látja-e, mire képes, majd flegmán, hanyagul a kapu  jobb oldalába emelt, belsővel, félmagasan, s hátat fordított, meg se várta, hogy a labda a hálóba érjen, olyannyira biztos volt a gólban, felemelt kézzel sétált vissza a kezdőkörbe, ott fogadta a többiek öleléseit.
    Abban az évben a nőtlenek úgy győzték le a nősöket négy-egyre, hogy a nőtlenek mind a négy gólját a Pikó Jóska szerezte.
    A negyedik gólja után megállt a felezővonal magasságában, a nézők, a vaskorlát előtt, felhúzta a mezét, hogy mindenki láthassa, micsoda izmok dolgoznak a kék-sárga trikó alatt, megtörölte az izzadságban fürdő arcát és hátrasimította a haját.
    Olyan csend támadt akkor a pálya körül, hogy még az újrakezdéshez visszarúgott labda gurulását is hallani lehetett az augusztus végi, szárazra égett füvön.
    Az évad legjobb futballistájának Pikó Jóskát választották, a jutalma egy láda szovjet pezsgő, amit este, a bál megnyitója után vehetett át.
    A bál helyszíne, mint rendesen, az italbolt előtti tér volt, ahol a rendezők már kora délután a domboldalon metszett leveles akác és mogyoró ágakkal elkerítettek egy szabályos négyszöget, oda hordták ki a terítővel letakart kocsmai asztalokat, a söröshordókat és egy kis dobogót a zenekarnak. Színes lámpafüzért is átvezettek a tánctér felett, éppen olyat, mint amilyen a ringlispíl tetején ragyogott. Belépni csakis a jegy megvásárlásával lehetett, ami rögtön részvételt is jelentett az este tíz órakor tartandó tombolán.
    Igazi augusztusi éjszaka volt: a fekete eget átlyukasztották a csillagok, szólt a zene, a felvert por úgy lebegett az asztalok fölött, mint az őszi köd szokott odalent, az alsógyenesi nád tetején.
    Pikó Jóska fekete öltönyben, nyakkendőben, fehér ingben érkezett meg a mulatságra.
    A haja be volt kenve és hátrasimítva, éppen úgy, mint a keszthelyi fő utcán a fodrászüzleti fotók egyikén.
    Miután kilenc órakor átvette az év játékosát megillető pezsgőket, s gálánsan minden egyes asztal közepére helyezett egyet az aranypapíros üvegekből, felhörpintette a maradék sörét, a saját pezsgőjét is félig ürítette, s felkérte táncolni Koltai Évát, a vágóhídon dolgozó Koltai művezető lányát.
    Sárgán, kéken, pirosan világított a villanykörtefüzér.
    Tíz óráig nyolcszor táncolt a lánnyal, ebből megszegve az íratlan szabályokat, háromszor lekéréssel.
    Tíz órakor a szervezők nevében a tanácselnök leállíttatta a zenét, és meghirdette a tombolasorsolást. A főnyeremény egy tranzisztoros Videoton táskarádió volt, aminek a kisorsolására természetesen legutoljára kerítettek sort. Addigra mindenki odagyűlt már a zenekari dobogó elé, s persze mindenki tapsolt, amikor a Borda Kálmán, a diási állomáson dolgozó forgalmista felmutatta a nyertes belépőjegyét. Rázendített a zenekar, a tanácselnök további jó mulatságot kívánt, ki-ki visszaült az asztalához, vagy táncolni kezdett.
    Akkor vették észre, hogy a tánctér közepén, a karjait szétvetve ott fekszik a Pikó Jóska.
    Az arcát és a mézsárga haját is vastagon belepte a por.
    Csak amikor felemelték, úgy látták meg, hogy a dereka fölött egy kés áll ki a hátából, a nyelén a felirat: Utasellátó.
    Pikó Jóskát három hét múlva engedték ki a keszthelyi kórházból, de még sokáig tartott a lábadozás. Koltai Éva még az ősszel férjhez ment a rezi állatorvoshoz, odaköltöztek, a téesz szolgálati lakásába.
    Pikó Jóska abban a szezonban nem játszott már. A betegsége alatt nem hízott meg, de határozottan pocakot eresztett, s ezt aztán később sem tudta ledolgozni. A tavaszi szezonban rendszeresen pályára lépett, de a régi formáját soha nem tudta visszaszerezni, a Gyenesdiás kiesett, visszacsúszott a járási osztályba.
    Ezerkilencszázhetvennyolcat írtak akkor.
    Abban az évben vesztette el Hollandia a világbajnoki döntőt Argentínában a házigazdák ellen, a hosszabbításban Mario Kempes két gólt szerzett, a rendes játékidőben kialakult egy-egyes döntetlen után így lett a végeredmény három-egy.