A filozófusnő legújabb művében egy olyan fiziológiai és kultúrtörténeti életfunkciót állított vizsgálódásai középpontjába, amelyhez mindnyájunknak elemi erővel van közünk. Hiszen minden ember – ez az ember egyik nembeli specifikuma – álmodik.

Heller Ágnes

Az álom filozófiája

Minden műalkotás magja egy nagy ötlet. A zseniálisaké pedig egy olyan egyszerű, kézenfekvő ötlet, amely csak egy valaki eszéből pattan ki, akár a mai digitális kultúránk számtalan forradalmi felvetése és megoldása. Heller Ágnes sok könyve is ebbe a jelenségbe tartozik. A reneszánsz embertől, a minden napi élettől a Shakespeare, a történelemfilozófusig a filozófia módszerét és vívmányait olyan témákra alkalmazza, amelyek a „mindennapi” embert, azaz: mindnyájunkat, laikusokat is mélyen érint.

Az álom filozófiája is ebbe a sorba, jelenségbe tartozik. A filozófusnő legújabb művében egy olyan fiziológiai és kultúrtörténeti életfunkciót állított vizsgálódásai középpontjába, amelyhez mindnyájunknak elemi erővel van közünk. Hiszen minden ember – ez az ember egyik nembeli specifikuma – álmodik. Az álom filozófiája első részébe a pszichoanalízis és a filozófia álomteóriáit tekinti át kritikusan Arisztotelésztől Foucault-ig, Freudtól és Jungtól és követőiken át napjainkig, hogy ebből a gazdag szellemi termésből alkosson egységes rendszert – álomfilozófiát.

A második rész esettanulmányaiban kultúránk két alappillérét – a Bibliát és Shakespeare drámáit – tekinti át és elemzi az álmok és látomások szempontjából. A befejező harmadikban pedig 20. századi írók, filozófusok, művészek álmait szembesíti életükkel és műveikkel – láttató példát nyújtva arra, mit kezdjünk, milyen szempontok alapján figyeljük és értékeljük a saját álmainkat, hogy jobban megismerhessük magunkat.

Múlt és Jövő Kiadó, 2011

Részletek a kötetből:

"Többször mondtam (többekkel együtt), hogy Freud igyekezete, hogy minden álmot vágyálomként, méghozzá szexuális vágyálomként értelmezzen – azazhogy az úgynevezett latens álmot a manifeszt álomtól megkülönböztesse –, nem állta ki sem az idő, sem a tapasztalat, sem a kritika próbáját. De valami más kiállta – nagyon is. Gondoljuk csak meg: Freud három könyvet szentelt a tudattalan manifesztációjának elemzésére. E három könyv egyike az álomról, a másik a viccről, a harmadik a parapraxisról szólt. Amit most (nem álomban) tapasztaltunk, a tudattalan három megnyilvánulásának szoros összefüggéséről tanúskodik. Az álom viccel, az álomban a parapraxisnak kitüntető szerepe van. Ahogy az álomnak és a parapraxisnak a viccben: vagy a viccnek és az álomnak a parapraxisban is. Valami „akaratlanul” tör elő. Freud ugyan nem szánt külön könyvet az intuíciónak, sem a filozófia történetben oly kitüntető szerepet játszó intellektuális szemléletnek, sem az ihletnek vagy a révületnek – a Platón által a szerelemhez hasonló „mániaként” értelmezett jelenségeknek. Az utókor azonban az ő nyomán feltérképezheti a tudattalan még fel nem térképezett birodalmát. Nem azzal az igyekezettel, hogy az Esből Ego váljék, ami hálistennek lehetetlen, hanem hogy jobban belelásson a tudattalan működésének módjaiba s ezek összefüggéseibe."

"Igen, az istenek helyét az álmok világában, abban a bizonyos varázstalanított tegnapban, hadvezérek, politikusok, de elsősorban költők, festők, filozófusok, színészek foglalták el. Az álom-én az ő társaságukban érzett elfogódottságot.

Állítólag manapság celebek pályáznak kitüntetett helyre az álmodók történeteiben.

Ugyanakkor egyesek az elfojtott varázs visszatéréséről suttognak.

Csak egy bizonyos: akárhogy alakul is világunk, álmodni mindig fogunk."