Páros játék A-val - ONAGY ZOLTÁN regénye, 13. rész
Beleírja a versbe a gesztenyesütés kékre égő vaslemezét, bele a cseresznyefák susogó lomját a méhekkel, bele a végtelen páfrányszüretet, bele, nem bírják lecipelni a nászünnepre lekaszabolt kazalnyi zöldet.
PÁROS JÁTÉK A-VAL
Onagy Zoltán regénye, 13. rész
Alvászavar
Az első olyan ifjúkori jelentkező, aki pofátlan egyidejűséggel bizonyítja: az agy okosabb, ha egyedül dolgozik, szebb, ha szabadjára engedve intézkedik a testben, ha kóbor emóciók, a lélek zavart szaltói nem zargatják, nem kényszeríti hülyeségekre.
Szorongatja, gyilkolja a lány, pedig lába elé helyeztetett még a választott esthajnal-csillag (Vénusz) is. Elhúzott, mással kavar. Mással tervezi a nyarat. A holnaputánt. A fiú ismeri napirendjét, tudja, péntek délutántól vasárnap éjszakán át hétfő hajnalig. Látja a szombat reggelt, emlékszik minden mozdulatára, arra, a hagymát milyen kéztartással vágja a tojás alá, a délutáni szundikálásra, sör ízű szájára is emlékszik, szemöldöke ívére, könyökére, térdhajlatára, hűvös combjára. Így volt ez az ő idejében, ma sem lehet másképp. Miért lenne. Szorongatja, nincs helye. Keresni köllene valakit, de kit találna helyette, ki pótolná?
Már pénteken nem alszik.
Szombaton egész nap a tévé előtt ül, káromkodik, időnként benyom egy kávét, el ne szundítson, hátha beállít a lány, mert tudja, hogy várja nagyon. Eddigre a lány ráébredt, nem is bírja az új fickót. Kellett neki a hét nap, hogy rádöbbenjen, a fiúnál szebbet, jobbat, okosabbat, kedvesebbet nem talál. Tervei szerint ballal persze benyom a fiú a csalfa lány szeme alá egy szolid kéket, hogy tudja a jövendőben a helyét mellette, azután megbocsátja a tapasztalatlanságból, meggondolatlanságból elkövetett botlást, reggelig pedig szétrágja, szétnyalja, szétszaggatja. Fájjon neki, sikoltozzon az élvezettől, szokott, fojtogasson kemény kis kezével, ahogy szokta. Így, folyamatosan. Napokon át.
Nem alszik. Felül. Szentségel, mint a fogfájós.
Amikor agya úgy határoz, ez túlzás, kevesebbel is beéri a lány, átveszi az éjszakai hatalmat. Tudja, szenved, mert akar szenvedni. Elaltatja csendben a független agy. Elaltatja, és azt álmodja, annyira szenved, hogy nem tud aludni. 1
Alvég (az utolsó ötvenhatos)
Anna-M. csak kerülő úton közelíthető. Léteznek, mint Rómeó és Júlia. Alvég és Lókos. Anna-M. költ a fiúnak. Még nyílnak a völgyben a kerti virágok, még zöldell a nyárfa...
Átigazítja, ha gondolja. Belekerül a Méhes, a Lókos, a Pakárok-domb kőkeresztje, a rozzant Burdovits-ház, a Kéglhy-kastély. Beleírja a versbe a gesztenyesütés kékre égő vaslemezét, bele a cseresznyefák susogó lomját a méhekkel, bele a végtelen páfrányszüretet, bele, nem bírják lecipelni a nászünnepre lekaszabolt kazalnyi zöldet. Benne: hatalmas szerelemnek megemésztő tüze bánt, te vagy orvossa sebemnek, gyönyörű kis tulipánt. Boldog vagy. Költesz neki. Minden fénylő költőt összekötsz, hogy elkápráztasd.
Anna-M. tiltott terület. Szuszog a fiú a töretlen hóban. Vonszolja a szánkót, túrja a havat. A Nagycsapás vasúti átjárójánál találkoznak majd dermedten, ázott bakancsban, elfagyott kézzel és lábbal, lila orral.
Lókosról a Nagycsapás vasúti átjárója háromszor olyan messzi. A fiú háromszorosan fagy el. A színes gyapjúkesztyűk kora ez. A síbakancsra hajtogatott fehér, kézzel kötött zoknié. Rákövül a hó. Áldozat. Anna-M-től is áldozat. Számára is tiltott terület a fiú.
Messziről látja, ahogy aláereszkedik a dombon a sötétbarna akáctörzsek mellett. A lány kicsi és piros. Piros és fekete. Anna-M. piros és fekete a nagy fehérben. Hideg kezével melengeti a fiú hideg ujjait. Odaemeli, forrón rálehel. Beállnak a háromfalú, nádpallóból tákolt, a hó súlya alatt horpadt tetejű katonakunyhóba. Középen tűz parázslik. A fiú szenet dob rá. Nem maradhattok sokáig, a járőr kétóránként érkezik, a tűz állapotából ítélve egy órája indulhatott.
A fiú ma nem érinti a lány aprócska mellét a rózsaszínű kombiné selymén át, ő se bújik oda, mert se mellecske, se nyak nincs a fehér, metsző hidegben. Csak a nagy messzi, amikor elnéznek a Csemete-tó felé, a szánkótalpak csíkjai a nagy messzibe, közte feltúrt hó, a bakancsnyomok.
Azt üzenték, pislog a lány a sapkából, apu áprilisban szabadul. Negyedikén. Amnesztia lesz.
Nem öröm. Még egy ellenség.
Nem mondja.
Nézi csak. Csak szereti. 2
A-M. bölcsője
Anna-M., az ura, István, valamint a tervezett kisfiú álma a tervezett pocak álmában, és a Trabant – a bölcsőért jönnek. Valaki azt tanácsolja Anna-M-nek a második sikertelen kihordás után, álljon hálószobájukban bölcső, a párna alatt kiszolgált pelenkák, az éjjeliszekrényen cumisüveg, mert a kapcsolódó dolgok segítenek a porontynak, azonnal érzi a biztonságot, a jó helyet, észleli, nagyon várják.
Nem tudni, készen-e Anna-M. gyereke, de a férfi szeretné, ha ő volna a mag, az eredet, ha nem másnak jut a dicsőség (a faszfej kispályásé pl.), ha pedig biztos abban, elkészítette Anna-M gyerekét, a hátán cipeli a hatodik faluba a bölcsőt, látogatná gyakran, és addig is, amíg bizonyosság, minden nap javítanátok valamit a gyerek álagán: Anna-M. és a férfi.
Anya szeretnék lenni, de már most anya vagyok, mondja Anna-M.
Ha a fiúkra nézek, anyának érzem magam, mondja Anna-M., a férfi a kisfiaira gondol, a fiúkra néz, akik a romhányi téglával körberakott házi homokozóban ülnek, és megszakad a szíve.
Anna-M. megüzente, mikor érkezik, a férfi korábban azt mondta neki, bármikor jön, jöjjön, vigye a bölcsőt, szeretettel adja.
*
A bölcsőben benne a varázslat,. Vajákos asszony asztalos-szeretője faragta, maga is a boszorkánymesterségek nagy tudója. A díszek közt minden, ami rontás ellen szükséges. A csónak feneke nyírkéreggel borítva. Fejnél fekete faragott sarló, a kispárna helye alatt bibliadudor. Lábnál lombos seprű. Íves talpain végestelen végig kanyargó rózsafüzér-dombor.
A mester fél éven át pácolta orbáncfű, bazsalikom, száraz fokhagymaszár, mocsári gólyahír és majoránna füstjén. Így a legenda. Ha legenda, ha nem, éjszakánként útnak indulnak a belekövült fűszerillatok, elfoglalják a szobát, védőernyőt borítva a csónak fenekén nyöszörgő, szuszogó csecsemő fölé. A férfi az állítja a válaszüzenetben, hogy a bölcső generációk és emberemlékezet óta egészséges babákat altat.
Vidd csak, kedves.
Mikorra várjátok?
*
Három év nemlét után Anna-M. a kapuban áll. A tombolva virágzó orgonabokrok közt csak a kapu, mögötte csak Anna-M. látszik. Egyedük. Arca nem változott. Barna, feszes, komoly és gyönyörű, mint mindig.
És a fickó. A férj. Szőke, szöghajú, csontos, szikár, vizsgálódó szemű. Láthatóan tele, számonkéréssel, hisztériával, fontoskodással. 3 Letépné a férfi ujjait kézfogás ürügyén. „Tehát te volnál az a disznó, aki kihasználta és meggyötörte Annát”, a mozdulatba írva. Szerinte nem kell bölcső. Micsoda hülyeség, lejárt lemez, hümmög, de Annácska ragaszkodik hozzá, nem tesz ellene.
Édes egek, gondolja a férfi, micsoda egy pali! De nem mondja, mi mindenre jó egy bölcső. Például eszébe jut, hogy száz év előtt is ebben bömbölt valaki, akinek az unokáját, aki szintén ebben bömbölt, tegnap nyakazta le egy tréfából kikötött drótkötél a Szondi utcai szűköletben.
Nem mond semmit. Segít a Trabant tetejére kötözni a bölcsőt, mert a csomagtartóba se keresztbe, se hosszában nem fér. Anna-M. befészkel az első ülésre, a fickó totyog, ellenőrzi a kötelékeket. Alapos ember.
Anna-M. elköszöntében odaint: A bölcsőről majd megint gyakran eszembe jutsz. De ne nagyon örülj neki. Én sem örülök.
A férfi áll egy ideig a kapuban, figyeli, ahogy az orgonavirág elnyeli a Trabant kék füstjét. Beszívja, eltűnteti, nyoma se marad.
Amazon
Ő aztán tudja, mit akar. Nem titkolja, nem oldalaz, a zavaró tényezőket félresöpri. Egyenes, szúrós, áthatolhatatlan, mint a feketefenyő. Szele elsodorja, aki csendesen sodortatja magát, aki nem szívesen tököl, nem próbálgatja a helyes választást, az amazon éppen neki való nő. Az amazon kilométerről kilövi a kényelmes embert, alsószoknyája alá kapja, melengeti ott, közben intézi az ügyeket (jelöl).
(Először) arról ismerszik meg: nem okoz neki gondot egy hivatal, egy hivatalnok.
Ismeri az irodista kötelességeit, és ha a hivatalnoknak rossz napja van, netán nem tudja a dolgát, azonnal rákérdez: árulja el, kicsim, ki a maga közvetlen főnöke?
Az amazontól azonnal összecsinálja magát az, aki nem harcra termett, aki a békét szereti ágyban, párnán, úton, padláson. Ugrik rémülten, fejét a mennyezetbe veri. Kerül. Letagadtatja magát.
Még azt is bevallja, nős.
Bár egyszerűen leküzdhető akadály nem tartja vissza az amazont. Édesem, ha nős vagy, hát elválsz. És már azt is tudja, mennyi a közös vagyon, tudja egy remek ügyvéd árát, telefonszámát, már beszélt vele. Még meg se mosakodtál az első dugás után, (ha megfeleltél, ha ehető vagy, akit majd kormányolhat kedve szerint), ő már tudja, mi megfelelő neked, hogyan válts munkahelyet, hogy tehetséged kibomoljon.
Nem tetszik neki, ahogy vezetsz.
Nem tetszik neki az alsógatyád, s az, nem jársz pedikűröshöz, az asszony vágja a körmöd. Zoknid se tetszik neki. Cipőd se. Kijelenti törvényi szinten: semmit ne hozz el onnan, csak magad! Feleségednek annyi ízlése sincs, mint egy uránbányásznak. Úgy veszlek át, ahogy anyád szült.
Csodálatos vagy, búgja, ha látja, félsz, menekülnél. Nem is tudom, mikor találkoztam ilyen tökéletes bikával. Te bika! Én bikám!
Régen hallottál ilyet. Padlóra visz. Boldoggá tesz. Vége az életnek. Visszazuhansz az anyaméhbe. 4
Ambíció
Nehéz követni, akit mérhetetlen ambíció fűt. Aki ki akar törni. Aki szolgából úr akar lenni, úrból főúr. Akinek semmi nem drága ahhoz, hogy semmi ne legyen drága.
Béla kinéz a szemén, a nap utolsót fordul a Kéglhy mögött, csak hírnökei jelzik a lebegő bárányfelhők hasán, rövidesen nyit, Béla kirobban az ágyból, elköti a kutyákat, vad vágta az erdőalji Orosz-dombig. A domb tetején könnyed helybefutással rendezi oxigénellátását, azután akácrönköket emelget ácskapcsot markolva, balja gyengébb, tíz emeléssel bünteti. Az ösvényén lohol tovább harmatos bojtorjánok, ágaskodó pipitérek közt. A bükkös L-jét kiegyenesíti, át a patak árterét borító sásbogokig.
A kutyák boldogan csobbannak a patakba, rázzák szőrükből a vizet, némán és rajongva loholnak az időközben levezető lépésszámra váltott Béla után, aki így, ezzel a napra készülő lazább tempóval visszatér a bázisra, az átkozott-áldott szülői házba.
Vödörnyit mer az este telehúzott fahordó locsolóvizéből, tetőtől talpig lemosdik. Száradó, szikkadt lóherét dob nyúltenyészetének, memorizálja a fontos napi tananyagot, (itt: A welsi bárdok), belép a házba, öltözik, német könyv, háromnegyed hatra fel kell érnie a nagyságához, aki ház körüli munkák fejében németórákat ad, heti kettőt. Hétkor a matematika- és logikatanáránál ül, oldaltáskájában vászonzsák, iskola után fellohol Jánossy pusztára, ahol tavaszi kankalint szed az erdőszélen, és adja le a gyógynövényesnél, amíg talál, napi egy zsákkal (lent, fönt gömbölyű fakorong, hogy ne törjön a virág), ha belefér az időbe, ha le tud lépni az utolsó óráról, ami mindig ének, ami marhaság, dupla kanyart tesz. A virágot, a szárat és a gyökeret is gyűjti. Elsőként a virágot. Az üres, évek óta kihasználatlan dohánypajtában szárítja, kinyitja mindkét keskeny nádfalát, hogy járja a szél. A kankalint utálja, messze van, sajnálja a gyaloglással elvesztegetett időt. De a kankalinvirág fizet legjobban ebben az időszakban.
De most még előtte a nap. Béla odaröffen egy jóreggeltet időközben ébredező anyjának.
Béla nem bírja a családját.
Béla nem sok jót gondol családjáról, nem bírja őket, nem az ázsiai tespedtséget és várakozást, nem a bekövült szlogent, majd csak lesz valahogy, olyan még nem volt, hogy ne lett volna sehogy. Béla utálja a családot. Nővérét: aki hetekig a picsáját mereszti, három bátyját, akik reggel pálinka, este bor. Felőlük tébécében meghalhatott volna, tüdeje már alig üzemelt, amikor a körzet lelkiismeretes védőnője szanatóriumba utalta. Ott látta a világot először Béla, és fogta fel, létezik másféle élet.
Bélába kevés szeretet szorult. Reggelente azzal kel, nem én vagyok a leggyengébb, legcsúnyább, legbutább, a legkisebb, a legszeplősebb.
Béla a fiút is utálja. Készen kaptál mindent, rohadj meg, könyvtárban laksz. Ez a rögeszméje. A könyvtár. 5
Ámbitus (röviden a politikáról)
Az ámbituson nincs villany. A házban nincs villany.
Ámbituson muskátli. Faoszlopaira vörös, aprófészkű vadrózsa mászik. Leveleiről reggel gyilkolta le a ragacsos levet potyogtató tetveket. Azért reggel, mert a csontjai esőt jeleztek, s eső előtt meg akart végre szabadulni tőlük. Csalánázalékkal permetezett, ami büdös. Nincs rá jobb szó. Mégis ül ott, átleng rajta egy-egy hullámban a bűz, beengedi, érzi, ahogyan megtölti a tüdőt, szalad az erjedt csalánszag az erekben, siklik a vérrel.
Nézi az udvart, a budihoz vezető terméskőből rakott ösvényt. A feketerigót a bodzabokor alatti nedves árnyékban. Csak cikázó, hol sárga, hol vörös csőrét látja, egy hol vörös, hol sárga földigilisztát darabol.
Ül a kisasztalnál, amikor a közeli faluból átkondít a harang, dél van. Automatikusan hajol a kisrádióhoz, kapcsolná a déli hírek miatt. Félút előtt áll meg a kéz, de a fej már tizedútnál jelez. Nem érdeklik a hírek. Nem mondja, hová a politikusokkal. Nem is gondolja. Ezen elcsodálkozik. Máskor besokall a hírektől, morog, kurva anyátokba. Most azonban nem. A rigót figyeli, megriasztotta-e az önkéntelen, évtizedek alatt rögzült déli mozdulat. Nem. Hátradől. Nyekereg a fonott szék háta, a kötött lábak. A hát meztelen bőrét selymesen érintik a vén fűzvesszők.
Ekkor nő lép ki az ámbitusra. Hunyorog a verőfényben, a fénylő zöldben. Kezét törli. Papucsa kopog a kövön. Színes, lebbenő otthonkában, alatta vékony, fehér bikini fölső, feszes fehér bugyogócska. A szöveten átint a bunda dombja.
A fonott fotel mellé lép. Hűvös combjával megérinti a férfi vállát.
- Dolgozol? – kérdezi dúdolva.
- Számat tátom – válaszolja a férfi.
- Ehetünk?
- Együnk.
Az ámbitussarokba tolt ágyra egyetlen mozdulattal áttolja a cuccot az asztalról, amin majd ebédelnek. A nő még mindig mellette áll. A férfi ülésből visszafordulva körbeöleli a csípője fölött: ‘nnapot, köszön. Orra, szája, bajusza befúrva a mellek közé, kezét kinyitja a hátán, egyszerre simítja, egyszerre szorítja magához.
- Szúrsz – fordul ki a nő az ölelésből.
- Anya! – horkan a férfi zsibbadtan. 6
Lacsau
Éppen azt mondta a libának a fiatalember, hogy cigánypecsenyét csinál belőle. A liba szőke, karcsú, okos, illatos pinával felszerelt, a kíváncsi pinák fajtájából. Magyar és történelem szak, húsz meg egy kicsi. Pedig kimondottan tartózkodott a szőke, karcsú, okos és illatos pinájú libáktól, akik követelőznek, akik azzal kezdenek és zárnak, hogy a kötelezettségeid vannak a világban, teljesítsd. Na, ja, volt már két éhes gyerek akkor. De itt történelmi kötelezettségről volt szó, mármint: kiverni az oroszokat a gyönyörű magyar hazából.
A fiatalember megmondta a szőke lánynak, hogy a bor, amit iszik, orosz tankmosó benzinből való, minthogy lerakat volna, tankmosó benzin lerakata a tizenhatos kőnél, akkor is tankmosó benzin árából vásárol, ha véletlenül rendes benzint cipelnek át nyakig a sárban a kukoricaföldön. Nyolcvan fillért, egy forintot ad literéért, kettőért, kettőhúszért adja tovább (fizetőeszköz a fillér a Kádár-rendszer utolsó pillanataiban).
Megmondta ott az estében, a drága és szépséges ifjak el ne hajtsák az oroszokat hirtelen haragjukban, mert legalább kétezer forinttól esne el havonta, mert aztán jól néz ki. Kétszer ezer forint súlyosan kétszer ezer forint.
Megmondta, szarik a kötelezettségekre, amit ő kötelezettségnek gondol, van feladata bőven, senki ne figyelmeztesse, mert megharapja a seggét, főleg, ha nőnemű.
Megmondta azt is a lánynak, hogy divatból ne ugráljon, csak akkor, ha komolyan gondolja, de mit gondolhat komolyan egy huszonéves, szőke, karcsú, nagymellű, illatos pinájú nő? Amint három ifjú értelmiségi leül egy üveg bor köré, nem lehet más a vége, minthogy fel kell emelni az elmaradottakat, az elnyomottakat, a szegényeket, a nyomorultakat, közben ki kell verni az oroszokat. Ha nem beszélik meg, rosszul érezték magukat.
Egyetemisták között még vadabb az elhivatottság, hogy kiemeljék a kiemelendőket. A fiatalember kérdezte szerényen, látott-e élő cigányt, látott-e cigánytelepet élőben, mert ő lakott köztük, ette a főztjüket, szagolta a füstöt, nyalta a száját a feszesen barna cigánylányok láttán.
Mondta, holnap úgyis utazik a tizenhatos kőhöz, kötelezettség, készít olyan eredeti, hiteles, cigányéletből merített hústalan lacsaut, hogy soha nem felejti, és persze megmutatja a Vörös Hadsereg benzinlerakatát, az orosz kiskatonákat, akik egy része kárpátaljai, magyar nemzetiségű orosz katona, kérdezzen csak tőlük, nem árt, ha okosodik. Azt nem mondta, miért tette volna, amellett hogy akartam, okosodjon oroszból, cigányból, mert az soha nem árt, ha az ember lánya okosodik abból, amitől függ, de tapasztalatot is szerezhet, mert az se árt, ha a tapasztalat gyarapodik afelé orientálva, amiből az élet áll a forradalmi lendület elmúltával: a farok és gazdája.
Elmagyarázta, az Engels térről induljon (még létezik Engels téri buszpályaudvar, a majdani Nemzeti Gödör helyszíne, az Erzsébet tér), és a tizenhatos kő előtt mosolyogva kérje meg a buszsofőrt, hogy álljon meg, mert nincs hivatalos megálló, gyalogolhat három kilométert. Így történt, mosolygott, nem gyalogolt. A gusztusos, kíváncsi és adakozó természetű huszonkét éves nő ritkán gyalogol.
A fiatalember mondta magának, amikor látta a szőke lányt lengő bőrszütyőjével oldalán ballagni a bekötőúton, nem kapkodunk: szombat reggeltől hétfő reggelig az ember nem kapkod, nem idegeskedik, nem iparkodik, két teljes nap az negyvennyolc óra, jut idő mindenre.
Megmondta a kollégának, mit kér, aki kocsival kiszalad és eltűnik, hogy jó darab húsos szalonna, kiló hagyma, zöldpaprika, paradicsom, krumpli, pirospaprika, csöves erőspaprika, liszt, disznózsír, a cigányételekhez, a hústalanhoz. Hús is van, a húsétel minden kétnapos torna alapfeltétele.
A 16. kő nevű tér arról híres, túl a tényen, hogy az ismert világ egyik legmegkapóbb szelete, tavak, füzek, nyárfák, fenyőliget, kisház, csodálatos étkező faasztal és fapadok, tehát arról, hogy itt él a fiatalember. Ember se közel, se távol. Tó, hogy úszhasson, ha akar, fű, ha pucéran kíván eldőlni a nap alatt, közelről vizsgálhatja a darazsakat, a méheket a pázsitszerűen nevelt lóherére terített kockás plédről. De vizsgálhatók a léha bárányfelhők az égen, köztük a néma fehér csíkot húzó repülőgépek. Vizsgálható a padon ülő szőke lány, vizsgálható, miképpen kap a könnyű szél összegumizott hajába, vizsgálható közelről és távolról a szolidan szétnyitott combok közül napba néző szépség, aki könnyű érintés után maga is megcsillan, s a csillogás szebbé teszi, mint amilyen eleve.
Megmondta, s ha megmondta, készít a lacsaut. A paprikát karikákra, a paradicsomot négyfelé-hatfelé, a krumplit egészen apró kockákra vágja, sűríti a lacsaut; a szalonnaszeleteket kisüti, kiszedi, a megmaradt zsíron aranysárgára pirítja a hagymakockákat; rá az édes pirospaprika, erre a felkarikázott paprika, a paradicsom, a krumpli, só, vissza belé a félig sült szalonna, és fedő alatt puhára párolja. Ad neki annyi csöves erőset, amennyit, itt most alig, egy forradalmian szőke, karcsú és illatos leánka nem nagyseggű veres próbamaca alkonyi kocsmából.
Megmondta azt is, nem kenyeret esznek hozzá, lesz vakaró. Liszt, só, víz vagy tej, de a legjobb az aludttej írója, kevés disznózsír: az adalékokból tésztát gyúrt odakint a csodaasztalon, szélcsend és gyönyörűség. Se azóta, se azelőtt nem gyúrt tésztát. A kész, sima matériát négyfelé szedi, ellapítja, mint a lepényt, és miután a lacsau elkészül az edényt leszedve, megnyújtva három lángot fölé rakja a fémlapot, s rajta a tészta mindkét oldalát sötétbarnára süti. A lacsau edénye addig félrehúzva, hogy ne hűljön ki. Végeredmény: lapostányér, kés, villa, lepény, megpakolva cigánylecsóval.
Ülnek, nézik egymást, a fecskék villannak, az árnyék eléri az asztalt, esznek, szép az élet.
Megmondta, éjszaka érkezik a Vörös Hadsereg. Érkezett, leizzadva a teli kannák alatt. A fiatalember kifizette őket. A lány beszélgetett velük. Okosodott. A fiatalember előszedte a Vörös Hadseregben rendszeresített tartalék ágyneműt. Elfértek jól a heverőn. Két ember jól elfér, ha bizonyos helyfoglaló kitüremkedések megszűnnek helyet foglalni a légköbméterből. A szőke lány tapasztalatot szerzett, erről volt szó, a fiatalember ezt ígérte.
Megmondta, bár nem tudta előre, hogy így lesz: soha többé nem volt kérdés az elkövetkezendő hat hónapban – fél év ebben az időszakban a bevett mértékegység, ha az ember nem akar semmit a másiktól, csak amit akar, gyakran fél év is sok –, soha szóba nem kerültek forradalmi tervek. A fiatalemberrel nem lehet forradalmat csinálni, mert lemegy horgászni a tóra, visz magával forradalmi vodkát, sört.
Már ekkor megmondta, pedig fele annyi esze nem volt, mint ma (sütheti, hogy több van felével, az is kevés), hogy a dolog ártatlan szépsége soha nem fedi a teljes valóságot. A forradalmi hevület egyéb lehetőség híján mozog a legnyilvánvalóbb irányokba. Amint lehetőség adódik, a tűz, a harcos lendület azonnal átkonvertálja magát, itt, mint látható, egy közvetlenebb, gyakorlatiasabb, azonnal kifizetődő-kielégítő formációba. Olyan szexbe, amely egyféle metafizikai dualizmus: olyan negyvennyolc óra, amelyben csak az van. Érintés & érintés. Meg totyogás, szöszölés, szódakészítés, ételkotyvasztás, égnézés, tehát muzikálisan tölteni ki a köztes időt, azt a keveset, nem lehangolódni, nem lehangolni a másikat.
A fiatalember megmondta előre a lánynak, hogy „most egy ideig nem csinálsz forradalmat”. Így történt. A szőke lányt követő negyvennyolc órák, szombatok-vasárnapok a 16. kőnél kevésbé líraiak és kanonizálhatók a forradalmi lendület észvesztő varázsa nélkül. És persze olyan se jutott soha többé, hogy két napig le ne mosta volna a bajuszt, hogy bármikor csak úgy odacsücsörítve felidézhesse ezt az új, különös, soha nem érzett forradalmi illatot, a vanília, a mandula, a virágzó hársallé és a női vágy bódító keverékét. 7
Anna-M. lapalji jegyzetei:
1/ Nézd csak, hát nem ugyanarról beszélünk? Persze innen sem hagyhatod ki elképesztő önelégültséged. Ha egy épeszű embert elhagynak, az épeszű (férfi)ember felteszi a kérdést, hátha mégis benne van a hiba. Önvizsgálatot tart, mi lehet az, merre keresse? De te nem. Azért nem tudsz aludni, mert a nő hülyécske, tapasztalatlanka, azt reméli, találhat nálad szebbet-jobbat-okosabbat. Emberebb férfiút. És ezt megkísérli. A te édes kis fejedben az mozog, aki a felsorolt jelzőkkel bír, hazudik, vagy festi magát. Te nem hazudsz, igaz-e? Te az őszinteség nevében úgy bedöngölöd a másikat a földbe, hogy meg se találja magát hetekig. Ez vagy. Aki pedig úgy véli, kevesebb őszinteséggel is beérné, tesz egy próbakört, figyelmesebb, áttetszőbb és jobb kedvű hímneműek közt az gágog, az nem is érdemel téged, de még ezen is hamisítasz, amikor szerelemnek nevezed, amikor alvászavarként vagy bátor e megzavart önelégültséget felvezetni.
2/ Jaj, az anyád, te piszok kurva! Az első pillanatok egyike, az első varázslat első részlete, az első, mindenben és mindenből az első. "Nézi csak." Nabizony.
Érthetetlen módon ez a találkozás a Nagycsapásnál, a nádfalú katonapihenőben, nem úgy maradt meg, mint benned. Nem a nagy hó, helyette a piros, a fekete és a fehér. Nyár kötődik hozzá, koranyárra, pipacsokra, akácvirágra és darazsakra emlékszem, a sínek és a töltés feketéjében. Csak most, tényleg, csak most jut eszembe, karácsony múlt. Tizennégy voltam. Te tizenöt. Mindkét esetben születésnapod után, Szilveszter előtt. Még másfél évig nem dugunk.
A hó fölött némán jöttek-mentek a vonatok. Emlékszel? Az egyikkel érkezik majd apám. Az utolsó ötvenhatos, így hirdeti évekig. Ő szabadult utolsóként. Teljesen hülye, amikor újra látom. Zavart, álmatlan, beteg szemű.
3/ A szégyent és a féltékenységet, az öregek szerint az teszi elviselhetetlenül kínossá, hogy nincs segítség. Nem érkezik a hiúság, hogy azt tanácsolja, viselkedj úgy, mintha éppen ezt akartad volna, kicsim. Még mindig ennyire fáj? Akartam, hogy fájjon, akartam, hogy dögölj meg, milyen szép vagyok. Mennyire kellek neked. Milyen nagyon hiányzom. A szándék nélkül ugyan miért az út, a bölcső, ráadásul terhes sem voltam, akkor már kezdődtek az abortusz(aid) miatti problémák.
Azért vittem Istvánt, hogy szakadj bele. Nem volt okos húzás, de az ember nem csak okos húzásait lépi meg. Ráadásul nem láttam az eredményt. Mást láttam. Azt, hogy dolgozol a kertben. Hogy kerti padot készítettél nekik vastag, x-lábú asztallal. Azt, hogy nagyon jól vagytok a tanárnővel. Hogy gyönyörűek a fiaid. Hogy mosolyogsz, és úgy nézel rám, mintha még mindig a birtok része volnék. És három év után is a része voltam. A kurva életbe.
4/ Igen. Felismerlek. Nő, aki mindent – hivatali papírokat, hitelt, kérvényt, beadványokat – mindent intéz. Te addig heverészel, okosakat mondasz. És meg is dug, ha akar. Azzal sincs gondod, hogy kitaláld, mit szeretne, mert megmondja. A kész nő, akivel nincs munka. Kész nő, nincs baja, nincs gondja, öt nyelven beszél, mindenütt otthon van, a legjobbat lépi.
5/ Megváltoztathattad volna a nevet, bár nincs benne sértő.
Vajon mi van Bélával, aki a leggyengébb, legcsúnyább, legkisebb, legszeplősebb iskolatársunk volt. Ugyan összejött-e neki. Aligha. A közeg behúzza az alanyt, nem engedi.
6/ Pontosan ezt éreztem az előbb. Neked ez is kellene, az is kellene, de azért próbaképpen egy harmadik is kellene, de ha nincs, az se baj, mert éppen megfelel az adott. Csak főzzön ebédet, tegye szét a lábát. Szemét disznó.
7/ Na, te aztán vagy egy komoly forradalmár. Ha rajtad áll, még mindig török béklyó Magyarország testén.
