Szexpisztoly és Sztálin-orgona

Hogyan lehet lektűrt írni a délszláv háborúról? Modellezheti-e egy magnókazetta az életet? Zene, háború és szexualitás fonódik össze Dragan Todorovic Félbeszakadt napok krónikája című regényében.

Szexpisztoly és Sztálin-orgona

A 2011-es Könyvfesztiválra jelent meg az Európa Kiadó ráncfelvarrott sorozata, a Modern Könyvtár első darabjaként a Félbeszakadt napok krónikája, de a könyvek körüli négynapos nyüzsgést leszámítva Dragan Todorovic regényét jóformán érdektelenség övezi. Voltaképpen könnyed szórakozást ígérő, egy szuszra elolvasható lektűr, amit a szövegben rejlő lehetőségek kiaknázatlanságuk dacára is érdekessé tesznek.

Dragan Todorovic

A Félbeszakadt napok krónikája ugyanis nem egyszerűen a jó és a rossz dichotómiája szerint közelíti meg a délszláv háború következményeit, hanem az egyéni sorsokat befolyásoló hatások és ellenhatások alapján. Sajátos relativizmus ez, akárha a nyugati demokráciák határait feszegető Sex Pistols és a Milošević nemzeti diktatúráját védelmező Sztálin-orgona feszülne egymásnak, melyek önmagukban is ellentmondást hordoznak, hiszen az együttes csőre töltött fegyverről, a rakéta-sorozatvető pedig egyházi szertartásokhoz kötődő hangszerről kapta a nevét. Persze, nem mindegy, hogy dobszóló vagy sortűz, Marshall márkájú erősítő vagy rendfenntartás (ang. marshal ’marsall, rendőrbíró’), ugyanakkor az öntörvényű punkzene sodrása a háborús gépezet dinamikáját idézi, tömegekre gyakorolt hatása pedig propagandacélokra is alkalmassá tenné, vagyis ami ellen felszólal, azt egyszersmind modellezi is. Így lehetséges, hogy az egy ritmusra mozgó tömegben egyéni sorsok kuszálódnak össze, ha úgy tetszik, a három főszereplő, Boris, Johnny és Sara egymástól függetlenül kezd halkuló-távolodó gitárszólóba, s egyre nehezebb eldönteni, hogy a széteső szimfónia még éppen felfedezhető egysége vagy a torzított gitárhang kakofóniájában megtalált harmónia hallható-e.

Mindezt megerősíteni látszik a tehetséges grafikus, Csáki László borítóterve. A magnókazetta – A és B oldala miatt – kedvelt metaforája az életnek, s voltaképp Boris, Johnny és Sara magnószalagjainak összegabalyodása is találó, de a rafinált rajz ereje a walkman visszajátszó funkciójában rejlik: ahhoz ugyanis, hogy a felvételeket újra meg lehessen hallgatni, még a visszajátszás előtt manuálisan fel kell tekerni a kazetták gyűrött szalagjait, de az élmény – akárcsak egy emlék a pillanat intenzitásához képest – már nem lesz ugyanolyan. A változás olykor alig észrevehető, nem úgy a háború okozta pusztítás, melynek egészen zseniális illusztrációja vélhetően óvatosságból került a borító belső felére, pedig Toronto jelképe, a sugárnyalábot húzó rakétaként ábrázolt cn Torony tételesen is megjelenik a szövegben. „Belgrádban leromboltak egy hasonló tornyot. Néha elképzelte, hogy óriási gumióvszer borul az épületre, amely immár kolosszális pénisszé átlényegülve mered az istenség felé, aki megengedi, hogy ez a rémálomba illő szörnyűség megtörténjék”. Az erőteljes kép tehát a regény egyik szuggesztív részletének lerajzolásával jött létre, melyhez vagy a szöveg adta az instrukciót, vagy – Boris-hoz hasonlóan, de tőle teljesen függetlenül – Csáki László is gyakran érez „kísértést, hogy lerajzolja, ami a szöveg olvasatán megjelenik előtte”. Nem azt üzeni a kép, hogy egy ilyen világba inkább ne szülessenek gyerekek, hiszen elcsépelt frázisok helyett mintha azt mondaná: ha a szeretet, a szex az egyik lehetséges ellenszer, akkor egy gigantikus pénisz az az eszköz, amellyel biztonságosan háta mögé lehet kerülni az illetékeseknek. Ellenkező esetben az „agyba áramló vér vékonyan csordogáló erecskévé szűkül, elerőtlenednek az izmok, nincs többé erekció. És akkor jön a rendszer, jól seggbe kúr minket, és nekünk hazafias kötelességünk lesz, hogy eközben gyönyörtől mámorosan zengjük a dicsőségét”.

Ludek Moudry: Atelier

A zene, a háború és a szexualitás helyenként egészen meggyőző elegyet alkot, de a regényre nem csak ebből a szempontból jellemző a részletgazdagság. Ehhez mérten a Félbeszakadt napok krónikájának elbeszélőjét nem a történelmi reflexiók, nem a háború, hanem az egyén boldogulásért folytatott harca érdekli, ahol Boris, Johnny és Sara a lappangó és a direkt fenyegetéssel szemben ugyanannyira tehetetlenek, hiszen ezek nem emberléptékűek. Egyrészt ki gépen száll fölébe, annak a célpontok túl távoliak ahhoz, hogy a bombázás többet jelentsen, mint egy gyakorlás a szimulátorban, másrészt a „bombák felrobbannak, de túl nagyok ahhoz, hogy az ember felfogja őket. A nagymérvű pusztítás sosem befolyásol valós időben, akkor sem, ha élőben figyeljük. Az ember agya nem veszi be”. Se a túl kicsit, se a túl nagyot. Nem úgy az olvasóé, aki Todorovic remeklései ellenére gyakorta ütközik közhelyekbe, a tömegkultúra termékeit idéző, ízléstelen frázisokba, melyek a szerző szándéka szerint aligha ironikusak. Összehasonlításképp, a Transformers 3 előzetesében feltett patetikus, otromba kérdés – „Évek múlva majd azt kérdezik, te hol voltál, amikor elfoglalták a bolygót?” – szinte szó szerint hangzik el a könyvben. Vagy például: „Az igazi hősök ismeretlenek. Magatokért harcoljatok. Mindannyiunkért. Máskülönben nem tudtok válaszolni, ha majd a gyerekeitek megkérdezik, hol voltatok, amikor kitört a háború”.

De hollywoodi a mérsékelt izgalmakkal kecsegtető történet is egy furcsa szerelmi háromszögről az agitáló énekes, a mellőzött festőművész és a népszerű híradós között: amíg Johnny, a punkzenekar frontembere akarata ellenére partizánnak áll, addig párja, Sara és legjobb barátja, Boris az emigráció sikere érdekében összeházasodnak, hogy Kanadában kezdjenek új életet. Hármójuk története akkor válik érdekessé, amikor Sara még nem tud Boris árulásáról, az amnéziás Johnny már nem emlékszik rá, Borisnak pedig nem áll érdekében elmondania, ez az állapot azonban csak ideiglenes, hiszen a regény innentől menthetetlenül a kommersz végkifejlet felé veszi az irányt. Nagyobb baj ennél, hogy a történetmondás csak látszólag követi az emlékezés logikáját. A narráció gyakran vált a helyszínek és a szereplők között, melyet a sortörés előzékenyen jelöl, de a háború okozta szétesés és a címben szereplő félbeszakadás kifejezésére önmagában ez vérszegény megoldás. Ráadásul – akárha Todorovic a szakadás leplezésén fáradozna – az elkülönülő szakaszokat hol asszociatív módon, hol motívumismétléssel össze is kapcsolja.

A Félbeszakadt napok krónikája a szerb származású szerző első angol nyelven írt regénye, melyet Lukács Laura ültetett át magyarra, de a többszörös áttétből vajmi keveset érezni, és ez aligha a fordító hibája. Todorovic a délszláv szerzők átmenetiségéből akarhatott kitörni az angol nyelv segítségével, ezzel azonban éppen azt az egyedi ízt veszítette el, ami Boris, az anyanyelvi kultúra elkötelezett híve számára az egyetlen menedék, így az ellentmondásos regény „a baljával pofon vág, a jobbjával megsimogat”. Lendületes, őszinte, de nyers, monoton, mint az angolszász punkzene, és egyszerű, de pontatlan, mint a szovjet haditechnika, vesztére azonban hiányzik belőle a Sex Pistols radikalizmusa, így a Sztálin-orgonához hasonlóan, nagyobb a füstje, mint a lángja.

Dragan Todorovic: Félbeszakadt napok krónikája. Európa, 2011.

Lénárt Ádám