Vass Ákos Lajos erdélyi költőt kérdeztük a Bulgakov Kávézóról mint élettérről és ihletforrásról, első verseskötetéről, a transzközéphez való viszonyáról, a Méhes György-debütdíjról, terveiről és a székely slamről.

 

 

 

 

 

 

Pult mögötti líra

és székely slam poetry

 

Az 1990 után született erdélyi költőnemzedék első verseskötetének szerzőjeként, a Facebook-generáció tagjaként emleget téged a szakma. Gyakran elhangzik, hogy a korosztályodat nem érdekli az irodalom. Szerinted is így van?

Az általánosításokat mindig is utáltam: a korosztályomat nem érdekli az irodalom, az öregek büdösek, a tetovált emberek agresszívak. Adott idő után túl sok véleménnyel szembesültem, és éppen ezért nincsenek rám hatással ezek az előítéletek. Szóval azt is mondhatják rólam, hogy a Ku- Klux-Klan tiszteletbeli tagja vagyok, nem igazán hat meg az általánosítás, amíg olyan ember él ezzel, aki személyesen nem ismer. A „Facebook-generation” korántsem jelenség, csak tudatlan megnevezése egy korosztálynak, amely egy bizonyos portálon keresztül is éli életét.

Pulton innen, pulton túl című első versesköteted harminchét verset tartalmaz. A kolozsvári könyvbemutatódon kiderült, körülbelül hat-hétszáz költeményed van, de ezekből számodra most harminc-negyven a vállalható. A többi miért nem?

Folyamatként tudok tekinteni erre. A kezdet kezdetén írt verseimet már csak közeli barátoknak mutatom meg, hogy legyen min nevetni hideg téli estéken. A legújabb írásaimat szintígy félreteszem, legalább egy hónapra, hogy érjen be, utána fogok a finomításokhoz, a csiszoláshoz. A többi vers természetesen le van mentve, mert tartalmaznak használható elemeket, frázisokat, szavakat, képeket, gondolatokat stb.

Ha a harmincnál maradunk, akkor a köteted egyes darabjait így utólag már nem tartod jónak?

Igen. A kötetemben található versek közül párat nem tartok jónak, de annál inkább szükségesnek. Úgy tudnám leginkább megfogalmazni, hogy az egységesség nem feltétlenül esik mindig egybe a tökéletességgel. Márpedig úgy érzem, hogy a kötetem egységes képet alkot arról a valakiről, aki vagyok, és arról az élethelyzetről, amelyben éppen próbálom feltalálni magam.

Amint a transzközépnél, nálad is fontos a formahűség, a polgárpukkasztó jelleg, ugyanakkor a gondolatiság is. Mennyire követed ezt a hagyományt? Mi újat mondhatsz Szerelem első párzásra vagy Egy pincérlánynak című verseiddel?

Nem követek semmilyen irányelvet, nem törekedem kizárólag formai tökéletességre, ritmikai precizitásra vagy polgárpukkasztó jellegre. Hogy fontosnak tartom a külcsín és a belbecs fogalmait, a vers egységes és összeálló formáját, alakját, tartalmát, még nem jelenti azt, hogy hódolni próbálok a hajdani transzközépnek.

Mi újat mondhatok a verseimmel? Valóban, minden szó le volt írva már, de nem ugyanabban a kontextusban, nem ugyanabban az összefüggésben, értelemben volt használva, nem ugyanazok a szókapcsolatok létesültek. Ha mégsem sikerült újat mondanom, azt nem tekintem az én hibámnak. Verset nem lehet könnyelműen írni – ugyanúgy olvasni sem. Valamint az, hogy mi a célom a verseimmel, igazán lényegtelen. Megírtam. Az értelmezésüket hadd végezze el más.

Pincérlány, alkoholmámoros versszereplők, vonat, állomás, rövid ideig tartó boldogságok, dekadencia, csalódás, kiábrándultság, néhol egy kis filozófia – lehetne röviden összefoglalni a kötetedet. Mindez nagyobbrészt egy kocsmai térben játszódik, mint ahogy a te életed is, hiszen a Bulgakov pultosa vagy. Mesélj kicsit arról, miként segíti elő a verseket ez a foglalkozás!

A kocsmák világa számomra az az élettér, amelyben igenis otthon érzem magam. Ez pedig kétértelmű dolog: egyrészt úgy érzem, nincs otthonom, nem is igazán vágyom egyre, jóformán félévente költözöm Kolozsvár egyik végéből a másikba, másrészt pedig a kocsma egyszerre jelenti nekem a zajos magányt, ahol egyedül tudok lenni pár tíz ember között is, egyszerre jelenti a családot, a barátokat. Szóval mindaz, amit más nem feltétlenül egy térben él meg, nekem egy síkon, egy dimenzióban valós. A verseimet pedig a tapasztalat segíti elő, nem az élettér. Kőművesként is dolgoztam és írtam verseket, nem függ össze a foglalkozással. S hogy az egyik versemnek az lett a címe, hogy „Pulton innen, pulton túl” és nem az, hogy „Fél zsák cement”, csak azon múlik, hogy milyen tapasztalatot sikerült szerezzek az elmúlt évben.

Olyanok is akadtak a könyvbemutatódon, akik kissé extravagánsnak, túlzónak tartották, hogy te a pult mögül olvasol föl. A te ötleted volt?

Orbán János Dénes, Márkus András meg jómagam ötlete volt. Azon a véleményen vagyok, hogy inkább legyen túlzó, extravagáns, nagyképű és maradandó egy könyvbemutató, mint szalonfüstbe burkolózó csendes imaest a valamikor sikeres irodalmi megnyilvánulások emlékére. Ha valakinek nem tetszik, annál jobban örülök, hogy nem egységes az ízlése a hallgatóságnak. Azért zajlott ilyen formában, mert úgy érzem (és ezzel nem vagyok egyedül, szóval igazságértéke sem lehet egyenlő a nullával a következő kijelentésnek), hogy változásra, változtatásra van szüksége az elsatnyult irodalmi életnek. Ezt legkönnyebben úgy tudjuk elérni, ha kimozdítjuk a felolvasóesteket a szokványos helyükről, vagy ha megszüntetjük a határt közönség és felolvasó között. Az előbbi variánst próbáltuk, nem kicsi sikernek örvendett. Az utóbbit pedig a közeljövőben fogjuk tesztelni. „Itt és mást”.

Márkus András és Vass Ákos Lajos a kötetbemutatón

 

Ez a Bretter György Irodalmi Kör jelmondata. Egy évig voltál körelnök, akkor ez nem valósulhatott meg? Mit jelent az „Itt és mást” tesztelése?

Az „Itt” alatt a kolozsvári Bulgakov Kávézót értem, „mást” pedig a slam fog hozni az irodalmi életbe. Tisztában vagyok azzal, hogy elég léha elnöke voltam a Bretternek, de a változást akkor is szükségesnek látom. Egy több mint húszéves múltra visszatekintő irodalmi kört már kissé elavultnak tartok 2013-ban.

A köteted Bónuszsávja, a Szárhegyi slam című vers mintegy azt sugallja, hogy úgy gondolod, a slam írott versként is megállja a helyét. Gondolom, nem véletlenül zárod a kötetet egy slam-verssel…

Nem tudom, mennyiben állja meg a helyét, mindenesetre ezt szerettem volna látni. Talán ez az első slam a romániai magyar irodalomban, ami megjelent egy kötetben. Ha nem így van, akkor még ezzel sem dicsekedhetek.

Mesélnél az erdélyi slam poetry mozgalomról? Értesüléseim szerint hamarosan megrendezitek az első nyilvános eseményt. Hogyan fog lezajlani?

Még gyerekcipőben jár az egész, és nem szeretnék dilettáns, gyors nekifutással közelíteni, mint ahogy azt pár helyen már megtették és megteszik.  Várunk, dolgozunk és nem annyira az elvárásainkon van a lényeg, inkább azon, mit tudunk majd felmutatni és milyen minősége lesz az egésznek. Próbaesteket tartunk és gyakoroljuk, hogyan kell tartani a mikrofont. A többi hamarosan elválik.

Miért tartod fontosnak a slam poetryt? Mennyiben segíti elő első köteted népszerűsítését, hogy slammelsz is?

Nem tudom, a kötetemet illetően csak közeli ismerőseim véleményét hallottam, amely szerencsére korántsem volt annyira elfogult, ahogyan azt vártam. Hogy a slam milyen hatással lesz a kötetem, valamint saját személyem népszerűsítésére, azt talán nem tőlem kell kérdezni, hanem az olvasóktól.

Kizárja vagy inkább kiegészíti egymást a hagyományos vers és a slam poetry?

Egyszerre, egy térben és egy időben is lehet működtetni a kettőt. Kicsit úgy képzelem el ezt, mint a szimultán verselést. Semmi esetre sem zárják ki egymást, annál inkább szimbiózisnak látom a dolgot, minél többet foglalkozom a kettővel.

Az erdélyi slam, azon kívül, hogy a kolozsvári Bulgakovban történik, mitől lesz erdélyi és miben különbözik majd a magyarországi, illetve az amerikai vonaltól?

Azért, mert Erdélyben történik. Ha Spanyolországban történne, spanyol slamnek nevezném. Ilyen egyszerű. Valamint gondolom, hogy magyarul fog történni, ez lesz a számottevő különbség, ami elhatárolja az amerikai vonaltól. A budapesti slamtől pedig pár száz kilométer, a szókincsünk, a mentalitásunk választja el.

Amerikában tudomásom szerint a slam poetry különlegessége elsősorban abban áll, hogy az „utca hangján” szól a közönséghez.  Miben tud újítani az erdélyi slam? Elképzelhető székely slam poetry is?

Elképzelhető székely slam poetry is, persze, de nem feltétlenül erre gondoltam. Egész pontosan úgy értem, hogy kicsit más kultúrában és más térben nőttünk fel, és az eddigi ismereteink és az élethelyzetek adják majd meg az erdélyi slam másságát. Amíg Pest esti életében nem igazán találkozol „U”-szurkolókkal, olcsó „Fany”-s tengeri nyaralásokkal, Milcovval, Iancuval vagy csak a román és a magyar nyelv szimultaneitásával, addig ez itt nagyon is reális. Két nyelvet sajátítottunk el gyermekkorunk kezdetétől. Ezt nem tudom szem elől téveszteni.

Az egyik slam poetry rendezvény plakátja

 

Magyar–angol szakos hallgató voltál a BBTE bölcsészkarán, tanulmányaidat egyelőre abbahagytad objektív okok miatt. Nem gondoltál arra, hogy angolul próbálj ebben a műfajban érvényesülni?

Nem vagyok lokálpatrióta, de úgy érzem, ha már a lírát választottam, mint fő foglalkozást, akkor anyanyelvemen fogom ezt művelni. Egyrészt kötelességemnek érzem, másrészt pedig a magyart találom a legszebb nyelvnek, már azok közül természetesen, amit hallottam.

Külsőd – a narancssárga haj, a tetoválás –, amelyről Márkus András ugyancsak sokat beszélt a bemutatódon, számodra fontos valamiért, valamit el szeretnél ezzel mondani az olvasóknak, na meg a Bulgakov vendégeinek is. Jól látom?

Nem mondani, közölni akarok valamit a külsőmmel. Távol tartani magamtól olyan embereket, akik sikeres elemzést tudnak adni valaki személyiségéről pusztán kinézete alapján. Az ilyen emberek inkább hozzám se szóljanak. Már rég nem a ruha teszi az embert, nem a bőre, nem a hajszíne. Én pedig nem vagyok hajlandó szülői okítást hallani korosabb és betokosodottabb agyaktól.

Álcázni szeretnéd ezzel azok előtt, akik nem ismernek, hogy költő vagy? Számodra nem fontos a költő személye, hanem csak a vers a lényeges?

A vers kell tudjon annyit mondani, amennyit a költő vagy a költő külseje nem tud.

Mit jelent neked az Előretolt Helyőrség? Az első Brettered után Orbán János Dénes, Márkus András és a Helyőrség köré csoportosuló alkotók lettek a „mentoraid”.

A legelső verseimmel Karácsonyi Zsolt foglalkozott, ő mutatott irányt és ő is publikálta először őket. Ezért mindenképp hálás vagyok neki, valamint a barátsága, szakértelme és véleménye is meghatározó értékű számomra, már amikor ideje engedi. Valóban, az Előretolt Helyőrséggel és az a köré csoportosult fiatalabb alkotókkal kerestem a kapcsolatot. Lojalitásom még mindig Orbán János Dénes, az Előretolt Helyőrség, az Erdélyi Magyar Írók Ligája és a Bulgakov & Cathouse körül csapódik le. Számomra e felsorolt csoportosulások jelentik a család egy tágabb és a baráti társaság egy meghittebb fogalmát.

Márkus András és néhány fiatal, tehetséges barátja nemrégiben Az utolsó pecsét címmel a romániai választási kampányra reagálva közzétett az interneten egy videoklipet. Mi a véleményed erről és az erdélyi politikáról, közéletről, a korosztályod politikai hozzáállásáról?

Az én hozzáállásommal kezdeném. Soha nem szavaztam, nem is áll szándékomban, a politikát rühellem, lett légyen szó irodalomról vagy csak simán politikáról. Verseket írok. Az áskálódást, ármánykodást, a tőrdöfést a hátba másokra hagyom. Csak a magam nevében tudok beszélni a korosztályomat illető kérdésekről. Nem fogok átlagot számítani száz diák politikai hozzáállásának összevetése után. Ha érdekelné a politikusokat a jövő, akkor az ifjúságot kérdeznék, a fiatalokat faggatnák, hogy mit tartanak igenis égető problémának.

Márkus András tehetségét és talpraesettségét pedig abszolút elismerem. Tudok azonosulni szövegeivel, hogy csak a videót idézzem: „Azt akarom, hogy végre ne az anyám pénzén kampányoljál”.

Méhes György-debütdíjat kaptál nemrégiben. Hogyan viszonyulsz Méhes György műveihez, mit jelent számodra ez a szakmai elismerés?

A próza soha nem állt túl közel hozzám, de Méhes György egyike volt azoknak az íróknak, akik megfogtak a stílusukkal, és akiket szívesen olvastam, olvasok.

Az, hogy az Erdélyi Magyar Írók Ligája úgy látta, érdemes vagyok erre a díjra, megerősít önmagamban és az elképzeléseimben. Természetesen igyekszem az maradni, aki akkor voltam, amikor az akartam lenni, aki most vagyok, szóval a tisztelet és az alázat kulcsszó marad továbbra is.

Mit várjunk Vass Ákos második kötetétől?

Vannak terveim, de ezeket nem szeretném, és nem fogom elárulni. Ha netán belesülnék, nem kell mentegetőzzek, hogy miért nem tudtam megvalósítani.

 

Varga Melinda