A negyven művészeti írás egy olyan világba viszi el olvasóját, ahol minden élménynek két oldala van.
Az egyik a műélvezet, a hagyományok, a teljesítmény megbecsülése, a másik az ár, amit ezért a művésznek kicsorbult életútjával fizetnie kellett.
Rembrandt csaknem koldusként hal meg, Van Gogh öngyilkos lesz, Georg Groszt megöli az alkohol, Modiglianit a tüdőbaj...

Sárközi – mint cicerone

Sárközi Mátyást a hatvanas évek elején ismertem meg.
A megboldogult Czigány Lóránt „irodalmi hagyománynak” nevezte őt – a Sárközi –Molnár rokonság révén –, én külsejében a fiatal József Attilához hasonlítottam.
Aztán a BBC munkatársaként látott vendégül a rádióban, majd több ízben egyfelvonásos darabjaival is szerepelt a Londoni Magyar Kulturális Intézetben.
Színészként is nagyon jó volt, novellistaként is tündökölt, majd bámulatos tényregényt írt mamájával való levelezéséről.
Voltam egyszer londoni képcsarnokában, és mint lexikonszerkesztő az ő alteregója is lehettem volna.
Most azonban gazdag életműve egy másik – bár hasonló aspektusával ismerkedünk meg.
A BBC és a Magyar Hírlap munkatársaként Sárközi Mátyás művészeti cikkeket írt az elmúlt huszonkét év alatt – nevezhetjük ezeket kisesszé típusú ismertetéseknek –, melyekből negyvenet adott közre egy kis, illusztrációkkal megtűzdelt kötetben,  A szfinxtől egy üres szobáig címmel.
Ha az embernek adódik szabadideje, egyetlen nap alatt elolvashatja a könyvet.
Sárközi első angliai tanulmányait a könyvillusztrálás terén folytatta, később, galériatulajdonosként főleg a 19–20. század képzőművészetében mélyült el.
Ehhez adódik utazáskészsége és csaknem olthatatlan kíváncsisága.
A negyven művészeti írás egy olyan világba viszi el olvasóját, ahol minden élménynek két oldala van.
Az egyik a műélvezet, a hagyományok, a teljesítmény megbecsülése, a másik az ár, amit ezért a művésznek kicsorbult életútjával fizetnie kellett.
Rembrandt csaknem koldusként hal meg, Van Gogh öngyilkos lesz, Georg Groszt megöli az alkohol, Modiglianit a tüdőbaj... Nem folytatom.
Sárközi azt sugallja – nem mondja ki –, hogy a sikeres alkotópálya talán kárpótolja a szomorú végért a művészt.
Vannak azonban szép ellenpéldák is, amikor a sikeres élet és az alkotás párhuzamos sínen mozognak.
Ilyen volt Leonardo, Henry Moore, Constable, Picasso élet- és alkotópályája.
Minthogy a „beleérzés" Sárközi Mátyás egyik erőssége, aligha lehet kideríteni, ki a kedvenc festője.
Mindenesetre az illusztrációk jelzik legkedvesebb képeit. A negyven portréból majdnem mindenki tanulhat, én is. Általuk közelebb kerültem Mapplethorpe művészetéhez, a „pop-art” megközelítéséhez, megtanultam mi a grattage és a frottage.
Jellemző a hatvanas-hetvenes évek londoni magyar kultúrtörténetére, hogy Cs. Szabó László (az angol festők nagy ismerője) karon fogta Sárközit, és máskor jómagamat. Én egy da Vinci kiállítást néztem meg vele a British Múzeumban, Sárközi Constable tájképeit. Csé komolysága mellett Matyi üdesége, mindenkori frissessége szívderítő. Modigliani egyik kedveséről írja: „Az egyik párizsi partin meztelenül jelent meg, de ez alig volt észrevehető, mert Modigliani fodrosan hullámzó estélyi ruhát festett a testére”.
Mivel Sárközi jobbára a kiállítások anyagát tárja fel, summázza, nem jut hozzá, hogy a hasonlításképpen többször megemlített Gulácsy Lajos portréját megrajzolja. Ezt az „adósságot” egyszer törlesztenie kell, mivel Gulácsy talán a legeurópaibb magyar festő.
A Turner-díj kapcsán azt írja szerzőnk: „A nagy romantikus festő forog a sírjában”. Így igaz. Az egyik legelképesztőbb Turner-díjat egy Üres szoba alkotója kapta! A villanyt egy automata kapcsolta ki- és be. Sárközi szuggerálja, noha nem mondja ki kerek perec, hogy a kortárs művészet egyik ága a konceptualizmusba siklott. Vagyis nem az artisztikus sikert díjazzák, és nem is a látványosságot, hanem az eredetinek vélt ihletet.
A hatvanas években egy Johnson nevű novellista egy üres lapokból álló könyvet adott ki, szép kötésben.
Ezeket a dolgokat – Sárközi máshol írta – nem kifundálni nehéz, hanem eladni.
A szfinxtől egy üres szobáig című kötetnek szerintem legnagyobb érdeme, hogy minden írása gondolatfakasztó.
Ezt persze, a tárgyismeret mellett csak úgy lehet elérni, ha az ismertető stílusa méltó a közlendő szintjéhez. Pallérozott, gazdag.
 A cicerone Sárközi Mátyásban sem csalódtunk.

Kabdebó Tamás

Sárközi Mátyás: A szfinxtől egy üres szobáig – Negyven írás a művészetről. Budapest, Noran Könyvesház, 2012.