Jelige: Erdély fia – Az ember fáj a Földnek

Jelige: Erdély fia

Az ember fáj a Földnek

- Egyre gyakrabban látom a tévében, te szomszéd, ezeket a tudósféléket, akik azt szajkózzák, itt a világ vége... hát mondd meg nekem őszintén, hogy legyen így az embernek nyugta?

- Ej ej Sándor, hát minek nézed te azokat, ha utána nem hagy a gondolat?

- Nézem én nézem, mert az asszony is azt nézi, s amióta így megöregedtem, hiába is, nincs más, amit tehetnék, a TV az egyedüli dolog, amiben feledni tudom vénségemet.

- Jól van, de hát nincs más, amit nézhetnél, komám, hát megannyi tévécsatorna van, minek van ez a modern technika, ha nem azért, hogy ha az ehhez hasonló szörnyűségeket nem akarja nézni az ember, akkor átvált egy másik csatornára.

- Én mondom neked, ez akkor se mehet míg a világ, nem lehet mindig csatornát váltani, te szomszéd, ha az ember csak azt látja, mennyi pusztulás van mindenfele a világon, egyszer-kétszer szemet hunyhatunk felette, s lehet más adóra is váltani... de minden egyes nap?

- Hát értelek én, de mi mást tehetnénk? Öregek vagyunk mi már ehhez, majd a fiatalok, ők majd megoldják, nekünk ígyis-úgyis kirendeli a jó Isten azt a maréknyi földet, ne idegesítsen az téged, mi lesz itt, ha már nem leszünk.

- Mondom én neked ez akkor se jó, mi is voltunk fiatalok, s igazából én úgy vélem, részben mi is hibások vagyunk azért, ami itt folyik!

- Hó-hó, kikérem én magamnak, én nem tettem semmit amivel hozzájárultam volna ahhoz, ami itt és most van, mégis hogy képzeled te ezt? Amióta az eszemet tudom, jó apámmal együtt az ökrökkel jártuk a mezőt, s nyáron kaszáltunk, télen fát vágtunk, hogy legyen ami mellett melegedjünk a téli hidegben, hisz jól tudod, itt kint a Hargitán mást nem is tehet a magunkhoz hasonló legény.

- Látod, hisz te magad árulod el magad, komám. Mit mondasz? - Kérdezem én tőled, úgy sacc per kábé, hány szekér fát tüzeltek el télen, amikor még a kakas hangja is belefagy a hajnalba?

- Hát én azt neked meg is mondom pontosan, télire nekünk elég 2 jó szekér tűzifa.

- És azt mondd meg nekem, hány szekér csemetét vittél ki tavasszal oda, honnan télire a tűzifát hoztátok? Látod komám, és te csak egy ember vagy és nekünk is kellett 3 szekér, mert nagy családdal áldott meg az Isten. Hát akkor ne is beszéljünk a falu többi lakójáról, a szomszéd faluról, és a többi emberről, aki télen csak melegedni szeretne. És mondom neked, szerintem senki se vette a fáradságot, hogy tavasszal kárpótolja az erdőt azért, hogy megáldott bennünket a kellemes meleggel. Mondom neked, ha mindenki azt várja, hogy majd a fiatalabbak foglakoznak ezzel, se erdő, se föld nem lesz, ahol a fiatalok éljenek. Minap hazajött az én nagyobbik fiam is egy külföldi autóval, jól megy sora, s legkisebb problémája neki, hogy bármit is törődjön azzal, hogy szennyezi a környezetet, pedig meg is mondtam neki: „Fiam, azzal a masinával ne is gyere közel az istállóhoz, mert az ökrök még a szagától is a pajta oldalára másznak!" Hiába újságolta nekem, hogy mennyire új és mennyire kényelmes, én még mindig a szekéren jobban érzem magamat, amikor a finom fenyvesi levegő átjárja frissen pödrött bajuszomat. Nem kell nékem se levegőkondi, se semmi!

- Te Sanyi, azt légkondinak hívják.

- Nem érdekel engem, mi a fene, de azt tudom, hogy a szaga az nem olyan, mint amit én a szekéren érzek: ez illat, az meg nem!

- Jól vagyunk, no akkor se fát ne vágjunk, se autóval ne járjunk, akkor meg hogyan képzeled el ezt a modern világot? Megnézném én azt, hogy a fiad mikor megy dolgozni a te ökreiddel Sanyi.

- Be szellemes kedvedben vagy ma reggel szomszéd, hát én azt nem is mondtam, hogy baj, hogy kivágjuk a fát, vagy autóval járnak, csak ezt lehetne másképpen is, kevesebbet járni azzal a bűzkabinnal, s kalákában, ha tavasszal a falu elmenne csemetét ültetni, nem jobb lenne szerinted?

- Tudod jól, hogy tavasszal mindenkinek más dolga van, szántani, veteményezni, ha a pappal ki hirdetteted a szentmisén sem fognak neked fát ültetni az emberek.

- Nekem? Úgy gondolod nekem ültetnék? Nem gondolod, hogy mégiscsak mindenki saját magának, s nem is magának, hanem fiainknak s lányainknak. Neked is van két lányod Jenő, s itt hagynád ezt a sok gondot a nyakukba?

- Mondom Sanyi, a mi időnk le van járva, majd megoldják a fiatalabbak.

- Látom neked nem használ a szép szó, de én meg is mondom az asszonynak, hogy menjünk le vasárnap a polgármester úrhoz, az egy olyan ügyes fiatal ember, biztosan megérti, mit is akarok én.

- No majd gyere át, s mondd el nekem is mit szólt hozzá az az „ügyes" ember. Meg vagy vénülve Sanyi, megmondják, hogy vénembernek nem az a dolga, hogy kioktassa a fiatalokat.

- Nézd csak meg!

Azzal Sanyi bácsi sarkonfordult és lassan elindult a botja után, csak hát a bot, mint mindig, gyorsabban akart menni, mint ő, s kellett még pár lépés, amíg megszelídítette azt a diófa jószágot. Aznap este is, mint minden este, a televízió előtt ült és a híreket nézte, s eszébejutott, mit tanácsolt neki a komája, s elgondolkozott rajta, hogy vajon tényleg vele lenne a baj? Ahogy ezen gondolkodott, épp egy katasztrófa helyszínét mutatták, s a távirányító után kapva, átkapcsolt egy másik csatornára. Pár percig még gyötörték a gondolatok, de aztán belefeledkezett, és belesüppedt a karosszékébe, és már nem is látott, csak nézett és nézett... gondolatai pedig már oly messze jártak, hogy már talán nem is az ő gondolatai voltak.

Reggel, mikor felébredt felesége, a szoba hűvös volt, s mikor épp kiáltott volna, hogy Sanyi rakj a tűzre mert fázok, megpillantotta elernyedt testét a karosszékben. Nagy bánat szállt a házra, s az egész falura, s Sanyi bácsi a gondolatait már senkinek nem tudta tolmácsolni, csak az Istennek, ki már eddig is tudott róluk. Annak rendje és módja szerint a kicsiny közösség búcsút vett tőle, s kint a temetőben egy kisebb dombra helyezték örök nyugalomra. Teltek az évek, s Sanyi bácsi emléke lassan kifakult, s már néhai feleségén kívül másnak nem jutott az eszébe. Majd ő is követte Sanyi bácsit, és így teltek-múltak az évek. A falu határából egyre messzebb vándoroltak a fenyvesek és tölgyesek. Az emberek mit sem törődtek azzal, hogy fát ültessenek, csak az járt az eszükben, minél többet és többet harácsoljanak maguknak mindenféle jószágból. Ki-ki már régen felakasztotta a jármot, s modern gépekkel messziről hozták a családoknak a téli tűzifát, de már nem csak egy télre valót, hanem jó előre gondolkodva annyit, amennyit csak bírtak.

Sok-sok éve már annak, hogy Sanyi bácsi elhatározta, hogy elmegy a fiatal polgármesterhez, akit már még fiatalabbak és fiatalabbak követtek, de mindenki csak abban bizakodott, majd a fiatalabbak megváltják a világot, hiszen ők már úgysem tehetnek ez ellen semmit. A kicsiny falu városka lett, s az ottan született gyerekeknek fogalmuk sem volt arról, hogy a mostani város határában mekkora szikla szilárdan álló fenyvesek magaslottak az égbe, s milyen üdítően friss levegő járta át a hajdani falucskát. Most ott  egy erőmű áll, ami ellátja kényelemmel és meleggel nem csak a kisvárost, hanem a környező településeket is. Viszont most már mindenki csak köhécselve jár az utcán, az emberek nem is szívesen mozdulnak ki, mindenki jól érzi magát a panelházakban, hiszen ott nyáron hűvös, télen meleg van. A város másik szélén pedig ott magaslik a hajdani Sanyi bácsi sírján egy olyan szívós, olyan vaskos fenyőfa, melyhez hasonlót a városlakók még sosem láttak.

Ő megtette, ami erejéből futotta! Te megtetted már? Vagy arra vársz, hogy majd azok, akik utánad következnek megtegyék azt, amit te is megtehettél volna?… Megtenni azt a lépést, amit mindenkit jobb belátásra bír, s megmutatni azt, hogy másképp is lehet, mert mi képesek vagyunk városokat felhúzni a semmiből, kényelmesebbé varázsolni életünket, csak az a kérdés, lesz-e ahová majd a városainkat építsük, vagy a feledésbe merülünk, mint Sanyi bácsi, annyi különbséggel, hogy az emberiség sírja felett nem fog nőni fenyő, sem tölgy, csak ágazó-fogazó tövis.