Jelige: Berzsenyi 36 – Szívperegnek, Arany-kor, Apámmal naplementre
Jelige: Berzsenyi 36
Szívperegnek
- szeptameterben is
Hú de világosodik körtéllnek az éjszaki estveli fények
szentjánosbogarak tovatűnnek a nyáron alant noha kényest…
(ébredezvén álmodozom
ábrándosan ébredezem)
…szándokom ő ama földi halál, ha halálos e gömb e golyóbis!
nyár hava volt tudom élve találsz de ha mégse’ ha… ott a folyó is
(ábrándon túl ébredezem
álmodozom kék-e-hegyen
amoda szép a szán
oda ha szán, valaha szán)
…játszva irandani ejtve a lét tetején. Csakis itt leli kedvét -
számtani lét a halál csudaszép! – elrejtem a hószinü’ medvét
xxx
A gyermekek iperednek.
A kamaszok siherednek.
Emberek hihetegleg
ha holtak is, vihetetleg.
A hírek kiperegnek.
A hernyók hiperednek.
A kígyók viperednek.
De a madarak, a madarak! :
csiperednek.
Arany-kor
Talán eltűnünk hirtelen,
mint a vadveszély, s a vadkor.
Vadnak születni ott túlzottan
túlnan volt, akkor.
Hol őzek űzetnek,
űző vagy magad is – rabkor!
Harag zúg harangkor,
Harang zúg haragkor.
Szándokom temérdek,
és ama szép szándok
őzlábbal telített:
vadász-nék, vadászok.
Talán eltűnünk hirtelen,
mint a korveszély, s a ’kor-hely’
Kosztolányi Dezsős,
Jó’s Attilás korban:
poeta doctussal
nincs volt van vadveszély,
decemberi légben
jőhet új szembeszél.
Vadnak születni vadveszély. De akkor
vad-vadaknak túlnon eljő,
vad-vadakkal szemben élő,
szemmagasban szentbeszélő,
tenmagaddal szembenéző
angyalokkal úgyis eljő -
az Aranykor.
Ha az:
Petőfi arany.
(2012. december, a maja világvége után)
Apámmal naplementre
Apámmal egyszer nagy kedveletre
lementünk a tóra naplementre.
Sejtelmesen sűrű, tiszta volt a tó,
szelíd, mint Ő, ó, mégis biztató;
mint mikor ótlan könny – hiúz-szem emberét
nem találván, s helyét –, úgy áradt szerteszét.
Kanyargott ott út is bizonnyal, makadám.
’Dobjuk bé a horgot’, szólott az apám,
s a földből hajnalban kiásott férgekkel
megtűzdeltetett a bot, háltunk Szentlélekkel.
Lógtak hát a férgek, horgon, benn a tóban,
(sirályok csaptak a szákra, elfutóban),
remélvén, mind harcsa hálónkba haladik -
ám reggel keszeggel sem telt a faladik.
’Éccaka mit kezdhetsz egy vén forradalmárral?’
- naplementre mentünk, mondom, jóapámmal -,
’Ötvenhatot másodjára árulták el’, mondta,
Bal szeme villámlott, jobb szeme gondolta:
’Ilyet a Jóisten sem hibáz hiába,
ruszki zászló alatt Csehszlovákiába’!
Hétéves ésszel hát bocsájtassék meg:
keszegek helyett harcsákra emlékszem,
midőn mind’ keszegnek foga és szárnya nőtt,
démonálmim szerént mindenik ’elrepőlt’.
Apámmal azóta is e harcsákat irtjuk:
’kilencszázhatvannyolc augusztusát írtuk.
