Szövegvadászat halálkoktéllal

Megölni egy arabot – a szerkesztő ezzel a címmel dobta volna piacra a könyvet, de a szerző nem engedte. Az Alvadt vér azért nem került a borítóra, mert egy Koránból származó idézet. Végül az Egy mormota nyaraként vehetik kézbe az olvasók Németh Gábor új könyvét. Molnár Dávid írása.

Azzal kezdtem volna ezt a recenziót, hogy az idei Könyvfesztiválra jelent meg Németh Gábor Egy mormota nyara című regénye a Kalligram Kiadónál. Ám ezt a mondatot rögtön helyesbítenem kell, ugyanis – mint az íróval való beszélgetésekből kiderül – eredetileg elbeszélésként gondolt saját művére, mi több, ez a kifejezés is helyet kapott volna a címben. Ez végül mégsem így történt, ami annak a félelemnek tudható be, hogy ez a műfaji megjelölés megtévesztené az olvasókat. Az ilyen típusú prózahagyomány ugyanis sosem került annyira reflektorfénybe a magyar irodalomban, hogy az elbeszélés szó egyértelmű lett volna.

Nagyon fontos információkat nyerünk a könyv más, a főszöveget kiegészítő elemeiből. Rögtön az előzéken egy receptet közölnek velünk, amelynek alapján könnyűszerrel előállíthatjuk a Halál a Golf-áramlatban nevű koktélt. Vegyül ebbe némi irónia is, ám a kötetben nagy hangsúlyt kap az alkohol és más élvezeti szerek kifinomult fogyasztása. Kitüntetett helyen fordul elő például a Death in the afternoon nevezetű koktél, amely úgy készül, hogy egy jigger zöld abszintot töltenek egy pezsgőspohárba, majd háromszor annyi jegesre hűtött brutot adnak hozzá. Hemingway erről az italról úgy nyilatkozott, hogy abból három-öt az igazi. De megidéződik Oscar Wilde is a „Zöld Tündér”, az abszint kapcsán. Aforizmává vált megjegyzése felől, amelyet a magyar pálinkafogyasztók is előszeretettel citálnak, könnyedén bontható ki az eseménysor: „Az első pohár után olyannak látod a dolgokat, amilyenek. A második pohár után olyannak látod őket, amilyennek szeretnéd őket. A harmadik pohár után olyannak látod őket, amilyenek valójában. S ez a legszörnyűbb dolog a világon.”

Az elbeszélő helyszínvadászként dolgozik, ami egészen konkrétan azt jelenti, hogy különböző filmekhez kell keresnie kulisszákat. Álommunkája jóvoltából bejárhatja a világot, és meglehetősen kényelmes életet alakíthat ki magának. Mindez magában az elbeszélésben nagyon érdekes ajtókat nyit ki, hiszen a narrátornak olyan történéseket kell odaképzelnie az általa bebarangolt helyszínekre, amelyek még a kitalált világ szintjén sincsenek jelen. Izgalmas továbbá az is, hogy miközben az ő legfontosabb munkaeszköze a fényképezőgép, az olvasó nem ismerheti meg fotók alapján a teret. Írott szóra kell konvertálni a látottakat, ami végül nem egyszerű képleírásként valósul meg, hanem a különböző helyeken szerzett benyomások indítanak meg egy-egy olyan gondolatsort, erre épül a konstruált világ.

A másik fontos, a főszöveg előtt szereplő utalás, amely bevezet minket az elbeszélői folyamba, egy Camus-idézet: „Semmi, amit megölelhetnék. Semmi, ahol térdre hullhatnék, végtelen hálámban”. Ez a vendégszöveg magyarul először a Nagyvilág Világirodalmi folyóirat 2015. évi április számában jelent meg Fázsy Anikó fordításában. Kiszemelése és a regény elé pozicionálása azért annyira eltalált, mert az Egy mormota nyara bevallottan rájátszik Albert Camus Közöny című művére. Mi több! E mű újrafordítása Az idegen címen épp akkor jelent meg, amikor az Egy mormota nyara. Ez azért is különös, mert az utóbbiban már felpanaszolják, hogy a „l’étranger azt jelenti, az idegen, és nem azt, hogy közöny, az ugyanis l’indifférence volna”. Ha röviden meg kellene fogalmazni, miről is szól Németh Gábor könyve, akkor azt lehetne mondani, hogy épp erről. Arról, hogy az idegenség és a közöny milyen korrelációban vannak egymással, hogy el lehet-e különíteni ezt a két érzést, vagy esetleg baljósan összemoshatja-e e kettőt egy kívülről fürkésző tekintet. Mint azt Németh Gábortól megszokhattuk korábbi művei alapján, erkölcsi ítéletet nem kapunk. Egyszerűen csak a figyelem középpontjába kerül, hogy a közönynek tűnő jelenségeknek vannak mélyebb rétegei, s a nagy általánosságban bírálat alá eső megnyilvánulások mögött lehetnek olyan indítékok, motivációk és megfontolások, amelyek ugyan legtöbbször nem kerülnek kimondásra, mégis árnyalni tudnák a tetteket vagy a tettektől való elzárkózást.

A vendégszövegek sokaságától hemzsegő elbeszélés egy körülbelül tíz évig tartó alkotói munka eredménye, amit azért fontos hangsúlyoznunk, mert egy olyan Európában kezdett íródni, amelyet nem érintett még ennyire radikálisan a bevándorlás, mint a mostanit. Így a kötetben a mai európai társadalmakat sújtó problémák előzményei kerülnek terítékre, ami nem biztos, hogy kedvez a szövegnek. Hiszen nehéz nem a valóság felől olvasni, ez viszont fontos rétegeit fedheti el a műnek, és egy olyan értelmezési keretbe szoríthatja, amit nem lehetett előre kiszámítani.

A valósággal való kapcsolat egyébként is megrepeszti a szöveg felszínét. Sorjában ugranak ki az olyan helyek az elbeszélésből, amelyeknek megkapósága, „extra-kidolgozottsága” miatt nehéz nem feltételezni, hogy mögöttük valamiféle önéletrajzi ihletés van. Ráadásul az elbeszélésnek elég szokatlan a szerkezete. A minimálisra korlátozott linearitásból lépten-nyomon kitör az emlékezés, a bevillanások és a legkülönfélébb gondolati érintkezések mentén szerveződő szöveg. Nem egy könnyed olvasmányról van szó, újra és újra vissza kell térnie az olvasónak a könyv különböző pontjaira, ha teljes valójában szeretné látni, hogy nyílik ki előtte a megalkotott világ.

A megjelenés óta napvilágot látott információkból fény derül arra, hogy az egyébként tizenöt fájlban létező szövegnek két címváltozata volt. Az egyik az Alvadt vér, a másik pedig az Egy mormota nyara. Mivel az előbbi egy Korán-fordításból származik, a szerző túl direktnek találta. Valószínűleg azért, mert Németh Gábor írása enélkül is túlságosan ki van téve a jelen felől olvasás veszélyének. Ráadásul a kötet szerkesztője Megölni egy arabot címmel dobta volna piacra a könyvet, de ebbe a szerző nem egyezett bele. Véglegesen azonban Németh Gábor sem tudott szakítani a valósággal, egy helyütt ugyanis a narrátor a művészet végéről szólván („dasein helyett design”) felpanaszolja, hogy mindenütt vámpíros könyveket lát a tinik kezében, mivel a száj sarkán megalvadt vér a divat. Ezzel pedig el is jutunk a másik címverzió magyarázatához, hiszen az elbeszélő munkája kapcsán belefut egy ilyen kéziratba, egy dilettáns munkájába. A címe azonban tetszik neki (Egy mormota nyara), s rájön, hogy egy Byron-idézetről van szó. Így kerül az elbeszélésbe Byron és a Frankensteinjéről híres Mary Shelley, s ilyen módon idéződnek meg a fiatalok által olvasott lektűrök előzményei. Az éppen pénzszűkében lévő, becsvágyó helyszínvadász története innen elevenedik meg.

Aki ezek alapján kedvet kapott a kötet elolvasásához, ne sajnálja az időt arra, hogy átfusson egy-két interjút, vagy beletekintsen az íróval készített videókba. Nagyon érdekes tapasztalat ugyanis, hogy bizonyos műhelytitkok megismerésével teljesen más kötetet veszünk a kezünkbe, mint azok nélkül.

Molnár Dávid

Németh Gábor: Egy mormota nyara. Kalligram, 2016.