Lackfi János Luxemburgban

1. felvonás: március 31., Költők Tavasza

Esch-sur-Alzette Luxemburg második legnagyobb városa. Az itteni Kulturfabrik ad otthont a X. Költők Tavasza Fesztivál nyitórendezvényének. Nyolc – különböző országból érkező – költő olvas fel, köztük Lackfi János.

Az ipari csarnokot idéző (abból átalakított?) terem félhomályában még csak néhányan lézengenek, mikor megérkezem. A titok nyitja a szomszéd helyiség, mely jóval világosabb és zajosabb: a büfé. Itt élénk társalgás folyik az asztalok körül, a meghívottak többsége már jól ismeri egymást a rendezvény korábbi kiadásairól, illetve más fesztiválokról.

Nyolc óra körül aztán átterelik a társaságot az előadóterembe. Itt egy helyi fúvószenekar köszönti a közönséget, majd a rendezvény elnöke tart részletes, így kissé hosszúra nyúló beszédet. Aztán elkezdődik a felolvasás. A többség az anyanyelvén ad elő, utána általában angolul/franciául is elhangzanak a költemények. Igazi nyelvi kavalkád, de ez megszokott itt, Luxemburgban.

Minden második fellépő után a zenekar következik. Ilyenkor a vendégek egy része szolidan átszivárog a büfébe, de szerencsére ebből nem lesz konyhabuli, az újabb felolvasókra mindenki visszaér.

Az ifjú osztrák poéta inkább rocksztárra hasonlít hosszú hajával és visszafogott indulataival. Szinte azt várom, hogy programja végén felgyújtja a kottaállványt, és beugrik a közönség közé. Nagyot esne. Nem teszi.

A bozontos katalán költő méltóságteljes fájdalma, magányversei, a törékeny holland költőnő után. Utolsó előtti fellépőként következik Lackfi János. Formában van. Mintha becsavartak volna néhány színes égőt a homályban borongó teremben, az eddigi ünnepélyes-elmélyült atmoszféra egy csapásra megváltozik. A magyar költő francia fordításban adja elő verseit, néhányat a humorosak közül. A Belvárosi gyümölcsök részletei alatt az előttem ülő középkorú hölgy sikertelenül próbálja türtőztetni magát: vinnyog, szűköl, fuldoklik. A hangulat a tetőfokán. Végül elhangzik egy magyar nyelvű vers is – a megszokott türelemmel és figyelemmel hallgatják ezt is, de itt persze már csak néhányan nevetünk a teremben…

Az est véget ér, és némi csevegés után indulunk vissza a fővárosba.

2. felvonás: április 1., Luxemburgi olvasókör

Másnap, szombat délután a luxemburgi magyarok irodalmi egyesülete, a Luxemburgi olvasókör meghívására a helyi magyaroknak olvas fel az író. Mire megérkezik, a terem már tele; a folyosón rekedt későn érkezőknek alig lehet helyet találni odabent.

Lackfi János az évfordulóról megemlékezve egy Arany-átirattal kezd. A nagymama kalandjai a routerrel megadják a délután alaphangulatát: itt ma nagy mulatság lesz.

A műsor gerincét a Milyenek a magyarok? sorozat darabjai adják, no meg persze a köztük elhangzó anekdoták a művek születéséről és minden másról. A hallgatói reakciók vérmérséklettől függően a visszafogott félmosolytól a vad röhögésig terjednek. Az előadó nem veszít a dinamikájából, dél-olasz fűszereseket megszégyenítő gesztusokkal és mimikával kíséri produkcióját. Elrepül ez a jó egy óra.

Az irodalomtörténeti kalandozások és a magyarológiai fejtegetések után egy vers zárja a műsort. Utána jönnek a kérdések: Facebookról, amerikai élményekről, a kultúra helyzetéről. Lackfi részletesen válaszol, adomákkal is fűszerezve mondanivalóját. Itt is közvetlen és személyes, de nem üti el tréfával a kérdéseket, legyen szó akár internetes trollokról (különösebben nem zavarják), akár a magyar nyelv jövőjéről (különösebben nem félti).

A költőnek a dedikálás során is van mindenkihez egy kedves szava, a közönség jókedvűen, mosolyogva távozik: jól sikerült ez a délután.

Papp Csaba