Feltámadás@Y-generáció – Pataki Előd regényrészlete

Divatosan öltözött, komor férfi lép a színpadra. Az összegyűlt tömeget szempillantás alatt őszintévé varázsolja. Az Y-generáció Yézusa feltámadt, és modern alakban szeretné újra megváltani a világot. Útja során olyan különös alakok bukkannak fel, mint a hetvennyolc éves szifiliszes újságíró, Yézus mindenható apja, Hitler unokája, a szintén feltámadt kalandvágyó Ernest és még sokan mások.

Első fejezet

A tömeg idegesen mozgolódott. A szokásos piszmogás mellett az okostelefonok pityegése hallatszott. A színpadra belépett Yézus. V alakban kivágott nyakú, narancssárga pólót viselt. Mellén csak úgy burjánzott a szőr. Később, mikor már sztájlisztja is lett, megtudta, hogy ezen a téren javítania kell. Akkor vette meg első Rolex óráját is.

Hosszú, göndör haja fürtökben lógott a vállára. Egy tincs rikító vörösre volt festve. Komoly tekintete és karba tett keze fegyelemre intett. Fekete farmernadrágot viselt. Cipője megfelelt a legfrissebb párizsi divatnak.

Bariton hangján énekelni kezdte az AC/DC Back in Black című számát. Mindig ez volt a belépője. A tömeg eksztázisba esett. Mintha mindenkit szempillantás alatt bedrogoztak volna. Őrülten hullámozni kezdtek, de voltak olyanok is, akik héberül kezdtek el jajveszékelni. A levegő lüktetően izzott a hallgatóság őrjöngése közepette. Később Yézus egy interjúban azt nyilatkozta, hogy ő a sebzett lelkek egyszerű sebhintőpora, és többet nem szeretne erről beszélni. Azon a bizonyos abszintos éjszakán, amikor nekem mindezeket elmesélte, ezzel kapcsolatban is bevallotta az igazat.

Miután Yézus háromszor elénekelte a refrént, elhallgatott. A tömegen síri csend lett úrrá. Eufórikus hangulatuk egyszerűen elmúlt. Nyugodtság ült az arcokon. Senki sem matatott.

Történt Yézus első megtestesülése alkalmával, hogy egy drogos nem maradt csendben: hirtelen felkiáltott: „Say hi!”. Yézus egyet csettintett az ujjával, mire a srác a Sínai-pusztán találta magát. Azóta sem látták.

Ha a ceremónia normálisan zajlott tovább, akkor a tömegből néhányan kezüket emelték. Ezután Yézus, egyszerűen elméjének erejével, kiemelt egy embert a tömegből. De néha kutyát is. Macskát sosem, azokat nem szerette. A kiemelt ember körülbelül két méter magasra emelkedett a levegőben. Így a gyülekezet minden tagja láthatta őt. Történt egyszer, hogy egy szkinhed, kihasználva gyors felemelkedését, belerúgott bakancsával az előtte álló tarkójába. Yézus az ujjával egyet csettintett, mire a kopasz fazon a Mount Everest csúcsán találta magát. Egyből halálra fagyott. Ezúttal egy alacsony, köpcös diplomata emelkedett fel. Szót kapott.

Yézus azon a bizonyos abszintos estén bevallotta nekem, hogy miután abbahagyja az éneklést, minden egyes jelenlévőt őszintévé tesz. Mindenkiben van egy szabályozó, ami az illető őszinteségi szintjét állítja. Yézus nem tesz mást, csak feltekeri ezt a szintet a legőszintébbre. Ezt persze mindenki megtehetné saját magának. Vannak, akik nem akarják, és olyanok, akik nem merik. Aztán mégis rászánják magukat, hogy részt vegyenek a ceremóniában. Sokan teljesen hazug életet élnek. Ezek csak nagyon ritkán jönnek el Yézushoz.

Miután az emberek megkapják az őszinteséget, megrökönyödnek. Hirtelen elkábulnak, mivel az agyuk teljesen másként kezd működni. Agyvelejük erős lüktetésbe kezd, mintha fel akarna robbanni. Egy ilyen alkalommal egy hetvennyolc éves férfi agyvérzést kapott. Yézus csettintett egyet a nyelvével, mire a férfi meggyógyult. Még a szifilisze is elmúlt, amit egy indonéz örömlánytól szedett fel. A férfi még kilencszáz évet fog élni.

A felemelkedett diplomata elkezdett össze-vissza hadarni. Nyolcezer eurót keres havonta, így modellfeleséget engedhet meg magának, aki viszont nem szereti. Az apja is diplomata volt, ő kényszerítette erre a pályára. Szokásos történet.

Yézus az elbeszéléseket mindig lenyűgöző mosollyal hallgatja. Kifehérített fogsora világít a színpadon.

A diplomatától csak ennyit kérdezett:

– Mit szeretnél most csinálni?

– Szeretném, ha holnap bármit megtehetnék. Amit csak szeretnék. Senki sem kötelezne semmire. Szívesen elmennék horgászni – válaszolt a diplomata.

– Akkor tedd azt. A magad ura vagy. Ne légy már ilyen szerencsétlen tutyimutyi – mondta Yézus.

A diplomata a földre zuhant, mintha pofon csapták volna. Persze semmi baja sem volt. Ő már megvilágosult.

Újra kezek emelkedtek a magasba. Yézus választani akart, de épp megcsörrent a telefonja. Beleszólt: Apa, most nem érek rá.

Második fejezet

A szifiliszből kigyógyuló férfit Roynak hívták. Mivel más elfoglaltsága amúgy sem akadt, rendszeresen eljárt az előadásokra. Nyugdíjas íróként nem engedhetett meg mást magának, mint egy egyszerű garzonlakást. Gyerekei nem segítették semmiben. A szokásos karácsonyi képeslapon kívül nem volt semmilyen kapcsolatuk.

Miközben lassan bandukolt hazafelé, a diplomatán járt az esze. És persze Yézuson. Jól megmondta neki. Nem beszélt sokat, talán épp ez volt a lényeg. Sokszor egy erőteljes mondat, ami esetleg trágár is, jobban megérint, mint egy hosszú pszichológiai szövegelés, agyalás vagy tanácsadás. Úgy hitte, hogy igazán megéri elmennie ezekre az előadásokra. Roy azon gondolkozott, hogy ki lehet ez a Yézus? Miért nem templomban prédikál? Hogy lehet, hogy a Moulin Rouge-ban tartja az előadásait? Nem fél, hogy egyszer valaki majd megöli? Esetleg egy banda? Akár a tömeg is meglincselhetné…

Yézus azon a bizonyos abszintos éjszakán az összes kérdésre válaszolt.

Roy egész életében abban bízott, hogy sikeres karriert fog befutni. Csak éppen még nem jött el az ideje. Újságíróként dolgozott. Valamiből meg kellett élnie. A könyveit és írásait egymás után utasították el a párizsi kiadók. Lelkesedése nem lankadt, mindig abban reménykedett, hogy majd egyszer úgyis meglesz. A törés akkor következett be, amikor nyugdíjazták. Egyetlen novellafüzért sikerült addig kiadnia. Ez is jelentős összegbe került, aminek a fele sem jött vissza. Nemcsak anyagilag, hanem lelkileg is ráfizetett. Mély depresszióba esett, és képtelen volt bármit is írni. Tudta, hogy nincsenek olvasói. Úgy érezte, hogy senkit sem érdekelnek a gondolatai. Elvesztette az önbizalmát. Már nem hitt önmagában. Ekkor már egyedül élt, mivel a felesége elhagyta egy argentin tangótáncos miatt. Úgy érezte, hogy az ivás nem elég, így elkezdett kurvázni is. Ekkor szakadt meg a kapcsolata a fiával. Bizonyára vannak olyan emberek, akik nem neheztelnek, ha az apjukat kutyapózban találják egy örömlánnyal. Roy fia nem tartozott ezek közzé.

Roy nem tudta, hogy Yézus nem csupán az agyvérzésből, hanem a szifiliszből is kigyógyította. A betegséget az előadás előtt hét nappal, három órával és tizenöt perccel szedte fel, de a tünetei még nem jelentkeztek. Ahogy azt sem tudta, hogy még kilencszáz évet fog élni. Yézus fontos szerepet szánt neki: a saját szerepét. Így majd nyugodtan visszavonulhat az ecuadori villájába.

Harmadik fejezet

Yézus arra gondolt, hogy itt az ideje segítenie az embereken. Évszázadok óta várta, hogy az emberek egyedül, önmaguk kárán tanulva találják meg a helyes utat. Figyelemmel követte az első és a második világháborút, Hitler és Sztálin pszichológiáját, az amerikai globalizációt, a terrormerényleteket és az ipari fejlődést is. Tudta, hogy ki a hipszter és ki a punk. Ki a rocker és ki a rapper. Ki a nekrofil és ki a pedofil. Látta, hogy a technológiai fejlődés ellenére a legtöbb ember egy lejtőn száguldozik lefele. Generációról generációra mélyebb a szakadék a lejtő végén. Yézus azt akarta hinni, hogy az emberek egy bizonyos idő elteltével elkezdenek kimászni ebből a szakadékból. Ez a bizalom viszont lassan elmúlt.

Behunyta szemét, és arra gondolt: szeretne azon a helyen lenni, ahol a legtöbb lelki sérült és felszínes ember van a világon. Így került Párizsba.

A Rue de Rivoli tömege kis híján felborította. Az utcák tele voltak turistákkal. Az izgő-mozgó utca közepén Yézus tanácstalan volt. Nem tudta merre menjen, kit szólítson meg. Az emberek verték le a lábáról.  Az az ötlete támadt, hogy felemelkedik a levegőbe, és elkezd szónokolni.

Bokáig érő fehér köpenyt és szandált viselt. Dús szakálla és hosszú haja is felkelthette volna a járókelők figyelmét. Yézust mégis csak páran vették észre, ők is csupán szemfényvesztőnek nézték. Pár koreai turistán kívül senki sem szánt rá pár másodpercnél többet. Ők is csupán annyira méltatták, hogy rohanás közben néhány fotót készítettek róla, és már szaladtak is tovább.

Yézus széttárta karját, és a Bibliát idézte. Az utca zűrzavarában senki sem hallotta, hogy mit is mond. A teátrális jelenet nem hatotta meg sem a Louvre felé siető kínaiakat, sem a kávézóban üldögélő franciákat. A tetőpont akkor következett be, mikor egy turista egy ötcentest dobott Yézus felé. Gondolkozni kezdett. Nagyon csalódott volt, de arra gondolt, hogy talán ő is hibázott. Az utca nem túl jó hely egy efféle megnyilvánuláshoz. Lehet, hogy ezelőtt több mint kétezer évvel megfelelő volt, most viszont nem az. Az az ötlete támadt, hogy megjelenik egy templomban.

Este tíz volt, és Yézus bánatosan ült egy utcai lócán a Gare de Lyon mellett. Lába feldagadt a sok gyaloglástól. Tőle alig tíz méterre romániai koldusok acsarkodtak. A zaj meglehetősen sértő volt fülének. A fárasztó nap után inkább egy kis csendre vágyott volna. A kéregetők egy félreeső zugban két sátort húztak fel. A szürkés koszfoltok miatt csak sejthető volt, hogy valaha fehérek lehettek. Az előtérben összecsukható székek voltak, azon ültek a bevándorlók. Valószínűleg egy család lehettek, legalábbis a külső szemlélőnek úgy tűnt. A bal oldali sátor mellett két szék volt, az egyiken egy középkorú férfi, a másodikon pedig egy nő ült. Szemben velük egy öregasszony kiabált, mintha szidta volna őket. Tokája idegesen ugrált, sűrű ráncai is hevesen mozogtak. A földön pucér kisgyerek feküdt a csupasz aszfalton. Annyira mocskos volt, hogy nem lehetett eldönteni bőre színét. Valószínűleg nem volt cigány, mivel a szülei sem tűntek annak. A srác mellett egy kutya lógatta nyelvét. Yézus ámulva bámulta őket. Nem értette, hogy a rendőrök hogyan engedhetik meg, hogy valaki csak úgy sátort verjen egy párizsi utcán.

 A heves vita közepén Yézus odalépett hozzájuk. Szerette volna megkérni őket, hogy csak egy pillanatra legyenek csendben. Mondatába viszont belevágott az öregasszony, és anyanyelvén kezdett ordítani: „Ez itt Isten! Csoda történt! Megjelent nekünk maga a Jóisten! Nem, ez maga az Ördög! Sátánfajzat!” Erre már a családfő is felfigyelt. Yézus felé fordult, aki mérges tekintettel figyelte a sipítozó vénasszonyt. Yézus beszélte a világ összes élő és holt nyelvét, így nyugodtan szót tudott volna velük érteni. Erre viszont nem került sor, mivel a férfi ráuszította kutyáját. Ez már sok volt Yézusnak. Egyet csettintett ujjával, mire a férfi az öregasszonnyal és a kutyával együtt eltűnt. A nő nem tudta, hogy férje és anyósa épp a Jordán folyóban fuldokol.

Yézus megértette, hogy nincs szükség rá. A templomokban színésznek vagy koldusnak hitték. A Notre Dame-ban maga a sekrestyés dobta ki, miközben istenkáromlónak nevezte. Egyszerűen nem tudott beilleszkedni. Nem akart visszaélni képességeivel. Egyszerűen elég lett volna, ha a sekrestyést is kigyógyítja a szifiliszből. Akkor már hittek volna neki.

Taktikát váltott. Elment a Moulin Rouge-ba.

Negyedik fejezet

Ültem az íróasztal előtt, és valami sós izét rágcsáltam. Bambán meredtem magam elé. Pontosabban egy fehér lap közepét néztem, jobb kezemben a tollal. Lábam mellett szanaszét dobált és összegyűrt papírok hevertek. Gúnyosan kacsintgattak rám, mi több, néha azt is hallottam, ahogy rajtam nevettek. Bár lehet, hogy csak a két deci abszint hatása volt?

Elkezdtem makacsul dacolni a papírcsomókkal, és írni kezdtem. Az első áthúzás után összepusmogtak, és kuncogni kezdtek. Kezdetét vette a könyörtelen csata. Minél gyorsabban írtam, annál nagyobb lett a csend. Aztán hirtelen visszaolvastam az egészet, és újra összegyűrtem a papirost. A padlón egyből üdvrivalgás tört ki, néhányan köptek is felém. Vajon csak homályos látásom csal meg, vagy így ünneplik új barátjukat? Lehet már meg is alakították a gyűrt papírok szakszervezetét, szövetségét, cégét, ligáját, független egyesületét, pártját, érdekvédelmi szolgálatát, avagy demokratikus tömörülését. Most pedig alkotójuk és teremtőjük, vagyis ellenem forralnak szenvedélyes bosszút. A publikálatlanság teszi őket eggyé, már-már vértestvérekké válnak. Lelkesen lázadtak ellenem, engem okolva életpályájuk veszte miatt. Az ő pályájuk az enyém is, de ők önző módon nem gondoltak erre. Szakadatlanul ócsároltak és különböző szitkokat szórtak felém. Lassan az a szándékom támadt, hogy tűzre vágom ezt a sok kis seggdugacsot. De akkor belépett a szobámba Yézus.

Máskor is ittam már kilenc shot abszintot, de még egyszer sem jelentek meg tőle idegenek a szobámban. Rászóltam, hogy következő alkalommal majd kopogjon, ha bejön. Ő viszont rám sem hederített. Leült az ágyamra. Ekkor kicsit kijózanodtam. Valóságos volt az egész. Az első gondolatom az volt, hogy mit keres egy szakállas csöves a szobámban? Ezt a gondolatomat viszont saját meglepetésemre másodpercek alatt elvesztettem, és hirtelen kicserélődött a bizonyosság tudatával, mi szerint maga az Y-generációs Megváltó tisztelt meg. Nem voltam hozzászokva, hogy agyszüleményeim más kontrollja alatt legyenek. Kicsit meg is szédültem.

Yézus nem kockáztatott. Elég volt a sok csalódás a párizsi utcákon sétálva. Kolozsváron muszáj volt érvényesülnie, ezért manipulálta gondolataimat.

Az első meghőkölés után kicsit összezavarodtam. Poharamban még volt egy shot abszint, amit gyorsan lehajtottam. Nem értettem, hogy mi a fene ez az egész, és abban reménykedtem, hogy ha ez a zöld istennő embereket varázsol a szobámba, akkor rögvest el is tünteti őket. Legyen, mondjuk, a következő a szabály: nyolc abszint egy csövest varázsol a szobámba, további nyolc pedig eltünteti. Újabb nyolc után pedig egy vörös bögyös kopogtat majd, orális szexre vágyva. Na, ez lenne a nagy éjszaka!

Esztelen és értelmetlen filozofálásomból ő maga rángatott ki. Biztosan megelégelte szerencsétlen mozdulataimat, és valószínűleg mást várt tőlem. Így szólt:

– Tölts már nekem is, a jó édes anyádat!

Gépiesen engedelmeskedtem.