Felix Mitterer: Medve a kirakatban – Muth Ágota fordítása

Felix Mitterer

Medve a kirakatban 

(Bär im Schaufenster)

Egyik nap, minden előzmény nélkül, egy hatalmas medve szemlélte csodálkozva a Maria-Theresien-Strassét a Steiner vadászruhabolt kirakatából. Ifjabb Steiner úr bérelte a medvét az éppen ott vendégszereplő cirkusztól, hogy a szépséges állat a járókelők tekintetét a sportos vadászruhákra vonzza. Így hát ott állt a hatalmas medve a kirakatban, egy szűk ketrecben, körülvéve férfi próbababákkal, melyek zöld vadászinget, vadászzakót, vadásznadrágot, vadászkabátot és vadászkalapot viseltek; mindegyiknek volt vadászfegyvere is. Ifjabb Steiner úr ötlete jónak bizonyult, mert a járókelők valóban nagy csoportokban gyülekeztek a kirakat előtt, hogy megcsodálják a termetes medvét, barna bundáját és villogó, hosszú fogait. A kirakat felett elhelyeztek egy hangszórót, hogy az emberek jobban hallják a medve brummogását. Ha néha valaki tréfából megkocogtatta az üveget, a medve elbődült, és a járókelők rémülten visszahőköltek. Naponta kétszer megjelent a cirkusz egyik ápolója, hogy megetesse és megitassa a hatalmas vadat. Éjfélig kivilágították a kirakatot, hogy a moziból vagy étteremből kijövő emberek is megcsodálhassák a medvét és a szép vadászruhákat. Nem minden járókelő értett egyet azzal, hogy ifjabb Steiner úr egy élő medvét használ reklámnak. Néhányan úgy vélték, hogy egy kitömött állat is tökéletesen elég lett volna. Ifjak és vének csóválták a fejüket, nincs ez rendjén, gondolták. Különösen délutánonként, amikor a nap átforrósította a kirakatot, és az ivóedény is régen kiürült már. Néhányan be is mentek az üzletbe, és figyelmeztették az eladókat, hogy legalább a vizestálat töltsék fel. Ez meg is történt. A hatalmas medve azonban szemmel láthatóan nagyon rosszul érezte magát, mert órák hosszat állt a ketrecben mancsával a rácsba kapaszkodva, és súlyos testét megállás nélkül ide-oda ringatta. Az ötödik éjszakán valaki piros festékkel ezt a mondatot írta a falra: Engedjétek szabadon a medvét! Ifjabb Steiner úr reggel azonnal lemosatta a feliratot az egyik inassal, és jelentést tett a rendőrségen ismeretlen károkozó és gonosz rongáló ellen. A hetedik éjszakán valaki megpróbálta beverni a kirakatot egy kővel, de nem sikerült neki, mert az üveg törhetetlen volt, és rögtön felsüvített a riasztó. Ifjabb Steiner úr kicseréltette a megsérült kirakatüveget, és ismét feljelentést tett. A tizedik éjszakán valaki kikapcsolta a riasztót, feltörte az udvari kaput, a szállítói bejárat ajtaját, majd az üzletbe nyíló raktárajtót, kinyitotta a medve ketrecét, végül eltűnt. Két óra múlva a medve felébredt nyugtalan álmából, mert egy motor dübörgött el a kirakat előtt. Egy pillanatra kinézett a kihalt Maria-Theresien-Strasséra, és újból össze akart kuporodni a ketrec sarkában. Közben (azonban) fenekével a nyitott ketrecajtónak ütközött, mely nyikorogva megmozdult. A hatalmas medve csodálkozva nézte az ajtót, aztán egyik mancsával könnyedén meglegyintette, mire az egy kicsit jobban kinyílt. A medve most a hátsó lábára állt, kilépett a ketrecből, körbejárta az üzletet, és el akarta hagyni a kirakaton át. Orrával hevesen kocogtatta az üveget, mérgesen morgott, nem tudta, hogy mi akadályozza. Megpróbálta még egyszer, de ismét csak az üvegbe ütközött. Mancsával csodálkozva tapogatni kezdte az üvegfalat, megkarcolta, végül hosszú nyelvével is megnyalta. Félrehajtott fejjel töprengett egy kicsit, majd hirtelen mindkét mancsával többször is nekirontott az üvegnek, de ez sem használt. Ekkor a hatalmas medve dühödten csapkodni kezdett maga körül a kirakatban, s közben valamennyi próbababát a földre rántotta az összes gyönyörű vadászruhával együtt. Kint éppen egy kapatos úr haladt el, döbbenten megállt, kételkedve megdörzsölte a szemét, és ugyanazon az úton visszaindult arra, amerről érkezett, valószínűleg a vendéglő irányába, hogy ott igyon még egy pohárkával. Az óriási medve belegabalyodott egy széles, zöld Hubertus-kabátba, megbotlott, és hirtelen átesett a zöld függönyön az üzlet belső részébe. Miután bosszúsan brummogva apró csíkokra tépte a nehéz kabátot, körös-körül botorkált a sötét üzletben, míg megtalálta a raktár nyitott ajtaját. Ott egy hosszú fémállványnak rontott, amelyen ruhadarabok százai függtek, és magával rántotta a padlóra. A medve igencsak felbosszankodott, és mindent ripityára tört a raktárban. Csodaszép vadászöltözetekkel teli polcokat döntött fel, jó néhány ezekhez illő női ruhát, úgynevezett dirndlit is széttépett, végül győztesként állt a ruhahaddal szemben a raktár közepén, egy elegánsan vállára vetett vadászkabátban. Ebben a pillanatban lépett be a raktárba a biztonsági szolgálat őre, mert ellenőrző körútján észrevette a nyitott ajtókat. Az őr felkapcsolta a villanyt, és amikor meglátta a medvét, ájultan esett össze, mielőtt szándéka szerint azt kiáltotta volna: „Állj, ki vagy?!” A medve ledobta válláról a vadászkabátot, átlépte az ájult biztonsági őrt, és a szállítói útvonalon  át kiment az udvarra. A sötétben nekirohant egy autónak, márkáját tekintve Mercedesnek, mely ifjabb Steiner úr tulajdonát képezte; de ezt a medve nem tudta, újra nekidühödve szélesre tárta mancsait, és úgy rácsapott a Mercedes tetejére, hogy az fél métert behorpadt. Ám ez a medvének is jókora fájdalmat okozott, s oly mértékben felhergelte, hogy ifjabb Steiner úr vadászzöld Mercedesét csaknem darabokra törte; mindenesetre az autó ablakai erről árulkodtak. A fényszórók, a hátsó lámpák, a csomagtartófedél is súlyos kárt szenvedett, és a kipufogó is csörömpölve pottyant a földre. E zajos akció közepette hirtelen ifjabb Steiner úr jelent meg a belső udvar egyik erkélyén, mert idősebb Steiner urat, aki szintén itt lakott, kegyetlenül felriasztotta álmából a lárma. „Mi folyik itt?” kiáltott ifjabb Steiner úr, de mivel választ nem kapott, lerohant a lépcsőn, felkapcsolta az udvari világítást, és szemben találta magát az irdatlan medvével, amint éppen a végső csapást mérte mancsával a vadászzöld Mercedesre. Ifjabb Steiner úr iszonyúan megijedt, a medve azonban egykedvűen nézett rá, hiszen már kitombolta dühét, és lecsillapodott. Ezt azonban ifjabb Steiner úr nem tudta értékelni, mert túl nagy volt az ijedtsége, midőn a medvét szabadon látta, és még nagyobb, amikor vadászzöld autójának romjaira nézett. Most megjelent az erkélyen a felesége is, és a kár láttán sápadtan felkiáltott: „Ó, Szent Hubertus, a szép kis kocsink!” Ifjabb Steiner úr megfordult, villámgyorsan beszaladt a lakásba, kivette a vadászpuskát a szekrényből, megtöltötte, kifutott az erkélyre, vállához emelte – de a medvének már nyoma sem volt, mert addigra a nyitott kapun át elhagyta az udvart. Ifjabb Steiner úr förtelmes káromkodással kirohant az utcára, és rögtön meg is pillantotta a behemót medvét, amint kedélyesen tovaugrál a kirakat előtt. Ekkor ifjabb Steiner úr felemelte a fegyvert, célzott és lőtt – iszonyú csörömpöléssel, gyöngyöző esőcseppekként hullott szét idősebb Steiner úr vadászruhaboltjának egyik kirakatüvege. Micsoda szerencsétlenség! A medve sértetlenül baktatott tovább, majd könnyű ügetésre váltott, mert a dolgok ilyen alakulása már nem volt bizalomgerjesztő számra. „Segítség!” kiáltott ifjabb Steiner úr. „Segítség, rendőrség, elfut a medve!” Ismét leadott egy lövést, de a hatalmas állat már befordult a sarkon, és a sörét csak a szemközti cukrászda kirakatát találta el; ezt a szégyent! Ifjabb Steiner úr nem tudott hova lenni a dühtől. A medve megállt egy kicsit, beleszimatolt a levegőbe, és elindult a fák illatának irányába. Amikor befordult a Herzog-Friedrich-Strasséra, találkozott a kapatos úrral, aki háromnegyed órával ezelőtt nem akart hinni a szemének, látván a kirakatban tomboló medvét. Nevezett úriember most felvonta a szemöldökét, minden további nélkül megfordult, és bizonyára ismét meglátogatta az éppen otthagyott vendéglőt, hogy felhajtson még néhány pohárkával. A medve figyelembe sem vette a kapatos urat, hanem céltudatosan tovább ügetett a Marktgrabentől az Innrainig, a Dankl-kaszárnya után át az Inn hídján, fel a Höttinger Gassén. A holdfényben látta a Karwendelgebirge vonulatát, melynek lábánál széles fenyőerdők nyújtóztak. Elégedetten fellélegzett, és hamarosan eltűnt a fák védelmében.

Muth Ágota Gizella fordítása

A novella első megjelenése: An den Rand des Dorfes. Erzählungen. Jugend &Volk Verlag, Wien–München, 1981.

***