Double Rise, avagy a bennünk lakó fesztiválállat
Double Rise, avagy a bennünk lakó fesztiválállat
Tűző napsütésben érkezünk meg költőtársammal, régi cimborámmal, Pethő Loranddal Torockóra, a Double Rise Fesztiválra. Ha nem meghívottként mennék, talán kihagyom az egészet, nyár végére ugyanis az embernek annyira elege lesz a kulturális rendezvényekből, hogy semmiféle szakmai késztetés, változatos program nem csábítaná a munka mezejére.
Vízpartra, napra vágyik a megfáradt szerkesztő és sajtómunkás, meg hogy a jegyzetfüzeten ujjnyi por legyen végre, s elővehesse azokat a könyveket, amelyeket egész évben tervezett elolvasni, de nem volt rá idő, olvasni ugyanis nem akármit és nem akárhogy lehet.
A Vissza az állatkertbe c. beszélgetés-felolvasás többi résztvevője: Fischer Botond, Serestély Zalán és az E-MIL elnöke, Karácsonyi Zsolt még Kolozsváron, ők kicsit később indulnak, Szabó R. Ádámmal pedig a helyszínen futunk össze a kezdés előtt bő fél órával. Írásaira emlékszem, az arc is ismerős, nem tudom eldönteni, találkoztunk-e személyesen vagy sem, aztán kiderül, még a Bretteréről is írtam cikket. Néhány éve – kétségtelen – sokkal jobb volt a memóriám.
Kissé kalandosra sikerül az odaút, sehol egy tábla, ami jelezné a letérőt, felkanyarodunk az erdélyi ultrarövid autópályára, tán onnan könnyebben megtaláljuk, de sajnos nincs szerencsénk, kilyukadunk a Tordai-hasadéknál, ami majdnem olyan pompás látvány, mint a torockói Székelykő, csak hát nem ide kellene megérkeznünk. Tulajdonképpen kiránduláson vagyunk, meglátogatjuk a Kolozsvár környéki nevezetességeket, Lóri, aki egy ideje külföldön él, szidja a romániai utakat.
Végül egy kedves magyar árus eligazít, kiderül, a letérő mellett többször is elviharzott az autónk, már amennyire a romániai útviszonyok között lehet viharos sebességekről beszélni. Torockó mágikus hely, s tán nem mindenki tudja, hogy itt kétszer kel fel a nap, Jókai is megírta Az Egy az Isten c. kultikus regényében – a fesztivál angol neve is erre utal.
A festői faluban született Kriza János unitárius püspök, költő, néprajzkutató, s itt írta latin disztichonjait is, amelyekről sajnos nincsenek írásos emlékeink, illetve azokat a verseket is, amelyek közül néhányat a Vadrózsákban olvashatunk. A falu több más irodalmár mellett Gyallai Domokos, Ignácz Rózsa, Wass Albert, míg a kortársak közül Egyed Emese, László Noémi műveinek ihletője, a szomszédos község, Torockószentgyörgy pedig Brassai Sámuel szülőhelye.
Aki fesztiválozni megy, a dupla napfelkeltét legfeljebb akkor tapasztalja meg, ha hajnalhasadtáig nem fárad el a bulizásban, és a rendezvény koncertkínálata gondoskodik arról, hogy legyen elég napfelkelő, aki ezt az élményt megtapasztalja.
Első fesztiválozóként az ember tele van elvárásokkal és izgalommal, még akkor is, ha nem föltétlen a koncertek és a tömegbuli az, ami idevonzza. A fesztivál ugyanis kissé Kapolcshoz is hasonlítható, összművészeti fesztiválként hirdetik, az udvarterekben különféle képzőművészeti, színházi, népzenei és filmes programok segítenek kellemesen elütni az időt, de még sportolni is lehet, biciklitúrázni, gyalogtúrázni, sárkányrepülőzni, napozni, lazítani, társasjátékozni. Egyszóval van itt minden, ami szem-szájnak ingere. A higiéniai körülmények és a borsos árak hagynak kivetnivalót maguk után, de hát a fesztiválok nem a kényelemről, hanem inkább a túlélő üzemmódról ismertek.
Látszólag úgy tűnik, a szervezők mindenről gondoskodtak, csak az irodalom került egy picit peremvidékre. Lórival a Költő fészket keressük, mégiscsak jó, ha tudjuk, hol is fogunk felolvasni mielőtt elbódulnánk néhány hideg korsó sörtől. Nem könnyű megtalálni, ha egy árva plakát sem jelzi, merre van az előre, hol fognak a költők és prózaírók az állat és irodalom kapcsolatáról, a sci-fi és literatúra, meg a fiatalabb irodalom fontos jellemzőiről beszélgetni. Ugyan nem arra készültünk, hogy tömegeket fogunk megmozgatni a műveinkkel, de azért egy tíz-húszfős közönségnek melyik író nem örülne fesztiválidénykor?
Sört veszünk, találkozunk ismerősökkel, beszélgetünk, megpróbálunk fesztiválállattá válni, kiengedni a gőzt.
A beszélgetést Serestély Zalán irányítja, ő egy olyan moderátor, aki mindig okosan kérdez, nem lő mellé, érdekli a beszélgetésben részt vevő véleménye, álláspontja. A társaságból én vagyok az egyetlen, akinek személyesebb, tán picit idealizált viszonya van az állattal.
A Sem a férfiban, sem a tájban c. új kötetem Állatszív ciklusa néhai kiskutyámról szól, és körülbelül most jutottam el arra a szintre, hogy sírás nélkül felolvassam ezeket a szövegeket. Ádám, Boti és Lóri szövegeiben metaforikusabb az állatszegmens. Az állat, mint individuum, a társadalom perifériájára szorult ember, mint vadállat, a macska és a nő hasonlósága, megesszük az állatot vagy sem, kommunikálunk-e velük és hogyan, ők miként képesek erre, milyen állatos olvasmányaink voltak ifjabb korunkban – többek között ezeket a témákat jártuk körül a beszélgetésben, s ki-ki megmutatta verseken, illetve rövidprózán keresztül az irodalom és állat sajátos viszonyát.
A bennünk lakó állatokról gondolkodom egész este, hogy miben különbözünk, miben hasonlítunk, és hasonlítunk-e egyáltalán.
Másnap az Igazi Csiki Sörtől kicsit bódultan keresem magam a világban, ilyen fejfájásom sörtől még sosem volt, pedig a fesztiválállatot nem hagytam elhatalmasodni magamon, és a hajnalhasadást sem vártam meg a lefekvéssel.
Szolidan átkávézgatom a napot, bevárom az irodalmi program másik két felolvasóblokkját.
A romkocsmához hasonló improvizált kis helyszínen fog zajlani az esemény, de legalább nem a tűző napon. Nem irigylem Karácsonyi Zsoltot, aki mindent bevetve próbálkozik utolsó pillanatban közönséget szervezni, nehéz úgy, hogy a programfüzetből kimaradtak a Sci-fi és irodalom és a Vissza előre címet viselő programpontok.
A sci-fi kapcsán Borcsa Imola, Papp Attila Zsolt és Solymár András beszélgetnek, Karácsonyi Zsolt kérdései igencsak kacifántosak, izzadnak is rendesen a felolvasók… és nem a melegtől. Már az első kérdésnél magasan száll a labda, a moderátor arra kíváncsi, ki mióta időutazó. Kultikus sci-fi könyvek kerülnek szóba, Papp Attila Zsolt, az „űrköltő” nagyon tájékozott, jó érzékkel kiválasztja azokat a verseit, amelyek tartalmaznak tudományos-fantasztikus elemeket. Solymár András szövegei inkább fantasyk, néha olyan régies kifejezésekkel él, mint a szajha, s kedveli az erotikusabb leírásokat. Borcsa Imola rövidprózáin nevet a közönség a legtöbbet, Imola sok mindennel próbálkozik, a két felolvasott szöveg sci-fi is lehetne akár, de meggyőződésem, a fiatal szerző sokat morfondírozott, mitől sci-fi író ő.
Kisebb szünet utána a Vissza előre hívószó alatt olyan remek fiatal költők és prózaírók mutatkoznak be, mint André Krisztina, Gothár Tamás, Kulcsár Árpád és Sántha Miriám, a beszélgetést Benke András vezeti.
A fiatal irodalom, a fiatal szerző eléggé ingoványos terep, a felolvasó szerzők motívumvilága, forma- és szövegkezelési technikája annyira eltérő, hogy nem is lehetne egy kalap alatt említeni őket, korosztályi besorolás nem elég ehhez.
André Krisztina és Sántha Miriám nemrégiben tűntek fel a kortárs irodalmi folyóiratokban, alkotói világukra érdemes jobban figyelni, talán valami új van formálódóban. Kulcsár Árpádnak nemrég jelent meg az első kötete, Gothár Tamás műhelyében pedig lassan formálódik a kötetre való anyag. A hagyományokhoz, a múlthoz és a jelenhez való viszonyukról beszélgetnek, a felolvasás pedig meggyőz arról minket, érdemes volt maradni még egy napot a fesztiválon, s ezt nem a napozóban, valamelyik sörsátorban, hanem a Költő fészekben tölteni.
Az irodalmi program a Double Rise összművészeti jellegéhez kívánt hozzáadni valami újat, akik megtalálták a literátor-udvart talán rákeresnek az interneten ezekre a nevekre, és jövőre talán a fesztivál szervezői is jobban odafigyelnek, hogy a programfüzetben legalább helyesen és hiánytalanul szerepeljünk.
Varga Melinda
