Kis és egyéb világok – ezt a címet adta Kiss László az egyik kötetének, amelyben kritikákat, recenziókat rostált egybe. Mert Kiss László világa, a – nevezzük így: – Kissvilág Gyula mellett számos egyéb dologból épül föl. Ha egy bolygónak fogjuk föl ezt a világot – ez esetben nevezhetjük Kissbolygónak is akár –, akkor a recenziók, kritikák, esszék lehetnek ennek a planétának ez egyik kontinense.

Kiss László 1976-ban született Gyulán; író, szerkesztő, kritikus, a Gyulai Erkel Ferenc Gimnázium és Kollégium magyar és történelem szakos tanára, a békéscsabai Bárka folyóirat szerkesztője. Elsősorban novellákat és tárcákat ír, időnként azonban verseket is publikál. 2003 óta nyolc kötete jelent meg: négy novelláskönyv, egy regény és két zenészéletrajz, valamint egy kritikagyűjtemény. A 2024-es könyvhétre jelenik meg új novelláskötete, a Mi kell a boldogsághoz, a Tiszatáj Könyvek sorozatban. A recenzióírás és interjúkészítés mellett könyveket is szerkeszt, valamint gyakorta föltűnik kötetbemutatón moderátori szerepben, számos íróval-költővel beszélgetett már Ferdinandy Györgytől kezdve Oravecz Imrén át Szabó T. Annáig vagy Zalán Tiborig. Írásait angol, horvát, német, olasz, román, szerb és szlovák nyelvre fordították le. 2023-tól 2026-ig a Magyar Művészeti Akadémia Ösztöndíjprogramjának ösztöndíjasa.

Helló, Kicsik, helló, nagyok,
éppen indulóban vagyok.

Néha megcsörrent a falra rögzített telefonkészülék, ilyenkor a hatóság érdeklődött a dolgok állásáról, de apuka semmi rendkívülit nem tudott jelenteni, soha nem történt semmi, nem volt tűz, nem volt felfordulás, csak a végtelen, unalmas nyugalom, a szárazan sárgálló nyári puszta.

„Azon túl, hogy a szövegben lenyűgözően tág terek és szűk, szinte klausztrofób kamrák váltják egymást, a kötet gerincét a külső-belső küzdelmek alkotják. Alapos betekintést nyerünk a szerző elméjébe, ahol súlyos létkérdések pattognak, melyeket a józanul gondolkodó átlagember nem tud, nem mer és nem is akar feszegetni. A sztorizás mindenesetre folyamatos és lendületes, néha J. D. Salingert hallani, néha Bret Easton Ellist.” Rimóczi László kritikája az Én meg az Énekről.