Termik – Csender Levente novellája

Ha elege volt magából, fogta a biciklijét és körbetekerte a Balatont. Olyankor kicsit megnyugodott. De ez a nyugalom huszonnégy órán belül elmúlt, és ismét menekülni akart maga elől, a felesége elől, Fanny elől, mindenki elől. Egyetlen utat látott, hogy megszabaduljon a nőtől: ha elmegy valahová messzire.

Ferenc repülőgép-műszerésznek tanult Csepelen. Tupoljeveket szerelt. Nagyon otthon volt benne. Mindene volt a repülés. Akkor még volt kitartása. Hatéves korától minden évben megnyerte a repülőmodell-versenyt Dömsöd-Apajpusztán CO₂-es kategóriában. Egyre nagyobb gépeket épített, egyre önjáróbbakat. Minden szabadidejét kis műhelyében töltötte. Aztán mire végzett Csepelen, jött a rendszerváltás, a Malév lecserélte a Tupoljeveket Boeingekre. A Tupoljevek meg nyugdíjba mentek, hazaköltöztek vagy Afrikába repültek. A Boeing Boeing volt, a Tupoljev meg Tupoljev. Ég és föld. Ferencnek újra kellett volna kezdenie mindent. Amit addig tanult a repülőkről, dobhatta ki. Katonai pályára mehetett volna még, Kecskemétre, s akkor gépközelben marad, de katona nem akart lenni.

A szülők váltak, ő az apjánál maradt, az apja meg piált, mint a veszedelem, ő meg nem akarta az üres üvegeket tovább kerülgetni. Korán megnősült. Kislányuk született. Telket vettek, házat építettek Bercelen. Ferenc elment nyomdásznak, de mire belejött, a nyomda megszűnt. Aztán nyílt egy benzinkút a négyes mellett, kútkezelőket kerestek. Benzinkutas lett. A felesége is benzinkutas lett. Felváltva dolgoztak. Amikor egyik nappalos volt, a másik éjszakás. A hosszú házasság titka, nevettek magukon. Ferenc anyósa sütött-főzött, vigyázott a gyerekre. Kivitte nekik az ebédet a kútra, olyan rántott húst meg zserbót tudott összedobni, hogy mindennap azt ették volna, de Sziszi mamának mindennapra voltak új ötletei, amitől nem lehetett megunni a főztjét. A kút jól ment. Jöttek a románok, moldávok Nyugatról, kifogyott a tank a 4-es úton, forintjuk nem volt, csak eurójuk, azzal meg nem lehetett hivatalosan fizetni. Ferencék meg okosba megoldották, beváltották akármilyen árfolyamon. Ha 270 volt a hivatalos árfolyam, ők beváltották 220-ért. Egyet hümmögött a kliens, de nagyon nem tudott mit csinálni. Benzin már a tankban, forintja semmi, muszáj volt váltani. Ők meg Cegléden cséndzseltek egyet, a különbözetből meg el lehetett menni a Plitvicei-tavakhoz, Zakopanéba, a gyereket el lehetett vinni a párizsi Disneylandbe. Télen síelés a francia Alpokban, nyáron a Karibi-szigetek, ősszel egy hét Mallorca vagy Ibiza, de csak négy csillagtól felfelé.

Minden úgy alakult, mint az álom. Mondták is a tizedik házassági évfordulójukon, hogy ők még soha nem utaztak külön, minden harmonikus volt, minden csodás. Míg meg nem épült az elkerülő, mert miután megépült, a románok és moldávok már nem arra jártak, szinte lenullázódott a forgalom, ez a kútnál is létszámcsökkentéshez vezetett. Ferenc repült. A felesége maradhatott egyelőre. Ferenc akkor már nagyon bánta, hogy nem lett műszerész, nem képezte át magát Boeingre, mert a repülőgép-műszerészeknek nagyon jól ment. A legjobb haverja kiment Svájcba, egy fapados hangárba, és milliókat keres havonta. Végighívogatta Ferenc a volt osztálytársait, akik a szakmában maradtak és tudta róluk, hogy Ferihegyen vannak, de akkor épp senki nem tudott neki biztatót mondani. Bezárták a Ferihegy 1-et. Aznap volt, amikor a vasútállomást megnyitották a reptér előtt. A vonatok megálltak, a repülők meg már nem. De a Ferihegy 2 még működött.

Ferenc úgy gondolta, hogy megpróbálja alulról. Ha a kerítésen belülre kerül, akkor majd úgy helyezkedik, hogy előbb-utóbb a hangárban szereljen. Elvégre ebben az országban nincs lehetetlen, csak a megfelelő helyen kell lenni a megfelelő pillanatban, biztatta magát. Elvégzett egy gyorstalpalót, és felvételizett biztonsági őrnek. Felvették. Huszonnégy órás szolgálatok jöttek. Mint a kútnál. Csak itt nem a feleségével váltották egymást. Párban voltak beosztva. Egy férjezett nővel. Fannykának hívták a bestiát. Nem volt túl szép, de bődületes kisugárzása volt. Hidegre hegyesedő óriás mellbimbói, keskeny csípője, méretes segge, egy jól elhelyezett piercing a nyelvében, bugyiba kúszó tetoválás. Az egyenruha úgy feszült rajta, mint a bőre. S mindehhez érces hang, szabad száj, a szolgálati fegyver markolatán nyugvó műkörmök. Egy ideig bírták egymás mellett, de napról napra jobban izzott köztük a levegő. Keresték a helyet, ahol, de hát a reptéren minden be volt kamerázva. Ott szarni is csak kamera előtt lehetett. A munkahelyi kufircért azonnali elbocsátás járt. Benne volt a munkaszerződésben. A mező még harmatos volt reggel, amikor végeztek, erdőt meg nem ültetnek a reptér köré. Ferenc felajánlotta Fannynak, hogy lépjenek le. Utazzanak el két hétre bárhová, vagy örökre is, szökjenek meg, őt már nem érdekli rajta kívül semmi, de Fanny józanabb volt, ő nem hagyta ott a biztos egzisztenciát, neki jó volt úgy: szerető munka után lezuhanyozva, illatosan, férj meg otthon akárhogy. A lelépés nem ment, de azért Ferenc kitalálta, hogy lehetnek egy kicsit boldogok. Felhívta a húgát, hogy adná oda a reptér közelében levő, nem használt lakása kulcsát, hogy ha reggel végez, ne kelljen Bercelre hazavezetnie, mert egyszer egy huszonnégyórás órás műszak után majdnem elaludt, és az ilyen elalvás halálos lehet. Épp akkor vezette fel Ferenc a nejének a történetet, amikor a híradó egy moldáv kisbuszt mutatott, amelyik Németből ment hazafelé, a sofőr elaludt, s egy kamion salátát csinált belőle. Az öt utas közül senki nem maradt életben. Ráadásul a kúttól nem messze történt az eset. A felesége erre nem mondhatta, hogy ne már. Rábólintott.

Páros napokon Ferenc igazi férfinak érezte magát. Szerette, mikor elé térdel Fanny, és felnéz rá. Akkor övé volt a világ. Fel volt dobva, fütyörészett, mikor kipihenve, lefürödve hazaérkezett délutánonként. Néha benézett a kútra a nejéhez, megivott egy kávét, aztán hazament ledőlni. Csakhogy egyszer a húga felugrott véletlenül a lakásba – és egy pár csipkézett szárú, fekete női csizma várta az előszobában, az ágyrugók nyikorgása meg nem győzte elnyomni a csatazajt. A húga nem szólt semmit, csak egyet köhintett, jó diplomataként bement a fürdőszobába, megengedte a csapot, és megvárta, míg a bejárati ajtó halkan becsukódik. Kinézett, már nem volt ott a csipkézett szárú fekete csizma. Ekkor ő is hazaindult, Ferenc meg utána. A kocsinál érte utol a húgát, elsírta magát. Elpanaszolta, hogy őt otthon elnyomják, amióta nem keres jól a biztonságiaknál, mindenki rátámadt. A felesége beszólogat neki, a tízéves gyerek visszapofázik, az anyósa, apósa, az egész Pusztay család a szájára vette. Csak a kislányukat meg a feleségét hívják át ebédre hétvégén, neki meg ételhordóban küldik a hideg levest. S a férfiú, aki pár perccel azelőtt megvadult bölényként csattogtatta az ágy lábát, összeomolva morzsolgatta könnyeit az autók között. Azt motyogta, hogy ő ezt nem bírja tovább. A húgával megbeszélték, hogy akkor erről egy szót se senkinek. Ferenc visszaadta a lakáskulcsot, és másnap beadta felmondását a reptéren, hiszen amúgy sem lett belőle repülőgép-műszerész, csak kapunyitogató, a belső ellenőrzésig jutott, és a reptér személyzetét detektorozta. Ez volt a csúcs ebben a műfajban. Meg Fanny a maga műfajában.

Pár napig csak feküdt Ferenc, aztán összekapta magát, az élete ismét új lendületet vett. Vállalkozni akart, hogy majd vesz fűkaszákat, és a vasút mellett ő vágja a füvet, meg elkezdett biciklikkel üzletelni. Nagy tételben vette a romáktól az osztrákoktól behozott cangákat, felújította, eladta. Mire megismerték Bercelen, hogy ő a biciklis, beleunt. Nem hozott eleget a konyhára. Jött a munkanélküli segély, aztán a közmunka. Küldözgette az önéletrajzát mindenfelé, de nem válaszoltak sehonnan.

Persze Fannyval se volt könnyű szakítani. Amíg felesége a kúton nappalozott, addig ő Fannyval randizott. Nem lehetett csak úgy, egyik napról a másikra abbahagyni. Ferencet felőrölte a kettős élet. Lefogyott, betegeskedett. Nem szerette ezt az állapotot. Abba akarta hagyni, de nem tudott a nőnek ellenállni, teljesen beszippantotta ez az egész, minden együttlét után szörnyű üresnek érezte magát, mocskosnak, ragadósnak. Ha elege volt magából, fogta a biciklijét és körbetekerte a Balatont. Olyankor kicsit megnyugodott. De ez a nyugalom huszonnégy órán belül elmúlt, és ismét menekülni akart maga elől, a felesége elől, Fanny elől, mindenki elől. Egyetlen utat látott, hogy megszabaduljon a nőtől: ha elmegy valahová messzire.

Döntött. Németbe készült, szállodába dolgozni. Egy haverja is ott volt. Ezerszáz euró havonta, kaja, szállás ingyen. Lefordíttatta az önéletrajzát a húgával. Elküldte Németországba jó sok szállodába, aztán várta a hívásokat, hogy megszólal valaki németül a vonal túlsó végén.

Arról álmodozott, hogy biciklitúrákat vezet a bajor hegyek között német turistáknak, azzal nem foglalkozott, hogy nem beszél németül, majd kialakul. Biciklizni németül is úgy kell, mint magyarul. Aztán jött a hívás, jött a valóság, és ő a Bajor-Alpokban, a Zugspitze oldalában találta magát, egy dohos pincében. Feketemosogatás először, három hónap. Sötét és oxigénhiány. Aztán takarítás, egy fokkal jobb volt, az ablakból legalább látni lehetett a hegyeket. Később leszedhette a terítéket a vendégek után. Heti egy szabadnapján túrázhatott a havasokban. A fészbukon olyan képeket osztott meg magáról, hogy ül a motoros szánon, vigyorog a feje, meg nyugágyban pihen, mellette, a havas kisasztalon sör. A képek a szeretőnek szóltak, hogy lám, ő bizony megcsinálta a szerencséjét.

Ott, a Zugspitze aljában a sörhabba nézve látta meg, épp, mikor kilépett az életéből, hogy bizony az élete áll, sőt megfeneklett, semmit nem csinált húsz évig, csak evickélt a langyos családi békében. Egy gyerek után többet nem akartak, mert nyűgös lett volna felkelni, meg a munka is, aztán már zavarta volna őket a sírás a pihenésben, szóval inkább nem. Megadni annak az egynek mindent, nem aprózni el. Nem vette észre, hogy elhúzott mellette a világ, s ő ott ült a fosban. Senkinek nem kellett igazán. Magának se. Hányingere volt, ha tükörbe nézett. A gyengesége miatt, hogy semmi kitartás benne. Ott, a bajoroknál a sörhabban valamit látott, amitől rádöbbent, hogy húsz éve nincsenek álmai, pontosabban huszonkettő óta, amióta megnősült, s beleélvezett a nagyvilágba. Boldog volt, mi kellett volna? Élni napi szinten, melózni, okosban ügyeskedni, seftelni, hogy mindenki jól járjon. És most az utolsó esélyt látta, az ő utolsó esélyét, hogy még egyszer talán lesz ereje nekifutni, találni valami nagyobb őrületet, mint a nő, a boldogság. Szentté válni vagy megdögleni, futott át agyán. Igazából egyiket se akarta, de legalább visszamenni egy kicsit, tolatni az időben legalább annyit, hogy újra neki tudjon futni. Reptér, fűkasza, bicikli, esetleg lehet Bademeister a wellnessben, ahol jelenleg a poharakat szedi le. Mi a lófasz ez? Azt a régi vágyat kellene végre megvalósítani. Venni egy siklóernyőt, felmenni oda, jó magasba, a Zugspitze tetejére, fel a termikkel, amennyire lehet, aztán ott fönt elengedni a zsinórokat – és hadd szóljon.