Ugrás a tartalomra

 

Latens, no. II. – XXXI. rész – Nagy Zopán regényrészlete

Íme: 1. Szaturnusz a sal-ban. Le Bateleur = A bűvész. A készítő. Poiétész. – Mellette: 22. (0.) Sin. Le Mat = A bolond. A határátlépés embere. 9. Szaturnusz a sulphurban. L’Hermite = A remete. Ólom, mely oldja önmagát. – Mellette: 15. Szaturnusz a higanyban. Le Diable = Az ördög. Hermafroditából – Androgünt! 12. Merkúr a sulphurban. Le Pendu = Az akasztott. A morál és a megváltás jele is lehet. Az egoizmus és a Szentség… (?) Megszabadulás… (?) – Mellette: 13. Mars a sulphurban. Csontváz. Virágos réten kaszál. Halál. Transz-mutáció. Az egész 12 + 1 = metapoiétész.

 

A szerző fotója A szerző fotója A szerző fotója

 

(A „Regény” mögött. Szimultánok szinopszis-lapjai, mint esetlegesség-rétegződések.)

Mert ismeret s annak hiánya: közelgő-körbeérő újrakezdés(ek) kavalkádlistáival azonosul, és (anno) 7 éves ebemmel* (egy 7 év utáni korszakból kiindulva) éppen a 7. lakóhely föltárása következik: *Mimi „leányommal”, alapvetően jó kutyámmal és immár elpárolgó vízió-társi, alkotóilag frekventált (ám sajátosan „ribanciális”), kéjmámorösztön-tudatos-tudatlan szerelmetes „leányaimmal”, hitbéli ájulásokkal karöltve – Carmennel, majd Mesével –, eme iskoláskorú, kortünetektől alig függő, bohemitás-hajlandóságú, szenvedélybetegségeimet is ápoló jóság-hormonális, de immár romlékonyságokkal teleoltott lényekkel, akik (szinte) egyenrangú kis jószágaim* / *az én-állatiasságból kiemelve: a változatos hempergésekben és a váltakozó minőségű hullámzásokban egyaránt…

 

Együtt (és nagyon egyedül) tehát: egyetlen szemnyi só nélkül indulva, mindennemű készlet hiányával, egy szál gyertyától a bizonytalan internetsugárzásig vibrálva – ám kit érdekelhet a (paradoxonokkal fojtogatott) szónoklat?, most-kollázsok élnek (az) előzmények falain, és ha nincs heverő: a padló (is) lefekszik veled, így az állati pulzust, melegséget (is) érzékelheted… – a félisten (már, vagy még) nem egész(en) ember: efféle karcolattal a plafonon: kezdheted a reggelt (égi beázás, penészes-sajtos szívverés = pirítósra kenhető, mint rejtjel: kávéban a mész, fanyar kezdetű hirdetés…

 

Reménykedvünk kilép (ha kilépünk némán): saját nyelv leszünk, saját rétegződésünk… Akár a költözéshez szükséges terápiajegyzetek: szöszönként számlálni elegy-napokra bontva prüsszögő-szaporodó szemrebbenések alappillanatában (minden nemű smaragdszemű felsorolás által, amire János-boroshordóból rebbenő bogár-révületek sisteregnek) – papírnehezékek, cipőtalpakból szivárgó, beszáradt sárgalacsinok (sárgásbarna zománc-talpnyomok), mint pihenés-képpeni – képtelen – talizmánok, kátrányemlékek, alig zárható bőröndök, porcica-nevekkel teli aligha-visszhangok, cservörös bőrhártyák:

 

gondolat vessző zárójel /mint imádkozó-sáska/ kalitkában kettőspont papírfecni (ivócimboránk, Yoshi nem szereti a szex témát, ahogyan – szerinte – Misima vagy Kavabata sem szerette, nem a borozóba való: mondja… s latens melegség járja át…), elkiáltó-, érdő- bijelentő jel (kevés itt a japán törzsvendég – gondolja valaki – magától értetődik = mindenki csak magát érti = így reméli…)…

 

Intermezzo – avagy így „hangzik”, amikor internetes („szabad”) fordítást veszünk igénybe keleti vonzalmaim egy kis szelete angol át-zuhanás által, szó szerint, példának okáért Masaóról:

 

Masao Sato az egyik Shin-chan barátai. He is known to be a scared cat, and a bit of a cry baby. Ismert, hogy egy ijedt macska, és egy kicsit sírni baba. He is also a "clean freak" that borders on Obsessive Compulsive Disorder. Ő is egy „tiszta őrült”, hogy a határok a kényszerbetegségben. Masao is usually the butt of the show's homosexual jokes since he often makes innocent comments that ironically sound homosexual in a different context. Masao általában a seggét* a show homoszexuális vicc, mert gyakran tesz megjegyzést, hogy ártatlan ironikus hangot homoszexuális más összefüggésben. Masao is in love with Ai and gets furious whenever Shin rebuffs Ai's advances. Masao szerelmes Ai és megkapja dühös, amikor Shin visszaveri Ai az előleget. His nickname is "Onigiri" due to his shaven head's resemblance to a rice ball. A becenevét a „Onigiri” miatt a borotvált fej hasonlít egy rizs labdát. His friends use it as a term of endearment, while the people that bully him use it as a put-down. Barátai használni, mint egy idő gyengédség, míg az emberek, hogy zsarnok őt használni, mint egy fel-le.

 

*Durva, obszcén vagy bántó szó.

 

Ám (itt és most) nem lehetünk egyek, nem érthetünk egyet – mondja a pult mögötti Lány –, lélekként viszont végtelenek vagyunk; születésnél belefolytunk valamiféle zacskószerűbe, egy kis anyagba, s „most” él ez az anyag, de halálunkkor a zacskó tartalma visszafolyik abba, akik mindig is voltunk…  

 

Ó, örökkévaló, hi, hi: „perennial philosophy” – gondolja a leíró, miközben a leendő nő kártyát vet… egy zacskó (valahol) élettelen anyagként zuhan le, száll alább… s a zenegépből (hangos-könyvből töredezve) Spotted Eagle, az indián szavait halljuk:

 

„amikor a lélek akarja, akkor szüle… akkor halu… ami… a lé… akar… az egónak semmi kö… ehhez… tehát csak az ego fél a haláltól, mert »ő« az a részünk (a hang javul), aki elfelejtette, hogy honnan jöttünk, aki nem tudja, hogy létezik egy Energia, amely belefolyt… és nem tud… ho… halál sem léte… (a hang romlik), csak transzformáció van… minden egyszerre tört…ik… s azon életek, melyeket hipnot… reg-ressz-i-ó-ban meg tudunk érezni, mindegyszerrefolynak… a hipnózis vagy az LS… vagy a meditá… csak az utat nyi… meg s a lelkü… keresztül lát… be különbö… helyekbe-helyzetekbe… ilyenkor szembesülhe… milyen óriásiak a lehetősé… s láthatjuk át valódi Lényegü…”  

 

Az élet, akár az életmű: ideiglenes, alaktalan, tehát szürreális – veti közbe egy (Nietzsche-szimpatizáns) törzsvendég, „a sorsnak a véglegesben kell állnia, az életnél legalább egy lépéssel magasabban…” – Az igazi mű (természetesen) posztumusz, az alkotóval együtt folyamatos káprázat-rezgés-jelenben él – motyogja magában (mintegy a gondolatsort is feszegetve) a leíró, s a „mutatvány” az élettel együtt szertefoszlik (?) – Az életmű (tehát): „metapoézisz” (?) – A Lány még mindig kártyát vet =

 

a pulton glédában álló lapokhoz most hozzáillesztett még egyet, a baljós találkozásra utaló erőt… e kártyacsomagban ez a tarotfigura fékevesztett őrültként volt ábrázolva: „sötét szándékait csalhatatlanul elárulta marcona ábrázata (az „ember feletti ember”-mániás, kapatos kisember véres szemekkel a pultra csapott…), ütésre emelt husángja s irtózatos dühe…” = A képzelt lovagra az erdő mélyén egy istentelen zsivány fog rátámadni… A leíró aznap kastélyt keresett: kocsmát talált; a tarkón most kígyó-hűs bizsergés, a nyolcadik szeszlángtól belobbanó mellkasnak izzása, gyomornak parázsló lüktetése, elmének fátylazott-nyálkás-rétegzett szikrázása, szellemnek párolgó el-elkúszása, lényének ittléttel való parolázása, gomolygása, elvágyódása… A kártyák a pultra ütődnek, kilapulnak, vergődnek, forgolódnak, vibrálnak:

 

az ítélettől a torony megremeg, szekér nyikordul, s a szerelem, a hold és a bolond figurái összemosódnak, a bot király támad egy sírrablóra, a lakoma közepén a kehely fölszakad, lantok hártyáit nyúzza a kardlovag, az erő és az akasztott ismét visszatérnek… Orlando őrületeit a rongyos bolond szökteti hevesen… a történet sokszögei szerteágaznak (a pultról lefordulnak), Angela a leírónak (és a sárguló halálfejnek) még inni ad (no, borókanedűket szürcsölő farkasaim, lefetyelő hitveseim)… egy hátsó ajtó kitárul, a törzs-kisember-törzs térdre rogy… kardok, érmék, fingszagok… s Psyché tompora felragyog, egy csillámló ösvényen hátrál, és őt, a kastély-kocsmáros babonázott „másik” Lányát a leíró követi… az agarak is megébredtek, s a nagy Mérleg a tükörteremben (talán végleg) eltörött…

 

a kard dáma, a kehely apród is nekilódul, a nőpápa is öltözködik… s hajnali ködmaszatok, dérfoltos fénypászmák és a zúzott szerencsekerék beteges csillámlása kíséri a sokasodó társaságot a nyolc kúttal határolt tisztás felé, melynek patinás tölgytörzs-kerekasztalánál már a láthatatlan vendég (az ördög?) trónol türelmesen…

 

Majd érkeznek a kocsma különféle jelmezbálozó vendégei is: konyhatündér, kéményseprő, hermafrodita kispap, késdobáló, óriás vakondok, szűzérme, szivacs, bacchánsnő, mozigépész, kiégett állólámpa, sarlatán, diszkoszvető, piktor, Bulgakov macskája, vizelő szemeteszsák, lilára vert majmok, zenélő ékszerdoboz, ötlevelű lóhere mankóval, öt valódi torzszülött, nyugtatózott indulat, belekből font fogaskerék, hálóinges kentaur, két virgonc borz, két szökellő hippogriff, rúdtáncosnők (tűsarkaiknál kéklő denevér agonizál), részeg hentesek, hóbagoly hölgy, aranymívesek… A pultos Lány is érkezik, hogy folytassa a kártyavetést, ám a láthatatlan vendég a kontúros kora reggeli fénymázban úszó kerekasztalon már szétterítette saját(os) lapjait.

 

Íme: 1. Szaturnusz a sal-ban. Le Bateleur = A bűvész. A készítő. Poiétész. – Mellette: 22. (0.) Sin. Le Mat = A bolond. A határátlépés embere. 9. Szaturnusz a sulphurban. L’Hermite = A remete. Ólom, mely oldja önmagát. – Mellette: 15. Szaturnusz a higanyban. Le Diable = Az ördög. Hermafroditából – Androgünt! 12. Merkúr a sulphurban. Le Pendu = Az akasztott. A morál és a megváltás jele is lehet. Az egoizmus és a Szentség… (?) Megszabadulás… (?) – Mellette: 13. Mars a sulphurban. Csontváz. Virágos réten kaszál. Halál. Transz-mutáció. Az egész 12 + 1 = metapoiétész.

 

A halálvonalon az ember csak annyi „aranyat” vihet át, amennyit önmagából megcsinált. A többi „itt rohad”…

Irodalmi Jelen

Irodalmi Jelen

Az Irodalmi Jelen független online művészeti portál és folyóirat. Alapítva 2001-ben.

.