Poco a poco

1. tétel

Tranquillo (nyugodtan)

Hasonlatot keres arra, milyen ez a délután. Kedvenc sziklája fölött ül, a Gellért-hegy lejtős hátának csigolyaszerűen kiugró, gömbölyű kövein. Régi törzshelyén, a Sziklatemplom boltozatának felső íve fölött szerelmespár pihent meg a szakadékos marton. Mintegy jelképesen a korláttal védett párkányon kívül telepedtek le, ők maguk is kívül a téren, időn. A korlát innenső oldalán turisták kisebb csoportja sürgölődik, néhányan fényképet készítenek egymásról vagy az impozáns látványról, ahogy a mélyben hajók úsznak át az ódon híd alatt.

A férfi finom ízléssel megválasztott, elegáns bőrtáskájába nyúl, egy zacskóból édességet vesz elő, melyet a túlparton vett, a vásárcsarnokban. Oda sem nézve bontja fel hozzá üdítőjét, a tájat böngészi olvasó szemmel. A délután, írná le, egy csomag ismeretlen sütemény: kellemes meglepetést tartogathat, vagy meghökkentő csalódást.

A város porosan, lustán öleli körül a folyót. Lentről álmosan egy-egy duda szólal meg, villamos csikordul, ahogy ráfordul a hídra. A hegy alján, a forgalmas gyalogátkelőnél kisebb csoport keletkezik, bizonyára sétálgató ismerősök, családok üdvözlik egymást. A golyóstolla után reménytelenül kutakodó, sziklán üldögélő ember háta mögött megreccsennek az ágak, kislány rohan le a sziklaoromzat korlátjáig. Kipirult indián, kamaszos külsejű ifjú asszony szökell utána, homlokán egzotikus bőrszíj; kiáltásaikból kiderül, hogy a gyermek édesanyja.

2. tétel

Affrettando (nekiiramodva, sietve)

A férfi már az első kortynál gyakorlott mozdulattal, az ital lehúzásához hátrahajtott fejjel akasztja ki gégéjét, hogy a műanyag palackban lötyögő, gyanús kannás bort egyetlen mozdulattal küldhesse le a torkán. Oda se nézve zsíros csirkecombot halász elő koszlott, Yale University feliratú hátizsákja mélyéről, és elkezdi a képébe tömni a zsíros falatokat. Nem foglalkozik azzal, hogy húsdarabok esnek az ölébe, újabb pecséteket ejtve elhasznált nadrágján.

A korláton kívül vadul csókolózó szerelmespár hentereg, néhány turista a korlát innenső oldalán figyeli őket, mi több, sokan már csak őket fényképezik a kínálkozó zsánerképek – városi panoráma, folyó, híd – helyett.

Egy asszony felháborodottan kiabálni kezd, de szavát elnyomja a váratlan, iszonyatos erejű robbanás zaja. Most már mindenki a korláthoz tódul, de senki nem fordul a folyó irányába, hiszen a hegy tetejére próbálnak felnézni. A merészebbek szinte átgázolnak a hentergő páron, hogy a szikla szélén billegve, már-már a szikláról hanyatt lezuhanva bámulhassák a látványt. Sűrű, fenyegető, éjfekete füst gomolyog a hegy tetejéről. A Szabadság-szobor oldalra billent. Olyan pózban állt meg, mintha azt fontolgatná, elrepüljön-e végre a hegy tetejéről.

Közben valami irtózatos karambol történhetett a Szent Gellért téren, gömb alakban száll fel egy tűzgolyó, hogy a bekövetkező detonáció után sűrű, fekete füst lépjen a helyébe. Sikoltva rohan el a kislány a korláttól, nem lehet tudni, a henteregve üzekedő pár látványa sokkolta-e, vagy a robbanás döreje. Anyja átöleli és eltereli a tömegtől. A hídon leáll a forgalom, mérgezett hangyaként futnak össze egyetlen pontba az emberek. Néhányan a korláthoz rohannak, széles gesztusokkal mutogatva lefelé. A hegy oldala meghasadt, most láva ömlik a Dunába a Szent Gellért téren keresztül. Egy kikötött hajó azonnal elsüllyedt, ezt látják a hídról a menekülők. A hegyből előtörő láva hallathatta az előző, robbanásra emlékeztető dörejt.

A férfit mindez nem érdekli: okádnia kell. A korláthoz támolyog. Fellökik, átbucskázik a sziklaperem lejtőjének szegélyére. Hanyatt fordul, így észreveszi, hogy a láva immár a hegy tetején és lábazatánál is ömleni kezdett. Karnyújtásnyira tőle a gyönyör végső fokára jut a szerelmespár, a lány sikolyai és a fiú lihegésének üteme különös módon egybefonódik a megújuló lávakitörésekkel. A férfi, aki eleve bizonytalanul tartja magát, most már a földre kerül, elsodorja a sikítva menekülő japán csoport. Végre a lehető legjobb szögből látja a Szabadság-szobrot, mely éppen lendületet vesz, talán azért, hogy megkísérelje a nagy ugrást Pestre. Megfordul fejében a kérdés, hogy ha egy vulkánkitörés (de hát a Gellért-hegyben nincs is vulkán!) meglódítja ezt a bronzszörnyet, az valóban átrepülheti-e a folyót. Megpróbál talpra állni, de nem sikerül. Azon morfondírozik, lehet-e hanyatt fekve hányni.

3. tétel

Fortissimo (Nagyon hangosan, nagyon erősen)

A férfi nagy nehezen lábra áll. Miközben újra okádhatnék tör rá a kannás bortól, remélni kezdi, hogy pusztán őbenne remegett meg a világ, hiszen minden kikívánkozik belőle. De a hegy maga az, amelynek belseje kitörni készül. A Szabadság-szobor talapzata süllyed. A nőalak elkezdett lassan beereszkedni a sziklás talapzatot széthasító, tüzes katlanba. Már csak pálmaágat tartó karjai lógnak ki. Pöfögve tör fel a vulkán, városrésznyi méretű, izzó magmát hajítva a szélrózsa minden irányába.

A szerelmesek őrült módon, pucéran, egymást tépve úsznak lefelé a fortyogó lávában. A turisták közül néhány túlélő felkapaszkodott a Sziklatemplom boltozatára, és a vulkánt próbálja lefilmezni. Egy japán férfi angolul üvölt mobiljába, az egyik internetes lapot igyekszik tudósítani. Elmondja hát, mit lát maga körül.

A hídon sikoltva rohannak az emberek a pesti oldal felé, egy villamos kigyullad, majd teteje is beszakad a rázuhanó lávától.

A férfi próbál kijózanodni, ingatag léptekkel közelíti meg, majd előrehajolva felkapja a leszakadni készülő korlátba görcsösen kapaszkodó kislányt. Kezet nyújt édesanyjának is, aki azt mondja: Mint az Apokalipszisben, olyan ez a délután. Látta a filmet? A férfi kijózanodik egy pillanatra, és rávágja: Apokalipszis, most.

4. tétel

Calando (lassulva és halkulva)

A férfi lassan nyújtózkodva egyenesítgeti derekát, majd a karjára teríti zakóját, hogy megkezdje a sétát lefelé a hegyről. Szórakozottan gyömöszöli zsebébe a süteményes zacskót. Nem volt semmi különös ebben a játékban az ízekkel, gondolja, alig bukkant fel valami meglepetés. Félreugrik, hogy utat engedjen a helyes kislánynak, aki indiánszökelléssel tör ki a bozótosból.

Pillantást vet régi, kedves zuga felé: még mindig ott ücsörög, ölelkezve, a fiatal pár. Az alkonyi ég színei úgy gördülnek le a hegytetőről, mint a kitörni készülő vulkán. Ócska hasonlat ez a vulkánnal, dörmögi a férfi, és nézi a hídon a túlpartra tartó villamost. Lassan, döcögve ered át a tuja, lenn, a vízen keresztezi útját egy hajó. A turisták felhasználják az alkony utolsó világos óráját: bőszen fotózni kezdik egymást. Fortyogó lávaként önti el őket a vörös fényzuhatag.