Jelige: Rózsaszín matrac – Jóga a folyóparton
A szomszédok is elkezdtek mozgolódni, az utcán biciklivel tekertek el kormányukon kosárral vagy vállukon horgászbottal, időnként lerozzant robogókkal vagy vadul csaholó kutyák társaságában. Megterített a horgászház apró teraszán, ahol egy kerti kisasztal és két szék fért el. Minden reggel itt fogyasztotta el a jóga utáni első falatokat, azaz egészen pontosan egy hete. Kivitt magával egy magazint, bekapcsolta a telefonján a rádiót és próbálta feltölteni magát ötletekkel, megtervezni a napját.
Több mint egy hete, egy hétfői napon érkezett ide, viszonylag kevés holmival, néhány ruhával, az elengedhetetlen jógamatraccal és egy üveg borral. A nagybátyja horgászlakját bérelte ki egy hónapra, hogy kellő ideje legyen átgondolni az életét, lenyugtatni az elméjét és megtervezni a jövőjét. A folyó partján fekvő apró kis telken minden megvolt, így ideális helyszín volt az elmélyülésre.
A lakás alig volt 15m2 , a teraszról bejutva balra egy kis konyha, jobbra a nappalinak becézett zug, ahonnan egy szűk fürdő és egy háló nyílt. Itt töltötte napjait, ahol előre megtervezett rendszer szerint végezte teendőit. Reggeli jóga, utána tápláló reggeli és egész napos pihenés. Annyira nagy volt a csend, csak a kertek alatt néha fel-felugató kutyákat lehetett hallani vagy a szél hangját, ahogy rázza a faleveleket, ezek az első éjszakákon megrémítették.
A hét végén a szülei látogatták meg, nem tudták tovább rejtegetni aggodalmukat lányuk iránt. Hirtelen döntését egy hónapos számkivetéséről nem tudták kezelni. Pedig nem volt annyira hirtelen, csak ők nem volt kellően tájékoztatva, a lány már jóval érkezése előtt megbeszélte ezt nagybátyjával. Anyjával húst sütögettek, apjával együtt söröztek, aki délután megpróbált horgászni, de semmit nem fogott, majd anyja kapva az alkalmon, azért faggatta, hogy mesélje már el, mi történt vele.
Mi történt veled? Csengett anyja két nappal ezelőtt feltett kérdése még mindig a fülében, miközben kortyolta reggeli kávéját és a magazint bámulta. Figyelmét próbálta az olvasottakra fordítani, de állandóan elkalandozott. Már viszonylag keveset sírt a szakítást miatt. Különös indokkal száműzte magát egy hónapra az idős horgászfüggők lakta vidékre. 3 év együttélés után bevallotta barátjának, hogy szerelmes valaki másba és jobb lenne, ha szétköltöznének, mielőtt nagyobb fájdalmat okozna neki. El kellett mondania az összes barátnak, a családjának, a rokonainak, a szomszédoknak, hogy miért költözik el, hogy miért hagyja ott a lakást, hogy hova költözik, mindent, újra és újra el kellett mondani. Aztán ott volt a betegség, ami arra késztette, hogy megálljon egy időre. Megtudta, hogy beteg és nem tudni, hogy meggyógyul-e. Nem tudni, milyen hatással lesz az életére. Képes lesz-e normálisan folytatni az életét vagy valaki másnak a terhére lesz ezt követően. Elkezdett gyógyszereket szedni, ami most már kísérni fogja őt vénségéig. Ezt is kell majd mondania mindenkinek, de most már egy emberrel kevesebbnek. El kell mondania a barátainak, a szüleinek, a rokonainak, az ismerőseinek, mindenkinek újra és újra el kell mesélnie, hogy miért fogyott le, miért szed gyógyszereket, miért nem fogyaszthat bizonyos ételeket, miért nem végezhet bizonyos tevékenységeket. Rettegett ettől a gondolattól. A szüleinek nem is mondta el, minél később tudják meg, annál később jönnek a kérdések és az aggódó gondolatok.
– Egyszerűen azt éreztem, hogy már nem vagyok szerelmes, és így nem látom értelmét tovább folytatni a kapcsolatot. Azt éreztem, hogy már mást szeretek. Így nem akartam tovább bennemaradni. Mindkettőnknek jobb lesz. – mondogatta mindenkinek, a tükör előtt is gyakorolta, hogy minél határozottabbnak tűnjön, ne lássák rajta, hogy belül mennyire össze van törve.
Az egy hónapos időszakból gyorsan peregtek a napok. Egyetlen alkalommal kénytelen volt kiszakadnia ebből a végtelen nyugalomból, amikor vissza kellett utaznia az orvosához konzultációra. Mindent megtett, hogy ezt elkerülje, de az orvos ragaszkodott hozzá. Muszáj volt látni, hogy a gyógyszer beválik-e vagy sem. Azt ígérte, hogy telefonon értesíti őt az eredményeiről. A lány ettől nem volt feldobva, remélte, hogy azonnal kap tájékoztatást az állapotáról, ehelyett most várhatott.
Mire hazaért az orvostól, már teljesen összetört, ideges volt és kiábrándult. Kitöltött magának egy pohár bort és kiült a stégre, már késő délután volt, a nap erejét máshol fitogtatta. Nyugodt volt a víz, a folyóparton mindenhol csak a bedobott pecabotokat lehetett látni, a hozzá tartozó horgászok a nádas mögött az árnyékból figyelték a kapásjelzőt, néhol csendes eszmecserék zajlottak.
Elkezdett hiányozni volt barátja. Rengeteget gondolt rá az elmúlt időszakban, holott azért is érkezett ide, hogy kitörölje az együtt töltött csodás éveket. Elkezdett töprengeni azon, hogy talán hiba volt a szakítás. Talán elmondhatta volna neki az igazat. Hogy nincs is más férfi az életében, az orvosán kívül. Hogy a betegség rémítette meg ennyire. Nem akart terhére lenni egy fiatal, egészséges férfinek, aki valószínűleg könnyedén talál majd új párt magának, aki szintén egészséges lesz. Nem kell néznie, ahogy vagy halál tusáját fog vívni, vagy csak magatehetetlen lesz. A lánynak eszébe jutottak azok a pillanatok, amikor együtt kirándultak, vagy este a beültek valahova a barátokkal. Ezek az egyszerű, de csodálatos emlékek. Amiket valószínűleg ő már betegsége miatt nem tud újra átélni. Kényszerítette volna erre a párját? Hogy otthon ápolja és maradjon ki az életének ezen része miatta? Hogy a nő, akire eddig felnézett, tisztelt és vonzódott hozzá, átalakul egy magára alig ismertető, állandó segítségért kiálltó beteggé? Ezt nem kérhette tőle. Inkább maradjon meg életük közös része egy boldog, de fájdalmas véget érő kapcsolatként, minthogy a végén már csak annyit tudjon mondani róla: szegény, mennyit szenvedett! Saját méltóságát nem akarta elveszíteni, így elveszített inkább mindent, ami fontos volt számára. Kitalált egy történetet, hogy megutálja őt barátja, az sem érdekelte már, ha mindenki megtudja. Inkább utálják, mint sajnálják. Számára a közös emlékek a barátokkal, a családdal, az ismerősökkel már kitörölhetetlenek és ő mindenkire teljes valójában fog emlékezni, de semmiképp sem úgy, akik azt kérdezgették: jobban vagy? használ a gyógyszer? hallottál már erről a kezelésről? és fáj?, na nem, ezt már nem.
Leöntötte a torkán a hideg fehérbort, és visszament a házikóba, és megismételte ezt a gyakorlatot. Leült és felidézte, hogy mi történt és gyötörte magát döntése helyességének megkérdőjelezésével.
Másnap reggel nem sikerült a hétórai jógát elkezdeni, mivel elég sokáig fent volt és a bortól kissé megfájdult a feje. Kivételesen nem tojást reggelizett, hanem csokival indította a napot. Majd a fejében újra a tegnapi lemez került fel. Talán fel kellene hívnia a volt barátját és elmondania az igazat. Elővett egy zacskó csipszet és már azzal folytatta a reggelijét. Hármasával tömte magába az olajban kisütött sós szirmokat. Talán még nem olyan késő, talán még vissza lehet csinálni, talán még meg lehetne vele újra beszélni. Egészen beleélte magát abba a helyzetbe.
– Csak azt szeretném mondani, tudom, hogy hihetetlenül hangzik, de hazudtam neked. Csak téged szeretlek, és azért szakítottam, mert féltem elmondani, hogy halálos beteg vagyok. – gyakorolta hangosan, miközben fel-alá járkál a házban, de utána már tovább szaladt a gondolatmenet. – Ez teljes őrültség, mégis miért hinne nekem? És utána mi lenne? Még, ha meg is bocsát, kiderül, hogy fél éven belül teljesen leépülök, akkor…
A régi lemez le, és jön az, amin a betegség hátrányai a párunk életére című történet van. Elég volt. Bringára pattant és elkezdett tekerni a folyóparton, ahol az évek alatt úgy nőttek ki az apró kis házak, mint a gomba a fa alatt. Kellemesen fújta a szél az arcát és közben egyre tisztábbak lettek gondolatai. Mire visszaért a házhoz, már teljesen elfáradt és meg is szomjazott. Kitépte a hűtőajtót, ahol boldogan pezsgő buborékkal teli ásványvíz várta, felhúzta és bevetette magát a zuhany alá. Már épp készen volt a zuhanyzással, mikor hallotta, hogy csörög a telefonja.
– Az orvos! Biztos az orvos az! – mondta, és közben rohant kifelé a zuhany alól vizes testtel, a törölközőt még futtában lekapta az akasztóról és szaladt a nappaliba tovább, ahol aztán elcsúszott, a bokájára esett, de még bal kezével épp elérte a mobilját. Zihálva vette fel, tényleg az orvos hívta.
– Valójában nagyon szépek az eredményei. Azt hiszem, ezzel a gyógyszerrel szinten tudjuk tartani, és nem szükséges további beavatkozás. Azért a következő hónapokban még jöjjön vissza, ugyanúgy meg kell néznem az eredményeit.
Nem szükséges további beavatkozás. Csengett a fülében. Nem értette az egészet. Biztosan jól hallotta? Néhány hete még teljesen máshogy nézett ki a helyzet. Biztosan jól hallotta, nyugtázta magában. Nem tudott mit kezdeni a rá nehezedő csalódottság helyett megérkező felszabadultsággal és boldogsággal.
Eltelt néhány óra, mire lehiggadt. A bokáját lejegelte, ami kétszeresére duzzadt. Ezt egy jelnek vette, hogy innentől kezdve most már türelmesebbnek kell lennie. Úgy döntött, mégis megejti a telefonhívást, és elmondja barátjának az igazat. Remegett a keze, annyira félt. Mégis izgatott volt. Minden újra a régi lesz vagy még jobb, visszaköltözik és boldogabbak lesznek, mint valaha.
– Összejöttem valakivel. – konstatálta végül a fiú az elmondottakat, és a lány torkát a szomorúság kezdte fojtogatni.
