Ugrás a tartalomra

 

Pusztázás,

amelyben nagyívű keleti western bontakozik ki a magyar rónán, s a dühös Cs. Koszta Magocska is feltűnik, de van itt, kérem, lápi gányica és kvad-vihar is, nehogy elunja magát a nyájas, méneses, gulyás olvasó a lapályon…

A Móra és Tömörkény Co. pusztai kocsikázásra hívja Önt.

A részletekről irodánkban

(Poros, Róna utca 100.), vagy a www.tikkadtszocskenyajak.hu honlapon tájékozódhat.

 

Kérem kedves utasainkat, szálljanak fel, minden huszonegyedik századi igényt kielégítő ekhós szekerünkre. A kocsistól megtudhatják az ingyen Wifi-kódot, nagy teljesítményű akkumulátor-töltőnkről pótolhatják fényképezőgépük, kamerájuk és laptopjuk energiaszükségletét. Kényelmes, ergonomikus, rugós lengéscsillapítóval ellátott fapadjainkról élvezhetik a tájat. Ha egy hepehupa miatt mégis lehuppannának, a kocsi aljában megtalálják a bárszekrényt, az előre behűtött pálinkáspoharakkal. Unicum itt, kérem, nincs. Csak kisüsti. Betyártámadás esetére a szekér fegyverszekrényéből szerelkezhetnek. De a betyártámadás csak szimuláció, ennek megfelelően fegyvereink is csak fapuskák, fapisztolyok. Ha felnéznek, Csontváry ismeretlen képében gyönyörködhetnek. Címe: Magányos akác. Igen, ez a kép a szekér ponyvája. Csontváry számos monumentális művét ajánlotta fel kocsisoknak, hogy így népszerűsítse festészetét… Igen, ott még van egy hely, kérem, segítsenek a hölgynek! Úgy. Mindjárt el is indulunk. Még annyit, hogy a pusztában elkóborolt vadmarhák is vannak, amelyek, mivel az év kilencven százalékában száraz a fű, leszoktak a legelésről, ragadozóvá lettek. Ha vadmarhatámadás érne minket, ne ijedjenek meg, a szekér automatikusan átalakul pánikszobává, aztán mentőkapszulává, s kilőjük magunkat a városi főtérre, ahová ejtőernyővel ereszkedünk alá…

− Még sosem találkoztam itt egyetlen vadmarhával sem, ellenben a városokban…

− Ha megkérhetem, ne bomlassza kicsiny kényszerközösségünket álhírekkel és tévinformációkkal. Visszatérve eredeti gondolatmenetemhez – a pusztalátogatás all in programjában beígért, biztonságos viharnézés és forgószéltölcsér-számlálás nem marad el jó idő esetén sem, mert a valós ítéletidőélmény érdekében Munkácsy Mihály Vihar a pusztán című képének ezerméter hosszú reprodukcióját tekercseljük ki egy égig érő sirítőfáról, miközben fizetett sámánjaink eget zengetően püffögnek dobjaikkal, Tesla-gépünk pedig hihetetlen villámokat cikáztat, amerre csak járunk. Valódi vihar esetén az egyes önvédelmi fokozat, a pánikszobává változás lép érvénybe… Kérem, kapaszkodjanak! Indulunk. Gyí, te Jámbor, gyí, te Szél, gyí, te Hámos! Gyerünk, lovacskáim…

− Te, ezeknek még négy lóra se futja egy ekkora szekérhez.

− Azt hiszem, ennyi pénzért átvertek minket. Nincs itt ár–érték arány.

− Olyan ismerősek ezek a nevek. Móra… Hm… Az nem valami… Valami…

− A divatszakmából jött, ahogy a Tömörkény is. Pályaelhagyók… Pedig abban van pénz, meg a szabadidő. Magad ura vagy. Az nem futószalag-rabszolgaság.

− Jaj, leestem. Valaki megpróbálna felhúzni? Á, mégsem. Hagyjanak itt lenn! Itt tényleg van egy bárszekrény, hű, még egy pálinkafőző műhelyt is találtam. Erről nem is beszéltek. Bekopogok. Invitálnak. Nem jönnek le? Annyi finomság van itt. Gyógyír a sajgó térdemre.

− Menjünk?

− Mi megyünk.

− Akkor mi is… Várjon… Érkezünk… Potyogunk, bucskázunk…

− De előbb állítsuk be a masináinkat automata módra, nehogy lemaradjunk valamiről, és tegyük ide a kémlelőnyílásokhoz, ahová azt írták kis réztáblákra: Puszta látvány… Várjon, már megyünk! A magáét ne állítsuk be?

− Nem hoztam. Már többször voltam ezen a kiránduláson, de még sosem estem le, ahogy mások sem. Ez egy teljesen új perspektíva, itt a maguk lába alatt. Jöjjenek már! Türelmetlen a főzőmester. Idegesen tekinget ki a kocsi aljának lőrésein.

– Biztos a finánctól retteg. Na, ereszkedünk, vigyázzon!

[…]

− Hó, álljatok már meg! Mit óhajt az úr? Velünk jönni, mert lejárta már a lábát… Üljön fel a szekér végébe, ott a kanapén kucoroghat a túra végéig. No, kérvényt nyújtsak be? Nem várok annyit… Gyí, lovacskáim, megyünk tovább!

Homokvihar támadt. A kocsis szkafandert öltött, a kocsi két végét hermetikusan lezárta, de előtte megkérte a nemrég felvett utast, húzza be az evolucionális felemelkedést szolgáló tagjait (igen, pontosan így fogalmazott a bakon ülő csudabogár!), ha nem akar hátralévő életében lábatlankodni. A többiekkel nem volt gondja, mert tudta, azok megtalálták a titkos pálinkafőzdét. Az idegen engedelmeskedett, sőt, elterült a hátsó padsoron. Akkor cifrát káromkodott, és üvöltözni kezdett. A kocsis mindent hallott a szkafander membránjai segítségével…

− Mi a baj, uram? − kérdezte a szekérbelsőt mindenhonnan átjáró hang.

− Honnan vették ezt a szekérponyvát?

− A III. Országos Szekér- és Furikvásáron, Nagykötönyben…

− De hát ez az én egyik képem, a Magányos akác, amit három hétig az Alföld közepén táborozva festettem. Ott van a csillagjegyekbe rejtve a névjegyem:

Cs. Koszta Magocska, világegész−festő

Telefon: 06−314314314

Cím:

Valahol a nagy hegyek és a déltengerek között bulvár 6.

Hívjon bátran, önt is a kozmikus egész részévé teszem…

 

− Milyen jogon csináltak szekérvásznat a festményemből?

− Uram, nekünk azt mondták a fuvarosok, és jól fizetett művészettörténészeink, levéltárosaink ezt alá is támasztották kutatásaikkal, hogy a vásznakat maga szándékosan adta el kocsivászonnak, így előzve meg a metróreklámok korát.

− Badarság… Mit tudhatnak maguk rólam, ki vízeséseken, szélviharokban utazik… Egy biztos, ha Szegedre érünk, beperlem a céget. Egyébként, csak, hogy tudja, egy engedetlenségi mozgalom kérésére festettem a Magányos akácot, mely a tájidegennek titulált, mégis jól bevált fajok védelmét volt hivatva zászlajára tűzni.

− Körmönfontan fogalmaz az úr! De ha igaza van, mit aggályoskodik, bizton kifizették érte. Mellesleg Szolnok az úti célunk, a Tisza Hotel.

− Akkor leszállok, engedjen ki! Perrel élek a Mindenség felé.

− Ilyen időben, bármekkora eszelős is maga, nem engedhetem sehová.

− Jóbarátom a vihar, abban kelek, abban nyugszom, az szállítja a magocskát égtáj szerint tova… Engedjen utamra!

− Ha nem perel, elengedem…

− Üsse kő! Már elvesztettem több pert is, mikor kocsivászonná magasztosult képeimet akartam visszaszerezni. Lehet, tényleg ez a legjobb reklám. Maradjon a maguké. De azért hagyok itt tucatnyi névjegyet, osztogassák, cserében nem vegzálom többé magukat...

Azzal kinyílt hátul a szekérvédő szerkezet, s az alak, aki azt akarta elhitetni magáról, hogy ő Cs. Koszta Magocska, felkapott egy porördögre, és elviharzott toronyiránt, ami ilyes ítéletidőben annyit jelent csak: valamerre…

A vendégek nem tudtak betelni a titkos főzde gyönyörűségeivel. Miután power point-os kiselőadás keretében beavatást nyertek a zugpálinkafőzés rejtelmeibe, már ennek tükrében kortyolgatták, ízlelgették, kritizálták az italcsodákat. Néhányan még a rézelejébe és a cefréshordókba is beleütötték az orrukat. Legtöbben azonban kiütve hortyogtak a sarokban, az álomlepárló üst mellett… A zugfőzdész, bizonyos Novi Bálint, kitett magáért. Csak úgy hordta a csövecskéket. A kémlelőnyíláson néha kilőtt a viharba. Ezt a cselekedetét azonban nem értette senki. Jucika köztisztviselő, önkormányzati alkalmazott rá is kérdezett, miért lövöldöz vaktában Novi úr, mikor célozhatna is, mondjuk, feléje… Novi úr azonban ezt üzleti titokként kezelte, s nem árulta el, még a rávetett, hevült női tekintetek ellenére sem, ahogy azt sem, miképp lehet gyümölcsízűvé varázsolni a pálinkát aroma felhasználása nélkül…

Közben csillapodott a vihar. A védőlemezek visszabújtak rejtekükbe, a kocsis levette szkafanderét, és türelmet nem ismerő hangon szólította fel a turistahadat, mert jelentős látványosság mellett állapodtak meg, ami nem más, mint a furiktemető. Aki bírt, fel is támolygott a titkos főzdéből, és dülöngélve hunyorított a napon. A furikok homokból kilátszó alkatrészeit hófehérre szívta a nap, és márvány simaságúra csiszolta a szél. Csodálatos látványt nyújtott a holt talicskák háza. Rögtönzött kiselőadás keretében Tömörkény Bálint elmesélte a temető történetét. Hajdanán az öreg kubikok a kiérdemesült furikot idetolták, mielőtt jobblétre szenderültek volna… Ezek is, azok is… A kiselőadás eddig tartott. A taps és a kacaj elmaradt. Közben Novi Bálint legurgatta a részegeket a kocsioldali, lenyitható rámpán. Ekkor – mágikus, nem mágikus, realizmus, nem realizmus, tündéri, nem tündéri – a holt furikok közül annyi, amennyi pont kellett ehhez az embermentő akcióhoz, megelevenedett, és a részegek alá penderült. Ez az egyetlen módja, hogy a magatehetetlenek továbbmenjenek a turistacsoporttal, mert fekhelyekkel nem volt felszerelve a szekér. Minden mozgásképes kiránduló visszatelepedett a szekérre, ahol is gyógyító jegestömlőt kaptak a figyelmes szervezőktől, amivel kellőképp hűthették a nyári verőtől, a fronttól és a pálinkától túlhevült főket. Gyí, te Jámbor, gyí, te Szél, gyí, te Hámos! Gyerünk, lovacskáim, s már indult is menet. Elől a szekér, hátul öt önjáró talicska, mindegyik ölében egy bőszen hortyogó részeg. A talicskák szabad karjaikkal napernyőket is nyitottak, biztos, ami biztos, nehogy gondatlanságból elkövetett emberölés miatt pereljék be a céget. Novi Bálint visszalépett üstjeihez, a csövecskéket pedig szépen besorakoztatta a mosogatógépbe.

Tikkadt szöcskenyájak spricceltek szét, utolsó erejüket is megfeszítve, a szekér két oldalán. A puszta mostan nem volt igazán puszta, sőt, túlcsordult az élettől. Kvadosok zúgtak el mellettük, keltve viharnál is nagyobb porörvényt; aztán egy eltévedt özönfaj, a szikes lápi gányica seregei torpantották a szekeret órákig, míg átkeltek előttük, valahonnan valahová igyekezvén, de mindenképp megrögzött állhatatosságal téve e dolgot; majd egy lerobbant turistaszekér következett, amit elhagytak gazdái, mellette kifehéredett csontok; odább a Párizs–Dakar rallye két motorosa próbált tájékozódni a dűnék között, messzebb pedig hangyaszorgalommal számos napszámos bontott egy kunhalmot, hogy anyagából védművet emeljenek a Hovase patak (időszakos vízfolyás) partjaira. Szóval akadt látnivaló bőven. Még távolabb csárda, dupla falában duplakigondolt betyárok, dupla falábon. Támadni készültek a megbeszéltek szerint. A sívó homokot gólyalábakon (dupla faláb) hidalták át, míg lovaik békésen legelésztek a csárda karámjában. Elő is kerültek a fapuskák, melyeket a jól képzett betyárfiak egyetlen ostorlegyintéssel rántottak ki a szekérvédők kezei közül. Zúgott a taps. Novi Bálint előbújt a padok alól, a dupla fenéklemezben kiképzett titkos főzdéből, és frissen csepegett szilvát egyensúlyozott tálcán a betyárok felé. Azok felhajtották, és belevesztek a délibábba, főleg, hogy feltűnt egy homokfutó, rajta a munkaügyi ellenőrzőbizottság és az adóügyi mócsingok marcona képviselői. A szekér sem tétlenkedett sokáig, szalmakazallá változott, s mint tyúkanyó a kiscsibéket, beterelte maga alá az önjáró furikokat. A homokfutó pedig elvesztette a fonalat…

Tíz perc múltán folytatták az utat, de alig értek ki egy zöldebb vidékre, már meg is torpantak. A késő délutánban egy kecskelábú asztal állt a fátlan, bokortalan tájban. Az asztalnál ketten ültek. S homokot pergettek tenyerükből. Előttük megbékítő kadarka, díszes, fémcímkés palackban, s két metszett kristálypohár. Most Móra Bálint szállt le a szekérről, de arra kérte az utasokat, maradjanak padjaikon, s hogy ez tényleg így legyen, a hirtelen újra előbukkanó Novi Bálint tálcányi csövecskéje kellett. Míg a turisták a szilvóriumot szopogatták, Móra Bálint odaállt a két homokpergető asztalához:

− Maguk kik, és hogyan kerülnek az előre fixált programunkba? Ja, és miért pergetnek homokot az ujjaik között? Aranyra vadásznak? Szilícium-ügynökök? Vagy egy betonipari tröszt kutatói?

− Török vagyok.

− Temesi vagyok.

− Port pergetünk, nem homokot. Mert a homok rögtön porrá válik, amint befújja a szél a városokba – válaszolták szinte egyszerre…

− Porban és Por – hümmögött az odalépő Novi Bálint. – Írók – tette hozzá szemlátomást felvidulva, de felvilágosító célzattal.

Hirtelen, mintha földből nőne ki, egy harmadik ismeretlen alak is feltűnt. S bár nem kérte senki, bemutatkozott:

− Illyés Gyula vagyok.

− Örvendünk.

− Nagyon örülök, hogy így összetereltem magukat. Most dolgom van. El kell juttassak egy szekérderéknyi turistát és néhány önjáró furikot a Tisza Hotelig, mert ott svédasztalos vacsorát terítenek nekik nemsokára. Maguk csak beszélgessenek, vitassák meg, ha már így összekerültek, mit lehet tenni ezzel itt – mutatott a puszta végtelenjébe Novi Bálint. Később majd Ady és Petőfi is csatlakozik magukhoz. Pá az uraknak!

Irodalmi Jelen

Irodalmi Jelen

Az Irodalmi Jelen független online művészeti portál és folyóirat. Alapítva 2001-ben.

.