Vissza-visszatérő történeteit már szóról szóra és kívülről fújja a kisváros, ahová sokat jártak az elvtársak vadat lőni. Ő nem lőtt nyulat sem, még a csirkenyakat sem ő vágta el. Egyet szeretne. A kitagosított múltat elfeledni. Amikor beér a házba, nyikorognak a falak a lépteitől. A köténye alatt könyékig feltűrt ujjú, kockás inget hordott mindig. Meg tüdőfájdító gyulladásokat.

Bizonyára minden kisvárosban, településen fellelhető az a helyi költő, aki megverseli/verselte a hely sajátosságait.

„A bűn egész értelme az, hogy viseljük. Mit használ egy bűn, ha egyszerűen lerázhatjuk? Ha alaposan tudatában vagyunk bűnünknek, viselnünk, cipelnünk kell, vele kell élnünk, egyek vagyunk vele.” C. G. Jung szerint a bűn vállalandó, nem testálható át másra. Bűnösségünk felismerése egész személyiségünk alakulása, formálódása miatt fontos, a bűnhődés folyamatának előfeltétele pedig bűnünk elfogadása.

Lírai mélységek és filozofikus magasságok: ezek jellemzik Csontos Márta legújabb, tizedik verseskötetét, a Carpe diem-kísérleteket. A közel száz verset tartalmazó kötet a 2018–2021 közötti líratermését tartalmazza, amelynek a fele korábban publikált anyag (Agria, A hetedik, A Vörös Postakocsi, Együtt, Ezredvég, Helikon, Hitel, Napút, Nyugat Plusz, Tiszatáj, Újvárad, Várad). A kötet négy ciklusra tagolódik: Az embergép tragikomédiája, Naplójegyzetek, Kiszakított lapok, Carpe diem; mindegyik ciklust egy-egy mottó vezet be, Mészöly Miklós, Pilinszky János, Fekete István és Nemes Nagy Ágnes szövegeivel. „…hirdetem, hogy minden / szerepkörben a lét ajándéka vagyok, / túl akarom kiabálni a fájdalom / harangzúgását” – fogalmaz a szerző Látványterv című versében, amelynek kulcsszava az első és utolsó versszakaszban is feltűnő (belső) üresség

Varga Melinda Tizenkét kagyló című kötetének alcíme máris kijelöl egyfajta ’close reading’-szerű („szoros olvasás”) olvasásmódot, miközben behatárolja, hogy könyve nem más, mint mitológiai-asztrológiai kézikönyv férfiaknak a nőkhöz. A kötet összetett címszerkezete egymást feltételezi és erősíti: az erősen metaforizáló főcím s a kötet paratextusa (jelen esetben az alcímet értve paratextus alatt) egymás között olyan viszonyrendszert ír le, amelybe jól illeszkedhet „mindennemű” olvasói aktus.

A panelek mögött meghúzódó emberi sorsok gyakran ütköznek falakba. A bebetonozott szabadságvágy néha olyan, mintha ürügy lenne a túlélésre. Losonczy Attila jól ismeri gyermekkorából az óbudai panel-létet, a Flórián üzletközpontot mint „szocialista plázát” is megjelöli egyik novellájában.

A hét verseskötettel és egy regénnyel is rendelkező József Attila- és Babérkoszorú-díjas Szentmártoni János azért képes önmagát is „felmutatni”, mert hisz a versírás szakrális erejében, megtisztító hatásában s mindenekelőtt terápiás hatásában. De hisz abban is, hogy az irodalom idő- és térperspektívája határokon átívelő: az irodalmi múlt és jelen közötti átmenetet éppúgy érzékeli, mint azt, hogy egyszer talán újra nemzetmegtartó és nemzetformáló erővé válhat az irodalom.