A Közel-Kelet távolsága
Vajon miért ajánljunk olyan könyvet elolvasásra, melyben hemzseg az erőszak, embereket ölnek, robbantanak fel, nőket erőszakolnak meg, szervkereskedők operálják, adják-viszik az árut? Kell-e nekünk olyan regény, melyben a jók végül – nagyjából – megmenekülnek; a rosszak pedig megbűnhődnek? Úgy látszik, kell. És nemcsak azért, mert a könyv olvasása közben a manapság sok esetben démonizált muszlim hívőkről is kedvezőbb képet alkothatunk, nemcsak azért, mert egy furcsa, reménytelennek tetsző párkapcsolat történetét követhetjük végig, hanem mert a szerző, Réti László Európa, falak mögött című regényében olyan kérdéseket feszeget, melyek mindennapjainkban folyamatosan újra és újra felmerülnek.
Létezik-e kristálytiszta, mindenki számára minden időkben megelégedéssel szolgáló demokrácia? Hová vezetett az elmúlt százötven évben az egyenjogúság, a nők munkába állása? Létezhet-e a kultúrák keveredése, vagy csak a békés egymás mellett élés az elképzelhető megoldás? És lehet-e békésen egymás mellett élni? Ha igen, kinek a kultúrája a felsőbbrendű? A jóléti szociális háló ringatásában elpuhult, vallását elhagyó nyugati ember liberális demokráciája, vagy a hol szegénységbe, hol háborúba hanyatló, autokratikus felépítésű iszlám országoké, melyek között csodálatos gazdagságú és békében élő államok szintén akadnak? És végül mi a megoldás a migránsválságra, arra az óriási és egyre szaporodó néptömegre, melynek tagjai életük kockáztatásával is Európába akarnak jönni a jobb élet reményében?
Úgy látszik, még mindig vannak letehetetlen könyvek. Ilyen volt Bene Zoltán Áramszünet című regénye, két évvel ezelőtt Novák Valentin Álomtourbinája, Király Farkas tavaly megjelent Sortüze vagy Pósa Zoltán egy régebbi alkotása, a Mediterrán tintabúra.
És ilyen Réti László regénye, mely annyiban különbözik az előzőktől, hogy nem akar szépirodalomnak látszani, „csak” egy hihetetlenül izgalmas kalandregénynek.
A „csak” nem véletlenül van idézőjelben, hiszen a 2033-ban játszódó regény (mint ezt már írtuk, de nem győzzük hangsúlyozni!) számos, gondolkodásunkat és értékrendünket érintő problémát vet fel, amely folyamatosan foglalkoztatja a politikusokat és az európai embereket a migrációs válság kezdete óta. Réti könyve nem feltétlenül filozófiai problémákat boncolgat, mint Bene Zoltán 2030-ban kezdődő és tíz évvel később, 2040-ben végződő utópiája, ám a politikai kérdések végül szintén filozófiai problémákba torkollnak. Például az a tézis, amit baráti körben mindig előszeretettel emlegettem, leírva viszont csak itt láttam először. Hogy tudniillik a demokrácia bizonyos értelemben a jóléti államok békeidőben kiérlelt luxusa, illetve, hogy kristálytiszta demokrácia nem létezik. Hogy Churchillnek igenis kemény intézkedéseket kellett bevezetnie a háború idején, hogy az USA azóta is megvizsgál minden egyes embert, aki az államok földjére akar lépni, hogy háborúban nincs idő és lehetőség mérlegelni, megszavazni, ki a jó ember, és ki nem, lőjünk-e vissza, vagy nyújtsunk békejobbot. Háborúban parancs van. Parancs, amit végre kell hajtani. A kérdés az, hogy 2015 óta Európa háborúban él-e, vagy csak látszólagos békében. A szél csak a felszínt borzolta meg, vagy mélyebb rétegeket is felkavart már? Cunami készülődik, vagy csupán ártalmatlan főn fúj, mely megfájdítja a fejeket, de nem okoz zavart a lelkekben?
És hát itt van a nagybetűs Fal… A fal, amit végül mindenütt felhúznak, ahol egy kifinomultabb, gazdagabb kultúrát kell védeni a „barbárok” rohamától. Falat húzott Kína, Róma, az újkorban Amerika; fallal védhető erődöket pedig minden letelepült nép épített magának szerte a világon. Közbeszúrva: Bene utópiájában végül szintén ez a megmenekülés lehetősége: egy égig érő falakkal körbevett erőd az Alföld közepén.
Réti László ebben a regényében úgy véli, hogy 2033-ra már Európában is áll egy fal a macedón–görög, illetve tovább a bolgár határon, százötven méter távolságra őrtornyokkal, géppuskafészekkel. Ugyanakkor az európaiak továbbra is „mazsoláznak”, kiválogatják azokat a bevándorlókat, akik magasabb iskolai végzettséggel vagy hiányszakmával rendelkeznek, s őket beengedik az Unió területére. Így a terrorizmust némileg visszaszorítják, de az iszlám terjesztését korántsem, a nem túl távoli jövőben játszódó történet Magyarországán már kétszázezer igazhitű él, karcsú minaret ágaskodik a Gellért-hegyi Sziklatemplom mellett, s a müezzin énekére még a nagy multicégeknél is abbahagyják a munkát Mohamed követői.
Ebbe a jövőbe ágyaz bele több cselekményszálat a szerző, melyeket oly poentírozási bravúrral futtat végig, hogy, amint ezt Nagy Koppány Zsolt egy korábbi Rétiről szóló recenziójában leírja: „…annyira izgalmas, hogy egyszerűen letehetetlen – és annyira magával sodorja az olvasót, hogy még az olvasmányosság technikai kivitelezését kutató filosz sem tud kutatása tárgyára koncentrálni, hanem átadja magát az olvasás örömének. Ritka élmény ez manapság, arról nem beszélve, milyen nehezen győzi le az ember magában a sznobot, aki csupán »szépirodalmat« vesz a kezébe.”
A regény elején afrikai emberrablók után nyomozó amerikai újságírónő tér vissza hazájába, hogy fejébe vegye: új cikke arról szól majd, miképpen keveredett azok közé a ritka, de mindenre elszánt, illegálisan bevándorolni szándékozók közé, akik az áthatolhatatlannak tűnő Falon is megpróbálják a bejutást az ígéret földjére. Beépített emberek megvesztegetésével vagy a fal alatt ásott alagutakon keresztül, végül is mindegy. Sheila úgy gondolja, bejut majd, és nagyszerű leleplező riportot készít korrupcióról, nyomorgó migránsokról és könyörtelen határőrökről. Viszont egyetlen államokbeli médium sem támogatja tervében, így míg korábban kisebb stábbal indult útnak, ezúttal egyedül próbálja meg a lehetetlent. Eközben a magyar Radnai Zsuzsa őrnagy a Fal túloldalán megszállottan gyűlöli és üldözi a menekülteket. Személyes oka van erre, de az ok csak nagyjából a regény közepén tárul majd fel. Budapesten ezalatt az egyetemen egy dr. Malki Zakariásnak nevezett fiatalember tart előadásokat az iszlámról és a migrációról. Ő szintén elkötelezetten muszlimellenes, ám egy napon kiderül, hogy kisfia halálos beteg, daganat van a májában. Az apa autoimmun betegsége miatt nem alkalmas a transzplantációra, az egyetlen rokon, aki szóba jöhet: a körözött terrorista, a Szíriában élő nagypapa, a negyvennyolc éves Mukhtar. (Utóbbi a regény legsokrétűbb, legárnyaltabban megrajzolt figurája.) Zakariásnak fel kell keresnie tizenöt éve nem látott apját, akinek nézetei teljesen ellentétesek az övével…
Innentől fogva road movie-ként száguldunk az események után, amelyek végén – mint írásom elején jeleztem – megbűnhődnek a gonoszok, s a jók… csakhogy ez nem ennyire egyszerű. Rengeteg megválaszolatlan kérdés marad az európai és más kontinensbeli nők szülési hajlandóságáról (ha így maradnak az arányszámok, száz év múlva nem lesz kérdés, kik lesznek többen a vén kontinensen és szerte a világban), szeretetről és gyűlöletről, a nagypolitika minden alapvető humánumon átgázoló természetéről, és olyan apróságoknak tűnő dolgokról, hogy például érdemes-e újságot írni. Hiszen ma már „mindenki” blogger, s annyi szamárságot írhat bele a világhálóba, amennyit csak akar, s követő is akad ezerszám. A háborús tájakról származó riportokat a kényelmes és biztonságos világában reggeli kávéját szürcsölő európai vagy amerikai polgár pedig gyorsan átfutja, mert mindjárt bele kell vetnie magát a mindennapok utcai áradatába, különben a háborúnál sokkal nagyobb veszély fenyegeti: elveszítheti állását. A párizsi merényletek után sokan kék-fehér-pirosra festették Facebook-oldalukat, írja Réti. Addigra már majd’ félmillióan haltak meg Szíriában, és még annál is többen Irakban. Sem korábban, sem később nem jutott senkinek sem eszébe a háborúba süllyedt muszlim országok nemzeti színeibe öltözködni. Mi, európaiak együtt érzünk a franciákkal. A Közel-Kelet viszont távol van, gondoljuk. De holnap is távol lesz?
Réti László: Európa, falak mögött. Művelt Nép Könyvkiadó, 2018.
