Az angol nő

Lemondtak a saját követelésükről, előttük egy fiatal, a feje búbját megvakarja, a produkció egyszerű, akár a természeti jelenségek. A fák lombjai között leült egy asszony, ingatta a fejét. Lassan megfordult, előre jött, felizgatta magát, arra gondolt, hogy a híre nagyobb, mint a tényleges ereje. Tavaszias volt az éjszaka, a szavába vágtak, élt a gyanúperrel, hogy sorsára hagyták. Lenézett a faágakon áttünedező falura. Együtt a fa tetején miként lehet cigánykereket hányni? A folyó megvadult, zúgva söpört, egy hal meresztgette a szemét. Kastélynak nézték a fát, távol a zajló forgalomtól, mely folyton ugyanazokat a kifejezéseket ismételgeti. Ezért beszéltek hangosan egy egész héten át, mert az igazság nem ismer időt. A fa tetején ketyegett egy óra, azt mutatta, hány nap van még, hány óra, hány perc. Tudatában vannak egy távoli világnak, melynek megnyilatkozása, teológiai vázlata (igazságlenyomata) lassan, fokozatosan csúszik.

Somfai felmászott a fára. Ügyesen szaladt, kis lépésekkel, legyintett, arra várt, hogy a többiek visszahívják. A hiány és a cél hihetetlensége miatt Somfai megváltozott. Elfelejtett dolgokat, telefonáltak neki, járkált a fa tetején. Utálkozva pöckölte le a szürke hamut. Az volt az érzésem, hogy hosszúkás arca még keskenyebb lett ebben az időszakban. A fogai barátságosan és komolyan hátrahúzódtak. Az orra, a természetes emberi védekezés jelképeként felfelé kunkorodott. Tág orrlyukai kényszerítették a szaglásra. Az arca két-három marék kitépett szőrcsomó megkopott helyétől volt foltos. A hangja remegett, mintha betegségekben szenvedne. A szája kedvesen mosolygott, mégis elsősorban megreformálni akart. Kétséges volt azonban, hogy sikerül-e (megsemmisíteni, szóképpé alakítani, esetleg tárgyiasítani)? Azon gondolkodott, hogy a többiek tájékoztatni fogják-e arról, milyen lépésekre készülnek.

(Magáról akart hallani elsősorban.)

A falu utolsó háza, ideges és gyanakvó (közvetlen a hegycsúcs alatt), mintha állandóan közeledne, vagy távolodna, vagy inkább csak bólogatna, nem úgy, mint egy harci kutya, hanem úgy, mintha a hajlék permanens alkalmatlanságát jelezné. (Vagyis mintha nem Isten szavát kellene igazolnia.) Sűrűn hullnak az esőcseppek, így teljesítenek szolgálatot. Sír a folyó, egy kockás irkalapot sodor csupa kis betűvel, papírdobozokat rak a kőre, elfelejtkezik arról, hogy mi a helyzet a viharos hónapokban. (Ami a ház végében volt, megfelelt a tényeknek.) Aki a szemével ingerülten figyeli az égitesteket, nem érti a nevüket, mikor bemutatkoznak. Kiválasztják a kenyeret, a húst, a szalonnát, a tojást, amit magukkal hoztak. Lerakják, mellé teszik aznapi újságjaikat, meg néhány tanulmánykötetet az íróasztalról. A legfontosabb az összejövetel időpontja, a meghívottak névsora, a megbeszélés témaköre, hogy valahogy el ne árulják egymást. Senkik vagyunk, megmondták világosan, a rendcsinálás a fákra is vonatkozik. (A tömbökön kívüliség nem egyszerűen taktika, mely elsöpri a diktatúrát, óbégatott egy akác.)

Nyúlkálnak az ágaikkal, réseket vágnak, a nap felé, titkok nyílnak meg, fordul a virág, az ébresztő hangjára figyel. Kinyitja az ajtót, egy kis emigrációt szeretne látni, ahogy visszatérnek. Szorosan egymás mögött jönnek, legalább egy órára szeretnének szabadulni. A hátukon viszik egymást, a lépcső közepén, egyre gyorsabbak és nyugtalanítóbbak. Hirtelen és tényleg forradalmat csinálnak a szapora járású nők. A szerelem misztikus ördögét alkotva eggyé válnak a nők a férfiakkal. Eldöntötték, félrehúzódnak a hegyek, nem engednek a csábításnak. Éjszakai viharban repülnek rossz körülmények között. Páncélosok másznak fel a hegyre, megformálják az ellenállást. Lefekszenek apró szerszámaikkal, fizikai okokból követnek el egy-egy hibát. Gyalog, félig lefarigcsált kezekkel matatnak, simogatnak, ahogy a régészek az ásatásoknál. Semmi sem láthatatlan, különösen, ha kihangsúlyozzák.

Évekig hordozták arcukon a születés előtti csöndet. Ez is magyar ügy, egymáshoz való ragaszkodás. Hazajöttem, alig, hogy hívtak, kialvatlan állapotban. Rámdudáltak azok, akik a nevüket és a lakóhelyüket eltitkolják. Orvosságos pasztillákat tart a kocsijában, és előadja elméleteit. Kigördül belőle egy vonat, és megáll az állomás túlsó végén. A párás ködben jeleket mutogattak, trappoltak a parti tiszteletére. Észrevette az óriástermetűt a bámészkodó rokonság sorai között. Megtelt az út, a láb alól kigurul az ösvény. Szállt a por, előadást tartottam, egy homályos konyhában, a jelenlévőknek pára lepte el a szemét. Napokig, hetekig érkeztek szavak a világűrből, azt vártam, hogy eldördül egy lövés, hogy elmondhassam.

A februári hidegben bolyongva Somfai rátalált egy házikóra, amely akkora volt, hogy éppen belefértek. Egymás hóna alá dugták a fejüket, hogy kipihenjék zaklatott életüket. Láttam őket csatározások közben, amint rangokat, pozíciókat sajátítanak ki. Asztal mellett ültek, félfogadási nap volt, aztán elmentek ebédelni. Egymásra dőlve verekedtek, hogy megmentsék a vagyont. Az év vége egy másodpercig tartott, és az idő sem romlott el, mint máskor.

Nem tudod, mikor találod szemben magad egy állítólagos ellenséggel. Ha egyszerűen csak olyan objektív vagy, mint mondjuk egy számítógép, átörökíted a felülmúlhatatlanság fölényét, mely bosszúvágyat vált ki némelyekből. Része vagy valaminek ebben a hisztérikusan felfokozott hangulatban. Azután a Lidl-ben meglátsz egy nőt, aki elmulasztotta a kötelességét, és ezért szöknie kell. Megmagyarázza az utópisztikus kísérleteket. Lehet, hogy angol, telepatikus összeköttetésben vagy vele, mindenféle lelkiismereti szempontok vezetnek, melyekről nem is hallottál, és azt hiszed, hogy ez az egész jelentékeny, sőt tipikus, sőt bizonyos csoportok arra várnak, hogy szövetkezve konzervatív restaurációt készítsenek elő.

Megmondtuk neki a véleményünket, azóta szervezkedik. Létrehoz, megszüntet, ahogyan ez várható volt, valamiféle új szervezetet csinál, és mindenki egyetért vele. (Amikor Białystok mellett egy ládában feküdtem egy csajjal, kétségtelenül történelmi tévedést követtem el.) A vesztesek bűnbánatot mondanak, mindenki elveszett. Elképzelhető, de csak a legszükségesebb esetben, és még a látszatát is el akartam kerülni annak. Azt a tanulságot vonták le az eseményekből, hogy nincsenek érdekelve, hogy a hegedű jól szól, csak rá kell fizetni néha.

*

Riasztó dolgokat terveznek állandóan, olyan megoldásokat, melyek a felelősséggel kapcsolódnak össze. Találkoztam Somfaival, megejtő volt a kép, Somfai fej nélkül. Az út két oldalán sűrű bokrok helyezkednek el, és a bokrok között kétoldalú tárgyalások folynak. Világosan megmondták, hogy a rendelkezés mire vonatkozik. Négykézláb fut, elzárja a vizet, azt magyarázza, hogy csak a fákra vonatkozik. Nem hiszi el, hogy egy emberi testet vonszolnak föl az egyik ház második emeletére. Az angol nő éjszakákon át nem aludt, nyugtatókat szedett. Gyanúsak, követem őket, úgy látom, hogy az ősidőkben keveredtek ide, amikor még tenger volt errefelé. Leülnek, teát főznek, a testeket szétvágják, hogy mindenkinek jusson (ott láttam először ilyet). Sírtam, itt volt az újság szerkesztősége is. Somfai teljesen egyetért a katonákkal, akik néha belérúgnak. Látszólag nem gondolkodik, vagy csak arra gondol, hogy hajnalban indulunk. Azt mondta, hogy kötelességünk játszani, és hogy néhány hónappal korábban már kapott egy ajánlatot.

Azon a szinten, melyet én emeletnek mondok, foglyokat tartottak. Telefonon beszélték meg, ha a főnök valakit a dolgozószobájába hivatott. Megtörtént a szereplők nyilvántartása, és a méltatlan huzavona. Valakinek a birtokába került valami, ami néhány évvel azelőtt még nem létezett. Leginkább a ködös elképzeléseket értékelték. Senki nem tudott semmit, csak azt, hogy feljebb húztak egy szoknyát. A küldöttség most végre kénytelen volt rájönni, hogy vissza akarják csinálni az eredményeket, főként a hatást, vagyis azt a modellt, aminek a tagadása volt ez az egész. Nem csoda, hogy az a nő erős bizalmatlanságot keltett.