Durva simogatások, édes pofonok

Fókuszban a pasivadászat és a szerelem hajszolása, az önreflexiós regények minden előnyével és hátrányával. Egy mai nő mai kálváriája mai díszletek és karakterek közt: emberdaráló multik, a Facebook, mint öröm és csalódás közös forrása, magukat áruló influenszerek, hazug férfiak. Hősünket egyik csalódás éri a másik után, és szinte drukkolunk neki, hogy legalább egy fikarcnyi boldogságban legyen része.

Like-vadászattól kitikkadt, rémhírektől hiperventiláló világunkban már mindent láttunk, így bármi felkavaróan újat, ami elérné az egekig tornászott ingerküszöbünket, már nehéz mondani, viszont egy új csomagolás sokat lendít a dolgon. Herczeg Szonja legújabb kötetének már a címe is (Szeretlek, mégsem szeretlek) egy összezavarodott, skizoid világ ábrázolását ígéri. Egy 39 éves nő feltárulkozását kísérhetjük végig egy pszichológus közreműködésével. A páciens saját szavaival kalauzol minket önmagába, vallomásaival pedig könnyű azonosulni, hiszen a boldogságkeresés minden ember számára prioritás. Ehhez még hozzájárul az is, hogy a fogyasztói társadalom számára kitermelt vívmányok számos olyan új gátlást és frusztrációt hívnak életre bennünk nap mint nap, melyekkel pszichológusok népes csoportját sokáig el lehet tartani. A szerző mindezeket sorra is veszi jellegzetes ironikus stílusában, így újra egy nyílt és szókimondó művet olvashatunk.

Hogy elménk mely traktusában képződik a szerelem, a harag, a vers, a próza, az mindmáig örök viták kérdése, arra viszont könnyebb választ adni, miért nyúlnak sokan tompítószerek után, úgymint az alkohol vagy a különböző nyugtatók. Lehetséges az is, hogy a pszichológus ugyanúgy küzd ezekkel a problémákkal, mint bárki más, legfeljebb ügyesebben leplezi.
Manapság sokan mondják jártasnak magukat a pszichológiában, az emberi lélek rejtelmeiben, ismerik az agy szerkezetét, az érzelmek összefüggését a hormontermeléssel, mégsem képesek irányítani sorsukat – akkor hát hol a hiba? Nehéz válaszolni erre, még egy olyan országban is, ahol a lakosság zöme amatőr pszichológusnak tartja magát, aki mindig kész kéretlen tanácsokkal szolgálni, ám a kedélyjavítók és antidepresszánsok mesterséges mennyországaiban téblábolók annyira boldogok, hogy semmilyen kérdésfeltevésbe nem fektetnek már energiát. Marad a stagnálás.

Az elbeszélő konstatálja, hogy a pszichológusok rendszerint a gyerekkorig mennek vissza, pedig a múltban már nem sok elemeznivaló van, mindössze jelenlegi életünk háttérmotivációi térképezhetőek fel, hogy miért reagálunk bizonyos dolgokra úgy, ahogy. A „hogyan tovább?” kérdésekre ritkán adnak választ, így a gyakorlatban használhatatlan mindenféle mélymerülés. A múlt feltárásának akkor van szerepe, ha például arra kíváncsi a szakember, milyen mélyre nyúlnak vissza egy felnőtt nőnél a testképzavar gyökerei. Mert az való igaz, hogy a megfelelni akarás és az örökös kényszeresség okai gyermek- és tinédzserkorban rakódnak le:

„Laci és a többi srác beavatott abba, hogy a jó nő hosszú hajú, preferáltan szőke, de a barna sem gáz, vagy a rövid haj, ha nagyobb a mell, szőke lehet kisebb mellekkel, darázs derekú, sokan imádják, lehetőleg sportoljon is valamit, és csinálja a legjobban. Persze ne féljen inni, incselkedni a fiúkkal, legyen egyénisége, de ne túl sok, épp annyi, hogy ne untasson. És amit megint hangsúlyoztak: legyen teljesen kopasz a puncija. Kezdett kicsit megijeszteni ez a fajta fetisizmus.”

Fókuszban a pasivadászat és a szerelem hajszolása, az önreflexiós regények minden előnyével és hátrányával. Egy mai nő mai kálváriája mai díszletek és karakterek között: emberdaráló multik, a Facebook, mint öröm és csalódás közös forrása, magukat áruló dinamikusan fejlődő influenszerek, hazug férfiak. Hősünket egyik csalódás éri a másik után, és szinte drukkolunk neki, hogy legalább egy fikarcnyi boldogságban legyen része. A munkahelyi kényszerhelyzeteket családi gondok tetőzik, de mesélőnk nem adja alább az igényeit, híres írókkal és zenészekkel vigasztalódna, akik csak újabb sebet ejtenek rajta. Ugyanis rendre olyan férfiakba botlik, akiket rajongásig szeret, de mindegyikük foglalt, mely tényt egy kis kósza szex reményében szívesen elhallgatják. Nem elég, hogy neki kell vadásznia a férfiakra, azok nem játszanak nyílt kártyákkal, sőt még meg is alázzák.
A kötet nagy része monológ, melyet olykor betoldott novellák és rövid dialógus részletek szakítanak meg. A rövid fejezetek egyfajta vihar előtti csend benyomását keltik, így durva simogatások és édes pofonok várnak ránk egy rutinos szerzőtől, aki sorra veszi társadalmunk néhány megosztó jelenségét: vajon mi fogyasztjuk a médiát, vagy a média minket? Az is kiderül, hogy az életünket napi szinten átszövő közösségi média a kapcsolatok építésére és leépítésére egyaránt hatékony eszköz, tótágast álló világunkban pedig bizonyos szavakat már nem illik mondani egy nőnek, míg másokat kötelező. A kötet egyaránt hat a fejben, a szívben és a gyomorban. Nem csapong, a lényegre szorítkozik, ezért nem könnyű letenni.

A létbizonytalanságból eredő kiábrándultságot éles konklúzió zárja:

„Ha az ember nem használ hangzatos szavakat, hasonlatokat, akkor egyszerűnek bélyegzik. Elárulok neked még egy titkot: a legbonyolultabb érzelmekről csak a legegyszerűbben lehet beszélni. Gyermekien, ösztönösen.
A hatalom megszerzéséhez is a legmélyebb, gyermeki ösztönökre kell hatni, de kerülve a leegyszerűsítést. Keverni kell a nyersességet, az ösztönre hatást a magasztossal és polírozottal. Így engeded szó nélkül, hogy kilopják a zsebedet és a szívedet.” 

Zsibbasztóan szókimondó megállapítások bontakoznak ki e kalandos visszaemlékezés során. A szerző fokozatos építkezéssel mutatja be azon nők fejlődéstörténetét, akik úgy érzik, hogy mindig kilógnak a sorból – aminek egyik oka az lehet, hogy hajdanán nem tudtak beilleszkedni tinédzser kortársaik éretlen közegébe –, végül mégis arra a következtetésre jut, hogy a legrosszabb átlagosnak lenni. Olyannak, aki nem zavar sok vizet, aki csak beleolvad a tömegbe, és alig reflektál környezetére.
Végső tanulságként megerősíti azt, amire a német egzisztencialisták már korábban rájöttek: a szerelem nem más, mint saját ideáink kivetítése, magyarán az egyik legnagyobb illúzió.
 

Herczeg Szonja: Szeretlek, mégsem szeretlek. Scolar Kiadó, Budapest, 2022.