Szembekócol

Szó szerint viharos kiállításmegnyitón járhattak, akik részt vettek Jakatics-Szabó Veronika vernisszázsán. Igaz, mesterséges szélvihart támasztott egy masina, nem is egyszer. A kiállított festmények is mintha az archetipikus levegőelemben lebegnének. A különböző méretű képeken szereplő figurák mintha erős szélben próbálnának megkapaszkodni vagy előrehaladni. Vagy suhannak, vagy mintha űrszélben lebegnének. A lét végzetes, kiúttalan helyzeteiben ábrázolódnak. A Széllel szemben című kiállítás megnyitója a K.A.S. galériában szó szerint is szakaszosan süvítő szélben zajlott mintegy performanszként egy szélvihart támasztó masina által. Az ellenszél tehát a látás mellett a mozgás és hallás közegében is érezhető volt. A kiállítást Uszkay Tekla művészettörténész nyitotta meg, fellépett Bagdi Enikő énekes és a Late Birds zenei formáció.
A konkrét, materiális eredetű jelentésadás mellett allegorikusan, immateriálisan is értelmezhetők a „szeles” képek, méghozzá két irányból: esztétikai és társadalmi szempontból. A kiállítás legfontosabb kérdésfelvetése, hogy milyen érzés ma képzőművésznek lenni Kelet-Közép-Európában. A festőművésznő a mai populáris, digitális trendekkel szemben is alkalmazza az ellenszél-metaforát a magas művészet érdekében. Képeinek egzisztenciális jelentés adható. A szélviharról eszünkbe juthat József Attila versrészlete is.

Mióta éltem, forgószélben
próbáltam állni helyemen.
Nagy nevetség, hogy nem vétettem
többet, mint vétettek nekem.
        
         (Íme, hát megleltem hazámat...)

A vizuális művészet jelrendszerével is vitatkozó párbeszédet folytatnak Jakatics-Szabó Veronika festményei. Eszerint az egzisztencializmushoz és annak poszt-formáihoz az absztrakt expresszionizmust és mai utóéletét társítják. A festőművésznő viszont figuratív, narratív értelemben közelíti meg ezt a nézőpontot. Művészete anti-avantgardista, a képeknek mégis elvont hatásuk van. Az ábrázolt alakok és környezetük élesen elválnak, mintha a figura igazi közege láthatatlan volna, a látható pedig közvetett. Jakatics-Szabó Veronika képein a tér elvont, néha már a sík hieroglifájaként hat. Mindenesetre olyan rejtelmes kódszerűségre utal, amely figuratív álcázásával láthatatlan törvényeket éreztet. Sokaknak eszébe juthat Gabriel Marcel keresztény felfogású egzisztencializmusa is.

A Kiindulás című festményről akár a születésre is asszociálhatunk. Békés, de zárt világból jutunk tágas, de viharos és kiszámíthatatlan közegbe. Hatalmas,  szürkésfehér sziklacsúcsok – az egyiknek mintha félprofilos arca is felsejlene, mintha lebegnének, és előterükben mintha vidáman színes fecskefüzérből emberi arcok szálldosnának. A vihar pedig kék. Félelmetesen és ellenállhatatlanul kék. A beképzelt modellarcot szembekócolja. Csak a gyerekeket – a jövőt – kedveli a velük szelíden és metafizikusan játszadozó szellő.

Kiindulás

Széllel szemben I.

Ugrás alkonyatkor

Leadkép: Őszi preraffaellita emlék

A kiállítás megtekinthető: 2023. március 7-éig, látogatható szerdánként, csütörtökönként, péntekenként 15-től 18 óráig. Támogatta a Nemzeti Kulturális Alap és a Magyar Művészeti Akadémia.