Ajánló idei könyvheti kínálatunkból – Pethő Lorand: Távolodó ország
Pethő Lorand 1983-ban született Bánffyhunyadon. Költő, műfordító. 2003-tól publikál verseket, műfordításokat a jelentősebb erdélyi és külföldi kulturális lapokban, román nyelven is ír.
Középiskolai tanulmányait Szilágysomlyón végezte. A kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem Színház és Televízió Karán, Színháztudomány szakon szerzett egyetemi oklevelet 2006-ban.
2006–2014 között a Kolozsvári Puck Bábszínház magyar társulatának az irodalmi titkára és vezetője volt.
2007–2009 között a Bretter György Irodalmi Kör elnöke volt.
Megjelent kötetei:
Nimfasztriptíz – Grinta Kiadó, Kolozsvár, 2007
Koponyahajó – Erdélyi Híradó Kiadó – Előretolt Helyőrség Szépirodalmi Páholy sorozat, Kolozsvár, 2009
Dincolo de zid – Grinta Kiadó, Kolozsvár, 2009
Legfrissebb verseskönyve, a Távolodó ország az Irodalmi Jelen Könyvek gondozásában lát napvilágot az idei Ünnepi Könyvhétre.
Varga Melinda így ír a frissen megjelent kötetről:
„Extravagáns, de a magyar klasszikusokhoz és az antik költészethez visszanyúló, kötött formai hagyományokra építkező líra Pethő Lorand költészete, amelyben Villontól az antik mítoszokon át Szőcs Géza versvilágáig számos irodalmi allúzióval találkozik a figyelmes olvasó. Az a fajta költészet, amelybe esténként nem alszunk bele, és reggelente kimossa szemünkből az álmot, dühösen félredobjuk, vagy a kedvencünk lesz. Átmenet nincs, csak szélsőséges végletek a befogadást illetően. A Távolodó ország versei az idegenségről beszélnek, a külföldön munkát vállaló fiatal nemzedékről, az erdélyiségről, az identitásunkról, a szilágysági hepehupás tájról, a nyomorról, az éhezésről, a magányról, az elmúlásról, az önemésztő és mindent elsöprő szerelmekről, a külvárosról, az utca emberéről. 21. századi csavargó költészet Ady Endré-s bájjal, amely szembemegy a megszokott, untig ismételt kortárs költészeti trendekkel.”
Ízelítő a verseskötetből
a város tántorog haza
barackszínű éjszaka
a város tántorog haza
nagyokat lép majd elesik
az isten nem fogja kezét
hej micsoda
város ez
nagyokat lép és megy haza
szemére csúszva rongykalap
lépése merev nem laza
gőzölgő aszfalt talp alatt
hej micsoda
város ez
megfeszül izomzata
tántorogva így haza
egy barackszínű éjszakán
a hold az ablak oldalát
csókolgatja s rátapad
az első villamos halad
az isten nem fogja kezét
nagyokat lép és megy haza
hej micsoda
város ez
pethő lorand első és utolsó szerenádja
kisasszony engedne egy táncot
szívünkben a kóc a kóc a kóc
ha az élet minket már így összerázott
mint gyűrött lapot kártyacsalók
táncolhatnánk langyos esőben
ha úgy gondolja akár a holdon
nem taposnám piciny cipőjét
csak ne nevessen e szegény bolondon
kisasszony én magát megszerettem
minden ablakban az ön arcát látom
ki tiltja hogy engem ne szeressen
homlokom nyoma minden jégvirágon
kisasszony hát nem sajnál engem
Bádogmadarak
1.
a tömegben széttépett arcomat keresem
a didergő villamosok ablakán lehajtott fejem
kezemben késsel ébredek
kezemben véres a kés
hallom amint ágyam alatt
liheg és
padlómra cseppenti nyálát a macska
nagyanyám tizenegy éven keresztül nézte a plafont
tizenegy évig nézte a plafonon
a madarak vonulását
tizenegy éven át néztem
amint anyám s apám elfehéredik
torkukban eláll a nyelés
kezemben késsel ébredek
kezemben véres a kés
a távolt lesem s hagyom
simítsa végig arcomon
kezét a tél
mondd hányadik döfésnél
riadnak fel a bádogmadarak?
2.
hűvös térdemen ringatom meg nem született gyermekem
csípi a dér
mi itt lakunk hol minden idegen
itt
honnan késsel rontok majd az úr színe elé
hogy megbocsásson
neked
nekem
Erdély felett az ég
hazudnék ha mondanám nem hiányzol
hazudnék ha mondanám lehet
élni nélküled itt a távol ege alatt
de nem ez nem a te eged
a te egedből krisztus könnye hull
a te egedben anyáink apáink
ölelkeznek búsan magyarul
a te eged eltűr minden átkot
széttépett ég a te eged
nehezebb a könyörgő imáktól
meghasad az ég Erdély felett
fésűkagylók. megvadult tavasz.
nézed a megvadult tavaszt
mint farkas ki húsra nyálzik
torkodon a lánc visszatart
torkodba a lánc barázdát hasít
a színek játékát nem értheted
megtagadtál istent és eget
füledben fáradt gyerekdalok
hiába döngettek kaput falat
a kárpátok alatt
nem maradt
helyed
merre mész? van még otthonod?
a fésűkagylók útját keresed?
minden nap egy új stáció?
látod már nincs senki veled
csak körbe jársz
nincs több tökmagod
hogy szétszórd lábaid után?
vagy az út is elhagyott?
csak te és a félhomály
hova mész falevél?
mondd ki kerget?
ki elől bujdosol?
kergetnek szerelmek?
füledben fáradt gyerekdalok
„Mind Orpheuszok vagyunk”
Részlet Varga Melinda beszélgetéséből Pethő Loranddal (A hónap alkotója, 2019. december)
– Bánffyhunyadon születtél, Szilágysomlyón nőttél fel, Kolozsvárott jártál egyetemre, a Babeș–Bolyai Tudományegyetem színháztudomány szakára, majd hosszú ideig a Puck Bábszínház magyar tagozatának vezetője voltál. Három verseskötet szerzője vagy, Graviton című köteted megjelenés előtt áll, néhány szemelvényt olvashattunk belőle az Irodalmi Jelenen. Mikor kezdtél el verselni, mit rejteget a szilágysomlyói padlás, a gyermekkori szoba mélye, mi volt az a meghatározó élmény, ami elindított a költői pályán?
– A verseket nagyon fiatalon megszerettem. Nem volt gazdag családi könyvtárunk, de azok a könyvek, verseskötetek, amelyekből édesanyám esténként olvasott fel, magukkal ragadtak. Édesanyám mindig is kedvelte a költészetet. Ahogy az évek teltek, újabb és újabb szerzőkkel ismerkedtem meg. Aztán következtek a szavalóversenyek. És egyszer csak, 14-15 éves koromban elkezdtem írni. Akkoriban, a „szentháromság-szindróma” tematikája foglalkoztatott, azaz „isten-szerelem-világbéke”. Serdülőkori költőbetegség! Az első publikációim a szilágysági Hepehupában jelentek meg.
Az áttörést Kolozsvár hozza.
– Ahol a BBTE színháztudományok szakára felvételiztél. A költők általában a Bölcsészkarra jelentkeznek. Miért vonzott téged a színház? Volt olyan elképzelésed, hogy színészi pályára lépj, darabokat rendezz, netán a drámaírás is foglalkoztatott a költészet mellett?
– Spontán döntés volt. Újságíróira jelentkeztem, és a színház mellett döntöttem. Eleinte gőzöm sem volt semmiről. De megszerettem. Lehet, azért is, mert olyan személyiségekkel, szellemi mesterekkel ismerkedtem meg, és olyan szoros baráti kapcsolatok alakultak ki, amelyek a későbbiekben befolyásolták költői pályafutásom. Nem akartam soha színész lenni! Kísérleti drámaírással foglalkoztam ugyan, de nem lett végül semmi belőle, lehet, majd egyszer, „megkomolyodva” előveszem ezeket a szövegeket, és újrakezdem.
– Három versesköteted közül egyik, a Dincolo de zid román nyelvű. Ha jól tudom, magyarról románra is fordítasz verseket. Kétnyelvű költőknél mindez nem lenne újdonság, a te eseted picit más. A Dincolo de zid egyszerre jelent meg a Koponyahajóval. Miért tartottad fontosnak, hogy ugyanabban az évben románul is megjelenjen verseskönyved, és azt, hogy románul is elkezdj verselni?
– Igen, a két könyv egyidőben jelent meg, és mondhatnám azt is, hogy szinte egyszerre íródott. Kísérleti kötetnek nevezném a Dincolo de zid című könyvem. Annak a baráti körnek köszönhető, akikkel, ha nem is minden este, de majdnem mindig egy asztalnál ültünk. Román, magyar, francia és a jó Isten tudja, még milyen nemzetiség ült annál az asztalnál. Ez a sokszínűség inspiráló tud lenni. Köztük volt Ştefan Manasia, Bréda Ferenc, Karácsonyi Zsolt, akik fülébe jutott, hogy románul is próbálkozom versekkel. Ők biztattak a Dincolo de zid megírása is. Könnyen ment, hisz nem akadályozott az úgynevezett „nyelvi tisztaság”, amire oda kellene figyelni, hisz én magyar vagyok.
A teljes interjú ide kattintva olvasható.
„A szabadság vad kakukkfű-szaga”
Részlet Varga Melinda Pethő Lorand költészetéről szóló tanulmányából
A kétezres évek közepén-végén Kolozsvárott szárnyait bontogató fiatal irodalmárok, a mostani középnemzedék, immár több kötetes, elismert költők és írók műveiről átfogó tanulmányt kellene írni. Kisesszém csupán ízelítőt ad róluk, műveikről, nem szándékszik teljes képet nyújtani a nemzedék és alkotásaik sajátosságairól. Ahhoz, hogy Pethő Lorand líráját jobban átlássuk, irodalomtörténeti szempontból elhelyezzük, érdemes, ha csak néhány mondat erejéig is, kitérnünk az erdélyi kortárs magyar irodalom fent említett fejezetére.
Az Erdélyi Híradó Kiadó – Előretolt Helyőrség Szépirodalmi Páholy-sorozatban tucatnyi értékes mű jelent meg két évtized alatt. A kiadót gondozó Orbán János Dénes olyan szerzőket indított el az irodalmi pályán, mint Sántha Attila, Fekete Vince, László Noémi, György Attila, Papp Attila Zsolt, Farkas Wellmann Endre, Farkas Wellmann Éva, Nagy Koppány Zsolt, Gáll Attila, Páll Zita, Gergely Edit, Király Zoltán, Szonda Szabolcs, Demeter Szilárd, Lövétei Lázár László, Karácsonyi Zsolt, Szálinger Balázs. A kétezres évek vége felé érzékelhető egy olyan költőnemzedék feltűnése, amely merít ugyan a fentebb felsoroltak írásművészetéből, és művein jól érződik Orbán János Dénes és a transzközép hatása, azonban az is észrevehető, némiképp szakítani is kíván ezzel a hagyománnyal, újítani akar a prózában és a lírában egyaránt.
Noha nem beszélhetünk olyan erős nemzedéki csoportosulásról, mint a Forrás-nemzedék, vagy a transzközép, kétségtelen, hogy néhány kohéziós elem mentén összekapcsolható olyan alkotók költészete, mint Muszka Sándor, Márkus András, Jancsó Noémi, Varga Borbála, Bálint Tamás, Dobai Bálint, Noszlopi Botond, Ármos Lóránd, Pethő Lorand.
A kapocs az irodalmi szövegek frenetikus izgalmasságában rejlik, amelyhez a formakultúra igen szofisztikált művelése társul, illetve az antik világlíra jelenléte is szembeötlő mindenik alkotónál. A debütkötetek címe is már önmagáért beszél. Az olvasó nem tud figyelem nélkül elmenni olyan címek mellett, mint Ennyi ha történt, A pap leánya birtokostól, Rózsahús, Álmomban macskát szült a nőm, Megfáztam egy temetésen, Csendrapszódia, Seruat és az éjszakák, Emotikon, Koponyahajó.
Ez a költőnemzedék mert formabontó, pimasz és odamondó lenni. A szabadság euforikus illata hatja át verseiket. Szerepversekkel, irodalmi fikciókkal kacérkodó vagy éppen mély tragédiákra zavarba ejtő személyességgel reagáló, élettel teli lírát tettek le az asztalra.
A teljes tanulmány ide kattintva olvasható.
