Ugrás a tartalomra

Álljunk meg egy szóra Garaczi Lászlóval

Garaczi Lászlóval találkozhatnak március 30-án a kolozsváriak

A magyar képzőművészet geometrikus törekvéseit bemutató kiállítás nyílt Szegeden

Szín–Forma–Tér címmel a magyar képzőművészet geometrikus törekvéseit bemutató kiállítás nyílt csütörtökön a szegedi Reök-palotában.

Könyvkóstoló Lakatos Istvánnal

Lakatos István író-grafikus estje Tiszakécskén

Lélekbarát versek

Demény Péter verseskötetét mutatják be Nagyváradon.

Haza a magányban

A költő, műfordító, magyartanár Eszteró István 75. születésnapjára jelent meg az Irodalmi Jelen Könyvek sorozatában a Haza a magányban című verskötete, amelyet március 31-én mutatnak be Temesváron.

Kortárs mozgásszínház a migránsválságról

Kortárs mozgásszínházi produkciót mutatta be Kolozsvárott, amely reflektál a migránsválság problémájára is.

Átadták a Magyar Sajtófotó pályázat díjait

Átadták csütörtökön Budapesten a 34. Magyar Sajtófotó pályázat díjait; a jutalmazott pályaművek – amelyek közül kilencet a közmédia munkatársai jegyeznek – május 14-ig tekinthetőek meg a Capa Központban.
   

Kiosztották a Kárpát-medencei Középiskolás Irodalmi Pályázat díjait

Vers, próza és tanulmány kategóriában adtak át a díjakat a 39. alkalommal megrendezett Kárpát-medencei Középiskolás Irodalmi Pályázat és Találkozón csütörtökön Sárváron.

A Főváros elvinné az idei Ünnepi Könyvhetet a Vörösmarty térről

A Fővárosi Önkormányzat illetékes bizottságának képviselői meg kívánják tagadni a 2016. június 9-én kezdődő 87. Ünnepi Könyvhéttől a Vörösmarty tér használati jogát - áll a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése (MKKE) MTI-hez eljutatott csütörtöki közleményében.

Matl Péter kárpátaljai szobrászművész munkáiból nyílt kiállítás Budapesten

Matl Péter kárpátaljai szobrászművész, a Vereckei honfoglalási emlékmű alkotója munkáit mutatja be a Haza címmel szerdán nyílt kiállítás a budapesti Forrás Galériában, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet Kárpát-haza Galéria sorozatának keretében.

A 70 éves Szirtes Gábort és Szondi Györgyöt köszöntik az Írószövetségben

Szirtes Gábor irodalomtörténészt, kritikust, szerkesztőt és Szondi György József Attila-díjas költőt, műfordítót, bolgaristát és szerkesztőt köszöntik 70. születésnapja alkalmából március 24-én, csütörtökön a Magyar Írószövetség dísztermében.

Tízéves a Magashegyi Underground: nagykoncert és új lemez

 Tizedik születésnapját nagykoncerttel ünnepli a fővárosi Akvárium Klubban a Magashegyi Underground. A Bocskor Bíborka által vezetett csapat az április 2-i fellépésre időzítve új stúdióalbumot is készített.
 

Bocskor Bíborka a Magashegyi Underground énekesnője Budapesten  
MTI-fotó: Balogh Zoltán

Csütörtökön mutatják be Magyarországon Nemes Gyula Zero című filmjét

Csütörtökön kerül a magyarországi mozikba Nemes Gyula a fogyasztói társadalom visszásságait feldolgozó Zero című szatírája.

Szentpétervár mellett épül fel az "orosz Hollywood"

Szentpétervár mellett épül fel az "orosz Hollywood": a stúdió- és szórakoztatóipari komplexum négymilliárd rubeles (17 milliárd forintos) beruházással a következő három-négy évben készülhet el.

Kecskeméten megnyílt a VIII. Kortárs Keresztény Ikonográfiai Biennále

Megnyílt a VIII. Kortárs Keresztény Ikonográfiai Biennále Kecskeméten. Az ünnepségen Soltész Miklós egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár úgy fogalmazott: bárhová is megyünk a világban, a keresztény kultúra, annak gyökerei mindenhol ott vannak.

Händel egyetlen passiója, a Brockes-passió a Müpa színpadán

Händel egyetlen passióját, a Brockes-passiót adja elő a Müpában szerdán Magyarország legrégebb óta működő barokk zenei együttese, a Capella Savaria a Magyar Rádió Énekkarával és kitűnő szólistákkal egyesülve.

Ránki Dezső Mozart-estje nyitja az MVM Koncertek – A Zongora sorozat idei Müpa-bérletét

Ránki Dezső Mozart-estje nyitja az MVM Koncertek – A Zongora sorozat idei Müpa-bérletét kedden.

Húsvéti programmal pénteken nyit a Sóstói Múzeumfalu

 Húsvéti programmal pénteken nyitja meg kapuit a látogatók előtt a Sóstói Múzeumfalu.

A ZongOpera című koncerttel folytatódik Balázs János Zongora 1-ben című sorozata

A ZongOpera című koncerttel folytatódik Balázs János Zongora 1-ben című sorozata a Zeneakadémia nagytermében április 4-én.

Újító szellemiségű szerzők kaphatják a Hazai Attila Irodalmi Díjat

Hazai Attila Irodalmi Díjat hozott létre az író, műfordító emlékét ápoló alapítvány, az elismerést első alkalommal április 29-én adják át a budapesti Nyitott Műhelyben.     

Húsvéti Fesztivál Hollókőn

Hollókőn szombaton kezdődik a háromnapos Húsvéti Fesztivál, a vendégek kóstolót kapnak a környék palóc gasztronómiájából, kiváló borokból és pálinkákból, a kicsiket gyermekprogramok, a nagyokat nép- és világzenei koncertek is várják – tájékoztatta az MTI-t hétfőn a szervező Hollókői Világörökség-kezelő Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója.

Megjelent Ferenc pápa gyerekeknek írt könyve

Tizenegy országban, köztük Magyarországon is megjelent – közel egy időben – az a könyv, amely Ferenc pápa válaszait tartalmazza gyerekek hozzá írt kérdéseire.

Minél több gyerek forduljon a tánc felé

Az Operaház főigazgatója szeretné elérni, hogy jóval több gyerek forduljon a tánc felé, a mostaninál szélesebb utánpótlást biztosítva a Magyar Nemzeti Balettnek.

Fémkeresőkkel kutatták a mohácsi csata központi helyszínét Majsnál

A hadszíntérkutatás módszereivel, régészek irányítása mellett fémkeresőkkel keresték az 1526-os mohácsi csata központi helyszínét a Baranya megyei Majsnál, ahol szombaton és vasárnap mintegy ezer – többségében az ütközethez köthető – lelet került elő.

A nagy háború – katonáink a fronton

Rendhagyó irodalmi séta.

Francia klasszikust mutat be a Harag György Társulat

A 2015/2016-os színházi évad harmadik stúdióelőadását mutatja be 2016. március 24-én 18 órától az Északi Színház Harag György Társulata az Ács Alajos Játékszínben. Jean Genet Cselédek című klasszikus művét Frumen Gergő színész rendezte, szereplői pedig Bogár Barbara és Moldován Blanka. Az előadás látványtervét Frumen Gergő és Szabó Anna készítette, az ügyelői és súgói feladatokat Szabó Ritta látja el.

Ártatlanul, jeltelen sírban

Zétényi Zsolt kötetének bemutatója a Magyar Napló Könyvesboltban 2016. március 24-én 18 órától.

Kortárs irodalmi alkotások pályázata 2016

A Cédrus Művészeti Alapítvány (Budapest) nyílt pályázatot hirdet és közlési lehetőséget biztosít elsősorban szépirodalmi alkotások (versek, elbeszélések, kisregények, drámák, mesék, esszék, tanulmányok, kritikák, interjúk, naplók, vallomások, dokumentum-összeállítások stb.) létrehozására, idegen nyelvből fordítására vagy hozzájuk kapcsolódó kutatómunkára.

Művészet és építészet képekben

Megjelent a Müpa Budapest című kiadvány.

A Magyar Művészeti Akadémia következő kétheti művészeti rendezvényei

Kecskeméti hangverseny, 100 magyar dokumentumfilm – Erdélyi történetek március 21-én.

Túlélési stratégiák

Bodor Ádám, Dragomán György és Szabó T. Anna estje.

Újrafordított változatban viszik Shakespeare-t Kínába

A következő nyolc évben újrafordított változatban kerülnek színpadra Kínában Shakespeare darabjai, az úgynevezett kínai "színházi nyelvre" lefordított drámák közül elsőként az V. Henriket láthatja idén ősszel Sanghajban a közönség.

Verssel fizethet a költészet világnapján!

Verssel fizetheti ki kávéját a költészet világnapján Kolozsvár irodalmi kávéházában, a Bulgakovban.

Gyermekszínházi Világnap

Március 20. a gyermek- és ifjúsági színházak nemzetközi ünnepe. Az idei világnapon Jenny Sealey, a Graeae Theatre Company művészeti vezetője, a 2012-es londoni paralimpiai játékok társrendezőjének, valamint Yvette Hardie, az ASSITEJ elnökének üzenete járja be a világot.

Versünnep Marosvásárhelyen

Marosvásárhelyi Nemzeti Színház ad otthont a Versünnep Fesztivál erdélyi elődöntőjének.

Itt nézheti meg teljes terjedelmében az idei Pilvakert - VIDEÓ

Március 15-én immár hagyománnyá vált, hogy énekesek, színészek, MC-k, slammerek és humoristák újragondolják klasszikus költőink egy-egy művét, annak egy-egy részletét. Az idei rendezvényről készült videót tekinthetik meg.