A Marczibányi Téri Művelődési Központ (II. Kerületi Kulturális Közhasznú Nonprofit Kft.) 2013. november18-24. között ismét megrendezi a Gyermek- és Ifjúsági Színházi Szemlét.
Az Alexandra Kiadó és az Európa Könyvkiadó szeretettel meghívja Önt Beszélgetés a holokauszt emlékezetének kulturális formáiról, lehetőségeiről című közös könyvbemutatójára.
Hat vidéki, négy fővárosi és két határon túli előadással a versenyprogramban június 6-án indul a 13. Pécsi Országos Színházi Találkozó (POSZT). A tíznapos fesztivál a színházi előadások mellett kiállításokkal, koncertekkel, gyerekprogramokkal és szakmai rendezvényekkel várja a közönséget.
Változatos technikákkal készült művekkel és rendhagyó installációval idézi meg Pilinszky János egyik versét Csurka Eszter A tengerpartra című kiállítása, amely vasárnaptól látható a budapesti Ernst Múzeumban.
Megnyílik az ország első bibliás könyvesboltja a kilencedik kerületi Ráday utcában. A protestáns bibliakiadásoknak otthont adó református könyvesboltot a Dunamelléki Református Egyházkerület alapította - közölte az egyházkerület pénteken az MTI-vel.
Az élet szülte valós történeteken keresztül mutatja be a felvidéki magyarság helyzetét, világlátását, az elmúlt évtizedekben megélt problémáit és mindennapi sorskérdéseit Csáky Pál felvidéki magyar politikus és közíró legújabb, Csend és lélek című könyve, amelynek ünnepélyes bemutatójára csütörtökön este a Magyar Közösség Pártja (MKP) pozsonyi központjában került sor.
Hallgatni akartam címmel Márai Sándor eddig ismeretlen munkáját, az Egy polgár vallomásai harmadik részének tekinthető esszéregényt mutatja be május 28-án a Helikon Könyvkiadó. Az író az emigrációban született első művében 1938-tól 1950-ig rajzolja meg a polgárság történetét.
Boromisza Tibor (1880–1960) festőművész több mint száz alkotása látható Kaposváron, a Festők városa hangulatfesztivál kiemelt eseményeként az Együd Árpád Kulturális Központ Vaszary Képtárában május 23-án megnyíló kiállításon.
Több világhírű tudós és alkotó, köztük Marcus du Sautoy matematikus és George Szirtes költő-műfordító, valamint Eleni Tsakopoulos Kounalakis amerikai nagykövet jelenlétében pénteken megnyílt a második budapesti Hay Fesztivál. Az irodalmi és művészeti programsorozatot a Cervantes Intézetben megtartott sajtótájékoztatón mutatták be a szervezők.
A Soproni Petőfi Színház ad otthont idén a magyar költészet legnagyobb Kárpát-medencei seregszemléjének, a Kaleidoszkóp VersFesztiválnak, amelynek Buda Ferenc Kossuth-díjas költő lesz a fővédnöke.
Premio Mondello nemzetközi irodalmi díjat adnak át Esterházy Péternek a csütörtökön megnyílt 26. Torinói Nemzetközi Könyvszalonon, amelynek idei díszvendége Chile. Esterházy Péter a május 20-ig tartó könyvfesztivál egyik kiemelt nemzetközi vendége.
Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes nyitotta meg csütörtökön a Varsói Nemzetközi Könyvvásárt, amelyen a magyar írók közül többek között Spiró György, Tolnai Ottó, Zsille Gábor és Falusi Márton vesz részt.
Huszonhárom ország több száz kiadója mutatkozik be a 19. prágai nemzetközi könyvvásáron, amely ünnepélyesen csütörtökön nyílt meg a Moldva-parti fővárosban. A Svet knihy (A könyv világa) nevet viselő négynapos rendezvényen Magyarországot és a magyar könyvkiadókat a Publishing Hungary standján sok tucatnyi kötete képviseli.
Közfoglalkoztatottak fotóiból nyílt kiállítás Publicart címmel a Magyar Távirati Iroda Nonprofit Zrt. székházának előcsarnokában csütörtökön Budapesten.
Szeretettel várják az érdeklődőket 2013. május 17-én, pénteken és május 18-án, szombaton a Páskándi Géza születésének 80. évfordulója, Dsida Jenő halálának 75. évfordulója és Jakabffy Elemér halálának 50. évfordulója alkalmából Szatmárnémetiben és Szatmárhegyen megrendezésre kerülő irodalmi tanácskozásra és megemlékezésekre.
Törőcsik Mari, a Nemzet Színésze és Kányádi Sándor Kossuth-díjas költő vehette át az Emberi Méltóság Tanácsa által alapított Emberi méltóságért díjat kedden Budapesten.
A Kolozsvári Állami Magyar Színház színészei három díjat nyertek a Román Színházi Szövetség (UNITER) évente megszervezett ünnepségén, amely a román színházi szakma Oscar-gálájának számít.
A brüsszeli székhelyű Kantoken könyvkiadó a Döglött kutyával őrzött terület című könyvvel megkezdte Podmaniczky Szilárd könyveinek francia nyelvű kiadását.
Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek megnyitotta a XXI. Szent István Könyvhetet hétfőn Budapesten. A rendezvényen 34 kiadó több mint hétezer kiadvánnyal, köztük 62 újdonsággal jelentkezik hétfőtől szombatig új helyszínen, a budapesti Egyetem téren, a Szent István Társulat szervezésében.
Az irodalom és a képzőművészet kapcsolódik össze azon a festménynovella-pályázaton, melyet a május közepén nyíló Szegedi Nyári Tárlat kapcsán írt ki az irodalmipályázat.hu a Tiszatáj irodalmi folyóirattal és a tárlatnak helyet adó Regionális Összművészeti Központ - tájékoztatták a szervezők az MTI-t.
Bródy Sándor író, publicista születésének 150. évfordulója alkalmából emléktáblát avattak az irodalmár szülővárosában, Egerben, a nevét viselő könyvtár épületében.
Kedden jelenik meg Lantos Gábornak, a Magyar Rádió Nonprofit Zrt. munkatársának kötete, a Száz nap északon című riportkönyv, amelyben a szerző az északi országokban tett egyszemélyes expedíciójának történetét írta meg.
A 2006-ban elhunyt Faludy György író, költő, humanista emlékére avatott táblát egykori szülőházánál a VII. kerületi önkormányzat pénteken a Damjanich utcában Budapesten.
Szombattól látogatható a Magyar fotóművészet az új évezredben című kiállítás a Magyar Nemzeti Galériában, a tárlat ünnepélyes megnyitóját pénteken tartották.
Kettős verseskönyv kettős bemutatással, Lászlóffy-kettőssel, kettős versmondással, kettős estvezetéssel 2013. május 17-én, pénteken 17 órakor az Országos Idegennyelvű Könyvtár rendezvénytermében (V. Molnár u. 11.).
Miként változott meg a fotográfia az ezredforduló óta? - teszi fel a kérdést a Magyar Nemzeti Galéria (MNG) Magyar fotóművészet az új évezredben című, péntektől látható kiállítása, amely 21 kortárs alkotó 346 művét vonultatja fel.