Ugrás a tartalomra

Al Di Meola koncertjével indul az első Örvényeshegy Piknik

A világ egyik legjobb gitárosa, Al Di Meola nyitja meg az Örvényeshegy Pikniket Zalacsányban, ahol az idén debütáló háromnapos fesztiválon koncertekkel, színházzal, irodalommal és helyi finomságokkal várják az érdeklődőket.

Idén nem ítélik oda az irodalmi Nobel-díjat

A közelmúlt botrányai nyomán szinte működésképtelenné vált Svéd Akadémia pénteken bejelentette, hogy idén nem ítéli oda az irodalmi Nobel-díjat.

Berlinben mutatják be Böszörményi Zoltán könyvét

Böszörményi Zoltán Regál című regényének német változatát In den Furchen des Lichts (a Mitteldeutsche Verlag kiadásában) 2018. május 4-én 19 órakor Berlinben mutatják be az Unger Szalonban (Sächsische str. 22 – 10707 Berlin). Az esten felolvas és a beszélgetést moderálja: Hans-Henning Paetzke, a kötet fordítója.
 

Három helyszín ad otthont az operaházi RingFesztnek

Ősbemutatókkal, magyarországi premierekkel és ismeretterjesztő előadásokkal foglalja össze tematikus évadát a Magyar Állami Operaház a RingFeszten május 10. és 21. között az Erkel Színházban, az Ódry Színpadon és a Kiscelli Múzeumban.

Átadták a Budavári Beethoven Zeneszerzőverseny díjait

A Budavári Beethoven Zeneszerzőversenyen megosztott első helyezést kapott Ott Rezső és Oláh Patrik Gergő, második lett Balogh Máté, harmadik pedig Leszkovszki Albin. Az elismeréseket a Beethoven Budán Fesztivál keretben adták át szerda este.

Hétköznapok címmel fotókiállítás nyílik Ujvári Sándor, a közmédia fotósának képeiből

Hétköznapok címmel a közép-magyarországi vidék mindennapjairól nyílik kiállítás Ujvári Sándor, az MTI/MTVA fotósának képeiből a Magyar Fotográfiai Múzeumban Kecskeméten.

Fotókiállítás nyílik a magyarországi görögök legutóbbi hetven évéről

Fotókiállítást rendez 70 év 70 kép – Görögök Magyarországon címmel a Fővárosi Görög Önkormányzat Budapesten – mondta Arvantidu Sztamatula, az önkormányzat elnöke kedden az M1 aktuális csatornán.

Grieg- és Ravel-művek a Pannon Filharmonikusok budapesti évadzáró hangversenyén

Grieg Holberg-szvitje és g-moll vonósnégyese, valamint Ravel G-dúr zongoraversenye hangzik el a Pannon Filharmonikusok budapesti évadzáró hangversenyén Vass András vezényletével pénteken a Müpában.

Elhunyt Tóth Zoltán Jászai Mari-díjas színművész

Életének 58. évében elhunyt Tóth Zoltán Jászai Mari-díjas színművész - közölte a Pinceszínház pénteken este az MTI-vel.

Xantus Géza erdélyi festőművész alkotásiból nyílik kiállítás Budapesten

Xantus Géza erdélyi festőművész alkotásait mutatja be az a kiállítás, amely A végtelen felé címmel szerdán nyílik Budapesten a Forrás Galériában, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet Kárpát-haza Galéria sorozatának keretében.

A Liszt Ferenc tér lesz idén a táncház napján központi helyszíne

A budapesti Liszt Ferenc tér lesz idén a táncház napja rendezvény központi helyszíne, ahol egész nap tánc- és énektanítással, gyerekprogramokkal, kézműves-foglalkozással, az Írók Boltjában népmesével várják az érdeklődőket május 5-én.

A legjobb tíz könyv – a molyok szerint

A moly.hu könyves közösségi oldal felhasználói immár negyedszerre választják meg az elmúlt év legjobb könyveit. Az oldalon működő Merítés magazinhoz kapcsolódó elismerés célja, hogy a kortárs magyar művekre felhívja a figyelmet.

Nemzetközi Dixieland Fesztivál Salgótarjánban

A 34. Nemzetközi Dixieland Fesztivált rendezik meg Salgótarjánban május 2.-6. között, lesz a programban Visegrádi Gála, gasztro jazz-est és a'capella koncert is - tájékoztatta az MTI-t a fesztiváligazgató.

Papp Viktor, Josipa Bilic, Antonia Dunjko és Ninh Duc Hoang Long nyerték a Simándy-énekversenyt

Papp Viktor, Josipa Bilic, Antonia Dunjko és Ninh Duc Hoang Long nyerték a tizedik Nemzetközi Simándy József Énekversenyt, a klasszikus énekes tehetségkutató díjait vasárnap gálaműsor keretében adták át Szegeden.

Josipa Bilic horvát szoprán, a X. Nemzetközi Simándy József Énekverseny második kategóriájának győztese a klasszikus énekes tehetségkutató díjátadó gálaműsorán a Szegedi Nemzeti Színházban 2018. április 29-én
MTI-fotó: Kelemen Zoltán Gergely

Idén is megrendezik a Vígmajálist

Idén is megrendezik a Vígmajálist: május 1-jén rendhagyó programokkal, koncerttel várja a Vígszínház a közönséget, hogy együtt ünnepeljék a 122 éves teátrumot.

Ismét ajándékkoncertet rendeznek a Dóm téren

Mendelssohn, Bizet és Dvorák műveit adja elő a Szegedi Szimfonikus Zenekar augusztus 15-én a Dóm téren, a szabadtéri játékok ajándékkoncertjén az együttest Pál Tamás dirigálja - tájékoztatta a fesztivál sajtóreferense az MTI-t.

Koncertekkel és filmvetítéssel ünnepel a Budapest Music Center

Jazz, klasszikus és kortárs zenei programokkal, filmvetítéssel és beszélgetéssel ünnepli kettős évfordulóját a Budapest Music Center (BMC) május 4. és 6. között, a Gőz László alapította zenei intézmény ugyanis 20 éve működik ezen a néven, és 5 éve nyílt meg a Mátyás utcai központja.

Új elnökséget választott a Kazinczy Ferenc Társaság közgyűlése

Új elnökséget választott a Kazinczy Ferenc Társaság szombati tisztújító közgyűlésén a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Sátoraljaújhelyen.

MMA: 1235-en kapnak májustól művészjáradékot

Május elsejétől 1235 embernek folyósít művészjáradékot a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) - mondta Kucsera Tamás, a szervezet főtitkára szombaton az M1 aktuális csatorna délelőtti műsorában.

Kodály, Kocsár és Dohnányi művei szólalnak meg a Pesti Vigadóban

A 20. századi magyar zene emblematikus szerzői, Kodály Zoltán, Kocsár Miklós és Dohnányi Ernő művei szólalnak meg május 2-án a Pesti Vigadóban a Nemzeti Filharmonikusok előadásában, Kocsár Balázs vezényletével. 

Frissen felfedezett munkák a Czóbel Múzeum újrarendezett Czóbel-kiállításán

 Czóbel Béla több frissen felfedezett munkáját is bemutatja a szentendrei Ferenczy Múzeumi Centrum (FMC) Czóbel Múzeumának május 4-én nyíló, újrarendezett kiállítása.

Nyolc magyar költő versei angolul


 

A Csodák Palotájába költözött a Müpa Hangjáték

A Csodák Palotájába költözött a Müpa Hangjáték elnevezésű interaktív zenedoboz, amelyet csütörtöktől bárki megszólaltathat a Tudósok csarnokában.

Visszakerültek a gyulai Almásy-kastélyba az egykori családi műkincsek

Visszakerült több, egykor a család birtokában lévő festmény és litográfia a gyulai Almásy-kastélyba, az ebből nyílt tárlatot Latorcai Csaba, a Miniszterelnökség társadalmi és örökségvédelmi ügyekért, valamint kiemelt kulturális beruházásokért felelős helyettes államtitkára nyitotta meg szerdán.

Külföldről felbukkant képeket is kínál a Virág Judit Galéria tavaszi árverése

 Az Egyesült Államokban bukkant fel Kádár Béla Zenészek és Vaszary János Mezei virágok című festménye, amelyre sok más tétel mellett május 14-én licitálhatnak az érdeklődők a Virág Judit Galéria tavaszi árverésén a Budapest Kongresszusi Központban.

Elhunyt Szervátiusz Tibor szobrászművész, a nemzet művésze

Életének 88. évében elhunyt Szervátiusz Tibor Kossuth-díjas szobrászművész, a nemzet művésze - tudatta az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) Kultúráért Felelős Államtitkársága szerdán az MTI-vel.

Pekingről készült fotókat állítottak ki a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren

Pekingről és Kínáról készült fotókat tekinthet meg a közönség a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér indulási szintjén - közölte a Budapest Airport Zrt. az MTI-vel kedden.

Új kiállítással és megújuló kerttel ünnepli tízéves évfordulóját a Magyar Nyelv Múzeuma

Jelentős európai uniós támogatásból megújul a Kazinczy-kert a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Széphalmon - közölte Prőhle Gergely, a Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM) főigazgatója a Sátoraljaújhelyhez tartozó településen a Magyar Nyelv Múzeuma (MNYM) tízéves fennállása alkalmából szervezett ünnepségen és konferencián hétfőn.

Barokk emlékévet rendez Székesfehérvár

Székesfehérvár áprilistól decemberig tartó rendezvénysorozattal tiszteleg a barokk kor előtt, amely a város számára a megújulást, az újjászületést jelentette.

Az arisztokrácia terítési szokásait mutatják be a Gödöllői Királyi Kastély legújabb kiállításán

Míves porcelántárgyakkal korhűen megterített asztalokat láthat a közönség azon a kiállításon, amely az európai arisztokrácia terítési szokásait mutatja be a Gödöllői Királyi Kastélyban, Terítéken a "fehér arany" - Kastélyok, paloták, porcelánok címmel.

New Yorkba utazik a Magyar Nemzeti Múzeum Kereszt-tűzben - Keresztényüldözés a Közel-Keleten című kiállítása

A Kereszt-tűzben - Keresztényüldözés a Közel-Keleten című kiállítás nemcsak a térség humanitárius katasztrófáira, a terrortámadásokra és a háborús konfliktusokra koncentrál. A legfrissebb kutatási eredmények alapján szokatlan installációba ágyazott tárgykollekció, fotóanyag a sokat szenvedő közösségek közül a keresztényekre fókuszál.

Ketten és külön – Szabó T. Anna, Dragomán György és Dés András estje

Egy pár, huszonhat év. Együtt körülbelül huszonöt könyv, na és persze színdarabok meg sok-sok műfordítás. Utazások ketten és külön, fejben és a nagyvilágban. Két dudás, két gyerek, egy csárda. Szópárbaj, anekdoták, felolvasás – mindez Dés András ütőhangszeres improvizációival.

„Romániából jöttem” – Zudor János versszimpózium

2018. április 27-én, Zudor János születésnapján kerül sor a szerző Romániából jöttem című kötetét tárgyaló szimpóziumra. Az eseményt a Fiatal Írók Szövetsége és az Élő Várad Mozgalom szervezi a nagyváradi Posticumban.

Kortársunk Csehov címmel nyílik kiállítás a Bajor Gizi Színészmúzeumban

Kortársunk Csehov címmel nyílik kiállítás az orosz drámaíró műveinek magyarországi előadás-történetéről a Bajor Gizi Színészmúzeumban szerdán.

Átadták a Kazinczy-díjakat és a Péchy Blanka-díjakat Győrben

Tanár és diák is átvehette a Kazinczy-díjakat a szép magyar beszéd népszerűsítéséért és az anyanyelv ápolásáért idén Győrben.

Vranik Roland filmje fődíjat nyert Szkopjéban

Vranik Roland rendezése, Az állampolgár nyerte a legjobb játékfilmnek járó díjat macedónia fővárosában, a Filozofikus Filmek Fesztiválján - közölte szombaton a Magyar Nemzeti Filmalap az MTI-vel.