A jövő bloggerei majd tele szájjal nevetnek egy régi kor gyáva fogalmazóin, akik langyos semmitmondásukkal töltötték meg az állami pénzen összetintázott papírlapok újrahasznosítható kötegeit. Teli torokból kacagnak a személyre szabott ösztöndíjakon, a célirányosan kiírt NKA-pályázatokon. Megmosolyogják az elméletmozaikokból összeillesztett tanulmányvázlatokat, melyek elárasztották a folyóiratok kritikarovatait. – Sultanus Beatus tárcája  

 Lángh Júlia vékony szeletekre bontja a valóságot: egy-egy szálat, élethelyzetet visz végig egy-egy gondolatfutamon, bekezdésen. A lakásgondokkal küszködők bemutatása, a barátok s a velük való együttélés öröme-kínja, az idegenek franciaországi helyzete, néhány elképesztő, számunkra furcsa világlátású és sorsú ember felvillantása a hihető és hihetetlen történetek szférájába kalauzol. – Stenszky Cecília kritikája.   

 
A Barátok nem azért megdöbbentő, mert leplezetlenül vállalja a benne mindig egyes szám első személyben megszólaló lírai én másságát, vagy mert teret ad a férfiszerelem sajátos szexuális élményvilágának, hanem azért, mert immár olyan aspektusból közelít a témához, amely valami sokkal mélyebb tartalmat kutat, a szerelmet magát.

Tárca a kritikusok három típusáról a Darvasi László Virágzabálók című regényéről született recenziók alapján A kritikus legalább annyira szeret szépelgő módon lelkesedni, gumiszobába való érzelmekkel vaskos regényeket földbe döngölni, mint véleményét elegáns humorral, a legfinomabb udvariassággal, ezért kissé ködösítve a szemünkbe vágni. A kritikus ilyenkor persze azzal is tisztában van, hogy az olvasó mellett az adott lap főszerkesztőjén túl a szerzőhöz is szól. Némelyeknek olyan tökéletesen sikerül ez az odafigyelés, mintha éppen baráti tiszteletkörüket futnák egy-egy írópajtásuk nappalijában a kihűlőben lévő rumos tea mellett, vagy éppen ennél is közelebb kerülve a szerzőhöz a házsártos feleség maszkját öltik magukra, és nem restek egy-egy súlyos pofont mérni a tollforgató arcára. Reakciójuk talán vérmérsékletüktől, pillanatnyi lelkiállapotuktól, megrendelőjük kérésétől vagy horribile dictu: lelkiismeretüktől függ. Bármelyik is igaz rájuk, a fentiek alapján típusokba sorolhatók, Arisztotelész után leginkább háromba. A kritikusi személyiségek markáns vonásai akkor sem veszítenek élességükből, ha egyazon nagyregényről, ez esetben Darvasi László Virágzabálók című kolosszusáról mondanak véleményt.

"Magyarországon 20. éve, a „rendszerváltáskor” összeomlott mindaz, amit addig törvényszerűnek, állandónak, és jónak tartottunk. (Ezzel nem azt állítom, hogy a szocializmus 50 évében nem voltak problémák, hogy Kánaánban éltünk! De ennek elmesélése, kibontása egy másik sztori lenne.) Bár pl. az irodalomban és a színházakban is működött a sokszor emlegetett és gyűlölt 3T, ennek ellenére a közművelődésért felelősek, a művészek, írók, kritikusok sokkal láthatóbb és látványosabb, no meg, hasznosabb munkát végeztek az állandó emberi értékek propagálásában. (Talán a nagy folyamatok kézben tartásához mégsem árt egy erős kéz!?)" - Karaffa Gyula, a Börzsönyi Helikon szerkesztőjének vitaindító írását olvashatják vitafórumunkon.

  Az Irodalmi Jelen szerkesztőségének örömére szolgál, hogy a Kritikus nyulak – Tárca a kritikusokról című írás mind az olvasók, mind a kommentelők számát tekintve kiemelkedő érdeklődésre tart számot. A lap igazolva látja azon törekvését, hogy fontos szerepet játsszon a mai magyar irodalomkritika problémáinak beható megvitatásában.