• Könyveső és közösség – könyvheti hétvége a Vörösmarty és a Vigadó téren

    Az időjárás szerencsére megkegyelmezett a Vörösmarty és a Vigadó tér kiállítóinak az idei Ünnepi Könyvhéten, és ezúttal nem mosta el egyetlen zuhé sem a könyves forgatagot.

  • Varga Melinda

    Új fészket a fényűző szónak! Könyvhétpéntek esővel

    Van-e a versnek jövője, a szónak fényűző fészke, mit gondolt erről Lászlóffy Aladár, Ady Endre, Faludy György, és hogyan látja Böszörményi Zoltán? – izgalmas versfelolvasással és pörgős válaszokkal találkozott az, aki az eső ellenére kimerészkedett szombaton délben a Vörösmarty térre, és meghallgatta Böszörményi Zoltán Fellázadt szavak című kötetének a bemutatóját. 

  • Varga Melinda

    Könyvhét a Petőfi-év jegyében, első nap

    Képes beszámolónk a 94. Ünnepi Könyvhét első napjáról.

  • Bábel csendjében megszólaló vers

    Bábel csendje címmel rendezték a Magyar Múzsa szerkesztőségében közép- és kelet-európai költők bemutatkozását, ahol Csisztay Gizella és Mandics György hozta közelebb a közönséghez a számos nyelvet képviselő jeles alkotókat.

     

  • Varga Melinda

    Nem jó egy életművet bezárni a nemzeti kultúrába – Böszörményi Zoltán könyvbemutatója

    A jelenkori magyar irodalom egyik legnagyobb kihívása minden kiválósága és sokszínűsége ellenére az, hogy megtalálja az olvasóhoz vezető utat. Míg Ady Endre versesköteteit húszezer olvasó, előfizető várta, egy mai magyar költő 30004000 eladott példánnyal már sikertörténetet ír, irodalmi „celeb”, akire mindenki felfigyel. Az olvasási szokásaink megváltoztak, a kultúrafogyasztói ingerküszöb más lett, verseskötetet izgalmasan bemutatni kész bűvészmutatvány.

  • Ilyés Krisztinka

    „Minden versének tétje van”

    Szőcs Gézára emlékezve
    ,,Nem tudom, mivé kellett volna lennem,de írjátok meg majd, ha felismertek engem:mert ez a világ nem az én világom.Mondom, különös lények a voltak.”
  • Izer Janka

    „Az Isten őriz, Ő maradt meg mentsnek”

    Lőrincz P. Gabriella Könnytelen madonnák című kötetének bemutatójáról
    Ma a legtöbb kortárs író könyveiben nincs feloldozás, csak a depresszió dominál – tette hozzá az írónő –, szerettem volna valami pozitívat, feloldozást adni a tragédiák mellé.
  • Hermán Dániel

    „A lovak egy utópisztikus társadalomban élnek”

    Beszámoló egymondatos jegyzettel a februári Hervay Klubról
    Kétezerhuszonhárom február utolsó napján, a Hervay Klubon Ferentz Anna-Kata és Lázár Kinga olvasott fel. A meghívottakkal André Ferenc és Nagy Zalán beszélgetett.
  • Berka Attila

    A halhatatlanság felé vezető útról

    Turczi István költői világáról jelent meg monográfia, a szerzője Horváth Kornélia, az MTA doktora. A komoly téma ellenére a könyvbemutatót könnyed és jó hangulat, „turczis” tréfák jellemezték. – Berka Attila beszámolója.

  • Payer Imre

    Szembekócol

    Jakatics-Szabó Veronika tárlatáról

    Szó szerint viharos kiállításmegnyitón járhattak, akik részt vettek Jakatics-Szabó Veronika vernisszázsán. Igaz, mesterséges szélvihart támasztott egy masina, nem is egyszer. A kiállított festmények is mintha az archetipikus levegőelemben lebegnének. A különböző méretű képeken szereplő figurák mintha erős szélben próbálnának megkapaszkodni vagy előrehaladni. Vagy suhannak, vagy mintha űrszélben lebegnének. A lét végzetes, kiúttalan helyzeteiben ábrázolódnak. A Széllel szemben című kiállítás megnyitója a K.A.S.

  • Izer Janka

    Az örökifjúság kulcsa(i)

    Az íráskutató matematikus, József Attila- és Herczeg Ferenc-díjas tanár, költő, író, újságíró, esszéíró – igencsak gazdag életutat bejárt – Mandics György nyolcvanadik születésnapját ünneplő irodalmi estet február 7-én rendezték meg a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Ötpacsirta Szalonjában. Az alkotó verseiből Böszörményi Zoltán olvasott fel, amelyet Bánkövi Bence csellójátéka kísért. A felolvasást követően Böszörményi Zoltán és Turczi István kérdezték az ünnepeltet.

  • Magyar kultúra napja, Kölcsey-díj Aradon

    „Legyen, aki átadja, és akinek átadja”

    Minden tájékozott(abb) magyar ember tudja, hogy január 22. a magyar kultúra napja – annak kapcsán, hogy Kölcsey Ferenc ezen a napon fejezte be a Himnusz kéziratát, a máig minden magyar, vallási szövegekben is fohászként szereplő költeményét.

    Életéről az aradi születésű Szentimrei Jenő (1891–1959) írt 1939-ben e sorok írója számára gyermekkorából emlékezetes, szerencsére utóbb, még az „átkos” idején is kiadott könyvet Ferenc tekintetes úr címmel.

  •  Ady az asztalfőn

    A Király utcában álló egykori Három Rózsa söröző (később Fekete Macska lokál) ódon, 220 éves emeleti bálterme adott helyet a Nagy Angéla rendezte Ady Endrére emlékező estnek.

  • Abafáy-Deák Csillag

    Amikor költő költőnek ad tüzet

    Négy dudás egy könyvbemutatón: Turczi István babérkoszorús költő, a Parnasszus folyóirat alapító főszerkesztője, a kötet fordítója, Zsille Gábor, József Attila-díjas költő, a kötet szerkesztője, Zámbori Soma színművész és Péter János fuvolaművész. Mint egy összeszokott kvartett.

  • "Csend van, a föld sárláztól lüktet"

    Varga András képriportja a Nulla fok című kísérleti felolvasásról

    A hétvégén az Irodalmi Jelen és a Magyar PEN Club szervezésében megnéztük, hogyan működik nulla fok környékén, az erdő sűrűjében a kortárs magyar líra. A rendhagyó felolvasást és a hangulatot Varga András zenész, lapunk olvasója, a természet és művészetek együttállásának alapos ismerője fényképezte. A képriportot a felolvasók és a közönségben soraiban ülő, de a performanszba aktívan bekapcsolódó költők és prózaírók verseivel "illusztráltuk".

  • Osváth Mihály

    Mi bújhat meg nulla fok alatt?

    – avagy kísérlet a kortárs irodalom kiszabadítására a négy fal közül
    A válasz, amivel hazajöhettem erről a formabontó kísérletről: ahogy a téli erdőnek sem kell feltétlenül hó, hogy szép legyen, úgy az irodalomnak sem kell feltétlenül a négy fal biztonsága, hogy megszólíthasson.
  • Hermán Dániel

    Mire nem gondolt a költő? – Ozsváth Zsuzsa a Bréda-körön

    December 12-én, a Bulgakov Irodalmi Kávéház emeleti termében Ozsváth Zsuzsa költő, képzőművész volt a 15. Bréda Ferenc Irodalmi Kör meghívottja. Az est vitaindítója Nagy Zalán, moderátora Péter Blanka volt, akik november óta a műhely elnökei.

  • Izer Janka

    Kultúrában a remény

    Tudósítás a 10. Színházi Olimpia sajtótájékoztatójáról
    A 10. Színházi Olimpia egy ilyen lehetőség. 2023-ban – Madách Imre születésének 250., Petőfi Sándor és Kölcsey Ferenc írta Himnusz születésének 200. évfordulóján, amikor a Budapesti Operettszínház százéves alapítását ünnepli, a magyar operett évében –, ennek a nemzetközi, kulturális esemény- és programsorozatnak Budapest ad otthont.
  • Izer Janka

    Épelméjű karácsony

    „Az ünnep azé, aki várja” címmel rendezték meg a Várkert Irodalom Adventi estjét a Várkert Bazárban. A beszélgetésen és felolvasáson Juhász Anna moderálásában családi kötődésű vendégfellépők szólaltak meg: Lackfi János író-költő, lánya, Lackfi Dorottya énekes, Sinha Róbert gitárművész, valamint Szabó T. Anna költő és férje, Dragomán György író.
  • Izer Janka

    ​​​​​​​„A lelkemben támadjatok, démonok, ha le akartok győzni!”

    Egy hangoskönyv bemutatójának margójára

    A pszichológiai és spirituális tanítások mind azt üzenik, hogy legyünk jelen. Éljük meg a mát, a jelenvaló pillanatot. De a tapasztalat azt mutatja, főleg ezekben a vészterhes időkben, hogy a dolog nem ennyire egyszerű. Miből fizetjük ki holnap a számlákat, a kenyeret, az üzemanyagot? Járvány, háború, válság. Tíz-tizenöt évvel ezelőtt talán senki nem gondolta volna, hogy újra ide jutunk, mintha semmit sem tanultunk volna elődeink tapasztalatából. Létbizonytalanság tölti be a mindennapokat.