Acsai Roland

Távolságok két világ között

2026. január. 16. - 13:39

Viola Szandra és Oláh András könyveinek bemutatójáról

Két új könyvet mutattak be a havas Budapest szívében található BAB Galériában, egy lírait és egy prózait. Az elsőt, a Két világ közt alszik címűt Viola Szandra jegyzi, akit már régen ismerek személyesen is, a másodikat, a Távolságok címűt pedig Oláh András, akit eddig csak olvasni volt módom. A két könyvet az köti össze, hogy mindkettőt az Orpheusz Kiadó gondozta.

Szokás szerint a mindig energikus és pozitív kisugárzású Erős Kinga, az Írószövetség elnöke vezette be az estet. Elmondta, hogy az írókkal Konkoly Dániel beszélget, aki a FISZ társelnöke, és Oláh János szerkesztői ösztöndíjas is. A verseket és prózákat Kovács Judit színművésznő tolmácsolásában élvezhette a nagyérdemű.

Többek között azért is volt ott a helyem ezen a bemutatón, mert Viola Szandra Irodalmi Jelen-díjas költő, és a bemutatott könyvével egy időben jelent meg a Magyar Monszun című kötete, mely az Irodalmi Jelen Könyvek kiadványainak legújabb darabja. Szandra úgy alakította a beszélgetést, hogy erről az opuszról is essen néhány szó.

A válaszokból kiderült, hogy Viola Szandrát gyerekkorában nem érinthette meg a digitális korszak szele, édesanyja sok mesét olvasott neki, és ez indította el az irodalom útján. Oláh András gyerekként a történelmi regényeket bújta, és 12 évesen írt is egy regényt, gimnazistaként lelkesen verselt, de amikor elolvasta József Attila Összes verseit, megijedt, hogy ő nem tud ilyet, és jó darabig elhallgatott. Magyar-történelem szakos tanárnak állt, mely pályán azóta is kitartott. A hallgatásból mestere, a szintén mátészalkai születésű Képes Géza költő rángatta ki, akinek egyik versét Oláh fejből elmondta az esten.

Konkoly Dániel ezután a könyvcímeiket magyaráztatta meg a szerzőkkel. Viola Szandra összefüggésbe hozta a címet a magyar mitológia, a népmesék „sokegűségével”, és így a fantasyval is. Elmondta, hogy az élet értelméhez szerinte minimum két világnak kell lennie a valóságban is, és ennek számomra volt némi vallásos áthallása. Egyik cikluscíméről, a Psyché Alteregóniáról beszélve elmondta, hogy a Psyché-név hallatán Weöres Sándor művére és saját body artos működésére asszociálva sokan pajzánabb versekre számítottak, de ezekben nincs erotika, csak érzékiség. E fogalom is csak annyiban, amennyiben a lírája az érzékszerveink mindennapi észleleteiből indul ki. Ezen a síkon haladva megtudhattuk még, hogy az elvonultan élő írónő hetekre el tud feledkezni a testéről, „aztán jön egy ilyen bemutató, és beöltözöm fantasy-királynőnek”.

Oláh András kötetcíme az emberek közötti távolságokra utal, a napjainkban dívó eltávolodásra. Felidézte, hogy gyerekkorában, vidéken még a lócákon beszélgettek egymással az emberek, ma meg már a metrón is csak a telefonjaikat bújják. Konkoly felvetette, hogy Oláh novelláiban sokszor akkor sem járnak jobban az emberek, ha közel kerülnek egymáshoz, mire Oláh úgy reagált, hogy „akkor is vállalni kell a kockázatot”.

A távolságok-közelségek diszpozícióban maradva szóba került az is, hogy Viola kötetében feloldódik az ellentét a természet és az ember között. Erre Szandra azt felelte, hogy ennek nagyon egyszerű a magyarázata: mindig vidéken, Piliscsabán és Szentesen, tehát a természet közelében alkot, és ez szüremkedik be a műveibe is.

Ezzel a vidéki léttel kapcsolatosan elmesélte egyik „kalandját” is, mely a közelmúltban esett meg vele. Ez a történet okozta az esten a legnagyobb derültséget. Viola Szandra a kedvenc patikusának, aki mindig érdeklődik új kötetei iránt, adott egy könyvet ajándékba advent idején. Amikor a szerző legközelebb bement a gyógyszertárba, és megkérdezte, hogy elolvasta-e a könyvét, a gyógyszerész ezt a többértelmű választ adta: „Most olvasom. Advent idején úgy böjtölök, hogy azt olvasom, amit nem szeretnék”. Szandra nyelt egy nagyot, és nem tudta eldönteni, hogy ezt bóknak vegye-e, vagy sem.

Oláh András tanárként általában a nyári szünetekben alkot, vagy éjszaka. Ugyanis, mind elmondta, rossz szokása, hogy éjfél után felébred. De az is előfordult már, hogy az iskolai órán, tanítás közben „jött rá” az ihlet. Vadul lejegyzett néhány szót, de mire véget ért az óra, elfelejtette, mire akart célozni velük.

Konkoly a költőnőt ezután az Irodalmi Jelennél megjelent kötetéről kérdezte. Szandra válaszából kiderült, hogy ez a kötet novellákat, esszéket és kritikákat tartalmaz, például színházi kritikákat, melyeknek alapjai többnyire táncelőadások voltak. Mindig érdekelte, hogy a mozgás hogyan ültethető át a szavak világába.

Kovács Judit színművésznő visszafogottan, de átélhetően olvasta fel az írók műveit. Megvolt benne is az a szerénység, az a művészi alázat, mely valamilyen formában mindkét jelenlévő alkotót jellemezte. Ebben a nagy, hóeséses télben mivel is búcsúzhatnék stílusosabban, mint Viola Szandra fehér esőjével, mely mindent tisztára mos: „Fehér esők jönnek, / megtisztítanak, / a halálfélelmet legelőször, / azután a mérgezett színeket.”