Az irodalom mellett az irodalomtanításnak is alkalmazkodnia kell a trendhez: tankönyv helyett magazinformában, elemző részek mellett blog- és sms-nyelven kínálni az irodalmat, melyet – akár az önmagában is tökéletes forró csokoládét – tetszés szerint ízesíthetjük. Fűzfa Balázs környezetkímélő, dizájnos, gondolkodtató és szórakoztató tankönyvet szerkesztett, melyről nehezen dönthető el, hogy csak reklámfelülete az irodalomnak, vagy pedig maga is az.
 

Trendi tankönyvmagazin

Kritika Fűzfa Balázs irodalom_12 című tankönyvéről

Ritkán találkozhatunk magazinnak álcázott irodalomtankönyvvel a magyar könyvpiacon, amely felrúgva a Mohácsy-éra generációkba jegecesedett elvárásrendszerét, nemcsak átadni akar egy kanonizált tudásanyagot, hanem szórakoztatva, de nem bagatellizálva teszi tanulhatóvá és az olvasó értelmezésével továbbírhatóvá a benne található szövegeket. Fűzfa Balázs vállakozása egyedülállónak tekinthető az irodalomoktatásban, hiszen egyedüliként lép túl egy életrajz- és elemzésgyűjtemény keretein és egyáltalán az irodalomnak a kultúra más területeitől gyakran elszeparáltként ábrázolt részén.

Fűzfa Balázs tankönyvsorozatának első, 12-eseknek készült része nem vállalja fel a múlt irodalomtörténet-írásával való hadakozást, így kezdetben megtartja mind a kronológiát, mind azokat a szövegeket, amelyek a megújult kompetencia-alapú érettségi követelményeiben is irodalmi gondolkodásunk alapszövegeinek nevezhetők.

A tankönyv fedőlapja

A sorozat szerkesztésének alapelve, amely első, 12-eseknek készült részével a modern és a kortárs irodalom bemutatását helyezi középpontba, magában foglalja az irodalomhoz való viszony átalakításának kísérletét. A halott író a jó író képzetével ellentétben ma élő kortárs alkotókkal igyekszik példázni, hogy az irodalom művelése nem kizárólag elmúlt idők utólag felmagasztalt sajátja, hanem jelenleg is élő alkotóeleme mindennapi világunknak. A külön fejezetet kapó Kertész Imre és Parti Nagy Lajos mellett Esterházy Péter, Kukorelly Endre, Tandori Dezső, Kányádi Sándor szövegei rendszeresen felbukkannak a különböző fejezetekben ugyanúgy, mint a nem régen elveszített Faludy György, Orbán Ottó, Nagy Gáspár vagy Petri György versei. Az értelmezések lezárhatatlanságára hívják fel a figyelmet azok a rövid feladatok, amelyek a szövegek közötti mozgás lehetőségét alapozzák meg. József Attila Curriculum vitae-jét olvasva Darvasi László Horger Antal Párisban című kötetét, Weöres Sándor kapcsán pedig Lőcsei Péter tanulmánygyűjteményét idézi meg a tankönyv a borítók bélyegképével, megteremtve ezzel az átjárhatóságot életművek, irodalomtörténeti korszakok között és az újabb kontextusok bevonásával történő olvasatok irányába.

A könnyűzene mint kontextus

Az irodalomhoz való viszony átalakításán kívül a kultúra fogalma, irodalom és kultúra kapcsolata is megváltozik a tankönyvben, hiszen az irodalmi szövegek és az irodalmárok értelmezései mellett a könnyűzene, a film, a blog, a publicisztika, a fotó- és képzőművészet is meghatározó részévé válik a szépirodalomról való (pár)beszédnek. A populáris kultúra megidézett része minden esetben megfelelő helyen, az értelmezést termékenyen segítő módon jelenik meg, legyen szó akár az Exotic együttes Trabant című számáról az 1948 és 1989 közötti kulturális környezetet bemutató részénél, akár a Rúzsa Magdi fényképével díszített kártyanaptárról a posztmodern beszédmódok elemzésénél. Így egy olyan párbeszéd lehetősége alakul ki, amelyben a populáris kultúra és az irodalom egyáltalán nem véletlen találkozása a műtőasztalon az első avantgárd, de ha jobban tetszik: az első pánk tankönyvszerkesztővé avatja Fűzfa Balázst.

A bloggerek megjegyzései tipográfiailag, tartalmilag és terjedelemüket tekintve is az irodalomtörténészek, kritikusok meglátásai mellé kerülnek, így a könyv éppolyan következetesen enged teret a kiselbeszéléseknek, mint ahogy maga is felvázolja azt a posztmodern fordulat bemutatása során. Az idézett blogbejegyzésekkel olyan vélemények kerülnek a tankönyv lapjaira, amelyek felhívják a figyelmet az egyéni értelmezések fontosságára és egyenrangúságára, így arra késztetik az olvasót, hogy bátran adjanak hangot vagy szenteljenek esetleg egy önálló honlapot, blogot, posztot a kanonikus értelmezésekkel szemben semmivel sem alacsonyabbrendű olvasataiknak. Ehhez pedig olyan feladatokat készít, amelyek az értelmezésen túl önálló, irodalmi igényű szöveg alkotására bíztatják a diákokat: „Alkossatok fiktív CV-ket József Attila stílusában! A legjobban sikerülteket tegyétek föl az osztály honlapjára – ha van ilyen (ha nincs, gyorsan készítsetek egyet)!”. Így a rendszerváltás huszadik évfordulóján azt érezhetjük, hogy megtörtént a módszerváltás a tankönyvpiacon is, megadva a fiataloknak az esélyt, hogy ne két lábon járó elemzésgyűjtemények, hanem hús-vér gondolkodó hermeneuták legyenek.

Egy bejegyzés idézése (linkje) a tankönyvben

A mindennapi életben a könnyűzenei hatások mellett valószínűleg a filmkultúra jut el a leggyakrabban a tankönyv intencionált fiatal olvasóihoz. Ennek lehetőségét a legmagasabb fokon használja ki Fűzfa Balázs, aki A filmművészet megújulása Európában és A magyar filmművészet gazdagon illusztrált fejezeteivel régóta takargatott vakfoltját pótolta ki az irodalomoktatásnak. A Sörgyári capriccio, a Szindbád, a Csinibaba, az Amadeus, a www.musearts.com Godot-ra várva animációja és számos más film mint a témához szorosan kötődő, de önmagában (is) feldolgozásra érdemes alkotás kerül a kiragadott filmkockákkal kötetbe. A lelkes filmrajongó így akár a tankönyvön keresztül is eljuthat a távirányítóig, majd pedig a képernyőtől a Guttenberg-galaxisig.

A magazinokkal vetekedő képanyag és a szövegek változatossága is egy igényesen szerkesztett kortárs divatlapra emlékeztet, amely kibővíti a tankönyv célközönségét. Azok is bátran kezükbe foghatják Fűzfa Balázsnak az újságosstandok kiadványaival vetekedő tankönyvét, akik az iskolapadon túlról alkotnának képet az irodalomról. Ezt annál inkább megtehetik, mert kategóriájában (mind tankönyvként, mind magazinként) a legjobb ár-érték arányban juthatnak hozzá (legutóbbi szegedi belvárosi ára 975 forint volt).

Magazinrészlet a magazinban

Az irodalomkönyv praktikus előnyeihez sorolható még, hogy a borítóba vasalt címke rögtön környezettudatos vásárlóvá avatja a tulajdonost, amikor megnyugtatóan tudósít a környezetbarát papírra nyomtatott szellemi termékről, amelynek előkészítése során „minden lehetséges munkafázist” elektronikus úton végeztek. A környezetbarát és minden bizonnyal újrahasznostható papír is mutatja, hogy Fűzfa Balázs nem az örökkévalóságnak írt tankönyvet, hanem tisztában van irodalmi szövegek, kánonok és látásmódok tündöklésével és bukásával. Így akár bocsánatos bűn lehet a túlzott naprakészség és a felfokozott aktualitás, amely talán már néhány év távlatából is ironikusan fog hatni. A címadás, amely egy állandóan szerkeszthető dokumentumként aposztrofálja a kötetet (irodalom_12), magában rejti azt is, hogy a kötet kész a megújulásra. Ez a megújulás pedig azért lesz kétszeres kihívás, mert az egyszerre szöveggyűjteményként is működő tankönyv primer forrásanyagának kezelése is dinamikus szerkesztői attitűdöt és munkát kíván. Ez pedig egy olyan periodika utópiáját vázolja fel, amely az állandó mozgásban lévő szöveg helyett már levetkezi a papírformát, és egy hipertextuálisan szerveződő digitális keretet kíván magának.

Boldog Zoltán