Nőnapi csokor: Egy rossz asszony természetrajza
– Mert magát megettem! – mondá a nő egyszerűen, rája sem nézve. Elmélázott és folytatá: – Magát legalább szerettem egy kicsinyt, de akik ezután fognak jönni, nem is szeretem, úgy eszem meg őket. Elhatároztam, hogy nagyon rossz leszek, fölfogadtam és megesküdtem... Legelőbb is kidobom magát, akinek a legtöbb hálával tartozom, akit a legokosabb embernek, a legkülönb férfinak tartok a világon. Maga nekem teher, maga engem lát, ismer, megbecsül, szeret. Váljunk el, búcsúzkodjunk.
– Mert magát megettem! – mondá a nő egyszerűen, rája sem nézve. Elmélázott és folytatá: – Magát legalább szerettem egy kicsinyt, de akik ezután fognak jönni, nem is szeretem, úgy eszem meg őket. Elhatároztam, hogy nagyon rossz leszek, fölfogadtam és megesküdtem... Legelőbb is kidobom magát, akinek a legtöbb hálával tartozom, akit a legokosabb embernek, a legkülönb férfinak tartok a világon. Maga nekem teher, maga engem lát, ismer, megbecsül, szeret. Váljunk
Bródy Sándor:
Egy rossz asszony természetrajza
(részlet)
Elhagyatott és sötét lett a színház környéke. Két kis ajtónál két fiáker várt. Mind a kettőben egy-egy világító pont, a szivarnak az erős, csaknem lobot vető tüze. 
Mintha két szem volna, amelyek nézik és figyelik egymást. Most az egyik egyszerre kihuny, egy bundába pólyált asszony dugta be fejét a fiákeren. Egy másik nő ezalatt a kocsissal beszélgetett.
Mintha két szem volna, amelyek nézik és figyelik egymást. Most az egyik egyszerre kihuny, egy bundába pólyált asszony dugta be fejét a fiákeren. Egy másik nő ezalatt a kocsissal beszélgetett. A hideglelős úr látta. Kiszállt a maga kocsijából, hogy menjen valamerre, de alig állott a lábán. Most már igazán félt a szégyentől, hogy itt bukik el az utcán, itt vágja magát hanyatt a hóban. Hogy el ne essék, odalapult a színház falához és hallotta, vagy hallani vélte, amint Tóth Piroska angolul mondá:
– Holnap, délelőtt, tízkor.
A várakozó szerette volna elkacagni magát, ha nem lett volna oly gyenge bőrben. De az asszony már jött, feléje jött egyenesen. Beugrott a kocsijába, meghúzta a kabátját:
– Jerünk, soha magát úgy, mint ma, nem szerettem.
Az író – mert vajon lehetett–e más, mint iró – bepólyálta az asszony lábait, aki gyengén, tréfásan, a kezére lépett és egy úgynevezett nagy tekintettel, amelyre ő maga sem volt mindig képes, kérdé:
– Szeretsz?
A lépcsőn, amint feligyekeztek a lakásba – Piroska szerint a Xa-xa barlangba – igen rövid, de jelentős társalgás folyt le a szerelmes pár között.
Az asszony szólt:
– No maga szépen tönkre tette magát! Nem tud fölfelé jönni a lépcsőn, nem szégyelli magát?
A férfi tréfásan, de lelkében elborulva, mondá:
– Föl csak föl, de le aligha megyek már a magam lábán.
– Nekem meg ne haljon, megijednének a gyerekek. Mit mondana Józsi, ha hazajönne?
– No nem, majd vigyázok magamra. Hallja, Piroska, maga engem gyönyörűen tönkretett!
Nevettek, de igen komolyak voltak. Az asszony megállt, szeretett a lépcsőn beszélgetni, „guszta” volt neki, ha idegen emberek ajtaja előtt igen bizalmas dolgokról, lehetőleg kényes helyzetben, beszélgethetett. A férfi vállára tette a kezét és szólt:
– Tudja mit, én tartozom magának egy vallomással, csak reggel akartam megmondani, de maga becsületes ember és én – akármilyen legyek máskép – becsületes vagyok. Holnap én magát elcsapom, de végleg!
– Nem holnap, inkább ma, de miért? – kérdé a férfi, fehér fogait mosolyra vicsorítva.
– Mert magát megettem! – mondá a nő egyszerűen, rája sem nézve. Elmélázott és folytatá: – Magát legalább szerettem egy kicsinyt, de akik ezután fognak jönni, nem is szeretem, úgy eszem meg őket. Elhatároztam, hogy nagyon rossz leszek, fölfogadtam és megesküdtem... Legelőbb is kidobom magát, akinek a legtöbb hálával tartozom, akit a legokosabb embernek, a legkülönb férfinak tartok a világon. Maga nekem teher, maga engem lát, ismer, megbecsül, szeret. Váljunk el, búcsúzkodjunk. Csókolództak a lépcsőházban, az asszony kemény ajka nagyot csattant a férfi puha és piros száján. A hangot megduplázva adta vissza a lépcsőház, egy konyhából kidugta a fejét egy fésülködő cseléd.
A szerelmes pár felszaladt a lakásba.
Bródy Sándor, Eger, 1863. július 23. – Budapest, 1924. augusztus 12., író, drámaíró és publicista.
