A hőbörgés nagymonológja
Sokan a 2011-es év legnagyobb csalódásaként emlegetik Parti Nagy Lajos Az étkezés ártalmasságáról című könyvét. Mások stílusbravúrról beszélnek. Recenziónk az igazság nyomába eredt.
A hőbörgés nagymonológja
„Nem vitás, hogy az ember a saját sírját késsel, villával ássa.”
(Parti Nagy Lajos)
Az ötlet csehovi (vö. A dohányzás ártalmasságáról), a szöveg „parti nagyos”, azaz százötven oldalnyi nagymonológ, beszédkényszer és hőbörgés. Stílusosan egy ültő helyben elolvasható, szervezetbe bevihető, megrágható. Érdemes is megtenni mindezt.
Az étkezés ártalmasságáról egyszemélyes színdarab, monodráma is lehetett volna, hiszen a szerzői akarat legelőször annak szánta. Ezért is nehéz a műfaji meghatározás, a cím alatt ráadásul az áll, hogy Előadás. Mondhatnánk azt is, hogy termékbemutató: az Emese Acapulco Diabetikus Gyógyíró – a léböjtkúrák unikuma – és a Parti Nagy-féle nyelv prezentációja.
A könyvcím tehát egy termékbemutató előadás is egyben, melyet a tömpemizséri kultúrházban tart hősünk – Fibinger István, foglalkozását tekintve kényszerevő – a már fentebb említett készítmény reklámozásaként. A pódiumon egyedül ő áll. A téma pedig a zabálás és minden, ami vele jár és járhat: kényszerevés, bulímia, anorexia, léböjtkúra. Mindez azonban csak ürügy: az előadás valójában nem a közönségnek szól, sokszor még csak nem is nekik címezi a narrátor, hanem élettársának, Ilikének, aki viszont a helyszínt jelentő kultúrházi termen kívül tüsténkedik. Az Ilikéhez intézett szavakkal a nő bűneit sorolja az elbeszélő, egyre jobban hergelve magát a „vita” alatt, melyben végre szóhoz juthat.
Jelenet a Parti Nagy Lajos-írások alapján készült Taxidermia című filmből
Jól megtermett megszólalónk hangjából pedig folyamatosan süt a panasz. Hőbörög fenn a kultúrház színpadán, kövér élete minden sértettségével. A Parti Nagy-féle jellegzetes, rontott-leleményes nyelven szólal meg, miközben az utolsó oldalig kitartja panaszos, méltatlankodó, ön- és embergyűlölő hangját. A hőbörgéshez is hasonló a viszonya, mint az evéshez: egyre jobban belelovalja magát, majd végül képtelen abbahagyni. Ezen nem is csodálkozhatunk, hiszen Fibinger az egész életében felhalmozódott frusztrációk miatt eszik: „Én effektíve a kisebbrendűségem ellen ettem, mintha a számmal akarnám a lelki sebeimet befoltozni, amitől törvényszerűen híztam, s még kisebbrendű lettem, naná.”
E vallomásszerű, panaszos beszéd az egyedi nyelvhasználattal ötvözve igazán bizarr olvasásélményt nyújt. Egyrészt, persze, humoros, másrészt a Hullámzó Balatonhoz hasonlóan groteszk, de mindkét máz olykor elvékonyodik, és átüt rajta a valódi (halál)félelem. A sok nyelvi bravúr és a sokszor feketévé színeződő humor nem válik unalmassá. Éppen nem. Jókor ér véget az előadás, annak ellenére, hogy a befejezés nehézségét teszi témájává a zárlatban mind a narrátor, mind a szöveg belső logikája. Ez a túlhúzottság viszont van olyan érdekes, hogy éberen vigyen el az utolsó lapig. Pedig az egész monológot átszövik a szövegközi utalások Szophoklésztől Vörösmartyig. A regény azonban ezek azonosítása nélkül is hatásos.
Nemcsak a nyelvi leleményességek terén találunk egyezéseket a korábbi Parti Nagy Lajos-írásokkal, hanem a már fentebb említett test-tematika is ismerős lehet. A szerző több novellája mellett jelentékenyen merül fel a kérdés Nádas Péter, sőt Esterházy Péter számos könyvében is. Amit Nádas Párhuzamos történetek című munkájában a vulgarizmussal érzett hitelesen megoldhatónak, azt Parti Nagy A fagyott kutya lába című novellájában az orvosi nyelv felől is megpróbálja. Mindkét esetben ugyanaz a cél: eufemizmusok, kerülőutak nélkül szólni a testről. Persze, adódik a kérdés, hogy a teljes orvosi nyelv nem eufemizmusok sorozata-e.
Végül mindenki megkapja a magáét. Nem csak a túlsúlyos emberek, a közönség, Ilike vagy akár a magyarok, hanem az az „urbánmisztikus” réteg is, amely minden kritika nélkül zabálja, nyeli és próbálja integrálni – anélkül, hogy előtte jól megrágná – az olyan dolgokat, mint „a jóga, a tantra, a reiki, a karma, a medi, az aura, a csí meg a csakra”.
Szabó István Zoltán
