Az idő esély vagy csak magyarázat?
összevisszafekvő s zagyváló század
felforrt gyomor – a hideg is kirázhat
kényszer híján a szív üresen lázad

 

 

Kettős verseskönyv kettős bemutatással, Lászlóffy-kettőssel, kettős versmondással, kettős estvezetéssel 2013. május 17-én, pénteken 17 órakor az Országos Idegennyelvű Könyvtár rendezvénytermében (V. Molnár u. 11.).
 

Szereplők:

Lászlóffy Csaba József Attila-díjas költő,
Lászlóffy Zsolt zongoraművész,
Bertha Zoltán irodalomtörténész, aki az életművet,
Szepes Erika irodalomtörténész, aki az új kétkötetes versgyűjteményt értékeli, Varga Tamás színművész, Korpa Tamás, a könyvek szerkesztője és
Szondi György, a kiadó vezetője.

Kedvezményes árral, falattal, korttyal s – derűvel várják az érdeklődőket.

 

---

 

Lászlóffy Csaba

 

Ahasvérus ballada

A história üledékes kőzetutánzataiban
gyöngyözik valami. Vagy csak: mint az agg
rég nem izzó orrlikában fehérlő szőrpamacs.

Béklyóban balga eszmék, bűnös szenvedélyek –
ha léket kapott is a szem, a száj, végül (természeti
törvény, isteni szabály), ahogyan a hárs elvirágzik,
s a fortyogó iszap kihűl – mindegy, lapos vagy
gömbölyű a Föld(!) –: vénséges rónasági éjszakákon
a gyűrött képű hűség(?) hűtlenség(?) örökre elalélt.

Az anyag sohasem számolja fel önmagát,
csupán a dolgok tükörképei. A kiüresedett
kagylóból, a kiégett koponyacsont mögül el-
párolgó életenergiák. Haszontalanság, ami még
marad. Mészfehér ódon városok, napbarnított
adomák ahasvérusa (a Teremtő, ha gondolatban
esetleg arra jár: a testet-öltött káoszban képtelen
kiismerni magát).
                              Agónia; vagy csak a kikopott
láthatár. Amputált zarándokhelyek, olvadozó
kontinensek jégzajlása, parttalan exodus.
Az emlékeknek reinkarnálódva sincs semmi esélyük
birtokukba venni az üres teret.

Fájdalommentes tollvonásokkal kezdődött! – a birka-
szagú, az aranytapétás Európára gondolva csak.
A győztesek csizmája alatt por ezüstlik (voltak-e
illúzióid?) – nem menthet meg mímelés, sem alázat.

Fantomálmok: gyermekésszel kormányzó fáraók,
tengeri viharokat lebíró bölcs óriáscetek.
Csak a múlt lehet végtelen.
 
Üres harangszó, tele bendő, latrina fala dől
recsegve. Bombatalálat érte a domborzatot és
szétfröccsentette a tavakat. Új formák helyett
/hulla-/hulladék – Kőre gyolcsot? – kihűlt
eszmék térképein agyongyűrt, szakadozott
néhai agytekervények útelágazásai.

A tömeg sohasem az Istent szolgálta, legfeljebb
kölcsönvett kinyilatkoztatásait.
Az ereinkben szétáradó igazság mindig valamilyen
színjátéknak volt a kezdete.
 
Hódítók és legyőzöttek mintha nem ugyanabban az
erőtérben mozognának. A beszédet mímelők
évezredes hallucinációja után
már csak a szentenciák csapdái.

Gyilkos örvénylések, «elfolyt-a-vére«-porhüvely-
rejtélyek áramlatai. Időtlen hérosz-dogmák,
idétlen filiszter-infantilitás.

Ki az, aki még a koponyádban lakik?

2008. október 4.

        
            

 

      Ló nélkül, Waterloo-val

         
         A felettes én néha már zavar;
         de belerúghatsz (persze, nem saját
         imázsodba), hisz a leszázalékolt
         múltat bátran fölpofozhatja, lásd,
         bárki, amúgy is régóta hörög.
         
         Sorra veszed Caesar erényeit*:  
         magabiztosság, szellem, gőg – örök!
         (Nem szítasz intrikát, se nevetést.
         Fortély! alkotóerő! – mi a több:
         tengerdagály vagy moréna-moraj?)

         A gyermekkorból nézve lehet-e
         sejteni a katasztrófákat (?) –
         különben is, hihetőbb a mese
         fonákja (jóllehet a sejtelem
         ágaskodni kezdhet kiben-kiben).
         Ki hitte volna: egyből – no nem egyből –:
         széttöredezhet világ/egyetem!

         Csahol a falka, ki harap nagyobb
         űrt (az ostobák lázongása – mintha
         síron túli izgága alakok –
         vethet-e árnyékot a ragyogásra?)
         A sebek inkább megtartanak, mint a
         fékezhetetlen düh a darabok,
         a haszontalan rút törések láttán.
         
         A MINDENSÉGET igen; ám a múltat
         szabad-e (Te ne tudnád, bátyám)
         újrakölteni? A süllyesztő csendből
         felpillantva a látótér mit ér!
         A csatasorba szólítók esendő
         okoskodása (vagy csak „eszelős”).

                                   ---
         Lóvá tett lelkek – lám, ki fél
         Waterlootól? –, megannyi szellemős.
         
           2008. január 29.
           
               *Horatius
           

 

 

 

     Valaki más

        Visszatérő álmod: valaki más vagy
        egy csont és bőr alak a fotel fél-
        felében ül el-elmélázva tenyerébe
        ejtett fejjel máskor kinyújtott karral
        kapaszkodna a legképtelenebbnek
        tűnő sós-könnycseppekkel-itatott
        nyersselyemtapintású emlékekbe –
        az is előfordul hogy furcsa előérzete
        támad s rozsdás torokhangon kezd üvöltözni
        a viszolygástól ha kihűlt kávéval
        kínálják és szórakozott vagy szertartásos
        ragacsos vigyorukkal hozzáérnek.

        2008. június

             

          

 

Zivataros krónika

    
Kúszik a felleg, csúz a beszéd;
kormos üvegre – kormoz az ég –
bűzlehelet száll, görcsös a lét.

Csordul az édes fürtön a fény,
bárha esengsz még, muslica-lény,
mustzavarosba fúl a remény.

Édeni kerttel íz s a bogár
árba hanyatlik (dől a dagály) –
tükröd a szennyvíz; szem sava sár.
            
Szűk alagútban – tört, meszes ér –:
serceg a vízcsap, sípol a vér;
zöldarany-álom sápad, alél.
            
Hús fedezéke: smink csak a bőr;
gaz s derű füstje ég fele tör –
izzik az alkony; zárul a kör.
        
2009

 

 

Katalán/katatón álom

1.( történelmi áttekinthetetlenség)

  A szabadságharc rögeszméje nélkül
  nyilván kényelmesebb lehetett volna;
  nem csak most tudod ezt, midőn már
  az örökség is ingatag, legyen az lázadás
  szelleme, vagy csupán a szelíd lélek-
  vándorlás hitétől elzsongatott zsigerek.

  Lehet-e még gyógyszer a reneszánsz; netalán
  az ifjúság hangzatos zűrzavara elől a sűrű fűbe
  menekülő sün, kit Soma névre kereszteltetek?

  Idős korban sem hajlongani; legfeljebb számot
  vetni a fegyverek hajlékonyságával, még hogyha
  nincs is/nem is volt különösebb üzenet –
  kedvesed ajka kimetszve, a csukló porcai
  péppé válnak a zöld zuhogásban; nézni a
  végképp levetkőzve is megközelíthetetlent:
  gyönyörű csontrendszerét, anélkül, hogy a
  szigorú szertartás fölékszerezné s valamilyen
  mesterséges szemfényvesztés szédületének
  esnél áldozatul.
    
2. (a látomás ereje)

  Katatóniába utazván,
  a bicikliváz ingatag –
  s bár katalán narancsliget fogad,
  a kormányt meg ne rántsd a hitvány
  köves úton, kíméld magad;
  a szoborszerű merevség is
  jó mímelés (ha csak a pénisz
  lazít)
            ne légy szkizofrén áldozat.

  2008. október 18.

              

 

Japán vers

Az Istennel utazni – időben valahol
több haiku-hosszúságnyit –

az elmozdulás rétegei alól
a földkéreg mint nyiladozó seb világlik

ilyenkor eszetekbe jut ugye
mindaz ami
a civilizációból gügye

(a gégefődre
fagyott köpet felköhöghető-e?)
 
a beteg fákat a családokat gyógyítani –
az is valami

egzotikus éjszakákon egzotikus könyvek között
egy-egy pillanatig minden emlék örök

nyilván túlzás azt képzelni hogy a
repkény alatt roskadozik a kúria fala

2011. március 15.

 

 

Küzdelem Medúzával

Az éjszakai égbolton ne keresse senki ma
a Medúza fejét. Látom végképp elváltozott
szépségedet, mely áldott sejtjeidből fény-
sugarak helyett mérget okád, látom kiugró,
gyűlöletet sugárzó szemed, s gőgöd pikkelyeit,
miket durván kikezdett csigolyáid porcain szaru-
páncéllá növesztettél, hogy megközelíthetetlenné
tedd magad. Több ez mint az elveszett ifjúság
esélye; nem az Idő, csak a belülről burjánzón feltörő
erőszak egy másik: beláthatatlanul sivár térben  
tehette ezt veled(?), hisz örökös szomjúság gyötör
az elérhetetlen örömök után, s a fájdalom árnyékában
immár meddő öledbe ejtve sok kényszerképzetből
szaggatott kacat – tébolyt keltő sikongásod egeket
hasogat, vihar szele sem tombol jobban –, s tán épp
ezért: ahányszor a szemedbe néznék, te annyiszor
kővé változtatnál (s nemcsak engem: az emlékezetben
elraktározott minden szépet, igazat, ami meg-
történt vagy megtörténhetett volna velünk).
Rejtőzködő lettem, én a mindenkor nyíltan
kiálló, akinek nem volt rajtad kívüli titka és
ugyanúgy ragyogása vagy kudarca nélküled?
Élni a Medúzával – a Medúzáért! (ezt még Pallasz
Athéné előtt is megfejthetetlen – a halandók
haszontalan életével is feleselő aberráció).
Semmi csáb nem hajt téged már felém, legfeljebb
a kicsinyes bosszú, a komplexus átka, amiért az
isteni hatalom szeszélyét tehetetlenül kellett tűrnöd.
(Ha valakire saját hitének templomában sújt le
a sors, az ezerszer is szertekígyózó dühvel ostorozza
a külvilág elérhetetlen ígéreteit s egyúttal önmagát.)
A magány kísértése végtelenné válhat, midőn akárki
élőt egyből halottá dermeszt fékezhetetlen tekinteted.
A képzeletem pajzsáról visszatükröződő torz kép-
mástól rettegve, egyre inkább csak hátrafelé haladva
közeledhetek hozzád. Téged tulajdon természeted
béklyózott meg, az ég nem tud többé kivilágosodni
a mi számunkra; vergődésedet ráadásul mint béka-
nyálba fojtott, nevetséges kuruttyolást hallgatom,
amióta ráncoktól elfeketülő orcádról eltűnt a
buzgólkodás családias maszkja. Elégtétel gyanánt,
(kielégülés helyett?) csak egy-egy diadalt mímelő,
részeg zsoldosoktól eltanult röhej, miként
ha az egészséges nemiség éjfekete kancája
hólyagos himlőtől lúdbőrözne, s ugyanazok a
sziszegve tekerődző, a halál nyelvét öltögető
hüllők nyüzsögnek agyad tövében és ágyad alatt.

(Kapkodva összeseperném őket napestig, ha jön a
szemetes – de hát én nem vagyok Zeusz.)

2011. június 28.
        

 

 

Konszolidációs szonett

Az idő esély vagy csak magyarázat?
összevisszafekvő s zagyváló század
felforrt gyomor – a hideg is kirázhat
kényszer híján a szív üresen lázad
csuklón a pengeél: eszelős vázlat
vér vagy csak közöny özöne ha rád fagy
minek nyomozni? valóság és látszat
le nem rombolt berlini falán áthat
a jövő roppant ürege (alázat
okádékillat tölti meg a házat?)
lerágott csontjai lelki tusáknak
sorstalanság végtagjai se rángnak
sehol könnyekkel itatott káprázat

az idő esély? – nincs rá magyarázat