„Örömben élni, ennyit, csak”

Két új kötettel és személyes emlékekkel is előhívták a Nyitott Műhelyben Vasadi Péter nehezen feledhető alakját, költészetét. Az Új Forrás és a Vigilia közös estjén Jász Attila arra kérte a résztvevőket, idézzék fel találkozásaikat a költővel – a történetek mellé Dresch Mihály zenéje szólt.

A Nyitott Műhely műsorkezdést jelző kis kolompja immár karácsonyi csengőként is szólt, a fényfüzér, a jó borok, de mindenekelőtt az est témája, főszereplője pedig megteremtették az ünnep előtti meghittséget. Amiből – könyvbemutatókon ritkán adódó – katartikus pillanatok is születtek.

Nyitányként felvételről hallgathattuk meg Vasadi Péter három versét, amelyeket a Magyar Rádió műsorában olvasott fel néhány éve. A költő épp egy éve halt meg, és mint a műsorvezető Jász Attila elmondta, kevesen viselték olyan jól életükben a klasszicizálódást, mint ő, talán Tandori még. „A révület versei ezek, de VP nem a látomásait írja, hanem (csak) erősen néz, és azt. Nem szemlélődés ez, hanem küzdelem. S vele együtt megtudunk valamit az életünkről, a létünkről, néha már-már arról is, mit jelent kereszténynek lenni. Hogy mi volna az a hit, ami nemcsak törvény. A versek mintha azt mondanák, rendíthetetlen örömöt jelent. Örömben élni, ennyit, csak.” Ezek már Esterházy Péter sorai, aki ugyanebben az írásában így fogalmazott: „Nekem VP Pilinszky és Nemes Nagy közelében van olykor.” A Jász Attila felolvasta mottóhoz egy kis történet is tartozott: a huszonöt éves Esterházy egyszer Jelenits István társaságában ülve várta, hogy betoppanjon Vasadi, akivel akkor még nem találkozott. Amikor egy húszéves fiatalember lépett be az ajtón, Esterházy megdöbbent, hogyan lakozhat ekkora bölcsesség egy ilyen fiatal testben – mint kiderült, Vasadi Péter fia jött be.

A személyes történetek sorát Ughy Szabina nyitotta, aki 2016-ban interjút készített a költővel. Szabina előrebocsátotta, nehezen nyilatkozik meg a Vasadihoz fűződő érzelmeiről, hiszen ez volt az egyetlen találkozásuk, de olyan erővel hatott rá, hogy azóta sem felejti. A Magyar utcai lakásban hamar „kizökkent az idő”, „éreztem, hogy már egy másik világból beszél, olyan jelenlétből, Isten-közeli állapotból, ami csak beavatottak számára elérhető” – magyarázta Szabina. „A dadogás helyett a többit majd versben” – mondta Szabina, aki költészetté formálta e találkozást.

Cseke Ákos filozófus közös nevetéseiket idézte fel, rengeteget kacagtak telefonbeszélgetéseik alakalmával. Egy „óriási csecsemő volt”, fogalmazott Cseke, hiszen termetre is szép szál ember volt, miközben egy csecsemő derűje lakott benne. Valódi, izzó jelenléttel bírt. Ehhez a véleményhez Jász Attila is csatlakozott: „A legnehezebb pillanataiban is ő vigasztalt engem” – mondta, és elmesélte, amikor Péter – aki híresen nagy úszó volt – arra tanította: „az összes bánatodat fújd bele a vízbe!”

Bende József, a Vigilia szerkesztője Ughy Szabina élményéhez hasonlót tapasztalt meg, amikor 2002-ben maga is interjút készíteni toppant be a költőhöz, hóna alatt annak Tűzjel című kötetével, hogy dedikálja számára. Az első beszélgetésből nem is lett interjú, Bendét annyira magával sodorta Vasadi jelenléte. A szerkesztő szintén derűjét idézte fel: egy borongós könyvheti találkozásuk alkalmával Vasadi annyira megörült neki, hogy attól szinte kisütött a nap. Szénási Zoltán irodalomtörténész, az Új Forrás szerkesztője elmesélte: a múlt héten Újvidéken járt egy konferencián, ahol egy doktorandusz Bori Imréről tartott előadást. Szóba került többek között Bori ’67-es, a Hídban megjelent tanulmánya, melyben Vasadi Pétert méltatta, és Tandori mellé helyezte a kortárs irodalomban. Szénási így fogalmazott: „Az égi princípiumot képviselte velem, a rossz anyaggal szemben, ami számomra szó szerint felemelő volt, ha ez nem túl patetikus.”

A „versválasztós” körben Ughy Szabina a Tegyük fel című Vasadi-verset olvasta fel („Ez, hogy szorongva, de szereted, ítélet…” „Te csak állsz, ülsz, fogod a kezét. / Szeretet. Kettőtök halála vagy egyszerre”), majd mintegy indoklásképp a választásához saját, Vasadi Péter-ihlette versét, a Hiányos szerkezetet. Cseke Ákostól a Feddést hallgathattuk meg („Mindennek hirdetted magad, / te szóbő, ékes semmi. / Ennél több most se vagy. / Csak önmagadnak térdepeltél. / Imádd csak semmidet”). Vasadinak bizonyos költeményeinél nem lehet tudni, hogy ki beszél és kihez – ez is kicsit ilyen, mondta Cseke, lehet önmegszólító vers is, de megszólíthat engem is, az olvasót. Kemény sorok, ezek kapcsán idézte fel az irodalmár Vasadi gyakran használt szavát, az irgalmatlant. Magával szemben is irgalmatlan volt, ugyanakkor – „irtózom minden magyarázattól” (V. P.) – nem akarta magát sem megmagyarázni.

Bende József választása a Végül című versre esett, melyet a költő halála előtt pár hónappal, 2017 augusztusában kapott meg, és a Vigilia októberi számában látott napvilágot. „Meredek zuhanás lefelé, hagyd el végre magad…” S ugyanakkor: „Íme, győztél.” Szénási Zoltán elmondta, először a Mindenki aranyat sejt című, ’93-as Jelenkor-kötetből akarta felolvasni a Kalokagatia című költeményt, több okból is. Ez a kötet Szénási szerint a legfontosabb Vasadi pályáján, s azon belül a vers is meghatározó, hiszen a címe a görög antropológia kulcsfogalmára utal, a szép test és szép lélek egységére. Márpedig ez Vasadi egész költészetének motivikus sajátja. Végül azonban a Bujkálok benned című vers mellett döntött a szerkesztő, különösen annak utolsó négy sora miatt: „Város vagy, téged magasba építettek! / Bujkálok benned, mint egy / terrorista, / rettegve, mikor ránt / pisztolyt rám a valóság.” Vasadi verseire jellemző, ahogy egyre konkrétabb, egyre hétköznapibb képek felé mozdul a vers, ez is szép példája, hangsúlyozta Szénási.

Jász Attila szerint is az egyik legnagyobb Vasadi-mű ez, de az igazán súlyos csend Jász választásával, a Triviális felolvasásával szállt le a Nyitott Műhelyre. Sokan tudják, hogy Vasadi emberfeletti kitartással ápolta feleségét, a vers ennek megrázó lenyomata. Olyan, ami – és ezt Jász Attila mellett Cseke Ákos is megfogalmazza az Új Forrás kiadásában megjelent válogatás utószavában – már túl van az esztétikán, annál mélyebb, zsigeri erővel hat az emberre. A versben a költő a hanyatló test funkcióinak öntörvényű megnyilvánulásait, az azokkal való küzdelmet beszéli el, és az ember leganyagibb valóságát szellemíti át úgy, ahogyan az keveseknek sikerül a költészetben. A vers utáni csendet Cseke Ákos törte meg, láttatóan megvilágítva a Szerelem és szerelem című válogatáskötet ívét: Vasadi testről szóló vallomásai a szeretkezés gyönyörűségével, két ember egybeolvadásával, az együttlét földöntúli örömével kezdődnek, ami aztán a másik életműködésének segítésébe fordul át, az életben marasztalássá. Irodalmon túli nagy vers – jegyezte meg Jász Attila –, és minél inkább eltávolodunk általa az irodalomtól, annál inkább a szívébe jutunk.

Zárásképp Szénási Zoltán és Bende József ismertette a kötetek megjelenésének körülményeit. Vasadi Péter hagyatékát, két dossziét a lánya juttatta el a szerkesztőségeknek: az Új Forrásnál jelent meg a Szerelem és szerelem, míg a Vigiliánál a Tenger mögötte. E címadással egyben a költő felségének is ajánlották a kötetet, mondta Bende József. Az estet Dresch Mihály muzsikája zárta, ami méltó megszólaltatása volt zenében – az egész este folyamán – Vasadi olykor lúdbőröztető, olykor a torkunkat kaparó sorainak.