Vörös István – Eurüdiké-szonettek
Vörös István
Eurüdiké-szonettek
15
Erjed a semmi… Földíze van.
Brummog a hűtő, gépek ugatnak,
már csak a csöndtől rezzen az ablak,
ördög a földre visszarohan.
Látod a hangját, érzed a táncát,
nézed a léptét, hogy mit üzen.
Túl van a lélek már az ízen.
Légen akad fönn, kőfalon átlát.
Fényben fő meg a szellemi test,
abból nő ki a szellemi lélek.
Néha a semmi is szemetes.
Billen a város, nyers nyugalom jön,
és az időben nagy meredélyek.
Jaj, mi zuhan le, és mi marad fönn?
16
Jaj, mi zuhan le,
jaj, mi zuhan?
Hol van a kezdet?
Hol az iram?
Állatok élnek,
bárhova nézz
semmi kísértet,
él a vidék.
Jaj, mi az élet,
honnan a zaj,
ha nem a lélek
jajszava szól?
Semmi kísértet,
minden az Úr.
17
Fenn gyökérszövevény –
a viharban, jaj, mi esett?
Most a semmi egén
egy lyuk keletkezett.
Kidőltek az ágak, a lombok,
a rejtett lentről kiszakadt.
A fönt lefele omlott,
és dőlt, és dőlt a pillanat.
A járatából egy vakond
a magasba repült,
az égbe fúrja útjait
mától, lett ő is menekült,
aki a menny keménységén lazít,
már tisztelik nagyon.
18
Tudod, Uram, a RÉGI
pofáz álhíreket.
Azt mondja, ő az égi,
kijár neki a tisztelet.
Ráköp az új világra,
a csillagokra ront.
És úgy halmoz vagyont,
hogy árnyadat kívánja.
El is viszik neki.
A testet élvezi,
de lélek ő, szegényke.
Árnyék nélkül maradsz.
Nem süthet már a nap,
nem léphet így az égre.
19
A változás megállhat,
de az is változás.
Az állandóság állat
állán ragadt tojás.
Miért zabál a létbe,
mi nem lenni se tud?
Beköltözik felébe,
bezárja a kaput.
A szenvedés csak ösztön,
a szeretet tanult.
A fa a langyos őszön
új virágba borult.
A kétségeket őrzöm.
Vagy megőrzi a múlt.
20
De mondd, hitetlenek ura, te nő,
te hívők árnyéka, nagyasszony,
miféle kérdést adhatok elő,
hogy hátrányom fölénye ne nyomasszon?
Talán a kardfogú macskát álmomban?
Sárgás bunda. A szeme villogott.
Pedig nem tudhatta, hogy nem vagy ott,
mert visszatértél a halálba nyomban.
Veszettnek néztem, nem is titkolom.
Ahogy a feltámadás is elveszett, mert
nem érezted, micsoda alkalom,
ha túlvilágról vezetik az embert
vissza a, vissza az innenvilágba.
Nem indulunk más létezés nyomába.
